2014. augusztus 30., szombat

Egy és sokan

Ha beülünk egy előadásra, ritkán foglalkozunk az előadó magánügyeivel, hogylétével. Minket az előadás érdekel.
Mégis, ha kedvenc színészünk ma pocsék játékot nyújtott, eszünkbe jutnak ilyen kérdések. Nincs formában… Talán beteg? Talán?...
Más eset az, amikor előre tudjuk a kulisszatitkokat vagy éppen a közbeszédnek is témát adó híreket. Talán utoljára látjuk…
De nem csak egy színész vagy énekes búcsúzhat el tőlünk, váratlanul vagy előre számítható módon.
Elbúcsúzik egy előadás. Elbúcsúzik egy színi igazgató. Elbúcsúzhat egy színház.
Elbúcsúzik egy rádióműsor, egy újság, egy intézmény.
Elbúcsúzhat egy köztársaság…
És most, az internet világában elbúcsúzhat egy oldal…
A több százmilliárd közül…
Ilyen hír szinte derűsen hathat. Különösen, hogy a megszűnő helyébe már ma ezer újra lehet számítani.
Mégis, ha egy oldal megszoktatta az internetezők egy népes csoportját a maga kínálatára, a maga hangjára, a maga egyediségére, az az oldal már tartozik is ennek a csoportnak. Talán nem annyira és nem éppen azzal, amivel a kis herceg tartozik egyetlen rózsájának, de bizonyos – a helyzettől függő – információk megosztásával igen.
Jó ideje foglalkoztat a kérdés: vajon a Változó Világ portálnak ebben az értelemben mit kellene megosztania látogatóival?
A nehézség az, hogy a megosztandó – „Ez, kedves barátaim, egy one-man-show…” – elfogadhatatlanul félrevezető.
Nem, kedves barátaim, a Változó Világ nem egy ember műve, dehogyis! Több százan vannak, akik nélkül nem lenne Változó Világ! Több, mint száz szerző. Több, mint száz szakmai közreműködő: szerkesztők, korrektorok, tördelők, programozók, szervezők… Több ezer aktív látogató, aki kérdez, szóvá tesz, segít… És persze több millió – zömében visszatérő – látogató…
Mégis, abban is van igazság, hogy egy ember kezében van nem csak a kulcs a szerverhez, hanem az egésznek, mint egésznek az ismerete, rutinja és főleg felelőssége.
Ez az ember az „Alapító”.
Másfél évtizede kezdte el ezt a munkát az éppen születő interneten. Örömmel és lelkesedéssel. Sok mindennel megbirkózott eddig ezen a terepen, bizakodással és sok izgalmas tervvel tekint előre, a jövőbe.
De eddig mulasztott egy fontos kötelességében: legyen esély a munka továbbvitelére, ha kénytelen beadni a kulcsot. Azzal pedig született embernek számolnia kell.
Meg közönségének is.




* * *

2014. augusztus 28., csütörtök

Az elismerés üzenete

A legjobb elismerése kultúránk jellegzetes eleme. Kultusz a Nobel díj, kultusz, már-már őrület lett az Oscar. Se szeri, se száma a hasonló kitüntetésnek. Van nemzetközi, van nemzeti, van egyesületi, van kerületi. A hiúság megannyi vására, amelyben többnyire a díjazott a legkevésbé érdekes. Fontosabb maga a vásár, szép forgalmával, a fontoskodó vállveregetők dagadó önbizalma.
De ki a legjobb? Egyáltalán, van-e legjobb?
Érdemes idézni magunkban az igazak legendáját, éspedig annak két titkát: többen vannak, és nem ismerjük őket.
Ez minden mesterségre, minden tudományra, az élet minden területére igaz: a jók sokan vannak, és nem mindig tudjuk, kik azok? Ezt érdemes tudni, és újra és újra elmondani. Érdemes ehhez igazítani primitív elismerési kultúránkat is.
Néha olyan nagy nemzetközi díjról álmodok, amelyben évente száz-száz ember részesülne ilyen körökben:
- tudósok,
- feltalálók,
- tanítók,
- gyógyítók,
- építészek,
- előadóművészek,
- irodalmi szerzők,
- zeneszerzők,
- hősök,
- néptribunok.




* * *


2014. augusztus 24., vasárnap

A könyv

A könyvek – eddig – egészen rendkívüli szerepet játszottak a civilizáció kialakulásában, életében és fejlődésében.
Minden élő szervezet csakis a rendelkezésére álló tudás alapján képes reagálni, vagyis létezni, élni. Minél fejlettebb egy szervezet, annál több tudással rendelkezik, és minél több tudással rendelkezik, annál komolyabb feladat ezt a tudást hatékonyan tárolni. Az élőlény által tárolt tudás (ebbe értelemszerűen tartozik az élményanyaga, tapasztalata) emlékezetnek is nevezzük. Ezt az élőlények saját szervezetén belül tárolják, jellemzően az agyukban.
Az élőlények mindig valamilyen fajhoz tartoznak, és ennek nem csupán szab keretet, hogy csak a fajhoz tartozó másik egyeddel képesek szaporodni, hanem az a döntő képesség is, hogy bizonyos kommunikáció révén átadhatják egymásnak, végső soron közössé tehetik tudásukat. Így az evolició során az élő világban a tudás már közösségi. Csakhogy ez a közösségi tudás közvetlenül a faj egyedeinek agyában tárolódik.
Az első élőlény, amely képessé vált a tudását speciális „tudástároló”-ban tárolni, az ember. Ez a tudás-tároló pedig a könyv.
A beszéd, amely már hangzásilag és fogalmilag tagolttá vált, valóban forradalmasította az emberi faj kommunikációját, de az igazi forradalom az írás kialakulása. És itt már szinte másodlagos ennek jelentősége a kommunikáció további fejlődése szempontjából. Az igazi, sorsdöntő jelentősége az, hogy az írás lehetővé tette a tudás tárolását az emberi fejen kívül, agyagtáblákon, papiruszon, könyvben.
A fejlődés – figyelembe véve, hogy az ember egy-néhány évmillió óta eszközt és tüzet használó értelmes lény, szédületessé vált a Bronzkorban, aminek hatalmas diadala és jelképe az Alexandriai könyvtár.
A Vaskorban pedig a könyv már hétköznapi eszközzé vált, és az emberek aligha foglalkoztak a könyv terjedésében rejlő szinte transzcendens folyamattal: az emberiség közös emlékezetének fokozódó-terebélyesedő tárgyiasulása. Mert valójában minden könyv egy eleven – és bizonyos értelemben örök életű – emberi agydarabka. A Földet elborító könyvmennyiség pedig a fizikai földkéreg fizikai antropomorfizálása…
És ekkor életünkben berobban az internet, és a teljes földkéreg elektronikus antropomorfizálása indult el. Bárhol is állsz, otthon, városod főterén, metróban, repülőn, bárhol, bármikor kezedben van az emberiség teljes tudása.
De vigyázz, ember! Meg kell tanulnod tudni!
Ha nem tanulsz meg tudni, hiába lesz kezedben az emberiség teljes tudása. Az a majom maradsz, amely sok millió évvel ezelőtt voltál.




* * *

2014. augusztus 19., kedd

Látszat és lényeg

Ahol vannak kulisszák, vannak kulisszatitkok is. Vajon, helyes-e feszegetni azokat?
Nem mindig látszat, ami látszik. Sokszor ez a lényeg. Ha beülünk a színházba, és felmegy a függöny, elindul egy történet. Ülünk a sötét nézőtérben, és nézünk. Nézünk, és látunk. Amit látunk: egy történet. Az, hogy színészek játszanak a recsegő deszkákon, meg-megremegő kulisszák előtt: látszat. Amíg tart az előadás, adjuk át magunkat az élmény katartikus varázsának, a látszattal ne törődjünk. Így van értelme az egésznek.
És igen, később eljöhet a látszat és a kulisszatitkok ideje. A maga idejében. Igen, a látszatot, a kulisszatitkokat ismerni és érteni segíthet a lényeg megértésében és élvezetében. De látszat és lényeg összevarrása is művészet. Szánalmas, amikor valaki összetéveszti a szakmai kulisszatitkokat és a zaftos hálószobatitkokkal, a tájékozottságot a suta pletykákkal, az örök kíváncsiságot a turkálással a szennyesben.
Összességében hasonló, de több részletében igen eltérő a helyzet az üzleti életben. Egy cég – egyes vonatkozásokban szó szerint – joggal akar büszkélkedni termékeivel, és főképpen hírnevével. Az ő szemében kulisszatitkainak kémlelése szabályos kémlelés, kémkedés. Igaz, minden partnerének, vevőjének joga van hiteles háttér-információkhoz jutni, és ezt a törvény garantálja a cég- és egyéb adatok nyilvánosságának kikényszerítésével. Szinte minden cég jelentős összegeket fordít egy előnyös látszat fenntartására, a társadalom egésze viszont igen sokat áldoz arra, hogy a látszat mögé nézzen.
Fel, és el kell ismerni, hogy a kívánt látszat fenntartása mindenki, minden ember, minden szervezet, minden közösség joga. Ezt még az élőlényektől is balgaság lenne elvitatni. Vagy csaló lenne a kaméleon? Igen, fel és el kell ismerni ezt a jogot, még Patyomkin részére is, de ezzel együtt fel és el kell ismerni a határokat.  A látszat ne legyen csalárd módon megtévesztő, ami viszont nem lehet puszta erkölcsi óhaj. Jogot is kellene biztosítani a kulisszatitkok kutatásához – tisztességes kutatásához.
Ezek mind helyes és fontos megállapítások, de alkalmazásuk nem egyszerű. Az egyik oldalon az apró megbotlástól az ordító pancserségig, és az ártatlan stiklitől a pofátlan törvénykijátszásig lényegrontó látszathibák tengere, a másik oldalon a gyarló fanyalgástól a gyilkos gyűlöletig látszatleleplezések másik tengere.
Vándor legyen a talpán, ki száraz lábbal kel át, az egyik élménytől a másikig.





2014. augusztus 14., csütörtök

Meditácios kabbala

„A zsidó meditáció kifejezés hallatán az emberek gyakran meglepődnek. Még tájékozott zsidók, beleértve sok rabbit és tudóst, sem tudnak a létezéséről. Azt hiszik, ez a judaizmus ezoterikus vagy okkult részéhez tartozik, kevés köze van a főirányhoz. A legtöbb meditációról szóló könyv a keleti technikákat vagy olykor a keresztény meditációt tárgyalja, és a zsidó meditációt figyelmen kívül hagyja. Pedig éppen a judaizmus hozta létre az egyik legfontosabb meditációs rendszert, amelynek ismerete nélkül minden tanulás hiányos marad.
Számos bizonyíték van arra, hogy a meditációs gyakorlatok széles körben elterjedtek voltak a zsidó történelem folyamán. Minden jelentős zsidó szövegben találhatók utalások a meditációra a bibliai kortól egészen a modern korig.(…) A Biblia konkrétan állítja, hogy a próféták éneket és zenét alkalmaztak a magasabb rendű tudatállapotok elérésére. (…) Arra is van bizonyíték, hogy a Biblia írásának idejében (400 k.-ig) a meditációt nagy számban alkalmazták az izraeliták. A Talmud és a Midrás határozottan állítja, hogy több mint egymillió ember foglalkozott ilyen jellegű diszciplínákkal. Szabályos meditációs iskolák léteztek, melyeket mesterpróféták vezettek. (…) Az ilyen iskolákban az emberek azért tanultak meditációs technikákat, hogy elérjék Isten közelségét…A meditációs iskolák szigorú életmódjukhoz fegyelmet és kitartást követeltek. Kifejezetten nagy igényeket támasztottak, s csak azok számára álltak nyitva, akik teljesen odaszántak voltak. Még azelőtt, hogy valaki bebocsátást nyert volna az ősi meditációs iskolába, a jelöltnek nemcsak spirituálisan volt szükséges fejlett szinten állnia, hanem érzelmeinek és érzéseinek is az ura kellett, hogy legyen.(…)
A középkorban jól ismertek voltak a meditáció különböző technikái, ezeket a zsidó filozófusok a prófétasággal kapcsolatban részletesen tárgyalták. Olyan személyiségek, mint Maimonides és Gersonides behatóan analizálták a meditatív állapotban kapott látomásokat, szembeállítva azokat az álombeliekkel. A téma felvetésének módja is azt mutatja, hogy a meditációt a zsidóság szerves részének tekintették.
A zsidó misztikusok és kabbalisták számára nyilvánvaló volt a meditáció kulcsszerepe. Sok írás született ebben a periódusban a meditatív állapotban szerzett tapasztalatokról, és arról, hogy a látás, valamint a tudatállapotok miként változtathatók. A technikákra többségében csak utaltak, és akkor is főleg virágnyelven, hogy ez a tudás inkább szóbeli maradjon, semmint leírják.(…)
A 18. század közepén a zsidó misztika újból a reneszánszát élte, a híres Rabbi Jiszrael, azaz Báál Sém Tov vezetése alatt. A hászid mozgalom, amelynek alapítója volt, a miszticizmuson alapult, és a meditációs gyakorlatok a mozgalom középpontjában álltak. Az egyik legfontosabb hászid technika a napi ima meditatív gyakorlatként történő alkalmazása volt. (…)
A hászidizmus első három generációjában alig volt publikált mű, amely ne említette volna a meditációt és a misztikus tapasztalatot. A későbbi munkákból viszont a miszticizmus szembetűnően hiányzik. Sőt, az 1850-es éveket követően, a hászidizmus több területen egy erősen antimisztikus irányvonalat fejlesztett ki. Így a zsidó meditáció utolsó bástyája is leomlott, és a gyakorlatban egy évszázadra elfelejtődött. Úgy látszott, hogy a meditációhoz tartozó alapszókincs is teljesen eltűnt. A zsidó misztikáról író tudósok nem törődtek a meditációra vonatkozó nyilvánvaló hivatkozásokkal; a meditáció kulcsszavait pontatlanul fordították, vagy rosszul értelmezték. Olyan helyzet alakult ki, hogy a meditáció gyakorlatilag kitörlődött a zsidóság tudatából és a zsidó történelemből is.”
Zsidó meditáció
Aryeh Kaplan
(Magyarra fordította: Tarnóc János. Vince kiadó, Budapest, 2004.)
Aryeh Kaplan az Amerikai Egyesült Államokban, Bronxban született 1935-ben, és fiatalon, 48 évesen hunyt el 1983-ban. Nagy tehetségű fizikusként a NASA munkatársa volt, később azonban ortodox rabbi lett. A modern kor egyik legjelentősebb kabbalistájának tartják. Olyan alapművek jelentek meg angolul a fordításában és kommentárjaival, mint a Bahir vagy a Széfer Jecira fordítása és magyarázata .



A nyútoukoumeni lámatemplom könyvtemetője

A nyútoukoumeni lámatemplomban különben kedvemre válogathattam a könyvekben. Az egyik oldalépületben, a bejárattól jobbra esőben, ugyanis úgynevezett könyvtemetőre bukkantam. Az egész épület tele volt szórva tibeti és mongol lapokkal. A hszifúmiaói könyvekről mondottak után nem lesz nehéz elgondolni, hogy duzzadt meg ez a könyvtemető.
Könyvtemető minden nagyobb templomban akad még ma Is, ha már ritkábban is, de régebben egyszerűen nélkülözhetetlennek tartották. Elégetni ugyanis semmiféle szent szöveget nem szabad, az pedig bizony megesett, hogy annyira agyonimádkoztak valamilyen könyvet, hogy teljesen hasznavehetetlenné vált. Az ilyent szépen bedobták a könyvtemetőbe. A nyútoukoumeni könyvtemetőben azonban nemcsak öreg, kiszolgált, rongyos imakönyv salátákban lehetett turkálni, hanem ritka és becses kéziratok, könyvek is szép számmal akadtak horogra. A könyvtár ugyanis az Ismert szimptómák közt tönkrement. Mikor a tavaszi szél összeborzolt, aztán ezerfelé fújt valamilyen könyvet, nem ültek neki, hogy összerakják, rendbe szedjék, hanem fogták és bedobták a könyvtemetőbe.
Mondhatom, hogy izgalmasabb és – bosszantóbb játékot keveset ismerek, mint ilyen könyvtemetőből teljes, hiánytalan kéziratot kihalászni. Találtam például mindjárt az első napon egy nagyon becses, félig sámánista, félig buddhista mongol nyelvű kéziratot, Az egész csak tizenhat lapból állt, s éppen boldogan el akartam vinni a zsákmányt, mikor észrevettem, hogy a tizenkettedik levél (minden önálló levél csak egy számot visel) hiányzik. Kétnapi megfeszített munkába került, míg végre - nem kevés szerencsével - sikerült ráakadnom a hiányzó tizenkettedik levélre…

Sárga istenek, sárga emberek

Ligeti Lajos


2014. augusztus 10., vasárnap

Tudat és matematika

Az emberi tudat a matematikához hasonlóan működik. Egy-egy ember tudata egy tenger eleven matematika. Nem olyan határtalan, nem olyan tiszta és rendezett, mint a matematika, valóban igazi tenger, de ugyanúgy nem tűri magában az ellentmondást, mint a matematika.
Valami vagy igaz, vagy hamis. Ha valami igaz, a tagadása hamis. Ha valami hamis, tagadása igaz. Vagy esetleg költészetről vagy humorról van szó. Mert a tudatunk tenger, és minden belefér a maga szerepében. De a költészet és a humor mögöttes tartalmával szemben tudatunk ugyanolyan megvesztegethetetlen.
Egy nagy különbség mégis van az emberi tudat és a matematika között. Ez utóbbi életképtelen, ha az axiómái nincsenek előre precízen megadva. Az emberi tudat viszont mintha egy láthatatlan axiómarendszerből táplálkozna, és mintha igénye sem lenne azt tisztázni. Bizonyára reménytelen feladat is ez egy tenger esetében.
Ez a jellegzetes hasonlatosság a matematikával egyre jobban ébreszti a tudat öntudatát. Egyre parancsolóbb követelmény, imperatívusz, hogy ne tűrjünk tudatunkban hamisságokat. Ezek nem csak mérgek, de egyszerűen megsemmisítik a tudatot mint tudat. Ahogyan egy bizonyított ellentmondás azonnal semmisíti meg a teljes elméletet.
Vallások is, politikák is, ideológiák is árasztanak hamisságokkal.
A vallásokat tisztelettel invitáljuk a költészet kertjébe. A politikát viszont oda nem engedhetjük be. Ott nem kell. A saját helyén kellene, másképpen.
A kritikus tudat magánharcát ebben a megmérgezett világban is vívhatja eredményesen, de a kollektív tudatunkat csak sokak igaz összefogásával menthetjük meg.
Sokak igaz összefogása kell egy új platform alapján.

És ez az új platform jó ideje épül!



2014. augusztus 8., péntek

Ember, világíts!

Ma is késő este róttam az utat hazafelé, mélyen elgondolkozva mély gondolataim…
Azért annyira nem szoktam elgondolkozni az utcán, hogy lelépve a járdáról ne nézzek balra meg jobbra. Hú, de milyen sötét is ez kis újlipótvárosi (nekem most kereszt) utca… No mindegy, annál könnyebb észrevenni, ha jön egy autó. Mert az autók fényszórói a sötétben messziről észrevehetők. Nem látok semmi fényt. Elindulok. És akkor hírtelenül látok egy fura sebesen közeledő árnyat.
Bicikli, fut át a 95%-ban mély gondolatok által elfoglalt agyamban. Hát persze, ezek a biciklisták… minden kivilágítás nélkül… (Akadnak!...)
Közben az események feldolgozása két párhuzamos szálon fut: az egyiken „vigyázz! esetleg gyorsítsd lépteidet”; „ugyan már, egy biciklista ne tudna elkerülni egy embert…” A másik szálon: „te, ez nem is bicikli! de mi lehet akkor? mozog… mit mozog, repül! de furán, mintha imbolyogna… részeg? képtelenség! egy részeg nem halad ilyen gyorsan…” És ekkor a sötét kép élesen-elmésen megvilágosodik agyamban: egy görkorcsolyás!
Az egész 4-5 másodpercig tartott. A következő 2-3 másodpercben a görkorcsolyázó elsuhan – talán centikre – a hátam mögött…
A két szál kifutott. A harmadik, rövidke néhány lépésig még tekeredik agysejtjeim dzsungelében: hát kell-e mindenre törvény? kell-e törvény ahhoz, hogy egy a sötétben görkorcsolyázó ember magára tűzzön egy világító lámpát?




2014. augusztus 1., péntek

Olvasó robot, olvasó ember

Mondhatnám: a mai ember nem olvas eleget, és amit olvas, az ritkán igazán jó. De hát miért állna jobban a „mai” emberre ez a szomorú megállapítás, mint a „tegnapi” emberre? Először is, száz évvel ezelőtt az emberek 90%-a analfabéta volt…
Feltehetőleg a 20. század igazi forradalmat hozott az olvasásban. És akkor, amikor végre elértük, hogy szinte mindenki rászokott az olvasásra, berobbant a televízió. Azóta az internet meg az okosnak mondott telefon is beszállt a versenybe tekintettünkért. Amely azóta egyre üresebb, egyre üvegesebb…
 Túl sokat beszélünk az elmúlt évtizedekben az olvasás nagyszerűségéről és hasznáról. Nincs az a széltoló, aki ne tudna ódákat zengeni a könyv, a Nagy Könyv nagyszerűségéről, ha el tud intézni magának némi támogatást az adófizetők pénzéből.
Valóban, senki nem látja, hogy megszavaztatni a 10 vagy 100 legjobb könyvet a legnagyobb ostobaság, amit el lehet követni? Valóban, senki nem látja, hogy az igazi gond az, hogy nem fogtunk közösen hozzá ahhoz a nagy, – merem mondani –történelmi feladathoz, amelyet éppen a mai elektronizált világ tesz lehetővé a számunkra. És ez az egész eddigi könyvtenger értelmes feldolgozása. Hiszen a könyvirodalommal ma a legnagyobb gond az, hogy megtalálni a konkrét érdeklődésemnek megfelelő jó könyvet nehezebb, mint megtalálni a tűt a szénakazalban. Pedig ennek ma már nem kellene, hogy így legyen.
Feldolgozni egy könyvet, azaz összeírni a szereplőit, az érintett helyszíneket, időpontokat, eseményeket, kategorizálni a műfaji sajátosságokat, súlyozni a különböző minőségi szempontokat stb. bizonyára több generáció közös  vállalkozása lesz, de csak ezzel tudjuk megalapozni az olvasás igazi forradalmát, azt tudniillik, hogy olvasmányaink minősége nagyságrendekkel jobb legyen.
Az emberiség eddig néhány százmillió könyvet alkotott meg. Ebből szorgalmas olvasás esetén életünkben 2-3-4 ezer kötetet tudunk elolvasni, ami a könyvtenger egy százalékának az egy százaléka. Nincs időnk találomra keresni kincseket. Minden témában vannak remekművek és ezerszámra silányságok.
Ha egy remekművet elolvasol, megváltozol, jobb és bölcsebb leszel. Ha silány a táplálékod, elhízott, savanyú és beteges leszel. Ezért óriási a tétje annak, hogy értelmesen kereshetővé tegyük a jót!
A Google fantasztikus munkát végez a teljes könyves örökségünk digitalizálásával. De amiről most beszéltem, más. Ahhoz nem olvasó robotok, hanem olvasó emberek kellenek.