Itt a VVM2?

 

Éppen megismertük, megszoktuk, és talán egy kicsit megszerettük a „web”-et (írhattam volna idézőjelek nélkül, vagy akár nagybetűvel a w-t), és az emberek hirtelenül kezdtek beszélni web2-ről. Sőt, nem régen már a web3-mal is találkoztam. De hát az informatika varázslatos világában más sincs, mint rejtélyes, megfoghatatlan új fogalmak. Nem mindig értjük pontosan, ám megbarátkozunk velük, mi több, mintákat, sőt, divatokat csinálunk a régi világ számára.

Ez jutott eszembe, amikor felötlött bennem az új koncepció, és – értésem szerint igen szerencsés módon felmerült a vvm2 elnevezés számára. De lássuk sorjában az idevezető lépcsőfokokat: világ, változó világ, Változó Világ Mozgalom (VVM), VVM2…

 

Világ? Mi a világ? A mindenség, és annak törvényei, amelyek kemény harcot vívnak azért, hogy rendbe rakják a szívós ősi káoszt. A világ című kötet meglehetősen jól leírja, mennyire az bonyolult, és egyszerű egyszerre. De A civilizáció kötet sem szabad kihagyni, mert így lesz kerek a tudás a mi világunkról.

 

Változó világ? Mi a változó világ? Más, netán több, mint a világ maga. A változó világ az a folyó, amelybe egyszer tudunk belépni. A világ, mint folyó, mint változás, mint tagadás és dialektika. Az élet maga, amelybe, fájdalom csak egyszer tudunk belépni. A változó világ egyben végtelen gazdagság, amelyből a Változó Világ sorozat száz megjelent és ezer tervezett kötete csak szerény ízelítőt képes nyújtani.

 

Változó Világ Mozgalom? Mi a Változó Világ Mozgalom (VVM)? Egy néhány ember szellemi műhelye, amely a Változó Világ szerkesztőségéből indult egy szélesebb közösség és valóságos társadalmi mozgalom irányában. Ez viszont egy borzasztó történelmi időszakban, hatalmas ellenszélben történik. És itt – sokadszor – idézni kell Ray Bradbury profetikus – és lelkesítő – szavait: „Az a csodálatos az emberben, hogy tudja: mindig érdemes, és fontos újrakezdenie!”

 

VVM2? Mi a VVM2? A VVM2 Változó Világ Mérnökség! Vagyis a VVM2 nem merül ki abból, hogy megismerjük a világot és annak változásait, hanem vállalkozik azok megtervezésére. Nem elég figyelni, tanulmányozni, kutatni a világot és tapasztalatainkat, a valóságot, az empíriát, terjeszteni a tudást, beszélgetni és vitatkozni. Meg kell tervezni a változásokat. Mérnöki pontossággal és felelősséggel.

 

A mérnöki munka hosszú évezredek óta az egyik legfontosabb eleme a civilizáció építésében, de most egy forradalom érik ebben, amely leginkább abból áll, hogy a mérnöki munka nem koncentrálódik néhány hagyományos mederben, hanem a társadalmi élet egészét hatja át.

Bízom benne, hogy a VVM hamarosan egy sor példával világosan megmutatja, milyen lehetőségek és feladatok várnak a VVM2-re.

 

* * *

 

Blogbevallás 2024

 

Nem azért teszem meg, mert a adóbevallások időszakában vagyunk. Egyszerűen azért, mert most először sikerült összeírni a dolgokat. Általában szeretem az adminisztrálást, mert az a rend és a tiszta kép (az igazság) fontos elemének tartom. Általában viszont gyakran bajban vagyok az adminisztrálással (az vesse rám az első követ, aki töretlenül jeleskedik a könyvvezetésekben),

Most mégis, nagy örömemre, sikerült összeírni a Google-féle Blogger (vagy még a Blogspot) névdn ismert platformon lévő naplóim netes nyelven: blogjaim) adatait.

Először is: 28 ilyen blogom van, 8 blog magyarul, 8 bolgárul, 5 franciául és 7 angolul. Ezek tartalma alapvetően eltérő, talán kevesebb, mint egy tizede egy másik nyelvű blogom cikkének a fordítása (bár a közös profilok miatt, a reménybeli jövőben ez az arány vélhatően nőni fog).

Főleg a következő adatok érdekesek: a blogban megjelent cikkek (bejegyzések) száma, és a látogatások száma.

Bevallom, engem a végeredmény kissé – de igen kellemesen – lepett meg.

Az összes cikk száma: 1774.

Az összes látogatás száma: 1 407 001

 

Tartalomban bajnokok:

Csetlő-napló     518

Буден дневник 234

Változó Világ Mozgalom    199

Le Franc Journal       171

 

Forgalomban bajnokok:

Фондация ВИА 1 161 028

Csetlő-napló     74 035

Változó Világ Mozgalom    55 600

Hírhinta     34 534

Emberhit  28 127

 

Mondanom sem kell, hogy ez a bejegyzés máris megnöveli a blog bejegyzéseinek számát, de az itt említett számok mindegyike is napról-napra változik, különösen a látogatások száma. Ezek akkor is képesek nőni (és nőnek is), ha én időközben egyetlen új bejegyzést nem írtam (egyelőre még ritka az ilyen nap, de emberek vagyunk…).

 

* * *

 

Aki Á-t mond…

 

Vagy jelen esetben, aki 1-et mond, mondjon 2-öt, hhiszen számokról szólt az előző, igazán földrengető cikk.

De mi lenne most a kettő?

Azzal kell kezdeni, hogy a józanész kénytelen belátni, és világosan bevallani, hogy reménytelen azegyszerű áttérés a számok helyes írásmódjára. Főleg két nyomós ok miatt reménytelen. Az egyik az, hogy az emberek gyakran nem fegyelmezettek, még kevésbé robotok. Egy esetleges „hivatalos” számírási reform után sokan még évekig, évtizedekig, talán évszázadokig a régi módon írnák a számokat, vagy összevissza (ami szinte mindegy). Egy ilyen keveredéshez képes a Bábeli zűrzavar ártatlan tréfának tűnne. A másik ok pedig az, hogy a reform előtti dokumentumok (könyvek, kőbevésett feliratok, levele stb.) továbbra is hoznák szemünk elé a régi írásmódot, agyunk pedig a nagy élményáradatban képtelen lesz eldönteni, hogyan kell olvasni helyesen azt a számot, amelyet éppen látunk. (Ebben segíthet – de csak egy igen szűk körben – a szám balra vagy jobbra igazítása.)

Nos, az, ami problémamentessé, gyakorlatilag egyedül lehetővé tehetné az áttérést a helyes számírásmódra, nem más, mint az arab számjegyek kicserélése új, modern (saját névre váró számjegyekkel.

Egy egy szép, izgalmas feladat, amely bizonyos szempontból nagy könnyű, más, nem kevésbé fontos szempontokból nagyon nehéz feladat.

Időnk és tehetséges szakemberek vannak, tehát nem kell aggódni: az elméleti megoldás előbb-utóbb megtalálja gyakorlati formáját.

 

* * *

 

Az emberiség legnagyobb tévedése

 

A címet nyilvánvalóan nem kell komolyan venni, mert ki mondhatja meg, az emberiség millió tévedése közül melyik a legnagyobb, nem beszélve arról, hogy az egyik tévedés alma, a másik körte… Ugyanakkor biztosra vehető, hogy az itt tárgyalandó tévedés egyedülálló döbbenetet okoz majd. És még nagyobb fejtörést: hogyan tovább?

Arról van szó, hogy mi eddig rosszol tanultuk meg leírni a számokat.

Az idei évet így írjuk le: 2024.

Ezzel szemben a helyes ez (volna): 4202.

Vagyis fordítva írjuk.

Igen, mondhatjuk, hogy az írásmód szokás (megállapodás, hagyomány) dolga (és ez nem csak a számok írásmódjára, hanem a kommunikáció minden formájára is igaz). Tisztán pszichológiai, kognitív stb. szempontból ez így is van, de az értelmes, hellyel-közzel intelligens) ember akkor jár a helyes úton, ha kommunikációja, és általában felvett szokásai is értelmesek, intelligensek.

Nos, értelem, intelligencia, logika szempontjából az egyedül helyes számírásmód a 4202. A 2024 írásmód téves.

Ennek a valóban döbbenetes állításnak van egy matematikai magyarázata, de az igazi indoklása nem tisztán matematikai, hanem igen összetett szempont.

A matematikai magyarázat:

2024 nem más, mint a 2*10³+0*10²+2*10+4 közmegegyezéses jelölése.

Nyilvánvalóan

2*10³+0*10²+2*10+4 = 4 +2*10+0*10²+2*10³

Ez utóbbinak a hasonló módon elvégzett jelölése éppen a 4202.

Rendben, de ez utóbbi miért lenne jobb az eddig „tévesen” alkalmazott technikánál?

Nos, valóban nem egy akut veszély, hogy a szerény természetes intelligencia átmenjen mesterségesbe, de érdemes felismerni, hogy a kettőnek sok közös vonása van, és főleg hasonló kognitív, logikai és hasonló törvényeknek engedelmeskedik (de kegalább jól jár, ha engedelmeskedik).

Nem szeretném most elvezetni a nyájas olvasót a komputertudományok, Turinggép-elméletek, antropológia és más tudományok bugyraiba, csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy az olvasásnál az a jó, ha minden új karakter hozzáad az addig elolvasott tartalomhoz, és nem kényszerit visszamenőleges helyesbítésekre. Ha viszont egy az eddigi módon felírt számot kezdünk olvasni, nem tudhatjuk, hogy az első számjegy százasokat, ezreseket vagy milliárdokat jelent-e, és ez mindaddig rejtély marad, amíg a szám végére nem érünk. A helyes felírásmódnál ilyen probléma nincs, a megértés, értelmezés végig helyes és zökkenőmentes.

Természetesen ezen lehet nevetni, lehet elintézni ezzel vagy azzal, ki lehet jelenteni, hogy könnyebb lenne a briteket rávenni a jobbrahajts, mint a szegény emberiséget, hogy fordítva írja a számokat. Lehet. Ettől semmi baj nem lesz, a Nap így is felkel holnap. De úgy éreztem, jobb, ha megosztom ezt a gondolatomat, mint elhallgatni.

A végén egy érdekesség. Azt lehetne mondani: megint a zsidók jártak (járnak el) jól. Figyeljétek meg, hogyan fest a „Todor Szimeonov 1947-b3n született” mondat héberül (Google fordítása):

תודור סימאוב נולד ב-1947.

Látszatra a szám itt is a régi, téves írásmód szerint van, de ha figyelembe vesszük a héber szöveg olvasásának szabályát (jobbról balra), azt kell mondani, hogy ez voltaképpen a helyes írásmód. Gratulálunk!

 

 

* * *

Rendkívül ritka nappali holdfogyatkozás

 

Ma 14 óra 8 perckor nappali teljes holdfogyatkozás kezdődik, és 7 percig tart.

Ez igen ritka jelenség, amikor a Nap eltakarja a Holdat. Utoljára 1105-ben figyelhették meg.

 

* * *

 

SZÓPIRAMIS

 

Elém raktak egy idézetet egy igen művelt embertől, amelyben elmélkedik a népek nagyságáról és kicsinységéről, sorsáról, hogy mitől nagyok vagy primitívek.

Olvastam, olvastam, és elgondolkoztam… Hirtelen úgy éreztem, hogy talán jobb hatással lenne rám most egy macska dorombolása, mint egy filozófus elmélkedése.  Tisztelem a műveltségét, a gondolatait, de nem tudok azonosulni ezzel a gondolkodásmóddal. Elgondolkoztam, hogy miért van ez így? Mi ez a fenntartás? Mi zavar már olyan mértékben, hogy időnként már viszketek a filozófiai okosságoktól?

A következőket véltem felfedezni: a dolgok bonyolultak. Ez igen triviális megállapítás így első hallásra,- már hogyne lenne minden bonyolult ebben az életben? Talán többet mond az, ha azt mondom, hogy minden dolog egy végtelen piramis. Vegyük például Európát. Ez is egy végtelen piramis. A csúcsa az az egy szó, hogy Európa. Ez egy szó. Mindenkinek mond valamit, kinek mit, tapasztalata, műveltsége függvényében, de egyértelmű, hogy az még azért szinte semmitmondó. Sokat sejtető, de semmitmondó. Könnyű továbbmenni és mondani több dolgot. Tehát ez már a piramis következő szintje, a csúcs alatt, és ezt lehetne tovább részletezni. Lehetne leírni Európa földrajzát, történelmét, lehetne elemezni a kultúráját, a népeit, a jelenlegi problémáit, az esélyeit, és így tovább.

Köteteket lehetne leírni, ami azt jelenti, hogy egyre tovább megyünk le, a piramis alsóbb szintjeire, részletezzük, feltárjuk, gazdagítjuk a tartalmat, az igazságot,- de ezt valójában a végtelenségig tehetjük. A végtelenségig bővíthetjük a tudást, az igazságot.

 A matematikában ez egy nagyon jól ismert probléma, amelyre egy kitűnő példa Európának, mint földrésznek a lerajzolása. Lerajzolhatjuk egy ceruzával egy papírlapra, a bennünk élő kontúrjait, mert mindenkinek van egy vizuális képe Európa földrajzáról. De hát hol találkozunk mi ezzel a képpel? Sehol! Ha egy űrhajóban ülnénk, talán a kozmoszból így látnánk, ahogy szokták a térképeket lerajzolni. De hát felhők takarják, így is lehetne készíteni egy részletesebb térképet.   És aztán még és még részletesebb térképet, valamilyen léptékben. És kiderülne, hogyha egészen közeli, tehát teljesen élethű térképet kellene lerajzolni, ahol minden tengerpart úgy van visszaadva, ahogy a valóságban van, de méteres, aztán centis pontossággal, aztán milliméteres pontossággal,- akkor az a vonal, amely lerajzolja Európa körvonalait, olyan hosszú lenne, mint a valóságban, vagyis  sok ezer kilométeres vonal.

Valahogy így fest, ez a jellege ennek a piramisnak, ami amögött az egy szó mögött van, hogy Európa. Ezt a szintet szó szerint lehetne venni, hogy ez lefelé, a részletek felé haladva egy végtelen piramis. A végtelenségig lehet bővíteni, gazdagítani, szaporítani azzal, amit el tudunk mondani Európáról.                                        De itt azért van egy csavar. Azt kell mondani - elképzelni is lehet, - hogy mégiscsak, a piramisnak van egy alapja, ami bizonyos értelemben ellentmond annak, hogy végtelen a piramis, mert ha végtelen, akkor hol van ez az alap?  De mégiscsak látjuk, felfogjuk, megértjük, hogy van egy virtuális alapja, és ez a virtuális alap a valóság. Tehát a valóság, ahogy a tengerparti részletes leírás, ugyanúgy elvisz a valóság részleteibe. A valóságnak annyi felülete van, oda tartozik minden, ami egy európai emberrel történik, történt és történni fog.  Minden, ami izeg-mozog, ami nő, ami megszületik, fejlődik, meghal. A természet egy végtelenség. Itt viszont eszünkbe juthat egy nagy bölcsesség. Most nem jut eszembe egy XVIII. századi német filozófusnak a bölcsessége, amely azt mondja, hogy „mindenben minden van”. Ez egy végtelenül bölcs mondás, mert valóban, bármit mondunk, mondunk egy szót, vagy tíz vagy száz szót, minden szó mögött, amit kimondunk, van egy végtelen piramis. És hogy mi a mi műveltségünk, tudásunk, meddig enged ebbe a piramisba, egy nehéz kérdés… Ki tudja, hogy ki, meddig tud eljutni értelmesen? Az, aki triviálisan szörfozik a szavak tajtékján, nem sokat ért az egészből.

Hát,- ez a helyzet.  De itt visszakanyarodok, és ez a végén sugallta a választ, hogy miért vagyok így, s kezdek viszketni a sok filozófus szövegelésétől.  Talán azt kell mondani, hogy ami zavar engem az ilyen filozófusi szócséplésben, a filozófus magabiztossága. Úgy beszél, mintha száz százalékig biztos lenne, az életét is kockára tenné azért, hogy amit mond, az igaz. De hát ez abszurdum! Ez egy borzalmas nagy, fájdalmas tévedés! Mert minden szó egy piramis. És hogy ki, mit ért, hogyan értelmezi amit én mondok, az egy végtelenül összetett, bizonytalan dolog, és nekünk tisztában kell lennünk ezzel a bizonytalansággal. Nem lehetünk biztosak abban sem, hogy amit mi mondunk, az egy adekvát meghatározás. Szerencsésen fogalmaztunk-e, ha egy kicsit jobban részletezünk, nem derülhet-e ki, hogy azért nem egészen úgy van a dolog, hanem árnyaltabb, ahogy szokták mondani. Még inkább bizonytalanok lehetünk abban, hogy mi megy át abból, amit mondunk, az olvasóba.

Ha nagyon magabiztosan beszélünk, akkor ezzel egy rossz szolgálatot teszünk az olvasónak, akit arra provokálunk, hogy vagy fogadja el azt, amit mi mondunk,  vagy vesse el, hogy adott esetben gondolkodásra késztessük.

Ez lenne a cél. Ez lenne a legjobb. De ha mi túlságosan magabiztosan beszélünk, nem érződik, hogy magunk is lebegünk a dolgokban, a tudásban, az igazságkeresésben, akkor becsapjuk az olvasót és becsapjuk magunkat is.

Voltaképpen minden igazságkeresés. Vagy ha nem is egy igazi ”… igazságkeresés, egy értelmes üzenet kísérlete.

Ilyen gondolatokat ébresztett fel bennem ez az idézet. Hogy aztán mi van a népek nagyságával és kicsinységével kapcsolatban, az egy külön téma lenne. Szerintem a szóban forgó szerző igen melléfogott ebben a kérdésben, mert nem annyira a népeket kellene rangsorolni. Szerintem a népek igen egyformák. Nincsenek kiugróan bölcs és nemes, vagy átszellemült, és nincsenek menthetetlenül primitív népek. Sokkal érdekesebb, hogy azok az emberek, akik kisebb-nagyobb hatással, hatalommal vannak a dolgok alakulására a nép sorsát illetően, azok milyenek abban az országban, abban az időben. Itt pedig már nagy különbségek vannak. Szerencse és szerencsétlenség dolga, hogy kik vezetik, kik irányítják, kik terelik a népeket.

 

* * *

Egy érdekes „appendix”: a Változó Világ ismeretterjesztő könyvsorozat megszületése körül kialakult bennem a koncepció az optimális terjedelmi mértékekről, amelyek alkalmazhatók egy-egy fogalom, téma stb. bemutatásánál. Ezek: szómagyarázat, szócikk, tanulmány, Változó Világ kötet, nagy monográfia.

A fenti gondolatsor hirtelenül felismertem, hogy ez a „terjedelmi koncepció” nagyszerűen illeszkedik a szópiramis-koncepcióhoz, oly módon, hogy ezek a kitüntetett terjedelmi mértékek voltaképpen kitüntetett kognitív szintek, mint a körfolyosók az Eiffel-toronyban.

A szép az egészben, hogy az első szint voltaképpen tökéletesen azonosítható az apeva „terjedelmével”: mondasz egy szót? Hát legelőször mondd el a lényegét 15 szótagban. Utána mehetünk tovább. Egészen a Változó Világig. És azon túl. H eszes, bátor és hosszú életű vagy.

Kívánom, hogy az légy!

 

* * *

 

Imásztani

  

minden halad,

ha halasztják

 

de nem minden dagad,

ha dagasztják

 

imádom a magyar nyelvet

kár, hogy nem lehet imásztani

 

kakukktojás?

kopasztani

 

* * *

 

Igen, mindenkit!

 

Mindenkit szeretek.

A rosszakat nagy szívfájdalommal. A jókat nagy örömmel.

 

EN / FR / BG

* * *