Globális felmelegedés – Lokális távhűtés

 

Tapasztaljuk, hogy egyre erősebb, időnként nehezen elviselhető a nyári meleg. Sokak válasza erre: elektromos klímaberendezés. Igen, ezeket jó ideje ismerjük, de annyi a gond velük: ez eleve egy komoly befektetés, közben a hűtőberendezés fogyasztja a drága áramat, meleget is termel, zajos és mindenféle veszélyes baktériumok tanyájává válhat.

Közben talán lenne egy egyszerű és ésszerű megoldás: nyáron távhűtésre használni a távfűtési rendszereket!

Mi kellene ehhez? Semmi más, mint kellően hideg, talán 4-6 fokos vizet cirkuláltatni, melegvíz helyett.

Két kérdés verődik fel.

Először: meg lehet-e oldani ezt műszakilag. Abszurd kérdés! Mi az, amit ma műszakilag nem lehetne megoldani?

Kettő: hatékony lenne-e ez a megoldás? Erre csak a kísérlet adhatja a választ.

A harmadik kérdés: gazdaságos lenne-e ez a megoldás? Vélhetően nem lenne sokkal olcsóbb szolgáltatás, mint a fűtés, de figyelembe véve a közvetett előnyöket, vélhetőn élet- és piacképes megoldás lenne.

Akkor mi legyen ezzel az ötlettel?

  

* * *

 

A forradalmasított palacsinta

 

A forradalmasított palacsinta egyelőre csak a fejemben van, de ott nagyon jól néz ki.

Hogyan készült a forradalmasított palacsinta? Pontosan úgy, mint a rendes!

De akkor mi volna a forradalmasított benne? Hát az, hogy nem kerek, hanem négyszögletes! A kerek palacsinta, fogjuk már fel, balga ötlet. Talán kényelmes elkészíteni (ugyan, miért?), de rengeteg hátránnyal rendelkezik, amelyek nyomban világossá válnak, ha meglátjuk, vagy akár csak elképzeljük a négyszögletest.

Egy bökkenő van: a négyszögletes palacsintához négyszögletes serpenyő kell. Ez dialektika. Négyszögletes serpenyő pedig, amely jó lenne palacsintasütéshez, olyan ritka, mint a fehérholló. Igen, sajnos ehhez a négyszögletes grill „serpenyő” nem az igazi. Talán egy kisebb négyszögletes tesivel próbálkozhatunk.

Csak rajta! Biztosan nagy élmény lesz a forradalmi négyszögletes palacsinta. Hálát a zseniális ötletért nem várok. De egy meghívást forradalmi palacsintára nem utasítanék el.

 

 

* * *

 

A mór kötelessége

 

2021 ősze komoly izgalmakat vitt a magyar belőolitikába, sokakban nagy csalódásokat és még nagyobb reményeket okozva sokakban, vagy fordítva. gyakran egyszerre. Jó lenne érteni, hogy mi és miért történt. Jó lenne tudni, mi várható ebből. milyen tavaszt ígér ez az ősz?

 

Lázban égtek – kik?

Ez ugyan nem tartozik a legfontosabb kérdések közé (nem biztos, hogy azokért szólnak a harangok, akik a harangzúgástól lázban jönnek), mégis érdekes kérdés, hiszen nyomban tisztázhatunk egy nagy tévedést, vagy inkább maszatolást. Sokan ugyanis úgy szeretik beállítani a helyzetet, hogy az egész előválasztás a baloldal műve és ügye, és mellesleg az ég lázban.

 

Előválasztás – ez mi?

Ez egy viszonylag új hagyomány, amely kissé szélesíti a demokratikus választás lehetőségeit. Alapesetben ugyanis egy választó polgárnak annyi a lehetősége, hogy mások (pártközpontok) által felállított jelölt közül válasszon. Az előválasztás arra teremt lehetőséget, hogy keretében a választópolgár a pártközpont által felállított személy közül válassza azt, akire az „igazi” választásnál szívesebben szavazna. Nem egy csodaszer, de mégis tágítja kissé a demokráciát. A koncepció egyik kényes pontja az előválasztási jogosultság, amely bajosan korlátozható, így viszont az előválasztás „meghekkelhető”. Látjuk, hogy minél gyengébbek a demokratikus hagyományok és egyáltalán a társadalom erkölcse, annál több a probléma az előválasztással.

Megbecsülendő eredmény, hogy a magyar közvélemény már kifejezetten pozitívan viszonyul ehhez az intézményhez, és kialakult komoly civil háttér előválasztások tartásához.

 

Miniszterelnöki előválasztás – ez meg mi?

Ez egy kissé abszurd hungarikum. Magyarországon, mint általában a világon a parlamenti választásokon a választópolgárok képviselőket választanak, és azok kezét a miniszterelnök később választásánál semmi nem köti. Az, hogy valaki vezeti a pártlista semmire sem garancia. Annyi jelentősége a listavezetésnek van a kampány során, hogy szokásosan a listavezető képviseli „a listát” (pártot vagy pártkoaliciót) különböző tv-műsorokban.

Jelen esetben is, ha például a pepita párt szerzi a többséget a parlamentben, gond nélkül megválaszthatja a neki megfelelő szemékyt miniszterelnöknek. De nem csak ezért, éppen a történtek miatt látható, hogy a „miniszterelnök-jelölti” előválasztás súlyos hiba volt.

 

Jó ég, ennyi vesztes!

És valóban, ennek a szerencsétlen „miniszterelnök-jelölti” előválasztás szinte csak vesztese lett, mármint az indulók közül. A Momentum különösen a legutolsó európai uniós választások óta úgy festett, mint amely a DK talpát tapossa. Ehhez képes vezetújük utolsó helye döbbenetes bukás. A Jobbik vezetője is hasonlóan súlyos vereséget szenvedett el. Karácsony Gergely nem közvetlenül a választáson bukott elq de a veresége mégis a legmegalázóbb, több szempontból is. Dobrev Klára ugyan megnyerte az első fordulót, de nem szerezte meg, ahogy sokan gondolták, az abszolút többséget, így még kínosabb a viszonylag nagy lemaradása a másodiik fordulóban, vagyis a végső vereség.

És végül, a nyertes, a hódmezővásárhelyi polgármester: vesztesége most nem látható tisztán, de sejthető. Csak reménykedni lehet, hogy ennek igazi kárvalottja nem a társadalom lesz.

 

Közben a cél

Ezt minden résztvevő igyekszik világossá tenni: leváltani a most kormányzó koaliciót, helyre állítani „a demokráciát”. Ám nagyon nem mindegy, mire tesszük a hangsúlyt= a cél első, vagy második részére. Látszatra a kettő elválaszthatatlan: csak a hatalom megszerzésével állítható helyre a demokrácia.

Sajnos, ez nem így van. A kormányváltás lehet keserves vállalkozás, a demokrácia torzulásának függvényében, de ez akkor is egy lényegében rutin művelet. Egy demolrácia helyreállítása viszont rendhagyó, szinte történelmi folyamat. Ehhez pontos diagnózis és pontos program kell. Ezeket viszont jelenleg nem igen látjuk.

 

Közben a nép…

Könnyű a nép nevében beszélni, de balga dolog ez. Olyan, mintha a pincér kiállna a terem közepébe és kiáltaná „mit kér a nép”. Ejhelyett oda kell menni minden asztalhoz és gondosan felírni mindenki kívánságt. Annyit tehetünk, hogy adunk felvilágosítást, esetleg tanácsot, de tiszteletben tartjuk minden vendég döntését.

Sajnos a pártok jobban figyelnek arra, mint gondolnak ők üdvösnek a nép számára, mint a nép szavára. Ez viszont könnyen megbosszulhatja magát.

A nép meg jámbor. Azt sem kérdi, vajon mi történt a két forulat között, hogy ennyire megfordultak a dolgok, már-már fizikai t9rvényeket is felrúgva.

 

Kicsit több lett, maradhat?

Már most nagy biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy a mai ellenzék, ha nem nem rombolja a kimunkált egységet, nagy eséllyel megnyerheti a 2022-es parlamenti választásokat. A választási rendszerünk pedig olyan, hogy a győztes könnyen megszerezheti a 2/3-as többséget. Ezért is egyértelműen ezt kell megcélozni. Nem vitás, hogy ez egyben garancia mély és békés jogi-politikai reformra. A politikai-jogi húr túéfeszítése egyszerű többség esetén polgárháború szélére sodorhatja az országot.

 

Jöjjön, aminek jönnie kell

A váratlan Orbán-Torgyán kormány váratlan bukása után a még mindig fiatal Fidesz-vezérnek megadatott, hogy két hosszú-kínos parlamenti ciklusig gondolkozzon és készüljön a revánsra. Amikor a pillanat végre eljött, nem lehetett többé kecmec. Elkezdődött a Fideszállam építése. Nem mesterséges, inkább századvégi, „magyar ember”-kompatibilis intelligenciával. A projekt dübörög.

Ez a projekt mégsem a legjobb, amit kívánhatunk szép hazánknak. Az ellenzék még eklektika szinten sem képes értelmes alternatívát nyújtani. De nem is fontos. AZ Orbán-Semjén kormány olyan MZX konstelláció hívja tetemre, amivel egy kárpátmegyei Trump-Biden variációt figyelhetünk lélegzet visszafojtva. Sajnos magyar Sanders nélkül. Ennél már csak az szomorúbb, hogy egy Sanders Amerikában sem csinál tavaszt.

Igen, apátlan-anyátlan a nép. Régóta.

Praktikusan most abban kell reménykedni, hogy a jelenlegi ellenzéki összefogás mórja megteszi kötelességét, lebontja a Fideszállamot, aztán mehet.

Ez lenne a normális: az összefogás köpenyegéből kibújt régi, és még több új normális párt, egy normálissá tett demokráciában.

A lassan-lassan felnőtté váló nép hatalmának hűséges és intelligens szolgálatában

 

 

* * *

 

Egy csodálatos visszatérés

 

A sors kegyéből egy csodálatos családban születtem. Tartozom is neki legalább egy tisztes regénnyel. Sajnos, azokból akik – az időben immár igen távoli – születésem és felcseperedésem idején éltek, már mindenki elhagyta ezt a világot. Lelkemet nem.

A sors további kegyéből a városi színház lett a szeretett második otthonom. Ki tudja, mikor vitt be oda anyám először, párhónapos csecsemőkoromban, azt viszont biztosan tudom, élénken él bennem, hogy amióta eszemet tudom, a színházban töltöttem minden második-harmadik estémet – egészen addig, amíg tizennégy évesen nem kerültem be a helyi bentlakásos francia líceumba. 10 életre szóló élményekben gazdag és boldog év, valaminő szellemi-művészi akadémiában.

Et érthető módon nem volt a véletlen műve, hanem annak köszönhettem, hogy mind a két szülőm ott volt színész. Éspedig nem akármilyen, hanem népszerű, szeretett és megcsült tagja a társulatnak. Ők maguk is így élték meg, hogy a színház a második otthonuk, ő nekik is gyerekkoruk óta. Mind a kettő kis gyerekszínészként ismerte meg a színpad varázslatos világát és később elhivatottan ott kezdték meg pályafutásukat. Édesapám tagja volt az idén százéves várnai városi (állami) színház első társulatának 1921-ben. Édes anyán 1932-ben lett tagja a társulatnak, az abban az évben felavatott bécsi színvonalú gyöny9rű kőszínház első évadjának társulatában – 19 évesen. Mindketten onnan mentek nyugdíjba a 70-es években. Annyi kihagyással, hogy 1935 és 1944 között progresszív elkötelezettségük miatt folyamatos politikai üldözésnek voltak kitéve és különböző más vidéki színházakban játszottak.

Arra már nagyon homályosan emlékszem, mi volt a színházba szoktatásom első egynéhány éve. Az igazi emlékeim azzal kezdődnek, hogy lassan (vagy talán gyorsan?) átpártoltam a a drámáról az operára. A színház-épületben társbérletben a „történeti” Drámai színház és a jóval késő, az 50 évek elején alapított Várnai opera. Eléggé jól emlékszem annak első bemutatójára: Az eladott menyasszony. (Megdöbbentett, felháborított a cím.) Hamarosan kialakult az időmegosztás a két társulat között. Az opera (akkoriban) kedden és pénteken tartott előadást, ezen kívül szombat délután és vasárnap este (időnként fordítva). Minden estre ez azt jelentette, hogy hetente négy operaelőadás volt (illetve 5 drámai – de igaz, hogy a drámai színháznak volt egy másik, kisebb színházépülete a közelben, amely csak az övé volt). Nos, hamarosan az lett a szokásom, hogy bementem minden operaelőadásra. A drámai előadásoknál általában csak a premiereket néztem meg, illetve ha valami különös ok volt, mint például egy vidéki vendég, akit el kellett kísérnem.

Hogy hogy nézett ki a látogatásom? Többnyire a színészbejáraton mentem be, körbejártam a színpadot, benéztem az ismerősökhöz (ez inkább a drámai előadásoknál volt jellemző), aztán eldöntöttem, honnan nézem az előadás. Három változat volt. A színházterem földszintjén jobbról volt egy színészpáholy hat székkel. Ott szinte mindig volt hely. De szerettem beülni a terem elsősorába, mert onnan jól lehetett figyelni a zenekart és a karmestert. Ezt különösen imádtam. A harmadik lehetőség a színpad melletti, a zenekari árok fölötti „igazgatói” páholy. Az legtöbbször üresen állt, oda a bennfentes vidéki kollégák ültek be (eléggé bosszantott ez).

Ennek a boldog tízéves időszaka csúcsa félidőben, 1956-ban volt, amikor 9 évesen én is színpadra léphettem, Jack London Lopás című darabjában. Nem volt sok szövegem, de szép epizód szerep volt ez. Később még egy másik darabban is szerepeltem, de az kifejezetten statisztaszerep volt. Igaz, hogy ezzel az előadással a színház részt vett egy országos színházi szemlén Szófiában, és én természetesen tartottam a társulattal (sőt, útközben Veliko Tirnovoban is tartottunk egy előadást.)

Aztn 1966-ban függöny, én bevonultam a francia líceumba, és az lett a színház helyett második otthonom. Nem, nem lettem hűtlen a színpadi művészethez. A líceumban átdolgoztam egy bábszínházi darabot, szerveztem osztálytársaimból egy társulatot és rendeztem a Kincses szigetet modern paródiáját (a színháztól kölcsönszerzett kosztümökkel). Óriási siker volt.

 

És egyébként is hébe-hóba eljártam, eljárok színházba, operába Várnában, Budapesten, ahol megfordulok. De a köldökzsinór el lett vágva…

Örökre…

Örökre?

Nagyon úgy néuett ki. Az elmúlt években (írtam egy színdarabot) volt egynéhány kapcsolatfelvételi kísérletem a várnai színházban, beszélgetés a kedves ismeretlen portással is, a forgó beléptető előtt.

Szomorú, hervasztó idegenség, elérhetetlenség, kirekesztettség.

És láss csodát. Idén, a szokásos várnai nyaralás alatt értesülök, hogy szeptember 2-án Amadeus premierjét tartják. Én szeptember 9-én megyek vissza Budapestre. Ma augusztus 17.

A lábaim maguktól visznel el a színház elé, magam sem tudom, mit akarok, mit akarhatok. A színészbejárat előtt kisebb tumultus, főleg fiatalok, ismeretlenek. De kedvesek és vidámok. Szóba állok velük, egykettőre kiderül, hogy éppen szünet van, próbálják az Amadeust. Beszélgetünk a színdarabról Azt nem ismertem, de annál jobban a filmet, amelyet a filmművészet egyik legnagyobb remekművének tartok. A beszéjgetés egyre érdekesebb, bennem pedig hírtelenül felébred a vágy: vissza a színházba! Megkérdezem: bemehetnék a próbára? Ott a rendező, kérdezzem meg tőle. Kedélyes, nagydarab fiatalember. Bemutatkozom. Kérem az engedélyét. Kedvesen, készségesen bólogat. És én azonnal megérzem a harsonák szavát, és lehullanak a falak. Belépek a szentélybe. Minta tegnap lett volna az, ami 60 éve volt. És ettől a naptól, mint boldog gyerekkoromban, újra minden másnap irány a színház. Ahol a portás tisztelettel üdvözöl, nem kérdez semmit.

Hihetetlen, megrendítő.

Kószálok a hetedik mennyországban.

És ez nem minden.

  

* * *

Simeon ten Holt - Canto Ostinato

Kozmikus Föld-védelem – Ideje belevágni

 

2021-ben kezdetét veszi egy majdani Föld-védelmet szolgáló NASA-kísérlet. Erről tudósít röviden az Index:

 

November végén útnak indítja az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a DART (Double Asteroid Redirection Test) nevű misszióját a SpaceX Falcon–9 rakétáján a kaliforniai Vandenberg űrbázisról – adta hírül az MTI. Az űrszonda 2022 szeptemberében szándékosan össze fog ütközni egy aszteroidával, hogy a szakértők az űrben tesztelhessék azt a bolygóvédelmi rendszert, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet.

A technológia tesztelésének célpontja a Dimorphos, a földközeli Didymos aszteroida körül keringő kisméretű hold. Ez lesz az első kisbolygó-eltérítő űrküldetés. Az űrszondát november 23-án indítják útnak. Földközeli objektumnak számítanak azok az aszteroidák és üstökösök, amelyeket röppályájuk a Földtől legfeljebb 48 millió kilométernyi távolságra tart. Ezek az objektumok potenciálisan nagy kárt okozhatnak a Földnek, a fenyegetés mértékének meghatározása kiemelt témája a NASA és a világ más űrszervezetei kutatásainak.

A kettős aszteroidarendszert két évtizede fedezték fel, ekkor kapta a Didymos nevet a nagyobbik, 800 méter átmérőjű aszteroida. A név görögül ikert jelent. Körülötte egy kisebb, 160 méter átmérőjű hold kering, amely kezdetben a Didymos B nevet kapta. A Didymos és a Dimorphos 2022 szeptemberében viszonylag közel, 10,9 millió kilométerre lesz a Földtől. A DART űrszonda ekkor szándékosan neki fog ütközni a Dimorphosnak, hogy megváltoztassa az aszteroida mozgását. Az ütközést rögzíti a LICIACube, az olasz űrügynökség szondája. Az eszköz a DART fedélzetén érkezik a helyszínre, majd az ütközés előtt leválik, hogy felvehesse, mi történik.

A csillagászok a földbázisú teleszkópoknak a DART becsapódása előtti és utáni megfigyeléseit össze tudják hasonlítani és megállapítani, mennyit változott a Dimorphos keringési ideje – mondta Tom Statler, a NASA munkatársa, a DART program kutatója. Hozzátette: Ezek kulcsfontosságú mérések, amelyek elárulják számunkra, hogyan reagált az aszteroida az eltérítési erőfeszítéseinkre.

Az ütközés a Dimorphosnak a Didymos körüli keringési sebességét csupán egy százaléknyira fogja megváltoztatni. Ez kevésnek tűnhet, de keringési idejében ez hétperces változást jelent. Ez a változás a földbázisú teleszkópokon is mérhető. Ez lesz az első alkalom, hogy az ember mérhető módon változást okoz a Naprendszer egy égitestjének dinamikájában.

 

A NASA terve kétségtelenül indokolt, időszerű, támogatandó. Nem azért mert megnőtt volna a Föld veszélyeztetettsége, hanem azért mert mi már egyre világosabban látjuk a fennálló fenyegetéseket (és ez óhatatlanul is veszélyérzetet ébreszt mindenkiben, a veszély esélyétől szinte teljesen függetlenül), másrészt technikailag már képessé válunk különböző védelmi megoldások megvalósítására (így viszont a cselekvés már erkölcsi parancs, illetve ü nem mellesleg ü üzleti kihívás is).

Már első megközelítésre is két alapvető kérdés merül fel.

Először is= nincsenek-e túl nagy kockázatai az induló uísérlet? Maga az ütközéses megoldás is erősen aggályos, hiszen teljességgel kiszámíthatatlan az eredmény. Könnyen lehet, hogy az ütközés következtében az egy aszteroida helyett száz kisebb-nagyobb kozmikus „repesszel” állunk majd szemben, amelyek ráadásul minden irányba repülnek majd. Mennyivel intelligensebb megoldásnak tűnik az, ha az aszteroidához „rögzítünk egy rakétát, és azzal módosítjuk pályáját. Vélhetően nem kevés üzemanyag kelhet ehhez, de sejteni lehet, hogy ekkora pályákon a legcsekélyebb pályamódosítás is jelentős eredményeket hozhat. Egy másik óvintézkedésnek az kellene lennie, hogy az effajta kísérleteket a Földtől igen távol kellene végezni. Kétségtelenül így nagyobb türelemre lenne szükség és érzékenyebb teleszkópokra.

A másik alapvető kérdés: nincs-e már itt az ideje, hogy színre lépjen egy UNSA-nak (UN Space Agency), amely a projektek és kísérletek egy bizonyos szinte túl átveszi a főszerepet?

 

* * *

 

A szerethető Kína

 

A Változó Világ interjúja Nagy Károllyal, a Levelek Kínából c. könyv szerzőjével

 

- Mikor és hogyan született a Kínáról szóló, most megjelent könyved ötlete?

- Három dolog játszott szerepet abban, hogy ezt a könyvet megírtam. Az első helyre azt teszem, hogy akkor én - egy kamaszkori vágyamnak megfelelően - Tibetbe kívánkoztam, első sorban erre a különös világra voltam kíváncsi. El is mondom a bevezetőben, hogy úgy gondoltam: ha a kínaiak nem engednek oda, akkor engem az egész nem érdekel. Engedtek, de szerencsémre gondoskodtak arról is, hogy az igazi, eredeti Kínából is minél többet lássak. Valójában ez még csodálatosabb, még fontosabb volt, mint a Tibeti Autonóm Terület, de én az akkor megjelent könyvemben erről, az itt látottakról nem mondok semmit. Ez tehát egy olyan tartozásom volt, amelyet szerettem volna kiegyenlíteni. A második dolog, hogy ebben segítettek az izgulós feleségemhez írt levelek, naponta kettő-három, amelyek - úgy hiszem - sajátos hangulatot is kölcsönöznek az írásnak. Ezekben az öt-hatezer éves múltú Kína fontos ismernivalói megjelennek. Végül, mivel ezek a levelek megvoltak, adva volt a könyv úgy egyötöde, az őket kísérő - napjainkban írt - szövegekre, kiegészítésekre volt csak szükség. Ez egy kilencvenedik életévét taposó beteg ember számára egyáltalán nem mellékes.

- Írásaidban öt országhoz kötődsz: Szovjetunió, Bulgária, Görögország, Mongólia, Kína (Tibet). Mi ezekben az a közös, amely érdeklődésedet felkeltette és ébren tartotta?

- Bocs, de ne hagyjuk ki Izraelt se. Igaz, nem írtam róla könyvet, ahogy egyébként a Szovjetunióról sem. De írtam Jézusról és a keresztény mítosz- és doktrínarendszer megszerveződéséről. És írtam arról, hogy az ötvenes években magyar ösztöndíjas diákok hogyan éltek a Szovjetunióban, miként viszonyultak az akkor ott tapasztalható politikai és egyéb helyzetekhez, majd főként az 1956 évi októberi magyar forradalom eseményeihez, ottani hatásához. Erre feljogosított az, hogy minden napunkat, politikai vitáinkat, éjszakai rádiózásunkat és azok alapján kialakuló véleményünket a feleségemhez írt - egyébként postára nem adott - levelekben rögzítettem, ami így egyfajta naplóvá vált. A vitákban vallott nézeteim miatt mások között engem is kizártak a moszkvai Lomonoszov egyetemről - magyar kérésre. Szóval, az egyoldalú „levelezésnek” már volt némi hagyománya családi életünkben.

Bulgáriát vegyük külön, ott nem utazóként jártam, hanem három cikluson át - összesen csaknem 12 évig az MTI Athénba is rendszeresen átjáró tudósítója voltam, az országról négy könyvem jelent meg. Az egész család megszerette a bolgárokat. A konkrét kérdésre válaszolva: azt kell mondanom, hogy ezek iránt az országok, népek, kultúrák iránt az keltette fel az érdeklődésemet, ami éppenséggel különbözik bennük. Görög mitológia, tibeti-mongol buddhizmus, judaizmus, keleti és nyugati kereszténység…

- Megérthető és megszerethető-e Kína egy mai európai ember számára?

- Igen, igen, igen.  A nagy proletár kulturális forradalom idején borzalmas lehetett, meg is szólaltatom könyvemben azokat az MTI-s kollegáimat, akik akkor dolgoztak ott. Én azonban jóval később jártam Kínában, és egy kitisztult agyú, jókedvű, a külföldiekkel jóindulatú és készséges, jó közérzetű Kínát ismertem meg. Ezt a Kínát szinte össze sem lehet hasonlítani egy-másfél évtizeddel korábban itt járt kollegáim felrajzolta képpel. Számomra ezt jelenti Baracs Dénesnek az a mondata, hogy ez az ország minden itt megforduló külföldi számára mást jelent Kínaként. A kulturális forradalom Kínája nagyon hamis volt, az enyém - sok más itt járt magyar szerint is - igaz és szerethető, tisztelhető. Egyik honfitársunk, akit éppen Baracs Teng Hsziao-pingről szóló könyve tett kíváncsivá, olyannak látta az országot, ahol szeretnek élni az emberek.

Ez nem meglepő; a Mao idején a világ legszegényebbjei között számon tartott ország úgy csatlakozott fel másodikként az Amerikai Egyesült Államokhoz a gazdasági mutatók tekintetében, és lett még a mesterséges intelligencia kutatásában is közvetlen versenytárs, hogy közben európai szintre emelte a lakosság életszínvonalát. Ennyit Kína „kapitalizmusáról”, amelyről a tudomány elismeri, hogy szocialista. Egyszóval: pártok, parlamenti választások Kínában nincsenek, de van a nép jólétének állandó növekedése. Beleértve a hatalmas ország Tibeti Autonóm Területét is, amellyel megismerkedni hatalmas élmény volt.

A kínaiak alapvetően kedvesek, az idegenekkel barátságosak és segítőkészek, és az európaiakat „nagyorrúaknak” látják, egyes vidéki helyeken, ahol ritkán fordul meg európai, esetleg még meg is bámulják. Ahogy mi őket „ferde-szeműeknek” mondjuk néha…

2021. augusztus 26.

Shanghai, 202Levelek K1

Levelek Kínából

* * *

Levelek Kínából

 

Megjelent jó barátom és régi, hűséges és termékeny szerzőnk 12. kötete Levelek Kínából címmel.

 

 

Figyelemre méltó írás, amelynek részletesebb bemutatására és méltatására hamarosan visszatérek

 

* * *

 

Üdvözlégy, öregség!

 

Az öregséget megkerülni lehet. De ezt senkinek nem kívánom. Mert ehhez az kell, hogy fiatalon, pontosabban: nem öregen haljunk meg. Nem jó változat ez.

Az öregséget vállalni fontos és természetes dolog. Siettetni balgaság. Késleltetni pedig önámítás, hiú ábránd. Olyan, mintha az időt akarnánk késleltetni.

Régi tanításom szerint az embernek 111 év adatott. Ez három egyenlő részre osztható: fiatalságra, felnőtt korra és öregségre. Így 74. születésnapunkon várt és megbecsült vendégként fogadjuk az öregséget.

Olyan vendég ez, amely megül majd, velünk marad… Végig…

Legalább nem leszünk magányosak.

Semmiképpen nem kell bántani, minden rosszért okolni, ami velünk esetleg megtörténik.

Érdemes tudni, hogy az öregség nem bajok, betegségek, szerencsétlenségek, fájdalmak forrása. Ez az élet kiemelkedő szakasza, amikor leginkább megismerhetjük, megtapasztalhatjuk a tökéletességet. Mindenben. Abban, amit csinálunk. Abban, amit gondolunk. Abban, amit érezünk.

Csodálatos példája ennek az igazságnak egyik jó barátom vallomása.

 

Hatéves korom óta mániám lett rajzolni a tárgyak formáját. Mire ötvenéves lettem, már végtelenül sok rajzot publikáltam, de mindaz, amit hetvenéves korom előtt publikáltam, nem éri a fáradtságot, hogy számoljuk.

Amikor hetvenhárom éves lettem, akkor kezdtem lassan megérteni az igazi természet, az állatok, a fűszálak, a fák, a madarak, a halak és a rovarok lényegét.

Ennek köszönhetően, amikor majd nyolcvanéves leszek, még nagyobb haladást érek el, kilencvenéves koromra behatolok majd a dolgok rejtelmébe, százévesen bizonyosan elérek majd egy csodálatos szintet, és amikor száztíz éves leszek, akkor nálam akár egy pont, akár egy vonás, minden élő lesz.

Kérem azokat, akik annyit élnek, mint én, nézzék meg, hogy betartom-e szavamat.

– Írom pedig ezt saját kezűleg hetvenöt éves koromban, néhai Hokuszai, ma Gvakio Rozsin, a rajz öreg bolondja.

 

Az én ecsetem a toll, de fogadalmat ugyanez. Sok ezer oldalt teleírtam, de ebből kevés, ami igazán számít. De most már minden eddiginél jobban tudom, mit kell leírnom. Le fogom írni, és minden szónak súlya lesz. Üzenete lesz. Értéke lesz.

Lehet figyelni, és számon kérni.

Néhai Todor, ma Emberhívő Theodorosz

 

 

* * *

 

Győztes kell? Itt a csodamegoldás!

 

A kieséses versenyszakaszokban alkalmazott módszer a döntetlenül végződő meccsek eldöntésére 11-eds rúgások sorozatával több szempontból rossz, erről mindenki állandóan panaszkodik.

Közben adva van egy másik módszer, amely legelőször is végtelenül egyszerű: egy döntetlen félidő után a csapatoknak 11-eseket kellene rúgniuk az egy aranygólig. Ezzel az eredménnyel folytadik a meccs a második félidőben, és a vesztes csapatnak esélye van játékkal megváltoztatni az eredményt a maga javára. Ha erre nem képes 45 perc alatt semmi alapja nem lesz a véletlenre panaszkodni.

Valaki megkérdezheti: de mi van, ha a második félidő végén újra döntetlen az eredmény? Mi sem egyszerűbb: ekkor az aranygólt el kell felejteni (mint „olcsóbban” szerzett gólt).

A megoldás egyszerű, könnyen alkalmazható, hatékony, igazságos, motiváló (neki köszönhetően gyakran izgalmasabb második délidőket élvezhetünk, nem utolsósorban kíméli a csapatokat a hosszabbítások és 11-es szériák durva terhelésétől.

Hát akkor meddig szabad alkalmazni a régi módszert?

 

* * *

Apeva 2021

 Megjelent az 5., jubileumi apeva antológia!

* * *

Először lő, aztán kérdez

 

Ki tudja miért, ez jutott eszembe az alább kedves levelet olvasván.

 

Tisztelt Ügyfelünk!

         Ön a FŐTÁV Online ügyfélszolgálati rendszerébe az elmúlt 3 évben nem lépett be, regisztrációját töröltük. Amennyiben szeretné a jövőben ismét használni az online ügyfélszolgálatot, kérjük regisztráljon újra a https://ugyfelszolgalat.fotav.hu/ linken.

 

Üdvözlettel:

Főtáv Nonprofit Zrt.

         © 2008 FŐTÁV Zrt. - Minden jog fenntartva.

[Ez egy automatikusan genereált levél, kérjük ne válaszoljon rá!]

 

Mivel a fajsúlyos ügy vélhetően nem éri el a nyájas olvasó azon ingerküszöbét, amikor az agyi működés is beindul, felvetem az alternatívát: 30 nappal a határidő (?) előtt a Főtáv küld egy figyelmeztető levelet.

De hát a jól fizetett munkatársak és a még jobban fizetett tanácsadók komolyabb problémákkal foglalkoznak.

Jaj, de bosszantó! Lépten-nyomon intelligenciahiány.

 

* * *

Május 10. A Második világháború áldozatainak emléknapja

 

Május 10. A Második világháború áldozatainak emléknapja

Szánj egy percet ember által meggyilkolt 80 millió ember emlékére!

Pandémia és stratégia

 

Legyünk megértők: a jelenlegi pandémia nem igen várt és túlontúl nagy csapás. íg a hatalom és a „közvélemény” még mindig alapvetően kapkod, improvizál, taktikázik. A taktikázás sajátos, és valamennyire önigazolást nyújtó része a változó, de lényegében folytonos reménykeltés: hamarosan visszatérünk a rendes kerékvágásban.

Sajnos ebben erősen kell kételkedni. Nem múlik hónap anélkül, hogy hallanánk a vírus új, még fertőzőbb változatának megjelenéséről. Ma nehéz megjósolni a pandémia folytatódását. Ez lehet 10, de lehet 100 év is. És éppen ezért a gondolkodó embereknek immár jobban kellene foglalkozniuk a kút stratégiájával, mint a napi taktikázással.

Fontos lenne világosan látni, hogy ez egy hosszantartó háború, és alapvető változásokat kellene indítani. Ezer és ezer társadalmi funkciót, ezer és ezer társadalmi struktúrát kellene megváltoztatni, újjáalakítani. Könnyen lehet, hogy ez lesz a törtélem legnagyobb átalakulása, ennek minden kísérő jelenségével és következményével.

Egy majdnem jelképes példa: eddig száz ember boldogulásához rgy orvosra, egy tanárra, egy rendőrre, két katonára és három politiks vagy hasonszőrű közszolgára van szükség.

A jövőben 100 ember boldogulásához két orvosra két tanácsadóra, két tanárra, egy asszisztensre, egy közszolgára lenne szükség. Pardon, katona? Arra nincs szükség. Könnyű ezt programra tűzni, de valóságos hős tett lenne ezt megcsinálni.

 

* * *

A legnagyobb zeneművek 1

 

Evgeny Kissin - Tchaikovsky Piano Concerto No. 1 Op. 23 in Bb Minor

* * *

Mi gyógyít?

 

Ma már rendkívül hatékony gyógyszerek és gyógyító eljárások léteznek, de érdemes szem előtt tartani, hogy igazán egyes egyedül a test-lélek páros tud.

Ezek tudják dolgukat, és csendben önállóan teszik. Itt ne keverjük össze a csendben lévő lelkünket (ami talán leginkább a Grodeck-féle „az”), és a fecsegő tudatunkat. Ez utóbbit helytelen lenne kihagyni a test-lélek komplexumból, de jól kell látni a különbségeket. Egy egyszerű példa: a tudat tudjam és mondja két társának (testnek és léleknek), hogy „Ne félj!” Ám ezek a tudat intése ellenére bizony félnek.

Mégis, a tudat szerepe óriási. Csakhogy a tudat ezt a szerepet akkor tudja betölteni, ha hozzájut a szükséges ismeretekhez. Ha a tudat tudja, hogyan kellene viselkedni, és hogyan nem, mit kellene ennie, innia és mit nem és hasonlókat, akkor a legtöbb baj és betegség esetén minden esélye van a gyógyulásra.

Honnan és hogyan juthat a tudat ezekhez a sokszor életmentő ismereteket? Sajnos itt a helyzet egyszerűen tragikus. Arra általában ne számítsunk, hogy a túlterhelt orvos érdemi ismeretekkel látna el. Egy szokványos orvosi „vizsgálat” alkalmával legfeljebb azt hadarják gyorsan, hogy naponta hány tablettát vegyünk be a felírt gyógyszerekből, és esetleg egy-két eléggé általános tanácsot.

A mai egészségügyi rendszertől egyszerűen idegen funkció a tanácsadás, különösen a telefonos (ma már: online) tanácsadás.

Ez óriási hiba, és vélhetően az élet (kényszer), de még inkább a technika itt forradalmi változásokat hoz – szerencsésebb országokban már a közeljövőben. (Friss „üzleti” hír: a Microsoft 20 milliárd dollárért megvett egy céget, amely online orvoslással foglalkozik.)

A mai egészségügy két szakma vállán fekszik: van az orvos, és van a nővér. És még mindig nem szúr szemet, hogy hiányzik egy harmadik figura: a tanácsadó. Biztosak lehetünk, hogy ilyenek lesznek, és egyre nagyobb számban (értelemszerűen azokat is az orvostudományi egyetemeken képzik).

Színre lépésük nagyságrenddel hatékonyabbá, és nem mellesleg emberarcúvá teszi majd a ma szinte agonizáló egészségügyi rendszert.

 

* * *

Április 1 és Május 1 helyet cserélnek

 

BREAKUNG NEWS!

Tekintettel arra, hogy a munka előbbre való a bolondozásnál, több ország parlamentje megszavazta, hogy a jövőben Április 1 és Május 1 helyet cserélnek, vagyis április 1-én a munkát kell ünnepelni, míg bolondozni május 1-én engedélyezett.

* * *

 

A civilizáció – a kulcselemek

 

A civilizáció, mármint A civilizáció című kötet üzenete világos, fontosabb következtetések, a teendő kézenfekvőek.

Mégis fontos lenne a segítség. Ezért érdemes kiemelni a kulcselemeket, és azokat majd egyenként körbejárni. Ami valójában egy soha véget nem érő feladat lenne.

1. A múlt és a jelen alapos ismerete. Ez három részre bontható feladat: a világ, a Föld és az ember megismerése.

2. Annak felismerése, hogy számunkra egy a vezetőerő: a tudás

3. Annak felismerése, hogy a tudás világa nem kevésbé beteg, mint a társadalom egésze.

4. A munka felszabadítása, kultusszá emelése.

5. Annak felismerése, hogy sorsunk a Föld, amely eddig egyaránt Édes és pokol is volt, de átalakítható igazi paradicsommá.

6 Tudatosítani kell, hogy számtalan veszély fenyeget minket, de kellő intelligenciával mindenre található megoldás.

7. Tudatosítani kell, hogy sok és hatalmas feladatunk van. ezért elkezdődik a forradalmak kora, de ezek mind új típusú békés forradalmak lesznek.

8. Nem utolsósorban magát a kormányzást is kell forradalmasítani.

9. Mindehhez eszméink átgondolására, egy sor őj eszmére is szükség van.

10. Végül fel kell ismerni, hogy az emberek nehezen változnak meg. Az emberek túlontúl nagy része gyerekember, vagy csibész, vagy szimplán rossz ember. Mégis van alapunk, és erkölcsi kötelességünk is hinni az emberben.

Nos, ezeket kellene alaposabban körbejárni, hogy lássuk milyen fontos, reális és sürgető feladatokról van szó.

 

 

* * *