Kozmikus Föld-védelem – Ideje belevágni

 

2021-ben kezdetét veszi egy majdani Föld-védelmet szolgáló NASA-kísérlet. Erről tudósít röviden az Index:

 

November végén útnak indítja az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a DART (Double Asteroid Redirection Test) nevű misszióját a SpaceX Falcon–9 rakétáján a kaliforniai Vandenberg űrbázisról – adta hírül az MTI. Az űrszonda 2022 szeptemberében szándékosan össze fog ütközni egy aszteroidával, hogy a szakértők az űrben tesztelhessék azt a bolygóvédelmi rendszert, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet.

A technológia tesztelésének célpontja a Dimorphos, a földközeli Didymos aszteroida körül keringő kisméretű hold. Ez lesz az első kisbolygó-eltérítő űrküldetés. Az űrszondát november 23-án indítják útnak. Földközeli objektumnak számítanak azok az aszteroidák és üstökösök, amelyeket röppályájuk a Földtől legfeljebb 48 millió kilométernyi távolságra tart. Ezek az objektumok potenciálisan nagy kárt okozhatnak a Földnek, a fenyegetés mértékének meghatározása kiemelt témája a NASA és a világ más űrszervezetei kutatásainak.

A kettős aszteroidarendszert két évtizede fedezték fel, ekkor kapta a Didymos nevet a nagyobbik, 800 méter átmérőjű aszteroida. A név görögül ikert jelent. Körülötte egy kisebb, 160 méter átmérőjű hold kering, amely kezdetben a Didymos B nevet kapta. A Didymos és a Dimorphos 2022 szeptemberében viszonylag közel, 10,9 millió kilométerre lesz a Földtől. A DART űrszonda ekkor szándékosan neki fog ütközni a Dimorphosnak, hogy megváltoztassa az aszteroida mozgását. Az ütközést rögzíti a LICIACube, az olasz űrügynökség szondája. Az eszköz a DART fedélzetén érkezik a helyszínre, majd az ütközés előtt leválik, hogy felvehesse, mi történik.

A csillagászok a földbázisú teleszkópoknak a DART becsapódása előtti és utáni megfigyeléseit össze tudják hasonlítani és megállapítani, mennyit változott a Dimorphos keringési ideje – mondta Tom Statler, a NASA munkatársa, a DART program kutatója. Hozzátette: Ezek kulcsfontosságú mérések, amelyek elárulják számunkra, hogyan reagált az aszteroida az eltérítési erőfeszítéseinkre.

Az ütközés a Dimorphosnak a Didymos körüli keringési sebességét csupán egy százaléknyira fogja megváltoztatni. Ez kevésnek tűnhet, de keringési idejében ez hétperces változást jelent. Ez a változás a földbázisú teleszkópokon is mérhető. Ez lesz az első alkalom, hogy az ember mérhető módon változást okoz a Naprendszer egy égitestjének dinamikájában.

 

A NASA terve kétségtelenül indokolt, időszerű, támogatandó. Nem azért mert megnőtt volna a Föld veszélyeztetettsége, hanem azért mert mi már egyre világosabban látjuk a fennálló fenyegetéseket (és ez óhatatlanul is veszélyérzetet ébreszt mindenkiben, a veszély esélyétől szinte teljesen függetlenül), másrészt technikailag már képessé válunk különböző védelmi megoldások megvalósítására (így viszont a cselekvés már erkölcsi parancs, illetve ü nem mellesleg ü üzleti kihívás is).

Már első megközelítésre is két alapvető kérdés merül fel.

Először is= nincsenek-e túl nagy kockázatai az induló uísérlet? Maga az ütközéses megoldás is erősen aggályos, hiszen teljességgel kiszámíthatatlan az eredmény. Könnyen lehet, hogy az ütközés következtében az egy aszteroida helyett száz kisebb-nagyobb kozmikus „repesszel” állunk majd szemben, amelyek ráadásul minden irányba repülnek majd. Mennyivel intelligensebb megoldásnak tűnik az, ha az aszteroidához „rögzítünk egy rakétát, és azzal módosítjuk pályáját. Vélhetően nem kevés üzemanyag kelhet ehhez, de sejteni lehet, hogy ekkora pályákon a legcsekélyebb pályamódosítás is jelentős eredményeket hozhat. Egy másik óvintézkedésnek az kellene lennie, hogy az effajta kísérleteket a Földtől igen távol kellene végezni. Kétségtelenül így nagyobb türelemre lenne szükség és érzékenyebb teleszkópokra.

A másik alapvető kérdés: nincs-e már itt az ideje, hogy színre lépjen egy UNSA-nak (UN Space Agency), amely a projektek és kísérletek egy bizonyos szinte túl átveszi a főszerepet?

 

* * *

 

AI vs AI

AI vs AI? Magyarul: MI kontra MI. Még jobb… Mi ez? Valami kezdődő skizofrénia?

Valami kezdődő, de skizofréniánál sokkal veszélyesebb valami.

Desifrírozom a rövidítéseket.

AI (MI): mesterséges intelligencia.

AI (MI) a másik oldalon: mesterséges idiotizmus.

Mert már az is van.

Kellett ez nekünk?

Miért, a mesterséges intelligencia kellett? Tán kevés a természetes? Meg nehezen szaporítható?

Ajaj! Mi lesz most velünk?

Hát mi lesz, fokozódunk.

Mellesleg ez az egész egy túlmisztifikált cirkusz. És természetesen, üzletről – no meg hatalomról – szól minden. Mert értsük meg jól: az intelligencia az a képességünk, hogy csomót kössünk. És e mellett a mesterséges intelligencia az, hogy a nagymama pulóvert köt.

Minden, amire ostobán fontoskodóan mondjuk: A mesterséges intelligencia (Az atom!), nem más, mint kis programlépések hosszú, szörnyen hosszú sora. Többnyire több, mint a nagymama kötőlépései egy pulcsiért. Mondjuk, egy század nagymama munkája. De ezen nem száz melegszívű, unokáját imádó nagyi dolgozik, hanem egy tarka társaság, amelynek vezetője már látja a startup diadalutját.

Biztosan láttatok már olyan képeket, ahol szinte szkafanderben öltözütt emberek készítenek csípeket. Bizony, nem jó a csíp az út pora vagy a reklmpk ellenére nem szűnő fejkorpa. De milyen szkafanderekbe öltöztessük a munkatársakat, hogy a mesterséges intelligencia pulóverjeibe ne kerüljön a minenen át penetráns idiotizmusunkból.

Mert ki emberfia mentes tőle? Legalább néha. Könnyebb (bél)szelek nélkül leélni egy életet, mint kisebb-nagyobb idiotizmusok nélkül. És akkor…

Hát itt kezdődik a gigászi végjáték.

Gondolj bele, hamarosan akár így is festhet a dolog: fekszel a kórteremben, robotok által beadott injekciók fura hatása alatt. Jön közben egy robot, áttesz egy hordágyon és egy hosszú labirintuson át betol egy műtőbe, ahol két robot elkezd rajtad egy műtétet.

A terv szerint minden csodálatosan fog működni.

Ha problémát észlelsz, azt a felhasználók fórumán megbeszélheted.

Assig is, vigyázz egészségedre, ne idegeskedj!

* * *

Az aszteroidák gyűrűzése

A Marsra, de hogyan? címmel egy bejegyzést írtam 2016. március 5-én, amelyben megemlítettem egy új koncepciót a marsi utazással kapcsolatban. Azt is írtam, hogy ezt megküldtem (emailben) a NASA-nak, megígérve, hogy ha 30 napon belül nem kapok választ, az elképzelést nyilvánosságra hozom. Végül is van orosz meg kínai konkurencia, magánról nem beszélve.

Az elképzelés hamarosan valóban nyilvánosságot kapott, de nem itt, ebben a fantasztikus blogban, hanem az abban az évben megjelent kötetemben: Most,valamikor. Szándékom az volt, hogy az ígéretnek pontosnak megfelelve, a részleteket itt is közlöm, de ma vettem észre, hogy ezzel még adós vagyok. Sajnálom, a szenzációra türelmetlenül váró olvasóim elnézését kérem. (De jó lenne már egy irodalmi titkár-ügynök-mindenes! Ha ismernek ilyet, tessék szólni. Neki, vagy nekem.)

Most a történelmi hitelesség kedvéért pontosan átmásolom ide az eredeti bejegyzésnek fenti kötet megjelent kiegészítését. A téma oedig megérdemli, hogy hamarosan visszatérjünk rá.

* * *

Az ötletemet a 30-ik napon nem osztottam meg a Csetlő-naplóban, mert ekkor már írtam-szerkesztettem ezt a kötetet, és úgy láttam jónak, hogy itt ismertessem a korszakalkotó elképzelést. Nos, íme: a Marsra nekünk iránytaxival lenne célszerű utazgatni, szállítani! Iránytaxiként pedig az a rengeteg aszteroida szolgálhatna, amely csendesen kering a Nap körül. Csak ki kell választani azt, amely közelünkben jár, éspedig a Mars irányába. Az űrhajó itt a Föld szomszédságába beszáll a taxiba, vagyis leszáll az aszteroidára, elviteti magát a Mars közelébe, és ott lepattan az aszteroidáról a vörös bolygóra. Tehát az út 80-90%-át megteheti kényelmesen és biztonságosan, erőlködés és üzemanyag-fogyasztás nélkül, szerencsés esetben igen gyorsan (ami értelemszerűen az aszteroida „márkájától” is függ).

     Az elképzelés végig gondolása engem arra győzött meg, hogy két vonatkozásban valóban mélyen kellene átgondolnunk a világűr, de legalább is a Naprendszer meghódításának stratégiáját.

     Az első az aszteroidák világának előbbre, akár első helyre való sorolása terveinkben. Ez a világ ugyanis valóságos futószalag, amelyen nem csak a Marsra, hanem a gyakorlatilag a Naprendszer minden pontjára is eljuthatunk, eljuthatnak eszközeink. Másrészt ez a világ potenciális veszély is a Földre, így sorskérdés azt szemmel tartani. Idővel az aszteroidák sokaságára kellene küldeni „csipet” (mint a kutyákra), amelyeket egyre hatékonyabb kamerákkal kellene ellátni, hogy így idővel be legyen kamerázva az egész Naprendszer. Az aszteroidák felszerelésével egypár év alatt az emberiség olyan „extremely large telescope”-ot kapna, amelynek segítségével talán már utcaképet is kaphatunk távoli csillagok bolygóiról. Közben megtanulhatunk navigálni is egyes aszteroidákat, ami egyrészt javíthatná az „iránytaxik” menetrendjét, másrészt szolgálhatná a Föld biztonságát azáltal, hogy a veszélyes aszteroidákat végső esetben nem atombombával térítenénk el útjukról, hanem azokra irányított kamikaze-aszteroidákkal.

     A másik felismerés arra figyelmeztet, hogy a világűr hódításában érdemes jobban koncentrálni a robotok szerepére. Ebben az értelemben robot címszó alá minden autonóm eszközt kellene érteni, amelyet kiküldünk az űrbe. Az lenne fontos, hogy ezek minél intelligensebbek legyenek, és nem utolsósorban minél kisebbek, tartósabbak, gazdaságosabbak. Ha ez elsődleges szempont lenne, akkor a világűr kutatására-hódítására fordított erőforrásainkból nagyságrendekkel többet lehetne kihozni. Sajnos eddig – kezdetektől fogva – az űrtechnika tengelyében megkérdőjelezhetetlenül ott van az emberi jelenlét biztosítása. Ez hosszú távon zsákutca, rövid és középtávon (az elkövetkező évtizedekre gondolva) gyarló türelmetlenség. (Erről a témáról, a Föld és az Ember szétszakíthatatlanságáról is szól A civilizáció.)

* * *