Ahány
leleplezés, annyi reakció. Pontosabban annyi reakció-kakofónia, hiszen szinte
nincs olyan esemény, amelyre ne jönne ezerféle, rendszerint mindenféle
ellentétes reakció.
De a leleplezés különleges műfaj. Drámai műfaj. Izgalmakat és élénk érdeklődést
vált ki. És értelemszerűen erkölcsi kérdéseket vet fel.
Igen, súlyos erkölcsi kérdéseket vet fel, és ilyenkor a kakofónia zavarba
ejtő.
Ekkora szajha lenne a köz erkölcse? – tűnődik sokszor az ember.
Bizonyára nem kellene méltánytalanul általánosítani, összemosni az
erkölcsös köz és a kevésbé erkölcsös „kevésbé-köz” reakcióit.
Arról hogy a leleplezett igazság és egy füst alatt leleplezett hazugság
milyen erkölcsi elbírálás alá esendő, nehezebb vitatkozni. Kínosabb viszont
arról vitatkozni: erkölcsös dolog-e leleplezni.
Gondoljon erről – elvi alapokon – aki amit akar, tény, kemény tény, hogy a
leghangosabb reakciók alapszabályként egy alapkérdés megválaszolásából indulnak
ki: jó nekünk ez a leleplezés, avagy nem? A „folyamatábra” két alternatívája: Ha
jó, akkor nosza, neki esünk a leleplezés által ütött résen, és itt kő-kövön nem
marad. Ha nem annyira jó, akkor összes figyelmünk – és, persze, tüzünk – a leleplezőre,
avagy a leleplező leleplezésére összpontosul.
Így mennek a dolgok ebben a világban. De így kellene-e menniük? El lehet-e
fogadni a köztudat gátlástalan manipulációját? Kinek milyen harcot kellene
vívnia ez ellen?
Az elmúlt években több tucat világra szóló leleplezés bámuló közönsége
lehettünk, van min eltöprengeni.
Különösen, hogy minden egyes eset eseti többlet-feladatot ad elménk
számára.
Ahogy például a (mai nap szerint) legfrissebb leleplezés: az amerikai
Demokrata párt belső levelezésének kiszivárogtatása. Különösen messzebbről úgy
néz ki, mintha egy igazi hurrikán támadt – a gaz leleplező nyomán, vélt putyini
nyomán. Rendben, tegyük fel, hogy Putyin tört be a Demokrata párt szerverébe.
Dühös ökölrázást érdemelne-e, vagy őszinte köszönetet egy szabálytalanság (és
mellesleg gazemberség) leleplezéséért?
És általánosabban: mit érdemel a leleplező? Jogi síkon? Politikai síkon?
Média síkon? (Anyagilag?...)
Valóban, ki emlékszik még (ha egyáltalán értesült volna) a luxemburgi
hősökre, akikre most súlyos börtönbüntetés vár, mert leleplezték a multik botrányos
adó-„optimalizálási” trükkjeit a J.-C. Juncker regnálása alatt?
Visszatérve még a friss esetünkre: figyelemre méltó, milyen hatékony
figyelemelterelő művelet lehet a leleplezőt kergető forgószélnek: ki
foglalkozik egy egyszerű kérdéssel: a Demokrata párt (időközben lemondott)
vezetése vajon milyen mértékben „csalt” a választási folyamatban? Csalt-e olyan
mértékben, hogy ez befolyásolhatta volna (az amúgy rendkívül szoros)
végeredményt?
Bevallom, magam elfogult vagyok a témában, hiszen B. Sanders lényegében egy,
az általam is évtizedek óta képviselt politikát és programot vállalt fel, azért
nem is várom el senkitől, hogy osztozzon az én bizonyosságomban. Döntsenek
kompetens, tárgyilagos szakemberek, csak vizsgálják ki az esetet.
Nem, nem volt olyan erő abban a pártban, hogy erre vegye rá őket. De
sajnos, úgy tűnik, az egész országban sem volt i ilyen erő. Ez pedig komoly
probléma: megkérdőjelezi az Egyesült Államok jogállamiságát. Elég egy másik
friss esetre gondolni: Ausztriának volt bátorsága – talán először a jogállamiság
modern történetében – hogy el „lefutott” elnökválasztást semmisítsen meg
választási csalás gyanúja miatt.
Mélytorok ugat, a karaván halad…
* * *
"Forever
committed, forever fighting, forever forward, Bernie Sanders"
Örökre
elkötelezetten! Örökre harcban! Örökre előre!
*
* *
