2020. június 14., vasárnap

Napunk és titkos kapcsolatai

Jó ideje a csillagászok tudják, hogy a Nap nem egy „szabályos” pályán kering a Tejút középpontja körül, hanem egy furcsa hullámos mozgással, mint egy pillangózó úszó a medencében. Azt is tudjuk, hogy egy ilyen fel-le ciklus 60-80 millió évig tart, és már megjelentek olyan hipotézisek, hogy „ilyenkor”, amikor átlépünk a Tejút déli feléből az északiba, vagy fordítva, a Földön élőfajok sokasága kipusztul, újak jelennek meg. Rövidre fogva, az evolúció lórúgást kap.

Mindez rendben is lenne, de minek köszönhetjük ezt a hullámzó mozgást? Kepler ilyen opcióra nem hagyott képletet.

Erre én két magyarázatot látok.

A – szerintem kevésbé valószínű – az, hogy nem a Nap mozgása hullámzó, hanem a Tejút billeg az űrben. mint egy, a tengerben hánykolódó csónak. Csak az a kérdés, hogy mi miért nem tartunk össze az egésszel?

A másik magyarázat viszont több, mint valószínű: a Napnak titkos vonzalmai, komoly kapcsolatai vannak. Másképpen: a Nap egypár más csillaggal együtt egy összetartó együttes, amely egy saját középpnt körül forog, és éppen ennek a körmozgásnak a tartama az a bizonyos 60-80 millió év.

Hány a Nap társa, és melyek ezek? Nem tudom. Miért nem tűntek fel eddig senkinek? Ezt sem tudom. Szerintem ezek a titkos társak lehetnek 3-5, de lehetnek százan is. Azt is el tudom képzelni, hogy a Nap ilyen „titkos élete” egyáltalán nem ritkaság, ellenkezőleg, talán tipikus. Kis helyi viharok (turbulenciák) a Tejút nagy forgódobos mosógépében.

Kedves csillagászok! Tisztelt új Keplerek! Kérem, tegyetek világosságot a kérdésben!

 


* * *

 


2020. június 4., csütörtök

Apeva 2020

 

Megjelent a negyedik apeva antológia.

Örvendetesen sok a törzsszereplő, örvendetesen sok az új friss hang.

 

 


* * *