A következő címkéjű bejegyzések mutatása: élvezni. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: élvezni. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 24., hétfő

A meleg dícserete


Csodálatos és éltető erő a meleg.
Csodálatos és éltető erő a hideg.
Mi meleg, mi hideg?
Az abszolút nullánál hidegebb nincs. Ez az érték viszonylag közel van, csupáncsak 290 fokra hétköznapjaink átlag hőmérsékletétől… Mi ez a minket melegítő Nap hőmérsékletéhez képes? A Nap belseje hatezer fokon ég, a Napkorona hőmérséklete viszont a kétmillió Celsius fokot is eléri. Mellesleg ez a hőmérsékletkülönbség oka máig a nagy tudományos rejtélyek közé tartozik.
És vajon létezik-e abszolút meleg? Mint amilyen a fénysebessége a sebesség világában?
De minek ezek a szélsőséges, ember által el nem képzelhető, meg nem élhető értékek? Ami döbbenetes, az, hogy az ember a lehetséges hőmérsékletek milyen keskeny sávjában életképes. És milyen keskeny sávban érzi jól magát!
Itt is, mint több más szükséglet, például a táplálkozás, a szexualitás, a kultura esetében, van egy alapszínt, és egy ciklikusan jelentkező igény. Pótolhatatlan jótétemény a megmelegedés élménye, élvezete. Ehhez sokszor bármilyen meleg is megfelelő, de ne higyük, hogy a meleg egyforma! Én többször is tapasztaltam a mélyből érkező termálvíz csodáját. De lezuhanyozni napmelegítette vízzel is fennséges érzés. Gondoljuk meg, milyen útot tett meg az az energia, amely simogatja börünket. Hasonlóan kényeztető a napra kitett párna, lepedő…
És végül, minden csodák csodája: a test, a szerető test melege, legyen az anyánk, vagy a szerelmünk…
  

2011. október 13., csütörtök

A könyv


A könyv életünk fontos részévé vált. A könyv az életünk szegélyező csodák részévé vált. Egy kicsit olyan, mint a kenyér az asztalon. Egy kicsit olyan, mint a barátunk, akivel elmegyünk beszélgetni. Fontos, nélkülözhetetlen, jó. A könyv a legtermészetesebb tárgy az életünkben. És mégis: egy friss találmány. Egy tárgy, amelynek ma elveszítésétől kell tartani.
Művek évezredek óta vannak. Azokat évezredekig a szájhagyomány tartotta életben. Az írás felfedezése azt eredményezte, hogy a művek különféle tekercsekbe, később összefűzött lapokra kerültek. A mai értelemben vett könyv csak Gutenberg találmányai, a XV. század közepe után jelent meg. Történelmi távlatban ez rendkívül rövid idő. De ez idő alatt a könyvírás is, a könyvnyomtatás is, és a könyvolvasás is szédületes méreteket öltött. Már a 19. század folyamán meggyökeresedett az, hogy egy művelt ember otthonából nem hiányozhat a házi könyvtár. A huszadik században ez már végképpen megszokottá vált. Ebben a vonatkozásban az értékek demokratikus elosztása a legnagyobb eredményeket érte el. Semmilyen szegénység nem volt többé akadálya annak, hogy a művelt ember rendelkezzen egy értékes magánkönyvtárral, vagy hogy hozzájusson az ezerszámra található közkönyvtárak kincseihez.
Most sokan attól tartanak, hogy az elektronikus könyv a hagyományos könyv végén jelenti majd. Ennek eldöntését nem lehet, és nem kell magunkra vállalni, ez a jövőre tartozik.
Az a fontos, hogy ma zavartalanul örüljünk a könyvnek, tiszteljük és élvezzük azt, gondozzuk és gyarapítsuk magánkönyvtárunkat. És olvassunk! Minél rendszeresebben!



* * *

2011. június 15., szerda

Öröm és élvezet

Öröm és élvezet

Ma egész nap egy régi fogós kérdésre tértek vissza gondolataim: mi a különbség öröm és élvezet között. Évekkel ezelőtt írtam egy könyvet az élvezetekről, és akkor kezdtem töprengeni ezen. Sokszor próbáltam példákat keresni olyan örömre, amely nem ad élvezetet, és fordítva… Soha nem tudtam frappáns eseteket találni… Filozófiai vagy erkölcsi nyomokon igyekeztem megközelíteni a kérdést… Semmi érdemi felismerés… Mígnem ma este végre találtam egy nevetnivaló, de igaznak látszó lényeges különbséget: az élvezet kisimítja, az öröm fodrosítja létünket… Gondolj csak bele!...

[Napló apró]

2010. október 30., szombat

Vállalni az utunkat

Hokuszai (Kacusika Hokuszai, nyugaton Katsushika Hokusai) japán képzőművész, fametsző, festő. Született Hondzso, Kacusika (ma Tokió része), Japán, 1760. október 21-én, meghalt Aszakusza, Edo (ma Tokió), 1849. május 10-én. Gyermekkorában könyvkereskedésben dolgozott, ezután egy műhelyben elsajátította a fametszés mesterségét. 1786-tól önállóan dolgozott. Mintegy harminc művésznevet használt, 1797-től kezdve már csak a Hokuszait. Hetven éves pályafutása során 40 000 körüli rajzot, metszetet és festményt készített, ennek ellenére szinte nyomorban élt. Körülbelül 500 könyvet illusztrált. Maga is írt népszerű regényeket, amelyek saját rajzaival, metszeteivel jelentek meg. 1796-ban megtanulta az európai perspektivikus szabályokat is. Művészete eljutott a korabeli Európába és népszerűvé vált, szerepe volt a Japán iránti érdeklődés felélénkülésében. Művészetének egyes jellegzetességei csodálatot keltettek Európában: a természet alapos megfigyelése, virtuóz rajzkészsége, a képeit jellemző rendkívüli finomság. A nyugati kritikának is köszönhető, hogy munkásságát a huszadik századra hazájában is méltóképpen elismerték.

Flickr - …trialsanderrors - Hokusai, Under the great wave off Kanagawa, ca. 1832

[M]

2010. szeptember 25., szombat

Élvezd a nézést!

x
Ha nézel egy színpompás virágot, egy terebélyes fát, a kerek holdat, örvendez a szemed, örvendez a szíved. A szemed néz, és te élvezed a nézést. Igen, mert a szemed és a szíved képes erre.
Gondolj más hasonló példákra. Nézel egy aranyos kisgyereket, nézed mosolygó szerelmedet, nézed anyádat. A szemed néz, és te élvezed a nézést.
Jegyezd meg a nézésnek ezt a módját, és próbálj egyszerű, hétköznapi helyzetekben is ilyen nyitott, csodálkozó, szomjas szemmel nézni. Nézd meg az otthoni megszokott tárgyakat, a kedvenc teásbögrédet, a kis apróságokat a könyvespolcon. Nézd meg úgy, mintha először látnád. Vedd közelebbről szemügyre. Tanulmányozd a részleteket, amelyeket addig nem vettél észre.
Tartsd a kezedet a mosogató vízsugara alá, figyeld a szerteszéjjel röpködő, az ujjaidról lassan lecsurgó vízcseppeket.
Ha jársz az úton, nézd a macskaköveket. Ha elmész egy szobor mellett, nézd meg.
De ne csak a nagy lovas szobrokat lásd. Figyelj fel a kávéház bejárata mellett megbúvó kecses leánykaszoborra, aki éppen oda akarja támasztani biciklijét a falhoz. Talán leülne egy kávéra valamelyik asztalhoz, de ott dermedt egy örökkévalóságra.
Figyelj fel a fura kis alkotásra a park sarkában. Egy vastag fémszalaggal átkötött kő. Kőbe zárt fájdalom? Talán… De lásd meg, nézd meg, élvezd a nézését!
Ha beszélgetsz valakivel, nézzél a szemébe.
Ha az apró gondolataid széjjel szélednek, nézz fel a csillagokra, és nézd, csak nézd. És élvezd a nézést.
Nézz mindig és mindent olthatatlan szomjjal, de mohóság nélkül.
Idd a képet, amit nézel!
Az ember nem ura szemének és agyának. Sokszor az agyunk olyasmit is rögzít örök időkre, amit tudatosan nem is észleltünk. És nem ritkán ezek a látomások önálló életre kelnek tudatalattinkban.
De tehetetlenek sem vagyunk. Minél többet látunk abból, ami a szemünk elé kerül, és minél inkább megtanuljuk élvezni a nézést, annak nagyobb arányban az élvezettől megszelídített és megszentelt élmények töltik ki emlékezetünket, lelkünket.
Ez a képesség nincs magától bennünk. De megszerezhető és fejleszthető. Ehhez mindenek előtt le kell győzni a gyanakvást, a bizalmatlanságot, és fel kell ébreszteni az igényt erre a képességre.

* * *

Felhasználtam a perceket, amíg nem emelte rám a szemét, s nézni kezdtem, először titokban, majd egyre merészebben. Most még gyönyörűbbnek láttam az arcát, mint tegnap este: olyan finom, okos és bájos volt minden vonása. Háttal ült a fehér függönnyel takart ablaknak; a függönyön átütő napsugár szelíd fénnyel öntötte el sűrű aranyhaját, szűzies nyakát, szép hajlású vállát, gyengéden nyugvó kis mellét. - Ránéztem - s milyen drágának és közelinek éreztem! Úgy tűnt fel nekem, mintha régóta ismerném, s nem ismertem volna semmit, s nem is éltem volna a mai napig.
Ivan Szergejevics Turgenyev 

Látni a szerencsétlenséget, és nem megfutni előle, nézni a szépséget, és nem közelíteni hozzá: ez a szép.
Simone Weil

Jó, ha gondolkodás nélkül bele tudunk nyugodni abba, hogy minden, ami szép, érettünk van s velünk talán véget is ér. Sem a hajnalnak, sem az alkonyatnak nem ártunk vele, ha színét s hangulatát magunkénak tudjuk. Utasok vagyunk, de ez csak akkor jusson az eszünkbe, ha nehéz percek s fekete órák szakadnak reánk. Ha szelíd tájaink színeit viharok borzolják, ködök takarják, szelek temetik. Ha csúnya és nehéz helyekre jutunk, hol a tulajdonérzés ezer terhével átvergődni nem is lehetséges. Ilyenkor jó a halálra gondolni, úgy messziről, mint egy kicsit furcsa, kicsit szomorú, de kényelmes és megnyugtató útitervre. S nézni a világot, ahogy az állatok nézik. Az őzek, a szarvasok, meg a medvék. Mint valami szép idegen holmit, amelyik mellett elmegy az ember, s miközben átvált egyik sűrűből a másikba, elgyönyörködik abban, ami gyönyörködni való.
Wass Albert


[N]