2010. szeptember 27., hétfő

Szeptemberi bejegyzésem 1980-ban

Társadalmi problémák

A társadalom problémáinak két oldalról kell nekiesni. Nem maradhat el a filozófiai, még kevésbé a gyakorlatias megkö-zelítés. 1980-ban a filozófiai és a gyakorlatias töprengéseim néhány szálából gubanc, később szédületes felfedezés lett. Marx a maga sajátos stílusával „egyszerre egyéni és közös” tulajdonlást emleget, a magyar szocialista modell pedig az R és F alapokkal kezdett kísérletezni. Ennek lényege az volt, hogy a szocialista vállalatok eredményérdekeltté váltak. Ez önmagában is forradalmi váltás volt a tervgazdaság régi koncepciójával szemben. A vállalat lényegében saját belátása szerint két alapba rakhatta az „adózott profitját”: az F-alapba a (vállalati) fejlesztésre, az R-alapba a (dolgozói) „részesedésre” szánt összeget. Ezzel a kommunizmus gazdasági működése a kapitalizmus mechanizmusát vette át.
Akkoriban egyre divatosabb lettek a kapitalizmus és kommunizmus konvergenciájáról szóló elméletek. Ezeket rémisztőnek, de főleg elhibázottnak tartottam, de a mechanizmusbeli azonosságok egyáltalán nem ellenkeztek sajátos ortodoxiámmal. Inkább hiányzott a döntő láncszem: az „egyszerre egyéni és közös” tulajdonlás mechanizmusa. És ezt a gordiuszi csomót véltem elvágni egy egyszerű megoldással. Arra gondoltam, hogy az F-alapot úgy kellene nevesíteni, ahogy az R-alapot szétosztjuk. Azaz, a fejlesztésre fordított, vagyis a tárgyiasuló munkát tulajdonviszonynak, részvénynek kell tekinteni. Így idővel a teljes gazdaság egyéni, dolgozói tulajdonba kerülne, a munkával arányos módon. Az elképzelést filozófiai és gyakorlati szempontokból elemeztem, szimulációs számításokat végeztem, konzultáltam Szakolczay Györggyel és több más szakemberrel. Aztán hol ezért, hol azért (ó, tervek!) félretoltam a témát, amíg 1989-ban a szocializmus építése Európában lekerült a napirendről.
Igaz, nemsokára egy hasonló mechanizmus visszaköszönt kü-lönféle új keletű magánnyugdíj-rendszerek koncepcióiból, de távolról sem mindegy, hogy hogyan áll a társadalom alapképlete: tőke és munka közül ki az úr, ki a szolga.

1980
1980 a Facebookon

[S]

2010. szeptember 25., szombat

Élvezd a nézést!

x
Ha nézel egy színpompás virágot, egy terebélyes fát, a kerek holdat, örvendez a szemed, örvendez a szíved. A szemed néz, és te élvezed a nézést. Igen, mert a szemed és a szíved képes erre.
Gondolj más hasonló példákra. Nézel egy aranyos kisgyereket, nézed mosolygó szerelmedet, nézed anyádat. A szemed néz, és te élvezed a nézést.
Jegyezd meg a nézésnek ezt a módját, és próbálj egyszerű, hétköznapi helyzetekben is ilyen nyitott, csodálkozó, szomjas szemmel nézni. Nézd meg az otthoni megszokott tárgyakat, a kedvenc teásbögrédet, a kis apróságokat a könyvespolcon. Nézd meg úgy, mintha először látnád. Vedd közelebbről szemügyre. Tanulmányozd a részleteket, amelyeket addig nem vettél észre.
Tartsd a kezedet a mosogató vízsugara alá, figyeld a szerteszéjjel röpködő, az ujjaidról lassan lecsurgó vízcseppeket.
Ha jársz az úton, nézd a macskaköveket. Ha elmész egy szobor mellett, nézd meg.
De ne csak a nagy lovas szobrokat lásd. Figyelj fel a kávéház bejárata mellett megbúvó kecses leánykaszoborra, aki éppen oda akarja támasztani biciklijét a falhoz. Talán leülne egy kávéra valamelyik asztalhoz, de ott dermedt egy örökkévalóságra.
Figyelj fel a fura kis alkotásra a park sarkában. Egy vastag fémszalaggal átkötött kő. Kőbe zárt fájdalom? Talán… De lásd meg, nézd meg, élvezd a nézését!
Ha beszélgetsz valakivel, nézzél a szemébe.
Ha az apró gondolataid széjjel szélednek, nézz fel a csillagokra, és nézd, csak nézd. És élvezd a nézést.
Nézz mindig és mindent olthatatlan szomjjal, de mohóság nélkül.
Idd a képet, amit nézel!
Az ember nem ura szemének és agyának. Sokszor az agyunk olyasmit is rögzít örök időkre, amit tudatosan nem is észleltünk. És nem ritkán ezek a látomások önálló életre kelnek tudatalattinkban.
De tehetetlenek sem vagyunk. Minél többet látunk abból, ami a szemünk elé kerül, és minél inkább megtanuljuk élvezni a nézést, annak nagyobb arányban az élvezettől megszelídített és megszentelt élmények töltik ki emlékezetünket, lelkünket.
Ez a képesség nincs magától bennünk. De megszerezhető és fejleszthető. Ehhez mindenek előtt le kell győzni a gyanakvást, a bizalmatlanságot, és fel kell ébreszteni az igényt erre a képességre.

* * *

Felhasználtam a perceket, amíg nem emelte rám a szemét, s nézni kezdtem, először titokban, majd egyre merészebben. Most még gyönyörűbbnek láttam az arcát, mint tegnap este: olyan finom, okos és bájos volt minden vonása. Háttal ült a fehér függönnyel takart ablaknak; a függönyön átütő napsugár szelíd fénnyel öntötte el sűrű aranyhaját, szűzies nyakát, szép hajlású vállát, gyengéden nyugvó kis mellét. - Ránéztem - s milyen drágának és közelinek éreztem! Úgy tűnt fel nekem, mintha régóta ismerném, s nem ismertem volna semmit, s nem is éltem volna a mai napig.
Ivan Szergejevics Turgenyev 

Látni a szerencsétlenséget, és nem megfutni előle, nézni a szépséget, és nem közelíteni hozzá: ez a szép.
Simone Weil

Jó, ha gondolkodás nélkül bele tudunk nyugodni abba, hogy minden, ami szép, érettünk van s velünk talán véget is ér. Sem a hajnalnak, sem az alkonyatnak nem ártunk vele, ha színét s hangulatát magunkénak tudjuk. Utasok vagyunk, de ez csak akkor jusson az eszünkbe, ha nehéz percek s fekete órák szakadnak reánk. Ha szelíd tájaink színeit viharok borzolják, ködök takarják, szelek temetik. Ha csúnya és nehéz helyekre jutunk, hol a tulajdonérzés ezer terhével átvergődni nem is lehetséges. Ilyenkor jó a halálra gondolni, úgy messziről, mint egy kicsit furcsa, kicsit szomorú, de kényelmes és megnyugtató útitervre. S nézni a világot, ahogy az állatok nézik. Az őzek, a szarvasok, meg a medvék. Mint valami szép idegen holmit, amelyik mellett elmegy az ember, s miközben átvált egyik sűrűből a másikba, elgyönyörködik abban, ami gyönyörködni való.
Wass Albert


[N]

2010. szeptember 1., szerda

Tabletta vagy előadás?

Tabletta vagy előadás?

Az Emberhit a napvilágra került, megszületett.
De az Emberhit ma még csecsemő. Hosszú épülésre lesz szüksége. Ez a dolgok rendje. Meddig tart el az? Mikor lesz az Emberhit szép, erős, tettre kész fiatal? Nem tudom... Amennyire telik tőlem, teszek felépüléséért.
Teszek, amennyire telik tőlem, és közben érzem, hogy ez nem sok. Különösen nem sok azokhoz az igényekhez képest, amelyeket sejtek a világon.
Amit teszek, mindenek előtt az alapok kiépítése.
Közben gondolataim nyugtalanul járják körbe a vállalkozást. Helyes-e a követendő út, az építkezés munkaprogramja?
Elgondolkozva ezeken látok lelki szemeimmel egy, szörnyű fejfájástól meggyötört embert, aki jön hozzám, és fájdalomcsillapítót kér, én pedig előadásba kezdek a fejfájás mechanizmusáról, az orvostudomány legújabb, lelkesítő eredményeiről...
Nevetséges és ostoba szituáció, de sajnos a gyakorlatban gyakran találkozhatunk ezzel, a közszolgálat, a tudomány és az ezoterika területén egyaránt.
Az esetek nagy részében ezért a segíteni igyekvő, vagy a segítséget mímelő tényleges ostobasága felelős. Néha a csalás szándéka sejthető a háttérben.
De el kell ismerni, hogy sok esetben a segítséget, vagy éppen csak az igazságot kereső ember valóban a fejfájás mechanizmusára, és az orvostudomány legújabb eredményeire kíváncsi.
Egyszerűen azt kell látni, hogy mindennek megvan a maga ideje, a maga szerepe.
Az viszont, hogy ezt hogyan lehet lefordítani és hasznosítani az Emberhit épülésében, nehéz kérdés. Magyarul a dilemma az, hogy milyen arányban kellene foglalkozni az alapok kiépítésével és a gyakorlati kérdésekkel.
Hát az élet bizonyosan besegít majd ennek eldöntésében.

[Emberhit]  http://www.valtozovilag.hu/elso/