2017. január 30., hétfő

Könnyű-e hinni az emberben?

Annak, aki nem fogja fel a szavak súlyát, minden , és mindennek az ellenkezője is könnyű. Hinni az emberben? Nem hinni az emberben? Hát van-e ennél könnyebb? Mind a kettőnél?
Hinni az emberben – ismerve a szavak súlyát, ismerve tapasztalataink súlyát, ismerve tudásunk súlyát – a legfontosabb kötelességünk,
Ez nem pátosz kérdése. Ez felelősségvállalás kérdése.
Menekülhetünk istenhitbe. Borulhatunk térdre imádkozni. Menekülhetünk istentagadásba, eltelve ennek bátorságával. Menekülhetünk a hipermarketbe. Menekülhetünk a diszkóba. Menekülhetünk az extasyba. Menekülhetünk menekülésbe. Menekülhetünk depresszióba.
A menekülés az élet elárulása. Az ember elárulása. Magunk elárulása.
Tudnunk kell, hogy senki és semmi nem garantálja a holnapunkat, még kevésbé azt, hogy holnap sikert érünk el, hogy örömben lesz részünk.
Tudnunk kell, hogy minden további napot hozzáadva, számolt esélyünk csökken. Az entrópia törvényénél is vigasztalanabb a kozmológiai jegyzésünk.
De azt is tudnunk kell, amit eddig elértünk ebben a kozmoszban.
Jobbat, hatalmasabbat nem ismerünk.
Ezért hinni kell magunkban! Ezért hinni kell az emberben!
De vigyázzunk: hinni az emberben is súlyos szó. Nem andalító mantra, hanem a legfontosabb üzenet.
Ahogy – nem Isten, hanem – egy magyar költő mondta:
Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!


2017. január 27., péntek

Van egy álmom: látni a világot megszabadítva a terrorizmus rémétől

Álom-e a terrorizmustól megszabadított világ?
Igen! Álom!
Álom, amelyet ébren álmodunk, hogy tudjuk, mit akarunk, hogy tudjuk, merre kell haladnunk.
A napokban a Változó Világ Mozgalom egy megoldást javasolt a terrorizmus visszaszorítására, egy olyan ésszerű és egyszerű megoldást, amely értelmetlenné teszi a terrorizmust azok számára, akik azt fegyverként használják.
Jelenleg a Változó Világ Mozgalomnak nincs annyi anyagi eszköze, hogy ezt a javaslatot megismertesse Magyarország széles közvéleményével, de az így is eljutott több ezer emberhez.
Jó jel, hogy sokan egyetértenek vele, és ennek jelét adják.
De akad olyan vélemény is: „Álom, álom, álomkép...” Igen, sajnos, ennek a szép szónak nem csak felemelő, hanem hervasztó hangzása is lehet.
Az álom nem tehet róla. Az álom egy lehetséges jövő képe, de eljutunk-e oda, rajtunk múlik. És az bizony nincs garantálva. Legtöbbször rengeteg az akadály, de nem ritkán mi magunk vagyunk a legnagyobb akadály. Kishitűség, balgaság, restség, gyávaság, gonoszság… Hosszú a választék, milliószámra ismerjük, vagy ismerhetnénk a történelmi példákat ezekre.
Igen, én el tudom képzelni a holnapi napot a terrorizmus réme nélkül.
De illúzióim nincsenek. 70 évemet 700-nak vagy inkább 2700-nak érzem, annyi példáját ismertem meg kishitűségnek, balgaságnak, restségnek, gyávaságnak, gonoszságnak.
Mégis, jönnek, és jönnek, és vibrálnak, és ragyognak álmaim. Álmodom, mert tudom, hogy érdemes és fontos újra, és újra álmodni.


* * *

2017. január 21., szombat

Akartunk. Tettünk.

Egyik barátom meghívott könyvbemutatójára. Fontos, de érdeklődésemtől meglehetősen távol eső, szinte ismeretlen szakterületen dolgozik, mégsem próbáltam kimenteni magamat, hiszen rendhagyó alkalomhoz illő rendhagyó kiadványról volt szó… De főleg egy rendhagyó emberről, aki hihetetlen energiával, intelligenciával, tehetséggel 30 éve tart életben egy vergődő ágazat szaklapját.
Ennek a szaklapnak a jubileumi 30. – gyémánt – évkönyvét mutatta be barátom, mint főszerkesztő, az ágazat impozáns szakkönyvtárának zsúfolásig megtelt nagytermében. Szívmelengető volt ez a megtisztelő érdeklődés a szakma teljes társadalmi hierarchiája részéről. Tucatnyi jobbnál jobb felszólalás tolmácsolta az olvasók háláját barátom iránt, de nem kevésbé élénken foglalkoztak a szakma – ezen keresztül egy kicsit az ország – vállalandó múltjával, gondterhes jelenével és bizonytalan jövőjével.
Ahogy jó ideje mondhatni divat, a könyvbemutatót nagyszerűen színesítette, a felszított érzéseket vibrálóvá fokozta két rövid zenei műsor és több vers is…
A bemutatót követő fogadáson barátom félrevont és kezdett sajnálkozni, hogy a nagy izgalomban elmulasztotta elmondani zárásképpen egyik haikumat. „Itt van a zsebemben, de hát én fejből tudom…” szabadkozott-bosszankodott… És hogy kétség sem legyen, vagy talán azért, hogy most – nem is négyszemközt, hanem csak így magában – pótolja a vers hatását, el is súgta:
Mindent akartam…
Semmim sincs. Így megyek el…
Jó volt akarni…

Meglepett, és meghatott a vallomás. Lám, éreztem, egy rokonlelket is megérintett ez a rövid számadás. Furcsa érzés. Mint minden, ami ritkán adatik az életben. Nagyon ritkán.
Ö meg csak bosszankodott, és sajnálkozott. Nála az intellektus és az emberség olyan magas szinten találkozik, hogy megjegyzése magától értetődő és baráti volt: „Pedig biztos jól esett volna hiúságodnak!”
Nevettünk, és egyetértettünk, hogy mi már régen elhagytuk a hiúság világát.
Jó, de mit tesz egy ilyen élmény a versköltést megkedvelt elmében? Költői kérdés.
* * *
O. I.-nak
Jól esett volna
dőre hiúságomnak…
Derülök rajta…




* * *

2017. január 16., hétfő

Apeva 2017 versverseny

Apeva 2017

Az új, Magyarországon született versforma népszerűsítése érdekében a Változó Világ szerkesztősége versírási pályázatot hirdet.
A apeva olyan vers, amely öt sorból áll, az első sor egy, a második két, a harmadik három, a negyedik négy és az ötödik öt szótagot tartalmaz, úgy, hogy minden sorban egész szavak vannak, vagyis nem megengedett a szavak elválasztása. Az apeva nem tartalmaz címet. Látható, hogy az apeva hasonlít a haikura, de ha lehet, annál is nehezebb feladat elé állítja a költőt.
A versenyen bárki részt vehet saját magyar nyelvű alkotásával, aki emailben jelzi a részvételi szándékát a szerkesztőségnek, elfogadja a verseny szabályait, befizeti a visszaigazolt nevezési díjat, és a megjelölt időszakban beküldi versenyművét.
A versenymű több apeva-verset is tartalmazhat, de a résztvevőnek meg kell jelölnie azt az egyet, amellyel megjelenik a szociális médiában.
A versenyben egy vers lesz kitüntetve, és még 10 vers kiemelve, mindezt kizárólag a nagyközönség tetszése alapján a legnépszerűbb szociális médián.
A Változó Világ az összes beküldött verset verskötetben jelenteti meg, a 2017 évi Ünnepi könyvhétre időzítve.
A nevezési díj 900 forint plusz 900 forint versenként. Ez a versenymű a szociális médiában történő kiemelésének és a közös verskötet egy tiszteletpéldányának költségét tartalmazza.
A nevezési díj befizetésének határideje 2017. március 31.
A versenyműveket 2017. április 1. és 30. között lehet beküldeni.
Eredményhirdetés és könyvbemutató 2017. június, az Ünnepi könyvhét keretében.
További részleteket a jelentkezőknek küldött válaszlevél ismertet.
Érdeklődés, jelentkezés: apeva2017@valtozovilag.hu


2017. január 12., csütörtök

Most, az mi?



Az, hogy mikor van most, nem kérdés (tipikusan most van most), de az, hogy mi a most, az már fogós kérdés. Egyesek számára különösen.
Ugyan az iskolában és az egyetemen lehetőségem volt fizikát tanulni (árulkodó megfogalmazás), de a fizika tudománya igazából a könyvekből szivárog nagy nehezen belém. Amióta eszemet tudom az éppen olvasott tucatnyi könyv egyike mindig fizikai tárgyú. Most éppen Carlo Rovelli Hét rövid fizikalecke című kis kötetével végzek. (Szép, mi több, elegáns kiadvány, kemény borítóval, rajta művészien sejtelmes grafika, sámoá papír, kényelmesen olvasható nagy betűk.)
Érdekes, elgondolkoztató munka, amelyből a kellő intelligenciával rendelkező laikus is sokat tanulhat, megérthet az egyre kevésbé érthető fizikából. Ugyanakkor a színvonal meglehetősen egyenetlen, a szinte eszelős Eistein-kultusz pedig néha zavaró, néha szórakoztató. (Egy helyen például idéz Einsteintől, utána kitör belőle az áradat: „Figyeljük meg csak azt a csodás ’Úgy tűnik előttem’ mondatkezdetet…”)
Ezzel együtt el kell ismerni, hogy szép bravúr ennyire röviden és ennyire értelmesen összefoglalni a modern fizika nagy kérdéseit. Talán leginkább az utolsó, hatodik „lecke” sikerült a leggyengébben, és nem azért, mert annak van egy olyan jellege, mintha a hat főző lecke után az összes maradékából összecsapunk egy ízes mismást, hanem a kevéssé jól sikerült pályaelhagyási kísérlet miatt. Fizikusunkból ugyanis filozófus lesz, aki igen zavarosan elmélázik a „most” és az „itt” megfoghatatlanságát.
Ez a probléma viszont nem Rovelli problémája, ez valóban kényszeres kérdés a modern fizika számára. Sokan már azzal is alátámasztva látják a mély rejtély jogosságát, hogy szemük előtt lebeg két „megfigyelő”, aki kórusban mondja, hogy „itt” (vagy „most”), közben együgyű agyába fel sem merül a helymegjelölés korszerűbb megoldása. (Érdekes módon a klasszikus fizika nem sokat foglalkozott a megfigyelő lelki világával.)
Jó, de mi az „itt”? És mi a „most”?
Ezekről egy-egy történet jut eszembe.
Az első a közismert Aesopus-mese: egy kérkedő azzal dicsekszik, hogy ő Rodoszban valamikor roppant nagyot ugrott, és tanukra hivatkozik, akik ezt látták. Mire azt mondja valaki: „Barátom, ha úgy van, nincs szükség tanukra. Itt van Rodosz, itt ugorj”.
A másik történetet egy fizikusnak az egyik legzseniálisabb fizikusról írt könyvében meséli el, mint személyes élményt. Éppen a kvantum fizikusok Mekkájában, a svájci részecskegyorsító központjában jár, és a már eléggé zsúfolt liftbe még beugrik egy híres kutató. Nyomják a gombot, de lift jelzi, túlsúly forog fenn, valaki szálljon ki. A bennfentes kutató annyit mond a többieknek: „Ha mondom, most, ugorjatok fel!”  Mondja, az emberek fegyelmezetten ugranak, a kutató pedig közben újra megnyomja a gombot. A balga lift elindul. (Azt hiszem többen is csináltunk már ilyet. Az említett könyv Franciaországban jelent meg, szerzője Étienne Klein, címe En cherchant Majorana. Le physicien absolu [Keresve Majorana-t, az abszolút fizikus], Gallimard, 2015)
Persze, az agyafúrt Higgs-bozon-kereső bármi mást is kiálthatott („ugorj”, „hopp”, „egér” stb.). A „most” mégis kézenfekvő, odaillő volt. És betöltötte a funkcióját.
2016-ban egy szenzációs kis könyv jelent meg „Most, valamikor” címmel.
Előtte, 2014 végén egy másik, a harmadik évezred kulcsműve: A civilizáció.
Annak első fejezete három alfejezetet tartalmazott: Múlt, Jelen, Jövő.
Mi a most? Mi a jelen? Miért? És minek?
A civilizáció mást is tanít: a tudás háromféle: gyakorlati tudás, elmélet tudás és titok.
Megint hármas…
A Most, valamikor egész fejezetnyi töprengést osztott meg a hármasak misztikumáról.
De a most és az itt csak kettő! Hogy lehetséges ez?
Nem, a most és itt soha nincsenek ketten magukban. Most és itt történik valami.
Születés, alkotás, forradalom.
Érik!
Pontosabban: érik! érik! érik!
A fizika forradalma.
A kémia forradalma!
Az ember forradalma!

* * *

2017. január 2., hétfő

A teremtő ember



Sok és csodálatos, amit az ember alkotott az elmúlt évezredekben. És mennyire fontos erre újra és újra visszatekinteni.

A múltunkban bizonyára mindig is találunk majd új és új perspektívát, összefüggést, amely még többet ad nekünk élményben is, az ember megértésében is.

Az elmúlt években szerencsém volt több érdekes könyvre akadni, amelyek a filozófia, néhány esetekben valamilyen sajátos, de a filozófiához kapcsolódó témának alapos feldolgozása. Fel kell ismernem, hogy nagyszerűen gazdagítják ismereteinket, segítenek az ezernyi viták értelmezésében és elemzésében, de ez visszájára fordul, ha célunk nem brillírozni tudásunkkal Descartes és Pascal vitáiról, hanem a dolgok megértésének mai szintén szeretnénk biztonsággal mozogni, netán részt venni e megértés nyitott kérdéseivel is megbirkózni.



Érzésem szerint erre a célra igen hasznos lenne sorra venni az ezernyi részlettől megtisztított eredményeket. Ezek az „eredmények” a filozófiában többnyire sajátos új eszmék, és nem szavak és hangsúlyok másképpen való elrendezése. Így egy filozófiai mű lehet roppant terjedelmes és jelentős, de ha abból nem tudunk kihalászni egy új eszmét, azt bizonyára félre kell tenni más célra.

Minél többet gondolkoztam, annál izgalmasabbnak találtam a feladatot. Jó érzés volt az is, hogy úgy láttam: nem véletlen az, hogy A civilizáció művemben éppen a záró fejezetben külön alfejezetet szántam az eszméknek, amelyben szinte leltárt akartam készíteni a legfontosabbakról. Az világos, hogy az eszmék megszületésének kronológiáját összeállítani másféle feladat, mint azok kiválogatása, amelyekre mai feladataink megoldásához lehet szükségünk. Mind a kettő fontos, mind a kettőn kellene dolgozni.

Közben arra is felfigyeltem, hogy bizonyára érdemes – talán valamilyen mértékben elkerülhetetlen – az eszmék mellett a korszakalkotó „tárgyak” megalkotását is figyelni, sorra venni. Néhány konkrét példa meg is győzött ennek előnyéről, de arra is figyelmeztetett, hogy a példák gyarapításával szükségessé válhat az emberi alkotások műfaji tipologizálását bővíteni (például a technológiájával stb.).

Most már csak az maradt kérdés számomra, hogy ezt a munkát praktikusan hogyan kellene megszerveznem, hogy egyrészt könnyen kezelhető legyen, az érdeklődők által követhető, vagy akár nyitottnak mindennemű közreműködésre (ami igazi áldás lenne az én helyzetemben). Nos, erre egyelőre a blog forma kellően alkalmasnak tűnik.

Tehát ma el is kezdem a lista-összeállítást (amely bizonyára egynéhány hónap múlva lesz érdemi).




Ismeretlenek, 8-10 millió éve – eszközhasználat

Ismeretlenek, 2-3 millió éve – tűzhasználat

Ismeretlenek, 10-12 ezer éve – törvény

Názáreti Jézus, 2000 éve – szeretet

Newton – gravitáció

Darwin – evolúció

Max Planck (1858-1947) – kvantum

Többek, 30 éve – internet





* * *