2018. szeptember 29., szombat

A gefekt, egyfajta defekt


Gefekt – nem régen neveztem el magamban így egy új keletű jelenséget. Arról valóban azt lehet mondani, hogy egyfajta defekt, a – modern (?) – emberi kapcsolatok sajátos defektje, de az – etimológiailag – érdekes, hogy a szó nem a defektből, hanem az effektusból („effect”) keletkezett. Mondom, hogy megkönnyítsem a nyelvészek dolgát.
De lássuk a lényeget: milyen jelenséget akar jelölni a gefekt? A megfejtést bizonyára nagyban elősegítené, ha ilyen formán használnám a terminust: G-effektus. Igen, megint a Google-ról lenne szó. Hogy mi új rosszat tett az Infó birodalom? Semmi rosszat nem tett. A rosszat mi tesszük, lúzer juzerek…
Megszoktuk, megkedveltük (ajjaj, de mennyire) az új szociális médiákat, ahol végre együtt lehetünk, egy lagymatag virtuális melegben. Csend, aztán valaki kérdez valamit. Valaki válaszol. Így. Vagy úgy. „Nézd meg a google-ban (ki nem mondva: te hülye, ennyi eszed sincs?)” Avagy link jön. Amely így kezdődik: google.com/….. (Ki nem mondva: hasonló, mint fent.)
Elgondolkoztam: minek a szociális média, ha minden kérdésre ez a válasz. Előbb-utóbb minden fafej megtanulja, hogy a válasz „google”, és nem kérdez, hanem keres ahol kell.
Nos, ezt a végtelenül ostoba reakciót nevezem gefektnek.
Tessék felfogni, hogy társaságban, ha kérdeznek tőled valamit, bátran és kedvesen legjobb tudásod szerint kell érdemben válaszolni. Ez az igazi, ha jól tudod, ha rosszul tudod, ha nem tudod.
Nem tudni valamit nem szégyen. Rosszul tudni sem dicsőség, de az sem nagy szégyen.
Nem társ lenni a társaságban, hanem süket útjelző, amely a Google felé mutat, ez már szégyen. De legalább szánalmas. Rontja a levegőt.
Ja persze, az is szégyen, ha nem akarsz tanulni, megtanulni, amit nem tudtál, helyesbíteni agyadban azt, amit rosszul tudtál.
Összefoglalva: ne kövess el gefektet, és amikor ilyet tapasztalsz egy szociális médiában, csak ennyit mondj: „Gefekt!”


* * *

2018. szeptember 25., kedd

Az ember és az ő tudata


Az ember legértékesebb, legemberibb része a tudata. A tudat tesz minket emberi, a tudat ablak a szellem világára. A tudat birtokában tudunk emberhez méltóan cselekedni, élni.
Csakhogy a tudat kényes dolog. Könnyen megzavarodik, könnyen kezd veszíteni képességéből, kezd megszűnni tudatnak lenni. Tudatát vesztő ember pedig leginkább állatba megy vissza, ki milyenbe. Ez talán génjeinktől is függ, de biztosan sok más körülmény is befolyásolja az egyes átalakulásainkat.
Érdekes, hogy meglehetősen elterjedt hit volt az őskorban, hogy a törzsek más-más ős – totem – állatból származnak.
De akárhogy is legyen, nagy eséllyel válhat sok fiatal és felnőtt ember gyilkos vadállattá. Bizonyos esetekben igen gyorsan. És ilyenkor általában elkerülhetetlenek a legnagyobb tragédiák: anya vagy apagyilkosság, iskolai lövöldözés, sétáló emberek gázolása.
Teljesen jogosan a társadalmak szigorúan korlátozzák vagy egyenesen tiltják a tudatmódosító szerek használatát. Ezek gyakorlatilag a drogok, a modern világ egyik legnagyobb iparága. Ezek ellen a hatóságok harca jelentős és folyamatos, de csekély eredménnyel jár, és ez fölöttébb aggasztó.
Még nagyobb gond, valóságos veszély az, hogy a társadalom szinte teljességgel negligálja a tudatmódosítás más eszközeit és formát, azok pedig összességében a drogoknál is nagyobb csapást mérnek magára a civilizációra.
Látni kell, hogy minden, ami rossz és ami igazságtalan életünkben, támad az emberi tudatra. Az osztálytársak ostoba és szánalmas gonoszsága elborítja egy szerencsétlen agyát, tudatát, ő meg egy csomó hullát hagy maga után, hogy a végén elrohadjon a börtönben – mindez egy percnyi tudatvesztés miatt.
Hasonlóképpen működnek a nagyobb léptékű politikai és gazdasági igazságtalanságok, gonoszságok, de ezeknek már tengernyi lehet az áldozata – tudatukat vesztett emberek közvetítésével.
Csakhogy az eredendő igazságtalanságok és gonoszságok mögött is tudatmódosítások húzódnak meg, és erre kell egyre határozottabban figyelnünk.
Fel kell térképezni a veszély vidékét.
Nagy részük jól látszik, nincs mentségünk tétlenségünkre.
Veszélyes tudatmódosítást okoz:
- a tudatlanság, a félműveltség,
- a nevelés hiányának áldozatai,
- a vallási és egyéb hasonló fanatizmus,
- a gazdagság,
- a hírnév,
- a hatalom.
De ezt nem elég sóhajtva mantrázni. Gyakorlati mechanizmusok kellenek, elsősorban a jogrendszerben, hogy ezeket a komoly veszélyeket ellenőrzés alá vonjuk, és idővel felszámoljuk. Nem elérhetetlen cél. Itt nem szabad megalkuvónak lenni.
Tessék jól, világosan megérteni: a vakhit, a gazdagság, a hírnév, a hatalom súlyosan módosítja, hosszabb távon pusztítja az emberi tudatot. Nem kell a szondába fújni. Segíteni kell ezeknek az embertársainknak, hogy kitisztuljon a tudatuk.
Nem kell visszamenni az időben, és parlamenti ciklus után elküldeni a politikusokat disznót őrizni. Normális tudatállapotban mindenre, erre is méltányos emberi megoldás található.


* * *

2018. szeptember 13., csütörtök

Kell egy új nyelv


Az Európai Unióban a tagországok hivatalos nyelvei elvben egyenrangúak, de kezdettől fogva az angol az uralkodó. Ez a helyzet vélhetően Nagy-Britannia közelgő kilépése után sem változik meg egyhamar. Ezzel egy igen bizarr helyzet alakul majd ki: egy, az EU-ban nem „honos” nyelv fog uralkodni a kommunikáción (Egyedül Irország tartja a számára idegen-gyarmatosító angolt hivatalos nyelvnek, saját ősi – de ma is élő - ír nyelvével szemben.)
De kell-e zavarnunk magunkat az angol nyelv egyeduralmától, lévén ma már az angol az egész világon (úgy-ahogy) használt kommunikációs eszköz? Mit is akarhatunk helyette? Egy szerényebb, másodrendű uralkodót? (Német? Francia? Spanyol? Portugál? Megannyi becses nagy múltú világnyelv, de egyik sem alkalmas az angol kiváltására.) Esetleg az eszperantó? Vagy egy merőben új közös nyelv?
Reálisnak azt tartom, hogy a klasszikus latin nyelv alapjain teremtsünk meg egy új korszerű, azt mondanám: forradalmian korszerű nyelvet.
A „régi” latin nyelvvel szemben leggyakrabban azt szokták felhozni, hogy meglehetősen nehéz. De éppen ezen radikálisan lehetne változtatni, ha belekezdünk egy új változat kialakításához – nem mellesleg az angol egyszerűségétől tanulva. Így például el kellene felejteni a főnevek ragozását (amely az oroszt is meglehetősen nehézzé teszi a tanulók számára). Ugyancsak el lehetne felejteni a főnevek (és így a jelzők) nemét is. De el lehetne felejteni az igék ragozását is (még az az angolban használt kivétel a egyes szám harmadik személy esetén is fölösleges).
És íme, ezzel az „újlatin” nyelvtana az egyik legegyszerűbbé válna a világon.
Különösen izgalmas megoldásokkal lehetne kísérletezni, ami az újlatin szókincsét illeti. Meg lehetne például engedni bármely „partner” nyelv szavainak használatát. Így afféle „szabad forráskódúvá” válna a nyelv.
Ha most, valami csoda folytán Európa homlokára csapna, és nem csak zöld utat adna az elképzelésnek, hanem lelkesen és bőkezűen támogatná, akkor sem hiszem, hogy megérem az új latin élő használatát látni az utcán. Ha viszont el is marad egy a homlokra csapás, talán száz év is eltelik valami kiút-kereséssel.
Igen, lehet, hogy az azonnali tolmácsolást biztosító eszközök pár éven belül felforgatják az emberi kommunikációt.
Lehet. De én akkor is fontosnak érzem, hogy egy nyelvet beszéljünk. A kölcsönös megértés egyik „sine qua non”-ja (csodás latin).
Eközben magától értetődik, hogy óvón kell vigyáznunk anyanyelveinkre. Hogy saját magunkat is megértsük.


* * *

LHOMÉ - AMOUREUX D'UN ANGE [CLIP OFFICIEL] (LSF)