A
migráció elvi alapja igen egyszerű mindazok számára, akik felismerik az emberiség
történetének üzenetét: egy a Föld, közös és oszthatatlan otthonunk. Semmilyen
földdarab múltbeli „megszerzése” nem jogosít fel senki emberfiát-atyát, hogy
akár kerítéssel, akár fegyverrel kizárólagos birtokának tekintse.
Ugyanakkor a migráció igen bonyolult és igen szabályozott világunkban nem
lehet a törvényen kívül, nem lehet egyoldalúan vagy önkényesen gyakorolt jog,
kötelezettségek nélkül.
A migráció korunkhoz illő, korunknak adekvát szabályozása megint –
viszonylag – egyszerű, békésen és humánusan elvégezhető feladat.
Ezzel szemben a ma uralkodó erők egyáltalán nem tanúsítanak jóakaratot,
becsületes szándékot a feladat elvégzésére.
Egyre drámaiabb módon hiányzik a politika színpadáról az egészséges népi
erő, amely képes lenne megoldani ezt a feladványt. Az ellenerők egyre jobban
süppednek el opportunizmusukban, tragikusan eltorzítva nagy tömegek tudatát.
Miből áll a megoldandó feladat?
Legelőször tisztázni kellene a migráció eltérő kezelést igénylő formáit.
Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy három motivációt kell
megkülönböztetni: menekülés egy (akár természeti, akár társadalmi) katasztrófa
elől, egy jobb élet keresése, illetve egy vágy keresése („. Döntő szempont
továbbá, hogy egyéni (vagy) vagy tömeges migráció indul-e.
Egy normális – katasztrófák és súlyos igazságtalanságok nélküli – világban
tipikusnak a második és harmadik fajta motiváció által indított egyéni
migrációt kellene tartani, és ennek igazságos és humánus kezelésére aligha
lehetne jobb rendszert kitalálni, mint például a fejlett demokráciákban most is
működő („zöldkártyás”) rendszerek. Ezeknél „csupán” a szokásos csökevényeket
kellene korrigálni („az jöhet, akire a munkaerő-piacomnak szüksége van”). A
döntő elemnek az egész „migránspolitikában” inkább annak kellene lennie, hogy a
befogadás mértékét és a méltányosan elvárt feltételek meghatározását a
településekre kellene bízni. Ebben a kérdésben az állam „csak” közvetítő,
összesítő és elosztó szerepet kellene vállalnia.
És itt van az egyik sorsdöntő elem: egyetlen településnek sem lehet joga
azt mondani: én nem fogadok idegeneket (és így értelemszerűen egyetlen ország
sem mondhat hasonlót). Valószínűleg nemzetközi megállapodásban kellene
szabályozni, mennyi lehet a minimális befogadási „kvóta” egy település számára,
illetve minek függvénye lehet ez a minimum.
Jóval bonyolultabb ügy, és aligha lenne szabályozható jogi eszközökkel a
befogadott személyektől, családoktól elvárt integráció.
Itt egészen apró részletekbe nem mehetünk bele, de annyit megjegyeznék,
hogy komoly különbségek is lehetnek a szerint, hogy a migráns egyszerűen jobb
életet keres, szinte bárhol (ami az ú. n. gazdasági menekültekre jellemző),
vagy bármilyen, alapvetően belső személyes vágy, kötődés miatt szeretne egy
adott országban letelepedni. Az első esetben ésszerű lehet egy határozott időre
szóló engedély, a második esetben viszont meg kellene adni az életre szóló
megoldás bizonyosságát.
Egészen más elbírálást és kezelést igényelnének, igényelnek a tömeges
migrációs hullámok. Ezt a jelenséget semmilyen vonatkozásban nem lehet, nem
szabad elbagatellizálni, hiszen a sokezres, milliós tömeg sodródása megannyi
egyéni tragédiát, emellett súlyos társadalmi konfliktusokat okozhat.
Itt több nagy feladaton kellene dolgozni:
- mindent el kellene követni a migrációs hullámokat indító természeti és
társadalmi katasztrófák megelőzése, illetve felszámolása érdekében, ebben a
körben legfőbb, legsürgősebb feladatunk a valódi béke megteremtése, a háborúk
okozta pusztítások jóvátétele;
- mindent kellene elkövetni a súlyos, tragikus egyenlőtlenségek
felszámolásáért, amelyek ma jellemzik a Földet, ebben a témakörben nagyszabású
nemzetközi fejlesztési programokra lenne szükség, mint például a Változó Világ
Mozgalom által javasolt Nemzetközi kibucprogram;
- mindent el kellene követni a migrációs válság békés és humánus megoldása
érdekében, tisztességes korrekt feltételekkel.
Ez utóbbi mondat mögött van egy olyan lehetőség, amely a mostanában harcoló
erők terméketlen vitáiból teljességgel hiányzik.
Ez a lehetőség pedig a becsületes szerződés: segítünk nektek, a sors
áldozatainak, de vannak feltételeink.
A legfontosabb: beilleszkedni a társadalom életébe és szorgosan
dolgozni. Amennyiben szükséges, a
méltányos beilleszkedéshez a forrást megelőlegezzük, de azt a munkabérből
vissza kell fizetni. És egyébként is elvárás lenne egy folyamatos megtakarítás
a befogadó szervek kezelésében. Ebből pedig a hazatelepülést is meg kellene
oldani, előbb vagy utóbb. Egy ilyen hozzáállás kellően tompíthatja minden
migrációs hullám sokkhatását, és biztosíthatja idővel békés és humánus
megoldását, amikor a kezdeti kritikus tömeg már nem egyben sodródik.
Súlyosan elhibázott az a politika, amely nem ezt az utat választja, hanem
riogat és hergel.
Rendben van: ne Brüsszel mondja meg nekünk, hogy humánusok legyünk.
Tudhatnánk, bizonyíthatnánk magunktól is.
Ne fecséreljük energiánkat, hanem alkossuk meg a világ egyik
legprogresszívebb migrációs törvényét, és egyik legigazságosabb
zöldkártya-rendszerét!
*
* *
