2010. július 26., hétfő

Júliusi bejegyzésem 1980-ban

Születési anyakönyvi kivonatomban az szerepel: 1947. július 22. Igen, úgy emlékszem, akkor, egy szép nyári nap reggelén bújtam ki anyám méhéből, hanyagul nyakamra tekerve a puha meleg köldökzsinórt. Az új modern szülőotthonban a szülészorvos gondosan vizsgált fonendoszkópjával. Anyám nyugtalanul kérdezte, talán gond van velem? Az orvos humoránál volt, azt válaszolta: „Egy zseni szívét hallgatom!” Akárhogy is volt, a földi kalandom elkezdődött.
De én ma tudom, hogy nem akkor, hanem a nagy búmmal együtt születtem. Annak részleteire ugyanúgy nem emlékszem, mint annak a bizonyos nyári napnak eseményeire sem. De min változtat ez? Félreértés ne essék, nem azt gondolom, hogy rám a világ törvényei másképpen érvényesek. Van egy fontos hírem számodra, kedves Olvasó! Te is, minden ember, minden, ami létezik a mi világunkban, annak születésekor fogant meg, öröktől fogva létezik, és készül végső kalandjára, végső küldetésére. Sokan ezt értetlenül fogadják. Ugyanakkor senki nem vonja kétségbe, hogy a tegnapi „én” is én vagyok! Nem vonjuk kétségbe, annak ellenére, hogy a „tegnapi én” tegnap óta „nem létezik”, az én sokszor valóban nem emlékszik arra, amit a „tegnapi én” tegnap gondolt, érzett. A „tegnapi én”, de különösen a „tíz évvel ezelőtt én” nem azokból a téglákból, atomokból épült, amelyekből ma. Mégis „ő” én vagyok. És ez a láncolat, előzményeim láncolata visszafelé haladva, az idő kezdetéig követhető, szakadatlanul.
És mi lesz azután? Látod, kedves Olvasó, ezt nem tudjuk. Én sem tudtam 1980-ban, hogy 2010-ben belekezdek az új Emberhit építésébe. Azt tudtam: az életet élni, szeretni, és folytatni kell. Fogtam kalandtársam kezét, és átöleltem kérő gondolatommal:
Szüljél, kérlek, szüljél,
ajándékozz meg minket e mérhetetlen örömmel,
hogy láthassuk magunkat
az ártatlanságnak tiszta arcában!

1980

[B]

2010. július 1., csütörtök

A képesség az élet titka

A képesség az élet titka
A kövek is testvéreink.
Mégis más a mi felelősségünk, az emberek felelőssége.
Minden, ami létezik, ami a létezés minőségével rendelkezik, a világ meghasadása káoszra és rendre.
A káosz a végtelen külső, a rend a véges belső. Ez a véges belső pedig képességekkel rendelkezik. Ezek révén óvja saját belső rendjét a külső káosszal szemben. Ezek révén igyekszik renddé változtatni az egész világot.
Minden saját képessége szerint létezik. A képesség az élet titka, az élet mértéke. Minden ami él, az, ami az ő képessége. A hal úszik, a madár repül. Ezek az ő képességeik. A képesség meghatároz engem. Ha úszom, hal vagyok, ha repülök, madár vagyok.
A képesség örökség. Az vagyok, mert abból vagyok. Ebben az örökségben benne van a világ öröktől tartó valamivé, egy valamilyen képességgé válása. A világ öröktől azon dolgozik, hogy azzá váljék, ami én most vagyok. És nekem most bizonyítanom kell, hogy ezzel a képességgel beteljesül a létezés. Én vagyok a tenger következő hulláma, amely eléri a partot, és ráveti magát. Az idő azt várja, hogy ezzel szűnjön meg a part, szűnjön meg a tenger örök hullámzása, szűnjön meg a tenger, jöjjön létre az időtlen és tértelen nyugalom.
Ez várja az idő, és ezt fogja várni az idők végezetéig, ameddig ember nem lát el.
Ami lát az ember, az az, hogy küldetése a képesség gyarapítása. Az embernek kell tennie azt, amit a világ tesz, mint az öröktől fogva valamivé válás törvénye.
Boldog, aki életében gyarapítja az általa örökölt képességet, és így adja tovább. Talán éppen ez a képesség a képesség gyarapítására a keresett kapu. Az a kapu, amely ha nem is az örök élethez, de az élet csodálatos győzelméhez vezet.
A képességeknek három fő részük van: az észlelés, a tudat és a cselekvés képességei.
 
[Emberhit]