2015. április 26., vasárnap

Két könyv

Két könyv került forgalomba a napokban a Kossuth kiadó gondos gondozásában. Az egyik egy vaskos kötet: Thomas Piketty 700 oldalas, grafikonokkal és statisztikákkal sűrűn illusztrált monstre könyve, A tőke a 21. században címmel. Ez a mű tavaly végigsöpört az egész világon, egy időben a legkeresettebb könyv volt az Amazonon, szerzőjéből pedig olyan szupersztár lett, mint amilyen közgazdászokból nagyon ritkán lesz csak. A csekély 8500 forintba kerülő alkotást a kiadó egy külön konferencián mutatta be, amelyre a belépő 14 000 forintot kóstált. Illusztris vendégsereg is sorakozott: Bokros Lajos, Surányi György, Ferge Zuzsa, Szelényi Iván, Andor László, Csaba László… A kapitalizmus megannyi lánglelkű kritikusai és még lángolóbb apologétái… (Ezeket sértette meg annak idején a bajba jutott Gyurcsány azzal, hogy egy épkézláb ötletük sem volt a haza megmentésére…)
A másik könyv a zsebméretű Változó Világ decemberi újdonságának e-könyv változata, 400 forintos áron: A civilizáció
Senkitől nem kérhetem, hogy olvassa el a két munkát, hogy összehasonlíthassa. Szerintem bőven elég, ha elolvasod A civilizációt. Sőt, fontos is lenne. Mert rád gondoltam, amikor írtam. Rád, és a gyermekeidre…
De ha mégis szeretnél többet megtudni a nagy bestsellerről, merem ajánlani az Index cikkét. Tartalmas és szórakoztató!




* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése