A
legjobb elismerése kultúránk jellegzetes eleme. Kultusz a Nobel díj, kultusz,
már-már őrület lett az Oscar. Se szeri, se száma a hasonló kitüntetésnek. Van
nemzetközi, van nemzeti, van egyesületi, van kerületi. A hiúság megannyi
vására, amelyben többnyire a díjazott a legkevésbé érdekes. Fontosabb maga a
vásár, szép forgalmával, a fontoskodó vállveregetők dagadó önbizalma.
De ki a legjobb? Egyáltalán, van-e legjobb?
Érdemes idézni magunkban az igazak legendáját, éspedig annak két titkát: többen
vannak, és nem ismerjük őket.
Ez minden mesterségre, minden tudományra, az élet minden területére igaz: a
jók sokan vannak, és nem mindig tudjuk, kik azok? Ezt érdemes tudni, és újra és
újra elmondani. Érdemes ehhez igazítani primitív elismerési kultúránkat is.
Néha olyan nagy nemzetközi díjról álmodok, amelyben évente száz-száz ember
részesülne ilyen körökben:
- tudósok,
- feltalálók,
- tanítók,
- gyógyítók,
- építészek,
- előadóművészek,
- irodalmi szerzők,
- zeneszerzők,
- hősök,
- néptribunok.
* * *
