Születési anyakönyvi kivonatomban az szerepel: 1947. július 22. Igen, úgy emlékszem, akkor, egy szép nyári nap reggelén bújtam ki anyám méhéből, hanyagul nyakamra tekerve a puha meleg köldökzsinórt. Az új modern szülőotthonban a szülészorvos gondosan vizsgált fonendoszkópjával. Anyám nyugtalanul kérdezte, talán gond van velem? Az orvos humoránál volt, azt válaszolta: „Egy zseni szívét hallgatom!” Akárhogy is volt, a földi kalandom elkezdődött.
De én ma tudom, hogy nem akkor, hanem a nagy búmmal együtt születtem. Annak részleteire ugyanúgy nem emlékszem, mint annak a bizonyos nyári napnak eseményeire sem. De min változtat ez? Félreértés ne essék, nem azt gondolom, hogy rám a világ törvényei másképpen érvényesek. Van egy fontos hírem számodra, kedves Olvasó! Te is, minden ember, minden, ami létezik a mi világunkban, annak születésekor fogant meg, öröktől fogva létezik, és készül végső kalandjára, végső küldetésére. Sokan ezt értetlenül fogadják. Ugyanakkor senki nem vonja kétségbe, hogy a tegnapi „én” is én vagyok! Nem vonjuk kétségbe, annak ellenére, hogy a „tegnapi én” tegnap óta „nem létezik”, az én sokszor valóban nem emlékszik arra, amit a „tegnapi én” tegnap gondolt, érzett. A „tegnapi én”, de különösen a „tíz évvel ezelőtt én” nem azokból a téglákból, atomokból épült, amelyekből ma. Mégis „ő” én vagyok. És ez a láncolat, előzményeim láncolata visszafelé haladva, az idő kezdetéig követhető, szakadatlanul.
És mi lesz azután? Látod, kedves Olvasó, ezt nem tudjuk. Én sem tudtam 1980-ban, hogy 2010-ben belekezdek az új Emberhit építésébe. Azt tudtam: az életet élni, szeretni, és folytatni kell. Fogtam kalandtársam kezét, és átöleltem kérő gondolatommal:
Szüljél, kérlek, szüljél,
ajándékozz meg minket e mérhetetlen örömmel,
hogy láthassuk magunkat
az ártatlanságnak tiszta arcában!
1980
[B]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése