Szimeonov Todor –
Lapunkban hétről hétre összeállítást szoktunk közölni a világ sorsát
befolyásoló 10 legfontosabb folyamatról. Kíváncsiak lennénk, Ön mit tart a
legfontosabb folyamatnak a világpolitikában?
David Kraus – Mivel én
egy olyan államot képviselek, amely megalakulása óta háborús helyzetben van a
szomszédjaival, számunkra a legfőbb kérdés a biztonság. Ez létkérdés. Meg kell
érteni azt, hogy még Izrael megalakulása előtt nagyon sokan ezen a földön
jelölték ki a zsidó hazát. Tulajdonképpen a cionista mozgalom a megalakulása
óta ezt tette, konkrétabban Herzl Tivadar könyve: „A zsidó Állam” erről a
térségről beszél, és a történelmi hagyomány szerint is itt van a zsidó nép
hazája. De azzal, hogy itt alakult meg Izrael állama, azt is kijelölték, hogy
kik lesznek a szomszédjaink. Ez a választás elég nagy kockázat volt akkor is,
és elég nagy a veszély ma is, mert sajnos még mindig vannak olyan tényezők a
világban, amelyek Izrael létét kétségbe vonják, vagy azt tartják, hogy Izrael
államát meg kell semmisíteni. Legfőbb feladatunk mindenek előtt: biztosítani
Izrael állampolgárainak biztonságát, az állam létezését, az állam létezést,
befogadóképességét, minden egyes zsidó számára, aki a világ bármely pontjáról,
bármikor jön, nem a mi meghívásunkra, hanem amikor ő érzi szükségesnek. Nagyon
fontos számunkra az is, hogy barátokat szerezzünk a világban, a világ népei
között, akik azok után, ami a zsidókkal történt a históriában, megértik, mit
jelent ennek a népnek a haza, egy állam, a szabadság és a hit. Ez nekünk
fontos, és erre irányul a fő tevékenységem, mint nagykövetnek. Ez nemcsak a
nagykövetekre, hanem a népre is vonatkozik. Sajnos, a múltból tanulva rá
kellett arra jönnünk, hogy nem nagyon lehet a létkérdésekben másokra számítani.
Ez bebizonyosodott már a múltban és a közelmúltban is, például az
Oböl-háborúban. Addig, míg más államok vagy más nemzetközi szervek beavatkozása
megtörténik, addig egy népet ki lehet irtani, a kuvaiti népet is majdnem
kiirtották. Vagy vegyük azt, hogy mi történik most Jugoszláviában. Ezek nagyon
fontos kérdések. Ekörül alakulnak ki a világpolitikai nézeteink, és ezek
alapján erőfeszítéseket teszünk, hogy Izrael államának védelme, elhárítási
ereje erős legyen.
SZ. T. – Ilyen
értelemben hogy értékelik a közelmúlt komoly változásait; ez alatt a
kelet-európai és az orosz kommunizmus bukására gondolok. Most jobb,
biztonságosabb a világ?
D. K. – Az orosz
külpolitika nem minden időpontban volt azonos. 1947-48-ban a Szovjetunió az
első államok között volt, melyek Izrael mellett szavaztak. Utána ez a politika
megváltozott. 1967, a 6 napos háború után minden kapcsolat megszakadt a
Szovjetunióval és ezáltal a kelet-európai országokkal. Ez diktált politika
volt. Egyedül Románia maradt meg, amely megtartotta a kapcsolatokat a tömb
ellenére Izraellel. 1987 után, a kelet-európai rendszerváltás óta a diplomáciai
kapcsolatokat újra felvettük az összes kelet- és közép-európai országgal. Sőt
mondhatom, hogy a kapcsolatok mind diplomáciai téren, mind a gazdasági, kulturális
és a politikai síkon azóta nagyon sokat fejlődtek. Különösen Magyarországgal
sikerült gyümölcsöző kapcsolatokat kiépítenünk, s mára kialakult egy olyan
helyzet, hogy néhány állam kivételével, mind Európában, mind Afrikában azok az
államok, amelyek a 6 napos háború után megszakították a diplomáciai kapcsolatot
Izraellel, felújították azokat. A támogatást sokkal jobban értékeljük, mint
azelőtt. Tudott dolog, hogy Izrael a Közel-Keleten az egyedüli demokratikus
szellemű szabad ország. Nem egy diktátor vezényli az országot és határozza el,
hogy mikor és kivel vívunk háborút és meddig fog az tartani. Demokratikus
parlamenti élet folyik azóta, amióta az állam megalakult. A másik dolog az,
hogy meg indult egy békefolyamat, amely remélhetően sikeresen fog befejeződni.
Ezen a téren ís tanulunk a múltból. Pár évvel ezelőtt például elképzelhetetlen
lett volna, hogy Egyiptom és Izrael között béke legyen. Ez pedig ma tény, béke
van. A déli front teljesen csendes. Sem az arab anyáknak, sem az izraeli
anyáknak nem kell sírniuk a határ két oldalán. És ez a fontos.
Sz. T. – Milyennek látja
a két ország, Izrael és Magyarország kapcsolatait, főleg gazdasági téren? Mi
Jelenleg nagy jelentőséget tulajdonítunk a vállalkozó kedv ösztönzésének.
Tanulhatunk-e Önöktől, tekintettel azokra a tapasztalatokra, amelyeket Izrael
szerzett a bevándorlók befogadásában, új élethez való segítésében?
D. K. – Nézze,
tanulnivalója mindig és mindenkinek van. Átállni a nyitott piac rendszerére nem
egyszerű dolog. Ez hosszú folyamat, főleg akkor, ha a vagyon túlnyomó része az
államé és ezt magán kézbe akarják adni. itt van kitől tanulni. Az EK-tól
például, de végső soron az egész világtól, a világpiactól. Ami a befogadás
problémáját illeti, meg kell jegyezni, hogy 1948-ban Izrael lakossága 600 000 fő
volt, ma több mint 5 millió. Az ország az utolsó két évben több mint 400 ezer
bevándorlót fogadott be. Ezeket a bevándorlókat integrálni, munkahelyet,
lakást, oktatást, egészségügyi ellátást biztosítani nem könnyű. Vannak gondok,
de nem ez az első bevándorlási hullám Izraelbe, ilyenek voltak már a 40-es,
50-es években is. Végül is ezek a problémák megoldódnak, mert meg kell, hogy
oldódjanak. A bevándorlási törvény azt mondja, hogy minden zsidónak joga van
bármikor, bárhonnan Izraelbe betelepülni, és akkor az államnak kötelessége őt
befogadni. Ha megérkezik és felveszi az izraeli állampolgárságot, ugyanolyan
jogokkal rendelkezik, mint én, aki kinn vagyok 50 éve, vagy aki kinn született,
vagy aki 3, 4, esetleg 5 éve él ott. Nem hiszem, hogy van más ehhez fogható
bevándorlás a modern világban. Természetesen ez nagy áldozatokat követel az
izraeli néptől és a világ zsidóságától. Nem hiszem, hogy Magyarország ilyen
problémák előtt áll, de mindenesetre tanulni mindig lehet, hogy hogyan
kezelhető egy ilyen integráló folyamat, a munkanélküliség csökkentése, a
lakásprobléma megoldása. Ez idő, pénz és akarat kérdése. Nálunk, Izraelben be
akarjuk fogadni testvéreinket, a bevándorlókat. Az akarat megvan hozzá. Ezen
egyáltalán nincs se politikai, se társadalmi vita.
Sz. T. – Csakhogy ehhez
eszközök kellenek.
D. K. – Eszközök
kellenek, és ezeket meg kell teremteni azzal, hogy az ember az elsőbbségeket
úgy alakítja ki, hogy a probléma valóban megoldódjon.
SZ. T. – Egyébként
Magyarország valóban szembekerült egy komoly problémával, meri az elmúlt két év
alatt hirtelen a semmiből keletkezett 500 ezres munkanélküliség. Ezeket az
embereket most vissza kell fogadni a társadalomba.
D. K. – A
munkanélküliség más dolog.
SZ. T. – Igaz, de mivel
eddig a magyar társadalom nem volt berendezkedve erre, hirtelen sokan nemcsak
munkanélküliek lettek, hanem a társadalom perifériájára kerültek, és most
megpróbálnak ebbe az új piacgazdasági társadalomba „bevándorolni”...
D. K. – Lehet így
fogalmazni, de ez egészen más probléma, mert megvannak az iskolák, a lakások,
és egészségügyi intézmények.
Sz. T. – Magyarország
komoly reményeket fűzött ahhoz, hogy a Nyugattól kapott tanácsokon kívül tőke
is érkezik. Ez sajnos nem valósult meg jelentős mértékben. Számíthatunk-e arra,
hogy Izraeltől nemcsak tanulhatunk, hanem esetleg komolyabb befektetésekre is
sor kerül?
D. K. – En ebben a
témában csak azt tudom mondani, hogy a gazdasági kapcsolatok fejlődésben vannak
és eddig is fejlődtek, de szerintem fejlődhetnének sokkal jobban. Egyelőre az
izraeli üzletemberek nagyon nagy bürokráciával találják szembe magukat. Az
üzletembert nem az érzések irányítják. Ö kedvező lehetőségeket keres a pénze
befektetésére. Látja azt, hogy hol csinálhat jó üzletet, és oda fektet be. Nem
vagyok biztos abban, hogy itt már elértünk egy olyan szintet, hogy nyugodtan
lehetne ezeket a kapcsolatokat bővíteni, mert ahogy mondtam, egyelőre nagy
nehézségek vannak, főként a privatizációval és a vegyesvállalatok kialakításával
kapcsolatban. Izraelnek nem egy ajánlata van vegyes vállalatok felállítására.
Ez mindkét ország javát szolgálná, mert itt is ás nálunk is csökkentené a
munkanélküliséget. Sajnos, ezek a dolgok egyelőre húzódnak, megoldásra várnak,
de remélem, hogy fel fognak gyorsulni a kedvező folyamatok!
SZ. T. – Sokszor úgy
tűnik, szegénységben, nyomorban élünk, ugyan akkor, ha az ember belegondol,
körülöttünk mindenhol kulturális értékek vannak. A világ kulturális gazdagsága
hatalmas, az emberi örökség hatalmas, de ez nem mindig látható. Nagyon fontos
lenne azt láthatóvá, érezhetővé tenni. Ebből a szempontból a zsidó kultúra az
egyik legrégebbi és rendkívül gazdag kultúra. Megrázó volt többek között az
egyik nyilatkozata a magyar rádióban, ahol megemlítette a régi zsidó legendát a
36 igaz emberről. Kitérne erre pár szóval?
D. K. – A zsidó legendák
szerint Isten azért nem pusztítja el a világot, meri legalább 36 jámbor ember
él rajta. Ha eggyel kevesebb volna, akkor a legenda szerint Isten elpusztítaná
a világot. Mivel ez a 36 még létezik, bár nem tudjuk, hogy kik ők, ezért Isten
azt mondja, hogy a világ fennmarad és megpróbálja azt megjavítani. Ez a zsidó
legenda. Lehet, hogy ma már töb ben vannak, de a legenda azt mondja, hogy a
világ pusztulását már 36 jámbor ember is megakadályozza. Ebből levonhatunk
következtetéseket. Mi a jámborság, mi az, hogy jámbor ember? Sajnos, a mai
világban sokkal nagyobb súlyt kellene fektetni arra, hogy az emberek jobban ki
tudják használni azt, amit a természet adott nekik: a kultúrát, a tehetséget, a
megértést, egymás és egymás munkájának értékelését, az emberi jogok
megbecsülését. Ezek olyan dolgok, amelyek tulajdonképpen kifejezik azt, mi az a
Szabadság, és mi az a demokrácia. Szabadság és demokrácia csak annak Jár, aki
ezért haj landó harcolni, és ha kell, áldozatot is hoz érte. Ez nem megy
könnyen. Egy társadalomban az embereknek kölcsönösen meg kell becsülniük
egymást, ha nem is értenek mindenben egyet. Egy társadalomban fontos, hogy ha
nem is ugyanolyan vallású vagyok, mint a többség, a hitemet akkor is
megbecsüljék, a tevékenységemet szabadon tudjam folytatni. Nincs két egyforma
ember a világon. Nincs két egyforma közösség, sem hitben, sem politikai, sem
társadalmi felfogásban. Mindenki nek más a véleménye. Nem azt akarom mondani,
hogy például Izrael tökéletes lenne ilyen szempontból – ott is megvannak a
problémák –‚ de az biztos, hogy egy demokratikus, parlamentáris rendszerben a
szabadság eszménye vezérel, így ott megengedhetetlen, de mondhatom
elképzelhetetlen, hogy valaki azért, mert valamit mond, vagy nem ért egyet
valamivel, esetleg a szabadságát elveszti. Ez a legenda és ez a valóság.
