Végül
is azt tette, amit egy jó könyvnek tennie kell: érzések és gondolatok sokaságát
hozta fel bennem.
Különösen szívbe markoló volt a regény utolsó – két – mondata. Azt hiszem,
ebben van ennek a velejéig amerikai történetnek az általános emberi érzéseket
feltáró titka.
Közben hogy, hogy nem ez a régi haikum jutott eszembe:
Mindenhez nyúlok…
Megérintem, az megfog…
Mindenség lettem!
De hogy is szól a Rozsban a fogónak (J. D. Sakinger) ez a bizonyos utolsó –
két – mondata?
„Ne beszélj soha senkinek semmiről. Mert attól fogva mindenki hiányozni
fog.”
*
* *
