A gyermek ígéret...

A gyermek ígéret, a felnőtt magyarázkodás... 

Szimeonov Todor: Aforizmák, idézetek

A politikai oldalakról

Kapitány – Ma már kapkodom a fejemet: a baloldal baloldalisággal vádolja a jobboldalt, a jobboldal azzal vág vissza, hogy a baloldal jobboldali…

Doktor – Közben ez egyáltalán nem tűnik a közeledés jelének, hiszen egyre dühödtebben becsmérlik egymást…

Professzor – A legabszurdabb valóban az, hogy a baloldal legélesebb támadásait a jobboldal baloldalinak kikiáltott intézkedései váltják ki, és fordítva.

Kapitány – Igen, ez, ami számomra megmagyarázhatatlan. Itt régóta nincs szó a másik egyszerű címkézéséről, hanem tömény gyakorlati politikáról. A jobboldal a bankok húsába mar, a baloldal bőszen védelmezi a bankokat… Feje tetejére állt volna a világ?...

Professzor – És még rá sem kérdeztél a liberalizmusra!

Doktor – Szerintem egyedül az őrzi eredeti helyét és irányvonalát…

Kapitány – Csupáncsak szünet nélkül köti elvtelen kompromisszumait hol a baloldallal, hol a jobboldallal…

Professzor – Szerintem az jobban bukik a baloldalra, mert az befolyásolhatóbb, hiszen jó ideje teljesen apátlan.

Kapitány – Kötöget az rendesen üzleteket a jobboldallal is, mert tudja, hogy ott lehet igazán zsíros üzleteket kötni… De akármi is legyen a három imposztorral, nem értem ezt a politikai zűrzavart… Van ennek valamilyen mélyebb magyarázata?

Mester – A bal- és jobboldal kategóriája a konventben, a francia forradalom parlamentjében született, és ha igazi politikai zűrzavart és pálfordulást akartok látni, hát ennek a gyülekezetnek dicső történetét érdemes tanulmányozni. Ugyanakkor nem véletlen, hogy a fogalompár ennyire szívósan fennmaradt több mint két forradalmi évszázadon át.

Kapitány – De ki baloldali, és ki jobboldali.

Mester – A társadalom egésze bonyolult szervezet, és ezerféleképpen lehet tagolni. De van neki egy tényszerű és szükségszerű megosztása. Felismeréséhez azt is látni kell, hogy minden társadalom piramisszerű képződmény. Széles és stabil alapja az, amit népnek vagy plebsznek nevezünk. A másik, felső végében van a piramis csúcsa.

Professzor – A társadalom uraival…

Mester – Végül a kettő között van egy sajátos, sokarcú és nehezen körülírható réteg, mondhatjuk az egyszerűség kedvéért úgy, hogy a szabadok osztálya. Az én értelmezésemben a baloldaliság, a középutas liberalizmus és a jobboldaliság alapvetően a társadalomnak ezt a hármas megosztását tükrözi. A baloldaliság mozgalma a nép, a liberalizmus eszméje a szabadok, a jobboldaliság az urak érdekeit szolgálja. Persze közben minden egyes ambiciózus politikus és ideológus azt hajtogatja, hogy ő, bizony, az egész társadalmat képviseli.

Kapitány – Nem vitás, hogy az a szó, hogy úr, sokak számára félelmetes, vagy akár gyűlöletes. De szerintem könnyű belátni, hogy nincsen társadalom  vezetés, és így vezetők nélkül! A történelem akadnak kegyetlen és ostoba diktátorok, de hát ezért születtek nemes célok és eszmék, nem ritkán éppen a társadalom vezetésére vállalkozókban vagy az ő támogatásukkal. És mondanom sem kell, hogy a jó vezető mindenkor jellemzően a társadalom egészét kívánta, és kívánja szolgálni. Az viszont teljesen érthető, hogy a múltban illuzórikus volt az, hogy egy jó király az egész emberiség boldogulásával foglalkozzon. Neki saját népe sorsával kellett foglalkoznia, és ebbe igenis belefért a hadviselés is.

Professzor – Szép népmese a jó királyról, és hogy kerek legyen a népámítás, megengedjük a rossz király felbukkanását is! És ki felelős az iszonytató igazságtalanságért a Földön, a néptömegek kegyetlen kizsákmányolásáért? Ez a néhány deviáns rossz király, vagy az egész elnyomó úri osztály, királyokkal, főpapokkal, főhatalmasságokkal együtt? Én könnyen el tudok képzelni egy társadalmat parazita arisztokrácia vagy plutokrácia nélkül, de ti el tudtok képzelni egy társadalmat nép nélkül? És mi a különbség nép és társadalom között? Ki más lenne méltóbb a társadalom egészének képviseletére, mint a nép? Van-e normális társadalom a világon, amely ne deklarálná: a népből, a néppel, a népért?

Doktor – Ám tudjuk, mit ér ez, és minden hasonló jelszó… Az leginkább eszköz a politikai manipulálásra, politikai harcok szítására. Közben be kell látni, hogy azok a szép utópiák, amelyek az uralkodók és mindenféle népboldogítók szemei előtt lebegnek hamisak, zsákutcába vezetnek. Egy út áll az emberek előtt, és ez az út az, amelyen a szabad emberek már évezredek óta járnak, nem nehézségek és áldozatok nélkül. De a szabad emberek azok az úttörők, aki felkutatják a mindenki számára járható, a helyes utat. Szabadságukkal, a szabadságért való elkötelezettségükkel ők azok, akik képviselik a jövő társadalmát. Igen, nem jó a társadalom megbontása. Semmi szükség korlátolt vagy éppen gonosz uralkodókra, nem hiányzanak a szenvedő és nélkülöző kivetettek tömegei. Amire vágyunk, az kicsiben fellelhető a szabadok életében, ezért ők, mint egy minta, és mint egy eszme képviselik igazán a teljes társadalmat.

Mester – Bevallom, nem csak figyelmesen, de igazi megrendeléssel hallgattalak titeket. Remélem, hogy ti is legalább ennyire figyelmesen hallgattátok egymást, mert fantasztikus feladat vár most ránk: összegyúrni ezt a három igazságot, ezt a három világnézetet, és megtalálni a kiutat a társadalom számára.

Reménykeltőek akarunk lenni!

Egyik barátom tegnap megosztott oldalán egy gúnyrajzot. Földönkívüli felkiált: „Azt akarod mondani, hogy ezek ismerik a napenergiát, a szélenergiát, a geotermikus energiát, a vízenergiát, a plazmát, a kvantumokat, és ölik egymást az olajért? Ezek idióták. Reménytelek! Nem tudunk segíteni!...”

A villanyautó százéves ábránd. Az utolsó egy-két évtizedben viszont konstruktőrök és gyártók már dolgoznak rajta, elszántan fejlesztenek, ígéretes híreket kommunikálnak… De miért kellett várni ilyen sokáig, és miért ma sem lehet komolyan venni a benzinautó közeli kiszorítását az utakról?

Szerintem ennek két oka van. Az egyik a kőolaj lobbi ellenállása, a másik a villanyautó-fejlesztés elhibázott stratégiája. De mi is a gond a stratégiával? Mindenekelőtt az, hogy a cél olyan akkumulátor kifejlesztése, amely kellő időre teszi lehetővé az autó használatát, hiszen az csak így lesz hatékony és kényelmes. Ugyanis ha az akkumulátor lemerül, azt újra kell tölteni, ami nem olyan rövid művelet, mint az autó tankolása. Időközben születnek eredmények a gyorstöltésű akkumulátorok fejlesztésében, de az igazi sikerhez, vagyis egy gyorstöltésű és olcsó (!) akkumulátor megalkotásához igen hosszú évekig kell várni.

Mi lehetne a megoldás? Meglehetősen egyszerű: a lemerülő akkumulátort nem újratölteni kellene, hanem cserélni töltöttre. Így nem áramtöltő állomásokat kellene létesíteni a villanyautók elterjedése érdekében, hanem akkumulátort cserélő állomásokat (amelyek közben folyamatosan töltenék is a lecserélt akkumulátorokat). Ehhez az kellene, hogy ezekre a – kívülről és könnyen, akár automatikusan – cserélhető akkumulátorokra egységes autómárka-független szabvány szülessen (ami nem jelent műszaki problémát, legfeljebb az üzleti érdekek és a szokásos presztízs szempontok harcát hozhatja).

A fejlesztési stratégia ilyen korrekciójával és egy ésszerű együttműködéssel biztosítani lehetne, hogy a villanyautók egypár éven belül elhódítsák az utakat.

Minden elvesztegetett év bűn. Bűn elégetni a Föld szerves kincseit. Bűn mérgezni levegőnket.

Drága minisztereink! Még drágább vezérigazgatóink! Nem lenne jobb a bűn helyett egy közjó siker? A kulcs most ajándékban adatott. Csak cselekedjetek!

Moratórium a fosszilis energiahordozókra

Egy pesti ábrándjai a közösségi közlekedésről

Előbb voltam én, azután Budapest (mármint az én életemben)...  Ebből hamar nagy szerelem kerekedett. Mi több, később a családba került: a Budapesti Útmutató és Címtár feltámasztott új folyama lett a jegygyűrűnk.

A vendégszerető város szerető vendéglátása és édes – cukrászdai – élete volt kedvenc találkahelyünk. De bimbóztak ötletek a közösségi élet- és értéktér, az idegen-vendégforgalom, a városarculat és hangulat gazdagítására is. Milyen jó lenne összeírni ezeket! – biztatott nem egyszer Balázs mester, egy igazi, felejthetetlen barát…

Közben azért levegőt is veszek, veszünk, utazok, utazunk. Hát ezzel, bizony, nagy gondok vannak (meg voltak is, meg lesznek is).

Tehetek ez ügyben valamit?

Annyit mindenképpen igen, hogy gondolkozom, aztán az illetékesek döntsenek, cselekedjenek, ha jónak látják…

Budapest közösségi közlekedése összességében jó, és mindenki jobban járna, ha ezt többen használnák. Magam nem szeretek a városban autózni, de látom, hogy sokan nem szívesen mondanak le erről a vélt kényelemről vagy még inkább vélt presztízsről. Persze, a rögzült autósok nagy része nem is vesz utazási bérletet, így még körülményesebb alkalomadtán közösségi közlekedésre váltani. Bizonyosan nem lenne egy népszerű intézkedés, de mégis előnyös lenne, ha a gépkocsi-tulajdonosok számára kötelezővé tennék a bérletvásárlást. Ezt akár úgy is lehetne megoldani (jogállami megfontolásokból), hogy a bérlet ára benne lenne a névleg megnövelt súlyadóban. Mindenki elvégezhet magának egy gyors becslést: egy ilyen intézkedés nyomán hány autóval kisebb lenne a pesti forgalom?

És ha már a bérletnél tartunk. Pest csibész urbánus képéhez tartozó bliccelők nem csak tetemes kárt okoznak a BKV-nak, hanem egy egészségtelen magatartást is konzerválnak. Botrányos következménye ennek a jelenségnek a fiatalok „kiemelt kezelése” a jegyellenőrök részéről. Ennek egyszerűen és ésszerűen úgy lehetne elejét venni, ha a nappali tagozaton tanulók számára hasonlóképpen kötelező lenne az utazási bérlet.

Végül pedig érdemes még a bliccelők jelenleg érvényes – elképesztően magas – pénzbüntetéséről szót ejteni. Ez is egy beszédes példája a Magyarországon ma uralkodó mértéktelen, sok esetben embertelen büntetésőrületnek. Sokkal emberibb lenne, ha a büntetés tartalmazná egy megvásárolandó bérlet árát és e fölött már csak egy jelképes bírságösszeget. Így legalább biztosítható lenne, hogy az érintettnek egy hónapig nem is lenne alkalma a bliccelésre. A visszaesők részére pedig inkább a BKV-nál eltöltendő közmunkát kellene előírni (illetve indokolt esetben pszichológiai segítséget is).

Persze, nem elég, ha többen utaznak a közösségi közlekedéssel, az is fontos lenne, hogy az kényelmesebb és kiszámíthatóbb legyen, és főleg, hogy kevésbé szennyezze városunk levegőjét. Ebben sokat segítene a remélt váltás autóról közösségi közlekedésre, de még többet jelentene a korszerű villanyhajtás egyre szélesebb alkalmazása. Lelki szemeim előtt már megjelent egy korszerű troli, amely egyedüli járatként a Rákóczi út-Kossuth utca tengelyen füstmentessé tenni a levegőt a belváros szívében. Ugyan bántott a troli vezeték nem éppen szép látványa, de – mint gyakorlott feltaláló – máris megtaláltam a megoldást: csupáncsak olyan akkut kellene szerelni a trolik tetejére, amelyek a megállókban feltöltődnek. Őrültség? Hát, hamar rájöttem, ezt előttem már sokfelé kitaláltak (például Svájcban), de ennél is elképesztőbb újdonságokkal lehet találkozni.

Abban az egyben biztos vagyok, hogy valamilyen hasonló megoldás gazdaságilag is megtérülne Budapest számára, a városlakók egészsége számára pedig áldás lenne.

Városi szinten viszont azzal lehetne döntően javítani a helyzeten, ha közösségi-közlekedésbarát és intelligens forgalomirányítás fejlődne ki. Például lehetővé kellene tenni, hogy a közeledő busz vagy villamos zöldre váltsa a maga számára a jelzőlámpát. Bár biztos ez is ki van találva sokfelé a világon…

Ahogy én látom a könyv jövőjét

Először is látom a könyv jövőjét. Könyv lesz, mert a könyv jó barát. Igazi barát, és igazi egyéniség. Igen, a jövőben bizonyára minden művelt embernek – és sokan másoknak is – lesz e-olvasója, amelyben tárolva lesz több ezer kötet. Több millió kötet pedig bármikor letölthető lesz. Az e-olvasó is barátságos, puha bőrkötésű, könnyű, kényelmesen olvasható ragyogó napsütésben és vaksötétben is, kiváló élményt nyújt okos trükkjeivel.

A régi, hagyományos papírkönyv viszont nem csak barát, hanem egyéniség. Szoktak emlegetni a könyv papírszagát. Szerintem ennél is fontosabb a könyv egyedi külsője: borítóképe, címe, gerince, vastagsága. Egy könyvkupacban is nyomban felismerem kedvenc kötetemet. Jó kettesben maradni vele.

Az, hogy körbe vegyenek kedvenc könyveim a jövőben még kevésbé lesz luxus, ezért a nagyszerű e-olvasó ellenére – mellett – megmarad a papírkönyv is. Sőt, hiszem, hogy egyre több embernek egyre barátja, könyvbarátja lesz. Ehhez egy igazi könyvkészítési forradalmat várok. Ma már nem újdonság a digitális könyvnyomtatás, de ez a folyamat – legalább egyelőre – megrekedt egy ipari vágányon. A jövő viszont bizonyára hamarosan elhozza az olcsó otthoni könyvnyomtató gépet. A digitális nyomdagépek megjelenésekor sokan, főleg a könyvszakmai lelkes szakemberei olyan gépekről kezdtek álmodozni, amelyek a könyvesboltban megrendelésre készíti a könyveket.

Magam ilyennel még nem találkoztam, de valahol biztosan létezik. A világ nagy, mindenre van példa. Ezzel együtt, ha tetszik, ha nem, el kell fogadni, hogy jelenleg a digitális nyomdagépek 99%-a százaléka nyomdákban működnek. Ugyanakkor ismerjük az elektronikai ipar lendületét. Rövid időn belül elérhető lesznek a házi használatú nyomdakészítő gépek. A könyv lapjainak nyomtatását ma is meg lehet oldani gazdaságosan és kiváló minőségben ilyen házi használatú nyomtatókon. A könyvkészítéshez viszont a lapok összefűzése vagy összeragasztása és a bórító ráhelyezése az, ami még bonyolult művelet egy házi gép számára. Éppen itt várhatunk komoly áttörést. Különösen ígéretes és izgalmas lehetőségeket biztosít a legújabb innovációja: a háromdimenziós nyomtatás. Ezzel biztosan fantasztikus keménytáblás borítókat lehetne készíteni könyveinkhez. Ezzel a könyvek házi készítésének minden kihívása megoldódik, már csak azt kell kivárni, hogy egy ilyen házi könyvkészítő gép ára ne legyen több 10-20 könyv áránál.

Egy ilyen gép segítségével lassan-kényelmesen feltölthetjük házi könyvtárunkat pontosan azokkal a könyvekkel, amelyekre kíváncsiak vagyunk, nem függve se a kiadók kiadási terveitől, sem a könyvesboltok készletétől…

Mi tagadás, ez a forradalom el is fogja temetni a hagyományos könyvesboltokat. Szerencsés esetben ezek átalakulhatnak hangulatos sarki kávézó-könyvtárakká, így a köztérnek nem kellene, hogy szegényebbé váljon.

De a lényeg: hiszek a könyv jövőjében. Csodálatosnak látom. Egy fantasztikus e-olvasó a zsebemben és egy fantasztikus baráti társaság az otthoni könyvtáramban!

Kedvenc operáim

10 kedvenc operám:

Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni (Prága, 1787)

Richard Wagner: Nibelung gyűrűje (Bayreuth, 1869-74)

Modeszt Muszorgszkij: Borisz Godunov (Szentpétervár, 1874)

Georges Bizet: Carmen (Párizs, 1875)

Giuseppe Verdi: Rigoletto (Velence, 1851)

Szergej Prokofiev: Háború és béke (Moszkva, 1944)

Giacomo Puccini: Bohémélet (Torino, 1896)

Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital (Milano, 1832)

Gioacchino Rossini: A sevillai borbély (Róma, 1816)

Vincenzo Bellini: Norma (Milano, 1831)

10 operát írtam össze, de már is belátom, hogy ez túl kevés. Ahogy lesz időm, készítek egy hosszabb listát, talán 20, de inkább 50 címmel…

Az ilyen összeállítások jelentősége erősen kétséges. Leginkább az lehet a hasznuk, hogy vitákat gerjesztenek, egynéhány esetben meg felkeltik az érdeklődést. Ez nem kevés.

De mi tagadás, élveztem, hogy elmerülhettem élményeim emlékébe.

Micsoda erő van ezekben az emlékekben!