2016.
július első napján a Változó Világ Facebook-oldala elérte a 3000 „kedvelést”.
Köszönjük, kedves látogatóink, barátaink!
Jó ez az érzés, és jó szívvel kimondjuk.
Úgy is, hogy ennek az érzésnek népes társasága van, a hasonló alkalmak
körül szokásosan csapott zajos ünneplést is problémásnak tartjuk, enyhén
szólva.
Vajon, milyen társaságot emlegetünk, milyen érzések kavarognak keblünkben?
Semmi különös, az eléggé közismert Facebook-ambivalencia, kellő
tapasztalatokkal és töprengésekkel súlyosítva. A Változó Világ szinte elsőként
adott ki egy külön kötetet a jelenségről, éspedig különösen értelmes
tárgyilagos feldolgozásban, ami szakavatott szerzőjét, Beleznay Pétert dicséri.
És, mondani sem kell, a Változó Világ szinte elsőként hozta létre saját
Facebook-oldalát. Minden jól ment, de idővel a kezdeti csendes aggályokból
súlyos kételyek lettek.
Nem szeretném részletesen ismételni a régi aggályokat, azokat már a Facebook-kötet
utószavában kifejtettem, (Erre addig a Változó Világ 20 éves történetében nem
volt példa, hogy mint főszerkesztő magamhoz vegyem a szót.)
Közben sokat lehetett sejteni a Facebook, és általában a „szociális média”
hátterében zajló, igen nyugtalanító jelenségekről, mégis mellbe vágó volt
tényeket is látni a legzajosabb – és a számtalan csendes – leleplezés révén...
Semmi kétség ma már, hogy a szociális médiák jelenlegi konstrukciója egy
veszélyes zsákutca, ugyanakkor immár sok százmillió ember azokhoz van láncolva.
A problémák, veszélyek nagy réstét rá lehet fogni a körülményekre, a titkos
szolgálatok – minden értelemben határtalan – kíváncsiságára. Csakhogy maguk a
szolgáltatók sem Böjte-testvérek… Profitéhség, politikai és kulturális
elfogultság, pancserség, a sor hosszú, és feltehetőleg nem lenne tanácsos
különösebben részletezni, feltéve, ha viszontlátni akarom ezt a bejegyzést
itt-ott…
Az efféle problémákat a Változó Világ-oldal alig érezte meg közvetlenül,
bár „élményeink” vannak. A legjelentősebb hátrány talán az a sötét (vagy
mondjuk így: nem transzparens) gyakorlat a lájkolások lemorzsolása, amibe
kezdett a Facebook egykét éve. Előtte ilyet nem észleltünk, egy-egy látványos „kilépés”
kivételével, de onnan kezdve folyamatosan csökken. éspedig viszonylag komoly
ütemben lájkolónk száma. Sokszor hetente van 10-20 új lájkoló, és 15-25 „eltűnés”.
És itt a nagy kérdés: milyen „algoritmus” alapján töröl kedveléseket a
Facebook. Az teljességgel kizárható, hogy hirtelenül elterjedt volna a
facebookozók körében az a divat, hogy maguktól töröljék a „megunt” vagy „kiszeretett”
oldalakat. Az is kizárható, hogy egy átlagos látogató, aki az évek folyamán már
sok száz, nem ritkán sok ezer oldalt lájkolt, számon tartsa azokat, feltűnjön
neki, hogy valamelyik kedvence hónapok óta nem jelentkezik – nála. És mondani
sem kell, hogy az, hogy az én oldalam megjelenik-e egy lájkolóm hírfolyamában,
a Facebook „szuverén” döntése, amelyet én csak jelentéktelen mértékben, éspedig
a sötétben tapogatozva befolyásolhatom.
Hát persze, fizethetek – és akkor annak esélye, hogy itt meg ott
megjelenik, megugrik. Sőt, a lájklemorzsolódás is mérséklődik (annyit nem volt
példa fizetnünk, hogy ez a lemorzsolódás teljesen megszűnjön…)
A sors iróniája, hogy amikor ez a … nem igazán korrekt gyakorlat
elkezdődött, egészen közel voltunk a 3000 számhoz…
Többek között ezért is csak visszafogott tud lenni a mostani örömünk.
De ez a visszafogottság nem árnyékolhatja be jó érzéseinket,
látva-tapasztalva vendégeink reakcióit, sok esetben hűségét. Igen, sok száz név
már ismerős…
Ez is egy nap, mint a többé. Ez a szám is csak egy röpke alkalom néhány
gondolat megosztásához. És folytatjuk. Derűvel. És főleg célokkal.
*
* *
