Van egy álmom: felelős és innovatív falu

A vidék, értsd, a természet elnéptelenedik. Világszerte. Az emberek eltűnnek a túlzsúfolt városokba. Mexikó-city ötvenmilliós embertenger. És minden város egy kis Mexikó-city. Tele bajba jutott emberekkel.

Közben a csodás természet, a csodás vidék, falvaink elnéptelenednek, elszegényednek, vergődnek.

Közben van egy álmom: látom falvak sokaságát, amelyek a jobb életet akaróvárosi ember felé fordulva, új fejezetet nyitnak a maguk számára, mindenki számára.

Az egyik kedvenc vízióm a könyvesfalu. Egy világszerte ismert és bevált minta. Honosíthatunk egy-az-egyben egy jó külföldi mintát, kreatív módon is vehetjük át valamelyiket. A magyar olvasóországban megélhet egy tucatnyi könyvesfalu.

Az egyik legrégebbi vízióm a skanzenfalu, ahol egy, a helyiektől szabadon kiválasztott múlt elevenedik meg hitelesen, bölcs szimbiózisban a modern világ vállalható vívmányaival.

Mondhatni, az egyik vízióban is, a másikban is jó adag romantika van. És csak egypár falunak adna esélyt. A 3 ezerből.

Esély minden falu számára van. Háromszor annyi falu sem lenne elég a potenciális igényekre.

Érdemes, fontos legelőször a különösen nehéz vagy problémás helyzetben lévő csoportokhoz fordulni, amelyek egyre népesebbek.

Legelőször az idős embereket lehetne megemlíteni. Mindenhol lehetne egy idős faluvég, amely menedéket nyújtana a városi magányban szenvedő nyugdíjasoknak. Az idős otthonok egy nagy része – világszerte – maga a pokol. A hasonló gyalázat ellen itt is kellenének nagyon hatékony óvintézkedések, de a lényeg az, hogy ez a megoldás – közel a természethez, saját kis lakban, egy jó falusi közösség segítségére számítva – a lehető legjobb az öregedő társadalom számára.

Hasonlóképpen lehet más csoportok felé nyitni. Vannak – egyre nagyobb számban – autisták és más hasonló testi-lelki kórtól szenvedő, tipikusan önálló életre képtelen személyek. Számukra is hasonló, igényeiket korszerűen kielégítő „faluvégeket”, lakóparkokat lehetne kialakítani.

De megemlíthetők az eredendően szociális problémáktól szenvedő embereket is: hajléktalanok, munkanélküliek, menekültek, vagy általában a városi nyomortól megcsömörlött emberek. Számukra a „szociális faluvég” akár egy szabályos kibuc is lehetne, amely a régi falu ikre is lehetne.

Álmodom, de jól tudom: ezek az álmok a valóság talaján kell – és lehet – megvalósítani, felelősséggel, kreativitással, üzleti tervvel, össztársadalmi támogatással.

Ne legyünk álomrontók! Érezzük át felelősségünket! Gondolkozzunk, és cselekedjünk!

* * *

Göncz: A politika megfeszülhet...

Göncz Árpád:

A politika megfeszülhet, akkor sem tud ellene menni a társadalmi folyamatoknak

Régi, szép hagyomány, hegy ilyenkor ősszel országunk vezető személyiségei jelenlétükkel tisztelik meg egyetemeink tanévnyitó ünnepségeit, emelik azok fényét, okos szavakat intéznek a fiatalokhoz, az idősebbekhez, a sokat (nem eleget?!) látott professzorokhoz, egy kicsit az egész már-már elcsigázott nemzethez. Mostanában – és ez nem szemrehányás – több a pompa, a hagyományőrző kiegészítő, s talán egy kicsit laposabbak a beszédek (Persze, végül is az volt abnormális, hogy „régen” a tanévnyitó KB-titkár vagy miniszter beszédéből illett megtudnunk fontos híreket, tényeket, melyeket ma már a valóban profivá izmosodott lapok „hoznak le’, minden tisztelet és protokoll nélkül.)

A mostani tanévnyitók között az egyik legszebb, legtanulságosabb, és talán az egyik legmeghatóbb bizonyára a Gödöllői Agrártudományi Egyetem ünnepsége volt. A díszvendég személyisége tette ezt az eseményt emlékezetessé. Példaértékűvé, nemcsak politikailag, hanem erkölcsileg is. Követésre buzdítóvá. A történelmi felelősség szempontjából nézve pedig a magyar jövő érdekében megtenni rendelt, józan kiengesztelődés, közös munkára felhívó kéznyújtás meggyőző emberi szimbólumává. Göncz Árpádot a Magyar Köztársaság elnökét ugyanis az az egyetem hívta meg, és várta szeretettel, amely öt egykor, 35 évvel ezelőtt megtagadni, eltávolítani kényszerült.

Szerkesztőségünk természetesen nem csupán az iránt érdeklődött, hogy a Köztársaság elnökében milyen érzéseket kelt a mostani látogatás, hanem az iránt is: miként vélekedik mezőgazdaságunk égető problémáiról.

Trend-Váltó – Elnök úr! Az egyetem, egykori alma matere Önt ma díszpolgárává fogadta. Ez, ahogyan Ön beszédében hangot is adott ennek, elégtétel. Gondolom, ennél is jobb érzés, amit az egyetem fiatal polgárainak a szeméből kiolvashat: az őszinte tisztelet. Csakhogy ezeknek a fiataloknak a helyzete nehéz, a perspektíva beszűkült. Mit kíván nekik, a már végzett és a leendő ifjú magyar szakembereknek?

Göncz Árpád – Szerepet. Nézze, ez „parasztegyetem”, ahol a legtöbb faluról jött, paraszti indíttatású értelmiségieket nevelik. Többek lesznek ők, mint állattenyésztők vagy mezőgazdászok. Többet vállalnak. Akik visszamennek a faluba, korszerű, új szemléletet Is képviselnek. Én hiszek a szövetkezetek jövőjében. Attól függetlenül, hogy hogyan rendezik a tulajdonjogot; milyen formát kapnak, milyen méretűek lesznek a szövetkezetek. Szerintem egy szövetkezetnek akkorának kell lennie, hagy tagjai át tudják tekinteni, tulajdonosnak érezzék magukat. Tehát ellenőrizni tudják, hogy mi történik. A túlságosan nagy méreteknél ez már lehetetlen. Az már alkalmazotti életformát kényszerít az emberre. Itt kialakult egy hagyományrendszer, és bár tűzzel-vassal akadályozták a helyi különbségek létrejöttét, azok mégis újra és újra utat törtek. En azt kívánom, hogy az agrárszakemberek ezeket a helyi sajátosságokat „helyi apostolokként” pártfogolják, bontakoztassák ki, mert voltaképpen ez a hivatásuk, küldetésük.

T-V – A szövetkezeteknek igen erőteljes szociális funkciójuk is van; olyasmi amit – nálunk újabban meghonosodott kifejezéssel – szociális háló”-nak neveznek, s talán még ennél Is több. Most egy ellenőrizetlen átalakulási, már-már szétesési folyamat kezdődhet. Nem sérül-e meg még jobban a falusi i társadalom?

G. A. – De, pontosan ettől félek, és ezért is hívtam fel rá a figyelmet: ne próbáljuk a kialakult, jó hagyományokat szétzilálni. Túltermelési válság van. De azt a szövetkezetet, amelyik a tsz-nyugdíjakat fizeti, amelyik lehetővé tette a kisgazdaságok rendkívül intenzív fejlődését, azt bűn volna szétverni. Gazdává kell tenni a szövetkezeti tagságot, és ki kell vinnünk a szövetkezetekbe az ipari termelést, ami egy picit már ott van. Ez a parasztság már nem az, ami egykor volt. Mentalitásában sem. Mert a falusi társadalom kisvállalkozókból. voltaképpen polgáremberekből áll, akik mezőgazdálkodásból élnek. Ez már semmiképpen sem az a parasztság, amely régen a családnak, a háztartásnak termelt éhszinten. Itt a háromrétegű parasztságot, a zsellér, a szegényparaszt, a zsírosparaszt „hármast” gyakorlatilag helyreállítani, és erre felépíteni a régi társadalmi szerkezetet – nem lehet. Ezzel számolni kell. Most a gondolat- és értékvilág új. Új a mezőgazdasági gondolkodás. Hiszen a mezőgazdaságban 50 év alatt több változott az egész világon, mint amennyi korábban 300 év alatt. Ezt egyszerűen nem lehet nem figyelembe venni. Nem azért mondom ezt, mert valami ilyen szándékot látnék. hanem azért, nehogy valakinek eszébe jusson ezt hinni… mert az emberek hajlamosak a régihez igazítani a maguk képét, a jövőről is. Itt is, sajnos, egy nagy ugrással a XXI. századba kell lépnünk, amely versenytársadalom lesz, és a versenytársadalom kegyetlen. Jelen pillanatban a magyar gazdaság agyonszporrzorált mezőgazdasággal áll szemben. Bizonyos előnyökkel – olyanokkal, mint az olcsó munkaerővel, az olcsó földárakkal – de meg kell állnia a helyét a piacon. Nem vagyok benne biztos, hogy mezőgazdaságunkat teljesen szponzorálatlanul kellene hagyni.

T-V – Önnek személy szerint komoly érdemei vannak a rendszerváltás kivívásában, remélem, nem fogja félreérteni a kérdést. Általában az (akkori) ellenzék, a politika szerepét hangsúlyozzák a rendszerváltásban. Nem gondolja, Elnök úr, hogy itt a perdöntő tényező a magyar társadalomnak az elmúlt évtizedekben elindult polgárosodása volt?

G. A. – Dehogynem. Most is a legnagyobb erő a magyar társadalom polgárosodása. A politika megfeszülhet, akkor sem tud ellene menni a társadalmi folyamatoknak. Itt a társadalmi folyamatok pedig egyértelműen a polgárosodás felé mulatnak.

T-V – Elnök úr, válságos, vészterhes időket élünk. Ön mindig bizakodóan beszél. Mitől ilyen optimista?

G. A. – Néha olvasok történelemkönyveket.

1991. szeptember 9.

Az interjút készítette: Szimeonov Todor