2021-ben kezdetét
veszi egy majdani Föld-védelmet szolgáló NASA-kísérlet. Erről tudósít röviden
az Index:
November
végén útnak indítja az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a DART (Double
Asteroid Redirection Test) nevű misszióját a SpaceX Falcon–9 rakétáján a
kaliforniai Vandenberg űrbázisról – adta hírül az MTI. Az űrszonda 2022
szeptemberében szándékosan össze fog ütközni egy aszteroidával, hogy a
szakértők az űrben tesztelhessék azt a bolygóvédelmi rendszert, amely
aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet.
A technológia tesztelésének célpontja a Dimorphos, a földközeli Didymos
aszteroida körül keringő kisméretű hold. Ez lesz az első kisbolygó-eltérítő
űrküldetés. Az űrszondát november 23-án indítják útnak. Földközeli objektumnak
számítanak azok az aszteroidák és üstökösök, amelyeket röppályájuk a Földtől
legfeljebb 48 millió kilométernyi távolságra tart. Ezek az objektumok
potenciálisan nagy kárt okozhatnak a Földnek, a fenyegetés mértékének
meghatározása kiemelt témája a NASA és a világ más űrszervezetei kutatásainak.
A kettős aszteroidarendszert két évtizede fedezték fel, ekkor kapta a
Didymos nevet a nagyobbik, 800 méter átmérőjű aszteroida. A név görögül ikert
jelent. Körülötte egy kisebb, 160 méter átmérőjű hold kering, amely kezdetben a
Didymos B nevet kapta. A Didymos és a Dimorphos 2022 szeptemberében viszonylag
közel, 10,9 millió kilométerre lesz a Földtől. A DART űrszonda ekkor
szándékosan neki fog ütközni a Dimorphosnak, hogy megváltoztassa az aszteroida
mozgását. Az ütközést rögzíti a LICIACube, az olasz űrügynökség szondája. Az
eszköz a DART fedélzetén érkezik a helyszínre, majd az ütközés előtt leválik,
hogy felvehesse, mi történik.
A csillagászok a földbázisú teleszkópoknak a DART becsapódása előtti és
utáni megfigyeléseit össze tudják hasonlítani és megállapítani, mennyit
változott a Dimorphos keringési ideje – mondta Tom Statler, a NASA munkatársa,
a DART program kutatója. Hozzátette: Ezek kulcsfontosságú mérések, amelyek
elárulják számunkra, hogyan reagált az aszteroida az eltérítési
erőfeszítéseinkre.
Az ütközés a Dimorphosnak a Didymos körüli keringési sebességét csupán egy
százaléknyira fogja megváltoztatni. Ez kevésnek tűnhet, de keringési idejében
ez hétperces változást jelent. Ez a változás a földbázisú teleszkópokon is
mérhető. Ez lesz az első alkalom, hogy az ember mérhető módon változást okoz a
Naprendszer egy égitestjének dinamikájában.
A
NASA terve kétségtelenül indokolt, időszerű, támogatandó. Nem azért mert
megnőtt volna a Föld veszélyeztetettsége, hanem azért mert mi már egyre
világosabban látjuk a fennálló fenyegetéseket (és ez óhatatlanul is
veszélyérzetet ébreszt mindenkiben, a veszély esélyétől szinte teljesen
függetlenül), másrészt technikailag már képessé válunk különböző védelmi
megoldások megvalósítására (így viszont a cselekvés már erkölcsi parancs,
illetve ü nem mellesleg ü üzleti kihívás is).
Már első megközelítésre is két alapvető kérdés merül fel.
Először is= nincsenek-e túl nagy kockázatai az induló uísérlet? Maga az
ütközéses megoldás is erősen aggályos, hiszen teljességgel kiszámíthatatlan az
eredmény. Könnyen lehet, hogy az ütközés következtében az egy aszteroida
helyett száz kisebb-nagyobb kozmikus „repesszel” állunk majd szemben, amelyek
ráadásul minden irányba repülnek majd. Mennyivel intelligensebb megoldásnak
tűnik az, ha az aszteroidához „rögzítünk egy rakétát, és azzal módosítjuk
pályáját. Vélhetően nem kevés üzemanyag kelhet ehhez, de sejteni lehet, hogy
ekkora pályákon a legcsekélyebb pályamódosítás is jelentős eredményeket hozhat.
Egy másik óvintézkedésnek az kellene lennie, hogy az effajta kísérleteket a
Földtől igen távol kellene végezni. Kétségtelenül így nagyobb türelemre lenne
szükség és érzékenyebb teleszkópokra.
A másik alapvető kérdés: nincs-e már itt az ideje, hogy színre lépjen egy
UNSA-nak (UN Space Agency), amely a projektek és kísérletek egy bizonyos szinte
túl átveszi a főszerepet?
*
* *
