2015. szeptember 25., péntek

Éljen a zene!

Mindig is valamilyen végtelen áhítattal fogadtam magamba a zenét. Áhítattal és őszinte csodálattal. Mert úgy éreztem: a zene nem csak példa a teremtésre, hanem az egyetlen példa az igazi teremtésre. A művészetek között is, de azokon kívül is
Minden más művészetnél ott van a modell. mint ahogy a festő vagy szobrász előtt áll alázatosan és türelmesen. De modell, vagy modellek sokasága lebeg az író, a költő, az építész lelki szemei előtt is. A színész, táncos, zenész, pantomimművész stb. helyzete még távolabb van ettől a csodától. Nem vonom kétségbe a művészet csodálatos varázserejének rendkívüliségét. Fantasztikus tehetség kell egy gesztushoz, egy szó kimondásához, egy pont lerajzolásához – ahogy az öreg barátunk Hokuszai gondolta – mégis ez művészi teljesítmény, és nem a bibliai, vagy ha tetszik: ontológiai csoda, amikor a semmiből lesz valami.
A zene megteremt valamit, ami soha nem volt, és ami élővé, és örökké válik.
De legalább ennek érzetét kelti bennem, és ezért végtelenül hálás vagyok neki.
Közben elgondolkoztam, vagy inkább megdöbbentem: dehát maga az emberi beszéd is a zenéhez hasonló, abban az értelmében, hogy minden új gondolat egy teremtés. Még akkor is, ha egyetlen neológizmust nem csúsztatok bele az új gondolatba, hanem csupa régi-régi szavakból építem fel. Mint a zeneszerző zenéjét zenei hangokból.
És egy utolsó kérdés (ma estére): vajon mi lehetett előbb: a beszéd vagy a zene.
A madaraknál a zene. Bár lehet, hogy náluk egyszerűen még nem különölt el a zene és a beszéd.
Szegény főemlősök: ők bezzeg eljutottak a beszédig, de közben elfelejtettek énekelni…
Mi tagadás, csúcs az ember. Nem csak csúcsragadozó. Hanem csúcsteremtő. Igen, meg kell hagyni: igazi teremtő. Tud lenni. Jobb pillanataiban.
Éljen a zene!



* * *

2015. szeptember 20., vasárnap

Hiányozni fog!

Végül is azt tette, amit egy jó könyvnek tennie kell: érzések és gondolatok sokaságát hozta fel bennem.
Különösen szívbe markoló volt a regény utolsó – két – mondata. Azt hiszem, ebben van ennek a velejéig amerikai történetnek az általános emberi érzéseket feltáró titka.
Közben hogy, hogy nem ez a régi haikum jutott eszembe:

Mindenhez nyúlok…
Megérintem, az megfog…
Mindenség lettem!


De hogy is szól a Rozsban a fogónak (J. D. Sakinger) ez a bizonyos utolsó – két – mondata?
„Ne beszélj soha senkinek semmiről. Mert attól fogva mindenki hiányozni fog.”


* * *

2015. szeptember 16., szerda

A magyar állam csínytevése

Csínytevés: maga a szó is megelőlegezi a megbocsáthatóságot. De az államcsíny más. Az államcsíny súlyos. Súlyos csapás. Többnyire hosszú távú és tragikus következményekkel jár.
2015 szeptemberében a magyar állam államcsínyt hajtott végre: kimondta, hogy a Földnek egy a hatalom által meghúzott vonalán átlépni súlyos börtönbüntetéssel sújtandó bűncselekmény.
És a magyar állam sok milliárd forintot költ arra, hogy ez a meghúzott vonal nem csak jogilag, hanem fizikailag is, rendészetileg is áthatolhatatlan legyen.
Kell-e megértenünk a magyar állam csínyét? Kell-e mentséget keresni rá? Elbagatellizálni?
Valóban, lehet hivatkozni a Kínai nagyfalra. Valóban, lehet hivatkozni arra, hogy nem is olyan régen összevissza vasfüggönyök szabdalták Európát. Valóban lehet hivatkozni, hogy hasonló, sőt félelmetesebb falak állnak ma is sokfelé. Valóban, lehet hivatkozni a rendkívüli helyzetre és az ideiglenes jellegre.
De mindez mellébeszélés, ködösítés lenne. Az állami határvonal „illegális”, magyarán bármilyen átlépésének kriminálizálása a jogban egy szörnyű államcsíny. Egy olyan ellenforradalom, amely a mély és sötét múltba taszít minket.

Ez után az államcsíny után az ember nem tekintheti többé hasonlóan szabad lénynek, mint a határokat nem ismerő állatok, határokat nem ismerő madarak. Az ember rendőrállamok alávetettje – újra…
De micsoda rendőrállamok ezek! Snowden tudja…


* * *

2015. szeptember 9., szerda

Amíg fegyver van a kezedben…

Nem jó érzés olyan országban élni, nem jó érzés olyan világban élni, ahol az emberek vállrándítással, vagy – még rosszabb – egy unott mosollyal mennek el egy ilyen hír mellett.. Nem jó érzés olyan országban élni, ahol egy igényesnek látszó népszerű médium ilyen hírt közöl mindennemű kommentár nélkül, a minimálisan elvárható erkölcsi viszonyulást tükröző szerkesztés nélkül. Ezzel a magatartásával, vagyis tartásnélküliséggel a médium a társadalom agymosásának tevékeny – és bizonyára jól megfizetett – robotosává teszi magát.
Hogy világos legyen felháborodásom, „indignációm” apropója, álljon itt a cikk egésze:

Muszlimbiztos gépkarabélyt tervezett egy amerikai fegyvergyártó
Olyan gépkarabélyt tervezett egy floridai fegyvergyártó, amelyet nem érinthet meg az Iszlám Állam harcosa. A fegyverre ugyanis bibliai idézetet és a templomos lovagok keresztjét vésték. Máris kiváltotta vele az amerikai muszlim csoportok haragját. 
Az AR-15-öst az apopkai Spike’s Tactical nevű cég gyártja. A fegyverre a Zsoltárok könyve 144. fejezetének első mondatát írták fel: „Áldott az Úr, az én kőváram, a ki hadakozásra tanítja kezemet, s viadalra az én ujjaimat.”
Emellett szerepel rajta a templomos lovagok keresztje is – a keresztes hadjáratok szimbóluma. 
A fegyveren három állás van: béke, háború és Isten akarata. 

Csapjon le rájuk a villám

Az ötlet azután született meg, hogy az iraki hadsereg fejvesztett menekülése közben több milliárd dollár értékű amerikai fegyvert hagyott hátra, ami aztán az Iszlám Állam kezébe került.
„Olyan fegyvert akartunk, amelyet ha felkap egy muszlim terrorista, akkor sújtsa őt agyon a villám” – mondta az Orlando Sentinelnek Ben „Mookie” Thomas, a cég szóvivője, aki maga is szolgált a haditengerészetnél.

A muszlimoknak nem tetszik

A fegyvert szerdán mutatták be, és azonnal kiváltotta a muszlim szervezetek haragját. A floridai Amerikai–Iszlám Kapcsolatok Tanácsa arra hívta fel a figyelmet, hogy 2015-ben 205 ámokfutás történt az Egyesült Államokban, és csupán egyetlen esetben volt muszlim az elkövető – számolt be a Haarec című izraeli napilap. 
(Forrás: Origó)
* * *

Eddig az ominózus cikk. Szerintem fölösleges az elemzés. Két dolgot mégis kiemelnék.
1. Jelenleg az emberiség első számú ellensége az, aki vallásháború felé sodorja a világot.
2. Ne ölj! Örülnék, ha minden istenhívőnek legelőször istenének ezen első számú parancsolatára gondolna, bízván, hogy aki isten helyett az emberben, az emberi észben hisz, legalább ennyire szilárdan vallja és hirdeti: Ne ölj!
És lám, mire lehet jó az ostobaság, a gonoszsággal határos ostobaság: az ötlet – továbbfejlesztve – jó.
Ha már eljutottunk odáig, hogy minden doboz cigarettára kiírják: lassan, de ül, hogy, hogy még nem íratjuk a fegyverekre: „Vigyázz, mert öl!” „Gyorsan öl!”
Te, aki fegyvert veszel a kezedbe! Tudnod kell, hogy ártalmas környezetedre, mert élet oltására alkalmas. És tudnod kell, hogy mindaddig, amíg a fegyver a kezedben van, nem vagy biztonságban!


* * *