2015. április 29., szerda

És van út hozzá!

A civilizáció egy nagyszerű olvasmány, amelyről joggal állítható, hogy a 21. század új és forradalmi világlátásának sarokköve.
A civilizáció egy kis kötet (hiszen a Változó Világ sorozat része, és ott szabály a 128 oldal), de megírása nagy munkát igényelt. Még nagyobb munka lesz azt most eljuttatni az olvasóközönséghez.
A civilizáció 2014 decemberében jelent meg könyv, 2015 áprilisában e-könyv alakban. Az előbbi ára 1800, az utóbbié 900 Ft. Ára bizonyára nem lehet akadály, ha valaki kíváncsi a műre, és el akarja olvasni. A gond inkább az, hogy a papír változatot jelenleg csak a kiadó weboldalán rendelhető meg, az e-könyvolvasás pedig még meglehetősen szűk körben terjedt el.
Mégis, bízni lehet, hogy különösen azok, akik otthonosan mozognak az elektronikus térben, kaphatók lesznek A civilizáció e-könyv változatának elolvasására, még akkor is, ha egyébként még nem barátkoztak az e-olvasással, vagy például nem is rendelkeznek külön e-olvasóval. Számukra a személyi számítógépen is kényelmesen használható, ingyenesen telepíthető programokat tudok javasolni: a CoolReader vagy a Lucidor ilyen.
Ha valaki hajlik erre a lehetőségre, magát a kötetet a kiadónál vagy akár a Kossuth kiadó Multimédiaplaza oldalán vásárolhatja meg.
De mit is kell tudni erről a többször emlegetett új világlátásról?
Erről minden kíváncsi olvasó könnyen nyerhet előzetes képet, aki elolvassa a kötet tartalomjegyzékét, ajánló ismertetőjét vagy a Csetlő-naplóban A civilizációval kapcsolatban megjelent bejegyzéseket.
Éppen ma olvastam egy hírt Hawking virtuális beszédéről, amelyet a sydney-i Operaház – természetesen – telt háza előtt tartott (személyesen nem volt ott, hologramként jelent meg, amit a cambridge-i irodájából sugároztak). Szerinte az emberiségnek a következő ezer évben ki kell költöznie az űrbe, különben ki fog halni, hiszen a törékeny bolygónk nem fogja túlélni a következő évezredet.
Nos, A civilizáció éppen azt mutatja be érzékletesen, hogy sok forgatókönyv lehetséges. De van egy nagyszerű jövőkép, és út hozzá!
Ne késlekedj! Olvasd el!





* * *

2015. április 26., vasárnap

Két könyv

Két könyv került forgalomba a napokban a Kossuth kiadó gondos gondozásában. Az egyik egy vaskos kötet: Thomas Piketty 700 oldalas, grafikonokkal és statisztikákkal sűrűn illusztrált monstre könyve, A tőke a 21. században címmel. Ez a mű tavaly végigsöpört az egész világon, egy időben a legkeresettebb könyv volt az Amazonon, szerzőjéből pedig olyan szupersztár lett, mint amilyen közgazdászokból nagyon ritkán lesz csak. A csekély 8500 forintba kerülő alkotást a kiadó egy külön konferencián mutatta be, amelyre a belépő 14 000 forintot kóstált. Illusztris vendégsereg is sorakozott: Bokros Lajos, Surányi György, Ferge Zuzsa, Szelényi Iván, Andor László, Csaba László… A kapitalizmus megannyi lánglelkű kritikusai és még lángolóbb apologétái… (Ezeket sértette meg annak idején a bajba jutott Gyurcsány azzal, hogy egy épkézláb ötletük sem volt a haza megmentésére…)
A másik könyv a zsebméretű Változó Világ decemberi újdonságának e-könyv változata, 400 forintos áron: A civilizáció
Senkitől nem kérhetem, hogy olvassa el a két munkát, hogy összehasonlíthassa. Szerintem bőven elég, ha elolvasod A civilizációt. Sőt, fontos is lenne. Mert rád gondoltam, amikor írtam. Rád, és a gyermekeidre…
De ha mégis szeretnél többet megtudni a nagy bestsellerről, merem ajánlani az Index cikkét. Tartalmas és szórakoztató!




* * *

2015. április 25., szombat

Indignez-vous !

Ma délben pazar tavaszi napfényben úszott a város. Mentem a dolgomra, de ki siet ilyenkor. A nagy forgatagban kissé elém állt egy idősebb zömök ember. Nem látszott rajta, hogy miféle, de profi módon gyorsan és világosan tért a lényegre: nem tudnám-e kisegíteni egy százassal, mert…
Sasszézása, stílusa inkább elszomorító volt, mégis volt bennük valami, ami megkönnyítette dolgomat ebben a váratlan szituációban. Nem vagyok büszke amiatt, hogy nem szoktam adni a koldusoknak, arra meg még kevésbé, hogy nem ritkán nincs is, miből… Elvem nem az, hogy a koldusnak nem kell (?), érdemes (?) adni. Inkább egy tehetetlen belátás, hogy nincs se időm, se kedvem, de főleg jogom mérlegelni: ez megérdemli, emez meg nem… Az viszont köztudott, általában szemet szúr, hogy minden vitathatatlan nyomorúság ellenére a koldusaink jó része kisiparos, rosszabb esetben valamilyen gazember banda rabszolgája, és forintjaim estére a gazemberek zsebébe tűnnek majd el..
Mit is éreztem most, azon a tavaszi napfényben úszó sarkon?
Mély felháborodást. Felháborít társadalmunk álszentsége. Bizony adnám, adnám két ingem egyikét, adnám pénzem felét, boldogan, de adnám egy közösbe, amellyel minden nyomorult és szerencsétlen embert kisegítünk nyomorából, szerencsétlenségéből a napfényre, az emberek közé. Nem alamizsnát, nem ingyen ebédet, hanem kapaszkodót kellene biztosítani a visszatéréshez normális életbe.
Már hogy ne tudná megoldani ezt a társadalom! Ésszerűen, emberségesen.
Meg tudná, meg tudja oldani. És joga lenne, joga van elkérni mindenkitől ennek árát. Hogy érezzem minden hónapban, hogy a zsebembe nyúlok, és adok erre. Erre, és nem esztelenségekre, meg fáraói hóbortokra!
Fel vagyok háborodva, hogy ennyire hamis és álszent a világunk!



* * *

2015. április 24., péntek

Logika

A világ olyan, mint egy hatalmas bűvös kocka. A világ bűvös világ. Pontosabban: a világ bűvös világok bűvös világa. És benne az ember bűvös világok bűvös világa.
Ez nem költői elszállottság, hanem egy kényszerűen adódó – matematikailag is értelmezhető – modell.
A helyzet kulcsa az, hogy az ember nem a saját biológiai testéből kimerülő tárgy, hanem képességek és körülmények különösen együttese. A földön álló Antaiosz és a levegőbe emelt Antaiosz nem ugyanaz. Egy zongorazseni nem ugyanaz a koncertpódiumon és a koncentrációs táborban.
Az viszont, hogy mikor milyen körülmények közé kerülünk nem csak rajtunk múlik. Egy adott pillanatban olyanok vagyunk, mint egy bűvös kocka egyik oldala, de a sors teker rajta összevissza egy párat, és magunkra nem ismerhetünk. És nem csak az történhet, hogy megfosztanak minket a zongorázás varászától, hanem sokszor ezek a tekerések elveszik azt, amiről meg voltunk győződve, hogy a leglényegünk leglényegesebb része. Eltekerik jóságunkat, okosságunkat, humorunkat, bátorságunkat, józaneszünket.
Igen, mikor elvesznek, mikor adnak, a sors nagy játékos. És még az is lehet, hogy egy hatalom úgy rakja vissza a bűvös kockát, mint ahogy volt egyszer, akkor, amikor boldogok voltunk…
El lehet töprengeni: mi vagyunk mi? Melyik kockának melyik oldala? És megfogható-e az, hogy „vagyok”. Figyeld meg a bűvös kockát egy versenyző kezében, próbáld követni egy oldal alakulását… Egykettőre elveszíted a fonalat… Most már az egyik is olyan tarka, mint a másik, de a következő pillanatban semmiben nem hasonlít az előbbi magára…
Lehet, hogy az újjászületésre nem is kell várni halálunkig? Minden pillanatban, minden tekerés után újjászületünk, helyesebben vándorolunk. Költözünk egyik egzisztenciából a másikba…
Örült tekerés, örült költözés… „De van benne logika…”



* * *

2015. április 23., csütörtök

Ez a könyv mást mond

Szép és örömteli nap ez: megjelent A civilizáció e-könyv változata!
Az „őskiadás” decemberben volt (2014. december 20.) Ez digitális nyomtatással készült, ahogy néhány éve készülnek a Változó Világ kötetei. Korszerű és gazdaságos megoldás, legalább kellemes és elegáns ezt mondani. A – nem túl vidám – képhez tartozik, hogy így az újdonságok nem kerülhetnek a bolthálózatba, azaz gyakorlatilag csak az interneten rendelhetők meg, a nem éppen kényelmes postai szállítással. Így, még nem is olyan régen egy kiadó bízvást számíthatott, hogy egy átlagos címből elad 1-2 ezer példányt, a „korszerű és kényelmes” digitális nyomtatás esetében az 1-2 száz eladott példány is optimista várakozás.
Ezzel szemben az elektronikus kiadás még „korszerűbb” és még „gazdaságosabb” megoldás, és nem mellékes, hogy a postázás macerája is elmarad. Az egész flottul mehet: az érdeklődő olvasó keres a neten, talál, előkapja bankkártyáját, bepötyögtet néhány adatot a gépbe, a kifizetés másodpercek alatt zajtalanul lezajlik, a könyv pedig azon nyomban ott van a gépemben, megnyithatom az e-olvasómban…
Nos, ezt z új lépcsőfokot is megléptük. Eddig a Változó Világban vagy egy tucat új kötet jelent már digitális változatban, de ez az első elektronikus kiadásunk. Az is ok az örömre és a büszkeségre, hogy a munka a Kossuth kiadóval, egy megbízható patinás kiadóval együttműködve készült el. A Kossuth, pontosabban annak Multimédiaplaza nevű vállalkozása forgalmazni is fogja a kötetet.
Sőt, a véletlen úgy hozta, hogy ezzel az újdonsággal a Multimédiaplaza már kereken 3500 e-könyvet kínál.
Mindez szép és örömteli, csak tudnám, miért A mester és Margaritából jutott eszembe egy részlet:
„Augusztusban elkészült a kézirat, és egy ismeretlen gépírónőhöz került, aki öt példányban lemásolta. És akkor elérkezett az óra, midőn el kellett hagyni a titkos menedéket, és ki kellett lépni az életbe.
- Kezemben a kézirattal kiléptem az életbe, és életem ezzel véget ért - suttogta a Mester, lecsüggesztette fejét, és a sárga „M” betűs, siralmas kis fekete sapka sokáig bóklászott ide-oda.
Elbeszélése attól fogva már kissé összefüggéstelenné vált, csak annyit lehetett megérteni, hogy a Mestert katasztrófa érte.”
Talán megbocsátható ez a nyugtalanság, hiszen tisztában vagyok A civilizáció merészségével. Nem kevesebbet próbál meg, mint józan optimizmussal kitárni egy kaput. Eddig sokan kíséreltek belesni e kapu kulcslyukán, és többnyire rémisztőket meséltek.
Ez a könyv viszont mást mond…



* * *

2015. április 22., szerda

Miért

Tegnap egy angyal látogatott meg. Először az életemben.
Nem tudom, vártam-e ezt – vagy egyáltalán ilyen – találkozást. Hinni nem hittem, de talán reméltem, hogy vannak angyalok, vannak titkok, vagyunk mi, halhatatlanul, ott, át…
Mégsem sem dúlt fel a találkozás. Békés pillanatban egy még mélyebb csodálatos békével jelent meg. Furcsán szótlanul, pontosabban hangtalanul beszélgettünk. Azt mondanám: inkább olvastuk egymás szemében a kérdéseket és a válaszokat.
Biztos vagyok, hogy kitágult a csillagos esti pillanat, mert heteknek tűnt az a néhány perc, amit az óra megszámolt…
Most nehéz is mindent felidéznem, akár magamnak… De a beszélgetés egy részére különös élességgel emlékszem… Talán azért, mert ebben tudtam meg a legváratlanabb igazságokat…
- Mondd, ezek szerint mégis csak létezik Isten? – kérdeztem a világtól elárult ateista bánatával.
- Ó, balga emberi lények! – nevetett az angyal. – Nálunk köztársaság van, az angyalok köztársasága. Minden angyal szabad és egyenlő…
Hosszasan mesélt életükről, a rendről, amely uralkodik náluk, a tudás fényéről, a közösség erejéről, a teremtés öröméről… Azután hírtelenül elkomolyodott.
- De nem akarok ködösíteni, kedves barátom! Nálunk is voltak időszakok, amikor egyes angyalok uralkodni próbáltak mások fölött, angyalok és emberek fölött. És amikor sikerült is ezt ideig-óráig elérni, kezdték hinni, de főleg próbálták másokkal elhitetni, hogy ők a legfontosabbak, az angyalok császárai, minden velük kezdődik és velük végződik… És micsoda diadalt értek el nálatok, szomorú látni…
- Több, mint szomorú ez – mondtam szinte ellenségesen. – Mert ebből nem csak istenimádat támadt, de megszámlálhatatlan testvérgyilkosság is…
- Nehéz megítélni, hogy ki kitől tanult: a megtévedt ember a megtévedt angyaltól, vagy fordítva… – sóhajtott fel a vendégem.
- Is-is,ez lehet az igazság… – próbáltam igazságos lenni. – De most valóban a legfontosabb az lenne, hogy a megtévedni nem akaró ember tanuljon a megtévedni nem akaró angyaloktól!
- És fordítva – nevetett újra az angyal. Szinte állandóan mosolygott vagy nevetett. Tiszta és csengő gyermeki nevetéssel.
- Mondd, barátom, – támadt bennem a kíváncsiság, – ha nálatok nincs isten, akkor istenhit sincs? Van vallásotok?
- Már hogy ne lenne hitünk! – nevetett újra a vendégem. – Ezt mi Angyalhitnek nevezzük…
- Sejtenem kellett – kiáltottam fel lelkesen, – ezzel jöttél megerősíteni! Mert bizonyára tudod…
- Igen, tudom! Tudjuk… Fel akarjátok építeni az Emberhitet! De vajon miért vártatok eddig? – kérdezte, és megint nevetett a vendégem.
Nevetett minden csillag is fölöttünk. Nevetett az egész világ…




* * *

2015. április 21., kedd

Gondolkozni a semmin

Mindig is, már gyerekkoromban is érdekelt: mit gondol az ember, amikor nem gondol semmire? A kérdés ilyetén megfogalmazása is egy lurkó csavar, de kár lenne felnőttessé javítani. Valójában azt kérdezni, hogy „mit csinál az ember, amikor nem gondolkodik?”, más síkra viszi a kérdést. Mert az ember éppenséggel „csinálhat” ezer dolgot, miközben a gondolkodása annyira beszűkül a csinálásra, hogy az már valóban nem is nevezhető gondolkodásnak. Például egyensúlyozhat egy labdával az orrán. Ekkor minden erejével figyel és menedzseli a produkciót.
Boldog állapot, mert szinte határos a relaxációval. Az ilyesmit nevezi Csíkszentmihályi áramlásnak, és helyesen mutat rá, hogy ebben az állapotában még a futószalag mellett dolgozó idegenített munkás is lehet boldog.
Engem viszont az érdekelt, hogy mit gondol valaki, aki éppen nem csinál semmit, de még nem is gondolkodik. Azután újra és újra le kellett hűtenem magamat, beltván, hogy reménytelen a válasz.
Olyan sokszor hallottam ezt a kérdést (általában másnak címezve): „min gondolkozol?”, megtoldva némi tapintatos vagy udvarias magyarázattal: „úgy elhallgattál” vagy hasonlóval… És erre jön a szokott, szinte reflexszerű válasz: „á, semmi… nem gondoltam semmire…”
Ez a megdöbbentő… és a kevéssé hihető, gondoltam mindig is. De ezzel együtt kialakult bennem egy erős szkepszis, hogy erre a kérdésre soha nem fogunk választ találni. Az agykutatás bámulatos eredményeket ért el. MR és hasonló technikákkal már nyomon követhető melyik agysejtünk gerjed és mennyire, de ettől – meg vagyok győződve – nevetséges azt remélni, hogy a gondolkodás milyenségét és tartalmát valaha is megfoghatnánk… (Még szerencse!)
Triviális, de még sem lehet megkerülni a hivatkozást a modern kvantumfizika egyik már eléggé elcsépelt törvényére, miszerint egy bizonyos szint alatt a puszta megfigyelés megváltoztatja a megfigyelt tárgy állapotát. Vagyis azzal, hogy valamit meg akarunk figyelni, óhatatlanul és megkerülhetetlenül meg is változtatjuk azt. Azaz, ha van egy dobozunk és tudjuk, hogy abban van egy nyuszi, soha nem fogjuk megtudni, milyen színű az, hiszen, ha levesszük a doboz tetejét és ránézünk a nyuszira, a színe nyomban megváltozik… Igaz, ez így csak a laikusok fejében működik, de könnyű megérteni és elfogadni, hogy hihetetlenül nehéz nem a kvantumfizikában, hanem a hétköznapi pszichológiában is megfigyelni például a spontán viselkedést… Vagy az igazságot…
És hasonlóképpen – hogy a tárgyunkra visszatérjünk – a gondlkodást.
Erre a napokban valami megvilágosodott bennem: rá kellett jönnöm valamire, amit most nem mernék másnak nevezni, mint hipotézisnek, de ami így is, hipotézis formájában megoldotta egy életen át tartó kíváncsiságomat (ebben a kérdésben). Rá kellett jönnöm, hogy van egy megnyugtató válasz, amely sok-sok megfigyelésen alapul, de logikai úton született (és nem MR-készülékek segítségével). Eszerint az ember főleg három gondolkodásmódban dolgozik: az elsőben újra és újra eljátssza magában a múlt eseményeit, a másodikban újra és újra eljátssza a jövő (tervezett vagy feltételezett) eseményeit, a harmadikban feladatokat old meg.
A tipikus az első kettő, és ezek valószínűleg kitöltik egy átlagos ember idejének 95 %-át. Az ember, mondhatni, szünet nélkül ismétli gondolataiban múlt és jövő jeleneteit, mindig egy kicsit másképpen, és újra és újra.
És amikor ezt kezdte hangosan is kiadni magából, kezdte eljátszani, megszületett a tánc, megszülettek a sziklarajzok, megszülettek a művészetek, megszületett az irodalom…
Az ember pedig azóta is ismétli magában látomásait, szinte kérődzik múlton és jövőn, talán maga sincs tisztában, milyen fontos és intenzív munka zajlik agyában, és ha megkérdezed tőle: „min gondolkoztál most” merő őszinteséggel válaszol „semmin”…





* * *

2015. április 18., szombat

Ó, balsors!

Biztatok mindenkit: ha nagyon összejön zűr, bánat, bosszúság, zökkentse ki a balsorsot. A legjobb a nevettetés.
Nevetve a balsors is jobbra fordul… Fordulhat…



* * *

2015. április 9., csütörtök

A katarok emléknapja

Könnyű és hálás feladat lenne idealizálni a katarok történetét, spekulálni azzal, hogy „mi lett volna, ha…”
Enné fontosabb hitelesen bemutatni azt, és főképpen elevenen tartani, a balga feledéssel és az alattomos feledtetéssel szemben.
Mellesleg jó tudni, hogy a katolikus egyház minden igyekezete ellenére nem csak a katarok emléke, hanem maga a katar hagyomány is eleven, többféleképpen és többféle formában. Különösen izgalmas, hogy a legújabb alakját az a bolgár szellem képviseli, amely nyolc évszázaddal ezelőtt a bogomilok képében megihlette.
Izgalmas és tanulságos történet!
De a mi mai feladatunk leginkább hozzájárulni az emlékezéshez. Ennek érdekében helyes lenne egy emléknapot szentelni a kataroknak, amely éppen április 20-ika lehetne, tekintettel arra, hogy 1233-ban IX. Gergely pápa ezen a napon bízta meg az Inkvizíciót a katarokkal szembeni „végső megoldással”.

Boszniai bogomil szarkofág, 1901


* * *

2015. április 8., szerda

Les bonshommes

Tanulmányozva a gnoszticizmus történetét, a napokban kezdtem olvasni Richard Smoley Tiltotthit – A gnoszticizmus öröksége című, igen érdekes tényanyagban és gondolatokban különösen gazdag könyvét. Amikor a katharok fejezetéhez értem, megdöbbentett a bevezető súlya. Elhatároztam: mielőtt megosztanám azokat a gondolatokat és elhatározásokat, amelyek ezek a sorok keltettek bennem, közreadom Smoley szavait.
* * *
Mindent egybevetve, a kereszténység büszkélkedhet a történelem egyik legnagyobb sikertörténetével. Egy elnyomott nép körében létrejött egy aprócska vallási közösség, aminek a vezetőjét kivégezték, akár egy bűnözőt; és ezzel szemben napjainkban a világ népességének egyharmada tartozik ehhez a vallási közösséghez.
A diadal ellenére a kereszténység története furcsamód lehangoló. A történet jelentős részét az önkényuralommal kötött rosszízű kompromisszumok és a riválisok dühödt elhallgattatása teszi ki. Sok egyházatya írása csaknem olvashatatlan, és nem a nehezen érthető mondanivaló miatt, hanem önteltségük és ellenséges érzületeik okán. A legtöbb vitairat homályos doktrinális kérdésekkel foglalkozik, amelyek mibenléte annyira kétes, hogy erre a legjobb bizonyíték maga a dokumentum. Ugyanerre az időre tehető, hogy a keresztény hit lényegének, a szeretetről és megbocsátásról szóló tanításnak a megítélése sem volt már a régi, gyakorta megszegték és figyelmen kívül hagyták. A hitvallások és dogmák körüli szüntelen harcban a keresztény egyház elsekélyesítette mind azokat az alapigazságokat, amelyek közvetlenül Krisztustól származtak.
Ha olvasóként visszapillantunk ezekre a polémiákra, nem kevés aggodalommal és kétkedéssel tesszük. Tényleg a jó oldal győzött? S egyáltalán, melyik a jó oldal? Valóban a Szent lélek éleslátása uralta Krisztus egyházát, és nem a tévedések és hibák meg-megújuló rohama? Ha így van, akkor a Szentlélek elég sűrűn nyúlt barbár eszközökhöz azért, hogy elérje a célját.
Ha szemügyre vesszük az eretnekség igencsak sok borút látott históriáját, sehol sem találkozunk olyan izzó feszültséggel, mint a katharok esetében. A katharok a XXII. század körül jelentek meg Dél-Franciaországban és Észak-Itáliában.  Ahol megtelepedtek, olyan mértékben indult virágzásnak a művészet, az irodalom és a kultúra, amilyet addig a középkor még cm látott. A kathar igehirdetők emberbarátsága és mértékletessége közismert volt; les bonshommes-nak, „jó embereknek” nevezték őket. Szemben a katolikusokkal, a katharok még akkor is ügyeltek a jó viszony fenntartására, amikor valamilyen dogmatikus kérdésben eltérő álláspontot képviseltek. Olyan mértékben veszélyeztették a katolikus hatalmi struktúrát, hogy az ő tevékenységük generálta az inkvizíció létrejöttét. Végül totálisan felszámolták őket, méghozzá olyan módszeres brutalitással, amit a modern kori népirtók is megirigyelhetnének. A katharok történetét tanulmányozva az ötlik fel az emberben, hogy talán tényleg igazuk volt abban, miszerint addigra az államegyháznak már semmi köze nem volt Krisztushoz vagy a „Jóistenhez”, és a Sötétség erői vették át felette az irányítást.



* * *

2015. április 7., kedd

Ember teremt

Isten teremtette a világot. Ember a matematikát.
Ezzel az Ember meg is nyerné a versenyt, mert Istennel szemben tökéleteset alkotott. Csak az a gond, hogy az Ember nem a matematikában, hanem a tökéletlen világban él. És itt a versenyeket sem mindig úgy intézik el…
Sebaj, mégis végtelen a világ, és van benne Ember, és lesz neki Emberhite!
Néha szűknek érezzük a világot. Szerencsére van gondolatunk!
Amely kérdez, kételkedik, felforgat, rendet rak, teremt…
Végtelen lenne a világ? Valóban? Mennyire? Miképpen?
Bocsánat, de lesz egy kis matematika…
Olyan abszurd feltételezéssel is találkoztam már (még diákkoromban), miszerint valóban határtalan a világ, de nem végtelen. Ennek szemléletes magyarázata a gömb volt: képzeljük el, hogy egy gömb felszínén élünk! Meehetünk jobbra meg balra, előre meg hátra, soha ne jutunk el a gömb (vagy a világ) „végére”… És mégis, a gömb felülete véges… Ezek az okoskodók azt is szokták hozzátenni okoskodóan, hogy „a nagy” kérdés a világ tömege! Ha egy könnyen (!) kiszámítható mértéknél nagyobb ez a tömeg, akkor a világunk bizonyosan ilyen véges, magába záródó gömbféle, ha ellenben kisebb, akkor a világunk szilajul szétterül az igazán igazi végtelenbe…
Ezeket a spekulációkat mindig is unalmasnak tartottam, de valami folyton izgatott. És ez a végtelen másfajta, kikezdhetetlen végessége. Valóban: egy végtelen világban nincs két fa, amely nem lenne véges távolságra egymástól Nincsen két csillag sem, amely nem lenne véges távolságra egymástól!
Igen, egészen úgy, mint ahogy a síkon vagy a térben nincs két pont, amely nem lenne véges távolságra egymástól!
Igen, a „klasszikus” matematikában ez így van, mint a reális világban.
De a matematikát mi csináljuk, és nem kell isteni beavatkozásra várni! Zavar a végtelenség végessége? Íme, itt a halmazok halmaza és a különböző halmazok elemei közötti távolság – általam adott – definíciója: végtelen. Ebben a modellben van két fa, amely között a távolság most már végtelen.
A dolog működik!
Ember teremtette!
Higgy az Emberben!
Lépj be az Emberhit birodalmába!





* * *

2015. április 5., vasárnap

A Húsvétról

Professzor – Folyton mondogatom magamnak, hogy – ahogy a Mester is tanít – tisztelni kellene a vallásokat, de folyton, és éppen Húsvét tájékán a legjobban zavar a hitbuzgalom zaja.
Mester – Minden élőnek valamennyi zajt meg kell engedni. És ha egy vallás követői kegyéből élő, akkor el kell tudni viselnünk a zaját is, még inkább, ha ünnepel…
Kapitány – Hála az égnek, hogy nem kell mindig és mindenhol a temetők csendjét élvezni! De vajon miért éppen Húsvét körül lesz olyan érzékeny a füled, tanult barátunk?
Professzor – Minden időszak szép, de a tavasznak, a tavasz érkeztének különös varázsa van.
Doktor – Igen, ez az újjászületés varázsa, az, aminek mindannyian örülünk, és amiben mindannyian bízunk!
Professzor – Ennek megünneplése ilyen vagy olyan formában minden kultúrában megvan…
Kapitány – Igen, úgy tudom Stonehenge is erre a célra született…
Doktor – Bizonyosan nem erre a célra, de az is biztos, hogy a tavaszi napforduló az egyik legfontosabb és legszebb ünnepség lehetett ott…
Kapitány – De a mi magyar őseink is a Víz Úrnőjét és Villő Istennőt ünnepelték. A téli, lecsendesült időszakban befelé figyeltünk, szembenéztünk lelkünk mély kútjába elbújt érzéseinkkel, azokat magunkhoz öleltük, megértettük üzenetüket, de most itt az idő, hogy velük új teremtésbe kezdjünk. Mielőtt Villő áldásával növekedni kezdjenek elvetett magjaink, hívjuk az Ő ajándékának, a víznek a megtisztító erejét: tisztítson meg minket, gyógyítsa érzelmeinket.
Doktor – Íme, a locsolás gyökere…
Professzor – Igen, és ebben, mint ahogy szinte minden nép hagyományában, van valami mélységesen demokratikus: az újjászületés mindenkié. A keresztény ünnep ezzel szemben az újjászületést egy valakinek a feltámadására korlátozza…
Kapitány – Jézus feltámadása üzenet…
Doktor – Szép üzenet: aki követi, majd az egy és egyben utolsó ítélet napján feltámad…

Folytatás