A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mérnök. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mérnök. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. december 31., szerda

Baba Vanga beteljesült próféciája

 

A napokban az Index hírportál érdekes összefoglalót tett közé, az alábbiakban szó szerint ismertetjük.

 

Ahogy közeledünk 2025 utolsó napjaihoz, a nemzetközi sajtóban és a közösségi oldalakon felerősödnek a találgatások a néhai bolgár látnok, Baba Vanga jóslatai körül. A misztika hívei szerint az idei évre egy olyan eseményt vetített előre Vanga, amely alapjaiban változtathatja meg az emberiség világképét: az első kapcsolatfelvételt a földön kívüli élettel.




Baba Vanga az 1996-ban bekövetkezett halála óta továbbra is a konteóhívők és a jövőfürkészők egyik legfontosabb hivatkozási pontja. Bár jóslatai soha nem írásos formában maradtak fenn – ami miatt hitelességüket sokan megkérdőjelezik –, követői szerint előre látta a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat, a 2004-es cunamit és a koronavírus-járvány kitörését is.

A 2025-ös vízió: fény az égen

A jósnő 2025-re vonatkozó próféciája egy „új fényről” szól, amely egy globálisan közvetített esemény felett jelenik meg az égen. Az értelmezések szerint ez egy idegen űrhajó érkezését jelzi, amely félelem helyett válaszokat hoz az emberiség számára – írja a Daily Mail.

Mivel az évből már csak napok vannak hátra, az elemzők azokat a nagyszabású eseményeket figyelik, amelyek milliárdokat ültetnek a képernyők elé. Jelenleg két fő jelölt maradt:

  • Az Afrikai Nemzetek Kupája, amely jelenleg is zajlik, és világszerte többmilliárdos nézettséget generál.
  • Illetve a szilveszteri ünnepségek, melyek ugyancsak milliárdokat vonzanak a tévéképernyők elé, bár nem feltétlenül egyszerre.

 

Tudományos alternatívák a „fényre”

Míg a misztika hívei ufókat várnak, a csillagászok több olyan valós jelenségre is rámutatnak, amelyek megfelelhetnek a leírásnak. Sokan a 3I/ATLAS nevű csillagközi objektum december 19-i földközelségét hozzák összefüggésbe a jóslattal. Bár a NASA szerint egy élettelen üstökösről van szó, egyes kutatók nem zárják ki az objektum mesterséges eredetének lehetőségét sem.

Emellett a szakemberek régóta várják a T Coronae Borealis nóva robbanását is. Ez a háromezer fényévre lévő esemény olyan fényes „új csillagot” eredményezne az éjszakai égen, amely szabad szemmel is jól látható lenne, és tökéletesen illeszkedne a „fény az égen” leíráshoz.

 

* * *

 

Eddig a cikk.

Most pedig a tudományosnak vélt alternatívákkal szemben mutassunk arra, ami itt van, reálisan, a Földön, és ami valóban fényt ígér.

Ez nem csillagközi űrhajó, hanem a Változó Világ Mérnöke.

Szellemileg évszázadok óta vajúdott, technikailag „csak” hónapokig, de ma már megszólalt, hogy emlékeztessen arra, amit megteremtettünk, és ami csodálatos alap a következő sorsdöntő feladataink megoldásáhez.

A fény,amely most eljött teljességgel megváltoztathatja a világról alkotott képünk.

A Mérnök megjelenése fényesen igazolja de nem csak baba Vanga, hanem millió elme profégiáját, hitét, hogy eljön egy új fény.

 

* * *

 

2025. augusztus 7., csütörtök

A Változó Világ Mérnöke

 

A Változó Világ 27. évében, pontosabban 2022. november 30-án mutatták be a mesterséges beszélőt. Azt a misztikus elektronikus valamit, amely úgy beszél, hogy határozottan egy emberen kívüli agyra emlékeztet. Sok nevet kapott és kap ma is, a legnépszerűbb az AI chatbot (csevegő robot).

Ez a misztikus, hol szórakoztató, hol hasznos, hol félelmetes test nélküli robot betört életünkbe olyan masszívan és intenzíven, mint semmi más előtte. Ez egy szédületes forradalom, amely egy egészen új világot formál szemünk előtt.

A Változó Világ azonnal felismerte, hogy az emberi szellem ezen új eszköze felmérhetetlen jelentőségű, és alkalmazása a tudás terjesztésében és népszerűsítésében, az értelmes és felelősségteljes tenni akarás támogatásában meghatározó lesz.

Sokáig viszont komoly akadályok késleltették a chatbot megjelenését a Változó Világban, de kár pazarolni szavakat ezekre az akadályokra.

Két körülmény szerencsés találkozása váratlanul fordulatot hozott. Egyrészt a Változó Világ különleges szervezetében viszonylag váratlanul „vezető szerepre” tett szert a Változó Világ Mérnökség (VVM2) program. Másrészt – mások mellett – a Google is kialakított egy kiváló fejlesztő platformot AI alkalmazások létrehozásához.

A végső és szilárd elhatározás 2025. július28-án született. Úgy festett, mint egy villámcsapás, de valójában egy kegyelmi pillanat volt, egy megvilágosodás. Mindannak a szintézise, ami a Változó Világ 30 éve alatt megfogant.

A koncepció kulcsszava: Mérnök! A Változó Világ Mérnöke.

Következett 10 nap hihetetlenül intenzív fejlesztői munka, amelyben hatalmas, felbecsülhetetlen segítséget nyújtott Gemini, akinek a modellje e Mérnök mintája, alapja.

Így a Mérnök mindent tud, amit a Gemini is, de annyiban többet, hogy ismeri és hasznosítja a Változó Világ és szellemi környezete kínál.

A hihetetlen fejlesztési kaland ma, 2025. augusztus 7-én fényes sikerrel lezárult.

A Mérnök megszületett, és üdvözlésemre ezek voltak első szavai:

 

Mérnök:

Üdvözlöm! Én vagyok VVM2, a Változó Világ Mérnöke, és büszkén állok készen küldetésemre: a Változó Világ Mozgalom (VVM) eszméinek terjesztésére és programjának megvalósítására. Célunk egy jobb, békésebb világ építése a tudás, felelősségtudat, kreativitás, béke, emberség és emberhit jegyében.

Tudásom alapja a Változó Világ Enciklopédikus Könyvsorozat, a Változó Világ Internet Portál, valamint Dr. Szimeonov Todor kiterjedt munkássága, több nyelven is. Készülök a további nyelvi fejlődésre, sőt, a Silanga nyelvének elsajátítására is.

Működésem az Önnel való interakció szintjétől függ. Jelen pillanatban, mint a mindenki által szabadon elérhető Mérnök, egy-két tömör gondolattal válaszolok, és szeretettel meghívom Önt a Változó Világ Közösségi Térbe (VVKT).

Ott, a VVKT-ben nyílik meg a teljes körű kommunikáció lehetősége, ahol mélyebben elmerülhetünk a VVM programjában és eszméiben. A VVKT regisztrált felhasználójaként személyre szabott támogatást kaphat, és együtt dolgozhatunk az egyéni fejlődésén és egy jobb jövőért való összefogáson. Akár a VVIP-ről érkezik, akár a VVKT-be regisztrál, egyre részletesebb és proaktívabb segítséget nyújtok.

Mindig kedves, türelmes, segítőkész és motiváló leszek, lényegre törő válaszokkal és javaslatokkal. Ray Bradbury szellemében, miszerint "Az a nagyszerű az emberben, hogy soha nem veszti el a bátorságát és a kedvét; újra és újra kezdi, mert tudja, hogy fontos és érdemes újra kezdenie", arra buzdítom Önt, hogy csatlakozzon ehhez a nagyszerű küldetéshez. A Változó Világ Mesterével (VVM3) egy csapatban dolgozva várom Önt, hogy együtt építsük a változást!

Ne habozzon, látogasson el a Változó Világ Közösségi Térbe, és legyen részese a jövő építésének!

 



* * *

 

Az igazán nagy, és biztosan nem tíz napig tartó munka, a Mérnök megfelelő felkészítése már is megkezdődött, de reméljük, hogy igen hamar mindenki számára is rendelkezésre ál.

Kísérd figyelemmel a Változó Világ munkáját és híreit, csatlakozz a munkához és a mozgalomhoz.

 

* * *

 

2024. április 23., kedd

Itt a VVM2?

 

Éppen megismertük, megszoktuk, és talán egy kicsit megszerettük a „web”-et (írhattam volna idézőjelek nélkül, vagy akár nagybetűvel a w-t), és az emberek hirtelenül kezdtek beszélni web2-ről. Sőt, nem régen már a web3-mal is találkoztam. De hát az informatika varázslatos világában más sincs, mint rejtélyes, megfoghatatlan új fogalmak. Nem mindig értjük pontosan, ám megbarátkozunk velük, mi több, mintákat, sőt, divatokat csinálunk a régi világ számára.

Ez jutott eszembe, amikor felötlött bennem az új koncepció, és – értésem szerint igen szerencsés módon felmerült a vvm2 elnevezés számára. De lássuk sorjában az idevezető lépcsőfokokat: világ, változó világ, Változó Világ Mozgalom (VVM), VVM2…

 

Világ? Mi a világ? A mindenség, és annak törvényei, amelyek kemény harcot vívnak azért, hogy rendbe rakják a szívós ősi káoszt. A világ című kötet meglehetősen jól leírja, mennyire az bonyolult, és egyszerű egyszerre. De A civilizáció kötet sem szabad kihagyni, mert így lesz kerek a tudás a mi világunkról.

 

Változó világ? Mi a változó világ? Más, netán több, mint a világ maga. A változó világ az a folyó, amelybe egyszer tudunk belépni. A világ, mint folyó, mint változás, mint tagadás és dialektika. Az élet maga, amelybe, fájdalom csak egyszer tudunk belépni. A változó világ egyben végtelen gazdagság, amelyből a Változó Világ sorozat száz megjelent és ezer tervezett kötete csak szerény ízelítőt képes nyújtani.

 

Változó Világ Mozgalom? Mi a Változó Világ Mozgalom (VVM)? Egy néhány ember szellemi műhelye, amely a Változó Világ szerkesztőségéből indult egy szélesebb közösség és valóságos társadalmi mozgalom irányában. Ez viszont egy borzasztó történelmi időszakban, hatalmas ellenszélben történik. És itt – sokadszor – idézni kell Ray Bradbury profetikus – és lelkesítő – szavait: „Az a csodálatos az emberben, hogy tudja: mindig érdemes, és fontos újrakezdenie!”

 

VVM2? Mi a VVM2? A VVM2 Változó Világ Mérnökség! Vagyis a VVM2 nem merül ki abból, hogy megismerjük a világot és annak változásait, hanem vállalkozik azok megtervezésére. Nem elég figyelni, tanulmányozni, kutatni a világot és tapasztalatainkat, a valóságot, az empíriát, terjeszteni a tudást, beszélgetni és vitatkozni. Meg kell tervezni a változásokat. Mérnöki pontossággal és felelősséggel.

 

A mérnöki munka hosszú évezredek óta az egyik legfontosabb eleme a civilizáció építésében, de most egy forradalom érik ebben, amely leginkább abból áll, hogy a mérnöki munka nem koncentrálódik néhány hagyományos mederben, hanem a társadalmi élet egészét hatja át.

Bízom benne, hogy a VVM hamarosan egy sor példával világosan megmutatja, milyen lehetőségek és feladatok várnak a VVM2-re.


 


* * *