A tíz nagy árny

A tíz nagy árny

A tíz súlyos árny szótlanul vánszorgott. Félkörben megálltak a sziklás domb előtt. Újhold éjszakája volt. Ezer csillag ragyogott, de a magas fák ezt a halovány fényt is szűrték. Senki nem látta, de mindenki érezte, hogy a domb oldalán, egy magas trónuson ül valaki.

– Ma láttam egy gyermeket. Sírt, és sírva kérdezte anyától: „Ki ölte meg?” Az anya zavarban volt, nem is volt igazán tisztában, de talán kíváncsi sem az igazságra, csupán meg akarta nyugtatni gyermekét: „A rossz emberek…” – mondta. De a gyerek csak gyerek, nem nyugszik meg egy választól. „És kik a rossz emberek?” Az anya már nyugtalan, kissé ideges is lett: „Nem tudom. Régen volt… Talán igaz sem volt…” A jelenet feldúlt, és visszatérve palotámba, feltettem ugyanezt a kérdést három főtanácsadómnak. Megdöbbentett, hogy a három bölcs három különböző nevet mondott. Elrendeltem tudósaimtól egy alapos tanulmányt, de most már öt nevet kaptam. Ezért elhatároztam, hogy személyesen járok a történet végére, ideidézve titeket, az érintetteket. – így szólt az, aki ült a trónuson.

– De ki vagy te, hogy rendelkezel velünk? – kérdezte az egyik árnyék.

– Én vagyok a Fény, és ma éjjel fényt derítek az igazságra. – válaszolt barátságosan, bár valamilyen különös nyomatékkal a trónuson ülő.

„A fény? Ehhez képes eléggé sötét van…” – súgta az egyik árny szomszédjának.

…

  

Sose búcsúzz

https://www.valtozovilag.hu/sose.htm

A második

A második

„Éltem, meghaltam, és íme, újra élek!” – tudatosult lassan Jesuában. Könnyű volt a lelke, bár egy kicsit bántotta is ez a megkönnyebbülés.

„Hát kételkedtél-e a halhatatlanságodban?” – kérdezte keserűen magától…

„Igen, be kell vallanom, néha elfogott a kétely, a kishitűség… Legnehezebb pedig az átkozott kereszten volt… Ó, de szégyellem szavaimat… Remélem abban a viharban senki nem hallotta…”

Jó ideig furcsa és szokatlan volt az új lét. „Ezt élő halandó soha nem lesz képes elképzelni, amíg meg nem ismeri személyesen… Ha megismeri…”

Jesua érezte, hogy még semmit nem ért a számára feltárult világból, de azt is érezte, hogy ez nem nyugtalanítja. Nem annyira nyugalom volt ez az új érzés, és nem a kíváncsiság hiánya, hanem valamilyen bizsergető, szinte parancsoló türelem…

„Mindenre fény derül majd…” visszhangzott az elméjében… Mindenfelé hasonló suhanó vagy mozdulatlan emberi lényeket látott… Senki nem beszélt, legtöbbször nem is figyeltek rá… És mégis, úgy érezte, ha akarja, képes meghallani gondolataikat, képes lenne beszélgetni velük… „Majd” – mindig ez győzött benne…

…

Sose búcsúzz

https://www.valtozovilag.hu/sose.htm

A megváltó

A megváltó

A sovány fiatalember szelíden könyörgött.

– Bármilyen munkát elvállalok. Rendes, megbízható ember vagyok, csak a rómaiak miatt lettem földönfutó.

Az elöljáró gyanakvóan méregette a vándort.

„Becsületesnek tűnik. És igen jámbor… Hát adjunk neki egy esélyt!” – gondolta.

– Rendben van, fiatalember! Befogadnánk Megváltó-figyelőnek. Szent kötelességünk várni Őt, és méltón fogadni. Ott kell ülnöd abban a fehér kőtoronyban a falu szélén, napkeltétől napnyugtáig. A feladatod figyelni a Megváltó jöttét, és azonnal szólni nekem, ha meglátod!

– De miről lehet felismerni Őt?

Az elöljáró megdöbbent a kérdéstől, idegesen simogatta hosszú ősz szakállát.

– Anyádat lehet, hogy nem, a Megváltót meg fogod ismerni.

Ezzel a téma le volt zárva.

– No és persze, amíg ülsz ott, mindenre kell figyelni, és majd időről-időre beszámolni nekem… Fontos tudnom az embereinkről, ki merre jár, mit hoz-visz… Sosem lehet tudni… A közösség nyugalmáért és biztonságáért mind felelünk.

Az elöljáró még mindig simogatta szakállát.

– Munkádért pedig naponta kapsz egy levest. Aztán minden második télen új inget is. Az új ing persze, többnyire használt is lehet. Pénzben meg havonta egy ezüstöt.

A fiatalember furcsán mosolygott…

– Jó, jó, nem sok, tudom, de gondolj arra, hogy egy életre szóló munkát kapsz! – nevetett kedélyesen az elöljáró.

...

…

Sose búcsúzz

https://www.valtozovilag.hu/sose.htm

A három alak titka

A három alak titka

– Szentatyám, azt hiszem, megértettem a három bölcs titkát!

– Ó, Philippo mester, biztos vagyok, hogy ha te ezt hiszed, akkor ez így is van. – mondta lágyan XII. Benedek pápa. – És melyik ez a három bölcs?

– Hát az, aki ajándékokat vitt Urunk születésére!

– Ó, igen, a három keleti királyok… És mi a három királyok titka, kedves Philippo?

– Ez egy hosszú történet, Szentatyám…

– Nem baj, aranyos Philippo, időnk van, Foglalj helyet!

– Köszönöm, Szentatyám, engedelmeddel inkább állva maradnék, mert a titok is felizgat, de öregek már csontjaim, jobb nekik, ha állok. A történet pedig nem elmesélni hosszú, hanem egyszerűen régen kezdődött, másnap, amikor ide kerültem szent könyvtáradba. Találtam ugyanis egy papírdarabot. Nem tudtam, mire vélni, szinte semmit nem értettem belőle, de égi jelnek tartottam, hogy szolgálatba állásom másnapján ráakadtam. Félretettem magamnak, közben az új feladatom annyi munkát és annyi magasztos élményt adott, hogy idővel meg is feledkeztem a rejtélyes találmányomról. Néhány év múlva, rendezve Szent Ágoston hagyatékát, találtam egy másik papírdarabot. Nyomban gyanút fogtam, hogy ez ugyanannak a félretett iratnak egy újabb része. Megkerestem az elsőt. Nem is volt könnyű megtalálni a közben igen megduzzadt archívumomban. Bizony, nem maradt semmi kétség: ez ugyanaz az irat. Most sem sokat értettem az egészből, de már neveket is lehetett látni: Hermész nevét véltem kiolvasni…

…

Sose búcsúzz

Egy bátor hullám kalandjai – 3. Az első év

És hamar az éjszaka is véget ért… Mintha visszafelé játszódna minden, csak fordított irányban… Este ott tűnt el a Nap, és ott adta meg magát a világosság, a sötétségnek, most éppen átellenben kezdte meg a fény az égbolt visszafoglalását. Először a fény jelent meg, és csak amikor jó tágas birtoka lett, akkor dúgta ki a fejét a Nap…

„Micsoda hatalmas és milyen vöröses a Nap, mintha tegnap nem ilyen lett volna…” – furdalta a kétség Perlát. Közben eszébe jutott anyukájának intelme, és erőlködött pontosan visszaemlékezni… Eltartott ez egy jó darabig, annyi emléke volt már… És mire már biztosan tudta, hogy tegnap másmilyen volt a nap: kicsi és izzóan sárgásfehér, azt látta, hogy a Nap most is ilyen… Ettől teljesen megzavarodott… „Jól emlékszem, hogy rosszul emlékeztem? Vagy… jól emlékszem, hogy egyáltalán nem emlékeztem… Nem, ezt ne siessük el!… Most már határozottan emlékszem, hogy a Nap, amikor megjelent nem úgy nézett ki, mint tegnap, amire jól emlékeztem, és ahogy most is látjuk… Mindennek az az oka, hogy a Nap nem mindig úgy néz ki, ahogy szokott kinézni… Jó lenne tudni, miért csinálja ezt? Csak miattam? mert én egy olyan kicsi és naív hullám vagyok?... Vagy lehet, hogy éppenhogy játszik velem, fel akar vidítani?... Valahogy jeleznem kellene neki, hogy én is szívesen játszanék vele… Példűul jöhetne ide, és ülhetne a hátamra! Olyan szívesen vinném a hátamon…”

Így ábrándozott Perla, de a tengerben ki tud sokáig zavartalanul ábrándozni? Micsoda élet zajlik ott! A halak valóban barátságosak voltak, különösen az a rengeteg apró halacska. „Halakból határozottan több van, mint csillag…” Biztosan az vezette erre a téves megállapításra a kis hullámot, mert a halacskák szüntelenül cikáztak alatta, jöttek, mentek, eltűntek, jöttek újabbak, és még újabbak, még furcsábbak, még szebbek…Tehát sokan vannak, de a következő pillanatban megont sokan, de mások vannak… A csillagok is sokan vannak, de csak ezek, meg sem moccannak… És ha valamiből sokszor sok van, az csak több lehet, mint amiből egyszer van sok. Gondolta Perla… Vagyis dehogy gondolta volna. Érezte!..

Azután egykettőre találkozott Perla nagyobb, és még nagyobb halakkal. Hát ezekből is ezerféle volt. Semmi kétség, a delfinek a legkedvesebbek! És milyen szépek… Perla egészen furcsa bizsergetést érzett, amikor egyszer egy ilyen fiatal delfin egészen szorosan simult hozzá, és szemlátomást ezt szándékosan megismételte többször is. Valami teljesen remegni kezdett benne, és egyre nagyobb habok csaptak ki taréjából…

Egyszer viszont egy hatalmas delfin bukkant fel a mélyből, magasra ugrott, szinte megperdült a levegőben, és hatalmas erővel csapódott a kis hullámba. Megsajdult benne valami, de az igazi rémület akkor tört rá, amikor látta, hogy a delfin farka szinte ketté vágta a Perla hosszú vékonyka testét. A vágás helyén igazi örvény keletkezett, ezer buborék forgott, aprócska új hullámok tucatja téblábolt, Perla elszakított része pedig hol alámerült, hol felbukkant, és egészen másfelé kezdett sodródni, percek alatt elveszett szem elől. Perla hangtalanul sírt, és futott, futott… „Messze innen, gyorsan, messze…” lüktetett benne egy ismeretlen riadalom…

- Ne félj, kis Perla – szólt hátulról egy lágy mély hang. – Látom, hogy megrendített ez a csapás…  Ne félj, kis Perla… A csapások azért vannak, mert minden mozog. Ha semmi nem mozogna, mint a csillagos égbolton, nem lennének csapások, de mi sem lennénk. Mi, a hullámok vagyunk az igazi mozgás. Voltaképpen mi csak mozgás vagyunk, és semmi más…

- Ki vagy te, talán az apukám? – tekingetett hátra Perla. – De nekem fáj, hogy elveszítettem majdnem a felemet… Azt hiszem, soha többé nem látom..

- Igen, állandóan elveszítünk valamit magunkból… Minden veszteség egy vérző seb. A vérzést el kell zárni a sebet be kell  gyógyítani, másképpen mindenünk kifolyik, mint a kilukasztott lufiból a levegő.

- Jó tudni… - szipogott Perla. Egy cinikus ember azt is gondolhatta, hogy Perla most gúnyolódik. Nem, Perla nem gúnyolódott. Jámbor kisgyerek volt, távol állt tőle ez a csúfság. Csak még nem tudhatta pontosan, hogy kell elzárni a vérzést, és hogyan kell sebet gyógyítani.

A lágy, mélyhangú hullám mintha ismerte volna Perla gondolatait, okította:

- Ha bármi történik, vegyél mély levegőt, szorítsd fogaidat, és döntsd el, hogy megcsinálod, mert van erőd. Gondolj arra, hogy te hullám vagy! Van egy régi legenda, talán igaz is, hogy minden hullám úgy születik, mint egy kör, amely egyre tágul. Ennek a körnek nincs kezdete és nincs vége, ezért végtelen. És ez a kör ketté osztja a világot. Ami a körön belül van, az a múlt, ott már voltál. Ami a körön kívül van, az a jövő, oda törsz. Te maga pedig a jelen vagy. Bárhogy szétszaggatnak, jusson eszedbe, hogy te az a kör vagy, amely voltál, és amely vagy, és amely leszel. Te minden vagy, csak emlékezz erre!

- Emlékezni? Igen, emlékszem erre. Anyukám is erre tanított… De most már azt is tudom, mi a legfontosabb, amire emlékeznem kell…

  

* * *

Lenne rá igény…

Mindenkinek lehetett már életében saját megváltója. Vagy még lehet… Másrészt a világ egy megváltóra vár, évezredek óta. A Biblia, pontosabban az Ótestamentumban szereplő jövendölés legalább ezzel határozottan biztat.

Az emberiség jelentékeny része azt vallja, hogy Jesua személyében már járt a Földön az egy első és utolsó próféta, de még visszajön. (Más kérdés miért prófétázzák le az emberi testben megjelent Istenüket… Azért lássuk be, hogy isten és próféta között komoly rangbeli különbség lenne.)

Hogy komolyra fordíthassuk a szót, kölcsönözzük Hofi Gézától: „Próféta? Az niiiincs… De lenne rá igény….”

Lenne rá igény, de nincs, „nem jön”…

Sokan, főképpen az „illetékesek” – a depresszió különösebb jele nélkül már nem is várják komolyan, ahogy a szarkasztikus zsidó anekdota tanúsítja:

Egy hitközség őrtorony-figyelőt keresett. A rabbi magyarázta a jelentkezőnek:

- Annyi a feladatod, hogy figyeled a faluba vezető utakat, és ha jön a megváltó, azonnal szólsz nekem…

- Rendben van, rabbi – mondja a jelentkező, - vállalnám, de ennyi pénzért?

- Szegények vagyunk, nem tudunk többet fizetni… Aztán vedd figyelembe, hogy ez egy nyugdíjas állás! – veregette a rabbi a jelentkező vállát…

De miért nem találkozunk megváltókkal? Nem születnének ilyen emberek? Vagy esetleg az a hiba, hogy várunk rájuk, és nem neveljük?

Lehet, hogy ezerszámra születnek megváltók, ahogy ezerszámra születnek tehetségek? És mi mindent elkövetünk, hogy mire felnőnek, ők is ugyanolyanok legyenek, mint mi? Akik nem vagyunk se megváltók, se Mozartok…

Lehet… Sőt, bizonyosan itt van az igazi ok!

És akkor?

Mi a teendő?

Üdvözöljük az Emberhit blog megszületését!

* * *

A kolibri elve

Miről szól A civilizáció? Miről szól a Változó Világ Mozgalom? Miről szól az Emberhit?

Most inkább elmesélek egy legendát, amelyet nem régen olvastam egy (francia) könyvben.

Egyszer hatalmas tűz támadt az erdőben, meséli az indián legenda. Az állatok rémülten futkostak összevissza, kerestek menekülő utakat a pokoli csapdából. Közben egy kolibri vizet merítgetett a csőrével a közeli patakból, és szórta a lángokra. A tatu gúnyosan csóválta fejét: „Te meg vagy bolondulva, kis kolibri! Azt hiszed, ezekkel a vízcseppekkel eloltod a tűzet?” „Tudom, tatu – válaszolt a kolibri – ez kevés. De teszem a magamét…”

 

* * *

Szabadság és demokrácia csak annak jár, aki ezért hajlandó harcolni

David Kraussal,

Izrael magyarországi nagykövetével

beszélget Szimeonov Todor,

a TREND-VÁLTÓ lap főszerkesztője

Szimeonov Todor – Lapunkban hétről hétre összeállítást szoktunk közölni a világ sorsát befolyásoló 10 legfontosabb folyamatról. Kíváncsiak lennénk, Ön mit tart a legfontosabb folyamatnak a világpolitikában?

David Kraus – Mivel én egy olyan államot képviselek, amely megalakulása óta háborús helyzetben van a szomszédjaival, számunkra a legfőbb kérdés a biztonság. Ez létkérdés. Meg kell érteni azt, hogy még Izrael megalakulása előtt nagyon sokan ezen a földön jelölték ki a zsidó hazát. Tulajdonképpen a cionista mozgalom a megalakulása óta ezt tette, konkrétabban Herzl Tivadar könyve: „A zsidó Állam” erről a térségről beszél, és a történelmi hagyomány szerint is itt van a zsidó nép hazája. De azzal, hogy itt alakult meg Izrael állama, azt is kijelölték, hogy kik lesznek a szomszédjaink. Ez a választás elég nagy kockázat volt akkor is, és elég nagy a veszély ma is, mert sajnos még mindig vannak olyan tényezők a világban, amelyek Izrael létét kétségbe vonják, vagy azt tartják, hogy Izrael államát meg kell semmisíteni. Legfőbb feladatunk mindenek előtt: biztosítani Izrael állampolgárainak biztonságát, az állam létezését, az állam létezést, befogadóképességét, minden egyes zsidó számára, aki a világ bármely pontjáról, bármikor jön, nem a mi meghívásunkra, hanem amikor ő érzi szükségesnek. Nagyon fontos számunkra az is, hogy barátokat szerezzünk a világban, a világ népei között, akik azok után, ami a zsidókkal történt a históriában, megértik, mit jelent ennek a népnek a haza, egy állam, a szabadság és a hit. Ez nekünk fontos, és erre irányul a fő tevékenységem, mint nagykövetnek. Ez nemcsak a nagykövetekre, hanem a népre is vonatkozik. Sajnos, a múltból tanulva rá kellett arra jönnünk, hogy nem nagyon lehet a létkérdésekben másokra számítani. Ez bebizonyosodott már a múltban és a közelmúltban is, például az Oböl-háborúban. Addig, míg más államok vagy más nemzetközi szervek beavatkozása megtörténik, addig egy népet ki lehet irtani, a kuvaiti népet is majdnem kiirtották. Vagy vegyük azt, hogy mi történik most Jugoszláviában. Ezek nagyon fontos kérdések. Ekörül alakulnak ki a világpolitikai nézeteink, és ezek alapján erőfeszítéseket teszünk, hogy Izrael államának védelme, elhárítási ereje erős legyen.

SZ. T. – Ilyen értelemben hogy értékelik a közelmúlt komoly változásait; ez alatt a kelet-európai és az orosz kommunizmus bukására gondolok. Most jobb, biztonságosabb a világ?

D. K. – Az orosz külpolitika nem minden időpontban volt azonos. 1947-48-ban a Szovjetunió az első államok között volt, melyek Izrael mellett szavaztak. Utána ez a politika megváltozott. 1967, a 6 napos háború után minden kapcsolat megszakadt a Szovjetunióval és ezáltal a kelet-európai országokkal. Ez diktált politika volt. Egyedül Románia maradt meg, amely megtartotta a kapcsolatokat a tömb ellenére Izraellel. 1987 után, a kelet-európai rendszerváltás óta a diplomáciai kapcsolatokat újra felvettük az összes kelet- és közép-európai országgal. Sőt mondhatom, hogy a kapcsolatok mind diplomáciai téren, mind a gazdasági, kulturális és a politikai síkon azóta nagyon sokat fejlődtek. Különösen Magyarországgal sikerült gyümölcsöző kapcsolatokat kiépítenünk, s mára kialakult egy olyan helyzet, hogy néhány állam kivételével, mind Európában, mind Afrikában azok az államok, amelyek a 6 napos háború után megszakították a diplomáciai kapcsolatot Izraellel, felújították azokat. A támogatást sokkal jobban értékeljük, mint azelőtt. Tudott dolog, hogy Izrael a Közel-Keleten az egyedüli demokratikus szellemű szabad ország. Nem egy diktátor vezényli az országot és határozza el, hogy mikor és kivel vívunk háborút és meddig fog az tartani. Demokratikus parlamenti élet folyik azóta, amióta az állam megalakult. A másik dolog az, hogy meg indult egy békefolyamat, amely remélhetően sikeresen fog befejeződni. Ezen a téren ís tanulunk a múltból. Pár évvel ezelőtt például elképzelhetetlen lett volna, hogy Egyiptom és Izrael között béke legyen. Ez pedig ma tény, béke van. A déli front teljesen csendes. Sem az arab anyáknak, sem az izraeli anyáknak nem kell sírniuk a határ két oldalán. És ez a fontos.

Sz. T. – Milyennek látja a két ország, Izrael és Magyarország kapcsolatait, főleg gazdasági téren? Mi Jelenleg nagy jelentőséget tulajdonítunk a vállalkozó kedv ösztönzésének. Tanulhatunk-e Önöktől, tekintettel azokra a tapasztalatokra, amelyeket Izrael szerzett a bevándorlók befogadásában, új élethez való segítésében?

D. K. – Nézze, tanulnivalója mindig és mindenkinek van. Átállni a nyitott piac rendszerére nem egyszerű dolog. Ez hosszú folyamat, főleg akkor, ha a vagyon túlnyomó része az államé és ezt magán kézbe akarják adni. itt van kitől tanulni. Az EK-tól például, de végső soron az egész világtól, a világpiactól. Ami a befogadás problémáját illeti, meg kell jegyezni, hogy 1948-ban Izrael lakossága 600 000 fő volt, ma több mint 5 millió. Az ország az utolsó két évben több mint 400 ezer bevándorlót fogadott be. Ezeket a bevándorlókat integrálni, munkahelyet, lakást, oktatást, egészségügyi ellátást biztosítani nem könnyű. Vannak gondok, de nem ez az első bevándorlási hullám Izraelbe, ilyenek voltak már a 40-es, 50-es években is. Végül is ezek a problémák megoldódnak, mert meg kell, hogy oldódjanak. A bevándorlási törvény azt mondja, hogy minden zsidónak joga van bármikor, bárhonnan Izraelbe betelepülni, és akkor az államnak kötelessége őt befogadni. Ha megérkezik és felveszi az izraeli állampolgárságot, ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint én, aki kinn vagyok 50 éve, vagy aki kinn született, vagy aki 3, 4, esetleg 5 éve él ott. Nem hiszem, hogy van más ehhez fogható bevándorlás a modern világban. Természetesen ez nagy áldozatokat követel az izraeli néptől és a világ zsidóságától. Nem hiszem, hogy Magyarország ilyen problémák előtt áll, de mindenesetre tanulni mindig lehet, hogy hogyan kezelhető egy ilyen integráló folyamat, a munkanélküliség csökkentése, a lakásprobléma megoldása. Ez idő, pénz és akarat kérdése. Nálunk, Izraelben be akarjuk fogadni testvéreinket, a bevándorlókat. Az akarat megvan hozzá. Ezen egyáltalán nincs se politikai, se társadalmi vita.

Sz. T. – Csakhogy ehhez eszközök kellenek.

D. K. – Eszközök kellenek, és ezeket meg kell teremteni azzal, hogy az ember az elsőbbségeket úgy alakítja ki, hogy a probléma valóban megoldódjon.

SZ. T. – Egyébként Magyarország valóban szembekerült egy komoly problémával, meri az elmúlt két év alatt hirtelen a semmiből keletkezett 500 ezres munkanélküliség. Ezeket az embereket most vissza kell fogadni a társadalomba.

D. K. – A munkanélküliség más dolog.

SZ. T. – Igaz, de mivel eddig a magyar társadalom nem volt berendezkedve erre, hirtelen sokan nemcsak munkanélküliek lettek, hanem a társadalom perifériájára kerültek, és most megpróbálnak ebbe az új piacgazdasági társadalomba „bevándorolni”...

D. K. – Lehet így fogalmazni, de ez egészen más probléma, mert megvannak az iskolák, a lakások, és egészségügyi intézmények.

Sz. T. – Magyarország komoly reményeket fűzött ahhoz, hogy a Nyugattól kapott tanácsokon kívül tőke is érkezik. Ez sajnos nem valósult meg jelentős mértékben. Számíthatunk-e arra, hogy Izraeltől nemcsak tanulhatunk, hanem esetleg komolyabb befektetésekre is sor kerül?

D. K. – En ebben a témában csak azt tudom mondani, hogy a gazdasági kapcsolatok fejlődésben vannak és eddig is fejlődtek, de szerintem fejlődhetnének sokkal jobban. Egyelőre az izraeli üzletemberek nagyon nagy bürokráciával találják szembe magukat. Az üzletembert nem az érzések irányítják. Ö kedvező lehetőségeket keres a pénze befektetésére. Látja azt, hogy hol csinálhat jó üzletet, és oda fektet be. Nem vagyok biztos abban, hogy itt már elértünk egy olyan szintet, hogy nyugodtan lehetne ezeket a kapcsolatokat bővíteni, mert ahogy mondtam, egyelőre nagy nehézségek vannak, főként a privatizációval és a vegyesvállalatok kialakításával kapcsolatban. Izraelnek nem egy ajánlata van vegyes vállalatok felállítására. Ez mindkét ország javát szolgálná, mert itt is ás nálunk is csökkentené a munkanélküliséget. Sajnos, ezek a dolgok egyelőre húzódnak, megoldásra várnak, de remélem, hogy fel fognak gyorsulni a kedvező folyamatok!

SZ. T. – Sokszor úgy tűnik, szegénységben, nyomorban élünk, ugyan akkor, ha az ember belegondol, körülöttünk mindenhol kulturális értékek vannak. A világ kulturális gazdagsága hatalmas, az emberi örökség hatalmas, de ez nem mindig látható. Nagyon fontos lenne azt láthatóvá, érezhetővé tenni. Ebből a szempontból a zsidó kultúra az egyik legrégebbi és rendkívül gazdag kultúra. Megrázó volt többek között az egyik nyilatkozata a magyar rádióban, ahol megemlítette a régi zsidó legendát a 36 igaz emberről. Kitérne erre pár szóval?

D. K. – A zsidó legendák szerint Isten azért nem pusztítja el a világot, meri legalább 36 jámbor ember él rajta. Ha eggyel kevesebb volna, akkor a legenda szerint Isten elpusztítaná a világot. Mivel ez a 36 még létezik, bár nem tudjuk, hogy kik ők, ezért Isten azt mondja, hogy a világ fennmarad és megpróbálja azt megjavítani. Ez a zsidó legenda. Lehet, hogy ma már töb ben vannak, de a legenda azt mondja, hogy a világ pusztulását már 36 jámbor ember is megakadályozza. Ebből levonhatunk következtetéseket. Mi a jámborság, mi az, hogy jámbor ember? Sajnos, a mai világban sokkal nagyobb súlyt kellene fektetni arra, hogy az emberek jobban ki tudják használni azt, amit a természet adott nekik: a kultúrát, a tehetséget, a megértést, egymás és egymás munkájának értékelését, az emberi jogok megbecsülését. Ezek olyan dolgok, amelyek tulajdonképpen kifejezik azt, mi az a Szabadság, és mi az a demokrácia. Szabadság és demokrácia csak annak Jár, aki ezért haj landó harcolni, és ha kell, áldozatot is hoz érte. Ez nem megy könnyen. Egy társadalomban az embereknek kölcsönösen meg kell becsülniük egymást, ha nem is értenek mindenben egyet. Egy társadalomban fontos, hogy ha nem is ugyanolyan vallású vagyok, mint a többség, a hitemet akkor is megbecsüljék, a tevékenységemet szabadon tudjam folytatni. Nincs két egyforma ember a világon. Nincs két egyforma közösség, sem hitben, sem politikai, sem társadalmi felfogásban. Mindenki nek más a véleménye. Nem azt akarom mondani, hogy például Izrael tökéletes lenne ilyen szempontból – ott is megvannak a problémák –‚ de az biztos, hogy egy demokratikus, parlamentáris rendszerben a szabadság eszménye vezérel, így ott megengedhetetlen, de mondhatom elképzelhetetlen, hogy valaki azért, mert valamit mond, vagy nem ért egyet valamivel, esetleg a szabadságát elveszti. Ez a legenda és ez a valóság.

 

TREND VÁLTÓ 23. (54) 1992. november 20.

Publikálva még itt: Most, valamikor

 

* * *