123 zsidó téma keres szerzőt

Vajon, ha megtudunk mindent róluk, megtudjuk-e a zsidók titkát?

És ha megtudnánk, mit kezdenénk vele?

Egyáltalán, van itt keresendő titok? „A mélyben van az igazság elrejtve.” – figyelmeztet Démokritosz. Csak ássunk, és bizakodjunk!

De valóban, miért kell itt valami különleges titokra gondolni? Izgat minket így a magyarok titka? Vagy az oroszok, a franciák, a kongóiak titka?

Persze, az értelmes ember mindenre kíváncsi, meg egyébként is a korrektség (pláne a politikai) elvárja, hogy mindenki titkát egyformán fontosnak, egyformán tisztelendőnek tartsuk.

Vagy talán mégis lenne valamilyen ésszerű magyarázata, alapja a zsidóság különlegességének?

Bizonyára minden nép egy sor, de legalább szempontból egyedülálló. Mint például a padaunk törzsek a hosszúnyakú asszonyaival.

A zsidók különlegességét és egyedülállóságát kimutató lista igen hosszú, de két pont rajta rendhagyó.

Az első a kiválasztott nép öntudata. Istenei minden népnek vannak, de nem minden nép kötött ilyen világos és egyértelmű szövetséget. Ez a szövetség talán a történelem legrészletesebb „polgári” szerződése, nem csak az isten-ember, hanem ember-ember szerződéseket is tekintve. Nem nehéz elképzelni, miféle következményekkel járhat egy nép ilyen öntudata. De nem is kell erőltetnünk képzeleterőnket, az elmúlt 300 év szolgáltat bőséges anyaggal.

A másik pont, amely igen ellentmondásosan kapcsolódik az előzőhöz, a zsidó nép 20. századi tragédiája, a holokauszt. Ez valóban olyan borzalom, hogy mély csenddel kell körbe venni, mindenkor, ha meg kell említeni.

Mi tehát a feladatunk, ha meg akarjuk érteni a zsidókat?

Ez a téma nyomban és nyomban két vonatkozásba kötötte figyelmemet, amikor 1995-ben elindítottam a Változó Világ ismeretterjesztő sorozatot. Az első megbízások egyikét egy kiváló szakember, Erényi Tibor kapta meg. A tervezett és hamarosan megvalósult mű címe A zsidók története Magyarországon. Azzal is támogattuk Tibor barátom munkáját, hogy lehetővé tettem, hogy a szerkesztőségben diktálja egyik munkatársamnak, Máriának. Úgy tartom, hogy ebben, az igényes ismeretterjesztés műfajában ez a kötet az óta is messze a legalkalmasabb, hogy az érdeklődő kerek és alapos képet kapjon a témáról.

Igaz, a magyarországi zsidóság mégis töredéke a világ zsidóságának. De hát ez nem gond, annyira kézenfekvő – olybá tűnt – a megoldás: meg kell íratni A zsidók történetét Szlovákiában, A zsidók történetét Romániában stb. című köteteket. Nagyszerű kiadói projekt. Nem tettem le arról, hogy még lássam életemben legalább a megkezdését.

A másik kezdeti tervem egy másik fajta kötet volt, amely a zsidó hagyomány elemeit ismerteti, de ez egy leginkább vallási jellegű alsorozat lett volna a Változó Világon belül, kísérve a keresztény és a muszlim hagyomány bemutatásával (19956at írtunk). Mind három témában tárgyaltam alkalmas szerzővel, a zsidó témában sikerült írásban megállapodni Raj Tamás barátommal és kollégámmal (könyvkiadó), aki rabbi létére mindenki másnál jobban tudta volna realizálni az általam elképzelt útmutatót. Sajnos itt hagyott minket.

De ezt a tervet sem adom fel, mert úgy gondolom, az emberek és népek kölcsönös megismerése még rengeteg – és főleg jó, értelmes – munkát kíván.

Itt viszont megemlítek valamit, ami egyre jobban zavar. Szinte mindenki és mindig azt mondja: „a zsidók, a keresztények és a muszlimok”. Igen, keresztény lehet egy olasz, egy lengyel, de még egy zsidó is. De egy olasz vagy lengyel, vagy éppenséggel zsidó nem feltétlenül keresztény, hanem például ateista. Meddig lesz elfogadható a zsidó (nemzeti? általános?) identitás és a zsidó vallás összekeverése, összetolása. Voltaképpen lenne is erre alkalmas szó (mert például a judaista, mint a judaizmus követője nem látszik alkalmasnak), és ez az izraelita. De hát a nyelvhasználat spontán, nehezen befolyásolható folyamat…

(Sátoros ünnep a Szent István parkban, net)

A zsidók története Magyarországon

* * *

Méregtestvérek

Kísértetek légiója járja be Európát és az egész világot. A nyomor, a kiszolgáltatottság, a drog, az erőszak, a háború kísértete emészti az emberek testét, a félelem, a gyűlölet, az antiszemitizmus, az antikommunizmus rágja az emberek lelkét.

A kísértetek légiója sokakat megrémiszt, de sokan felveszik a harcot. Mert tudják, hogy ezt a harcot újra és újra fel kell venni. Ám lehet-e győzni ebben a harcban, ha elveszítjük tájékozódásunkat, eltévesztjük a jó és a rossz tudását?

Az antikommunizmus az emberiség elárulása.

A kommunizmus az emberiség megmentésének háromezer éves eszméje, egy jobb világ közös programja. Minden korban a legjobb szellemek írták, hirdették, és szolgálták ezt a programot. És teszik ma is. A történelem során ez az eszme ezer békés és ezer harcos kísérletbe vezényelt embereket.  Minden dicsőséges kísérletre három dicstelen jut, de a legdicstelenebb is egy lépés a hosszú menetelésben, egy történelmi lecke, amelyet meg kell tanulni.

Tanulni igen, de elárulni küldetésünket soha!

Az antikommunizmus és az antiszemitizmus két torz testvér. Ha nem is tej-, de méregtestvér. A zsidó hagyomány az egyik leggazdagabb és legkövetkezetesebb a közösségi eszme hirdetésében. A zsidó kultúra és tudomány az egyik legnagyobb hozzájárulást adta a jóság, az igazságosság és a kommunizmus értékrendjéhez. A zsidóság az egyik legnagyobb csapatot adta a jóság, az igazságosság és a kommunizmus szolgálatához.

Ezért a zsidó antikommunizmus kannibalizmus. Ezért a nem zsidó antikommunizmus kannibalizmus és antiszemitizmus.

Ezért minden antikommunizmus árulás.

Szabadság és demokrácia csak annak jár, aki ezért hajlandó harcolni

David Kraussal,

Izrael magyarországi nagykövetével

beszélget Szimeonov Todor,

a TREND-VÁLTÓ lap főszerkesztője

Szimeonov Todor – Lapunkban hétről hétre összeállítást szoktunk közölni a világ sorsát befolyásoló 10 legfontosabb folyamatról. Kíváncsiak lennénk, Ön mit tart a legfontosabb folyamatnak a világpolitikában?

David Kraus – Mivel én egy olyan államot képviselek, amely megalakulása óta háborús helyzetben van a szomszédjaival, számunkra a legfőbb kérdés a biztonság. Ez létkérdés. Meg kell érteni azt, hogy még Izrael megalakulása előtt nagyon sokan ezen a földön jelölték ki a zsidó hazát. Tulajdonképpen a cionista mozgalom a megalakulása óta ezt tette, konkrétabban Herzl Tivadar könyve: „A zsidó Állam” erről a térségről beszél, és a történelmi hagyomány szerint is itt van a zsidó nép hazája. De azzal, hogy itt alakult meg Izrael állama, azt is kijelölték, hogy kik lesznek a szomszédjaink. Ez a választás elég nagy kockázat volt akkor is, és elég nagy a veszély ma is, mert sajnos még mindig vannak olyan tényezők a világban, amelyek Izrael létét kétségbe vonják, vagy azt tartják, hogy Izrael államát meg kell semmisíteni. Legfőbb feladatunk mindenek előtt: biztosítani Izrael állampolgárainak biztonságát, az állam létezését, az állam létezést, befogadóképességét, minden egyes zsidó számára, aki a világ bármely pontjáról, bármikor jön, nem a mi meghívásunkra, hanem amikor ő érzi szükségesnek. Nagyon fontos számunkra az is, hogy barátokat szerezzünk a világban, a világ népei között, akik azok után, ami a zsidókkal történt a históriában, megértik, mit jelent ennek a népnek a haza, egy állam, a szabadság és a hit. Ez nekünk fontos, és erre irányul a fő tevékenységem, mint nagykövetnek. Ez nemcsak a nagykövetekre, hanem a népre is vonatkozik. Sajnos, a múltból tanulva rá kellett arra jönnünk, hogy nem nagyon lehet a létkérdésekben másokra számítani. Ez bebizonyosodott már a múltban és a közelmúltban is, például az Oböl-háborúban. Addig, míg más államok vagy más nemzetközi szervek beavatkozása megtörténik, addig egy népet ki lehet irtani, a kuvaiti népet is majdnem kiirtották. Vagy vegyük azt, hogy mi történik most Jugoszláviában. Ezek nagyon fontos kérdések. Ekörül alakulnak ki a világpolitikai nézeteink, és ezek alapján erőfeszítéseket teszünk, hogy Izrael államának védelme, elhárítási ereje erős legyen.

SZ. T. – Ilyen értelemben hogy értékelik a közelmúlt komoly változásait; ez alatt a kelet-európai és az orosz kommunizmus bukására gondolok. Most jobb, biztonságosabb a világ?

D. K. – Az orosz külpolitika nem minden időpontban volt azonos. 1947-48-ban a Szovjetunió az első államok között volt, melyek Izrael mellett szavaztak. Utána ez a politika megváltozott. 1967, a 6 napos háború után minden kapcsolat megszakadt a Szovjetunióval és ezáltal a kelet-európai országokkal. Ez diktált politika volt. Egyedül Románia maradt meg, amely megtartotta a kapcsolatokat a tömb ellenére Izraellel. 1987 után, a kelet-európai rendszerváltás óta a diplomáciai kapcsolatokat újra felvettük az összes kelet- és közép-európai országgal. Sőt mondhatom, hogy a kapcsolatok mind diplomáciai téren, mind a gazdasági, kulturális és a politikai síkon azóta nagyon sokat fejlődtek. Különösen Magyarországgal sikerült gyümölcsöző kapcsolatokat kiépítenünk, s mára kialakult egy olyan helyzet, hogy néhány állam kivételével, mind Európában, mind Afrikában azok az államok, amelyek a 6 napos háború után megszakították a diplomáciai kapcsolatot Izraellel, felújították azokat. A támogatást sokkal jobban értékeljük, mint azelőtt. Tudott dolog, hogy Izrael a Közel-Keleten az egyedüli demokratikus szellemű szabad ország. Nem egy diktátor vezényli az országot és határozza el, hogy mikor és kivel vívunk háborút és meddig fog az tartani. Demokratikus parlamenti élet folyik azóta, amióta az állam megalakult. A másik dolog az, hogy meg indult egy békefolyamat, amely remélhetően sikeresen fog befejeződni. Ezen a téren ís tanulunk a múltból. Pár évvel ezelőtt például elképzelhetetlen lett volna, hogy Egyiptom és Izrael között béke legyen. Ez pedig ma tény, béke van. A déli front teljesen csendes. Sem az arab anyáknak, sem az izraeli anyáknak nem kell sírniuk a határ két oldalán. És ez a fontos.

Sz. T. – Milyennek látja a két ország, Izrael és Magyarország kapcsolatait, főleg gazdasági téren? Mi Jelenleg nagy jelentőséget tulajdonítunk a vállalkozó kedv ösztönzésének. Tanulhatunk-e Önöktől, tekintettel azokra a tapasztalatokra, amelyeket Izrael szerzett a bevándorlók befogadásában, új élethez való segítésében?

D. K. – Nézze, tanulnivalója mindig és mindenkinek van. Átállni a nyitott piac rendszerére nem egyszerű dolog. Ez hosszú folyamat, főleg akkor, ha a vagyon túlnyomó része az államé és ezt magán kézbe akarják adni. itt van kitől tanulni. Az EK-tól például, de végső soron az egész világtól, a világpiactól. Ami a befogadás problémáját illeti, meg kell jegyezni, hogy 1948-ban Izrael lakossága 600 000 fő volt, ma több mint 5 millió. Az ország az utolsó két évben több mint 400 ezer bevándorlót fogadott be. Ezeket a bevándorlókat integrálni, munkahelyet, lakást, oktatást, egészségügyi ellátást biztosítani nem könnyű. Vannak gondok, de nem ez az első bevándorlási hullám Izraelbe, ilyenek voltak már a 40-es, 50-es években is. Végül is ezek a problémák megoldódnak, mert meg kell, hogy oldódjanak. A bevándorlási törvény azt mondja, hogy minden zsidónak joga van bármikor, bárhonnan Izraelbe betelepülni, és akkor az államnak kötelessége őt befogadni. Ha megérkezik és felveszi az izraeli állampolgárságot, ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint én, aki kinn vagyok 50 éve, vagy aki kinn született, vagy aki 3, 4, esetleg 5 éve él ott. Nem hiszem, hogy van más ehhez fogható bevándorlás a modern világban. Természetesen ez nagy áldozatokat követel az izraeli néptől és a világ zsidóságától. Nem hiszem, hogy Magyarország ilyen problémák előtt áll, de mindenesetre tanulni mindig lehet, hogy hogyan kezelhető egy ilyen integráló folyamat, a munkanélküliség csökkentése, a lakásprobléma megoldása. Ez idő, pénz és akarat kérdése. Nálunk, Izraelben be akarjuk fogadni testvéreinket, a bevándorlókat. Az akarat megvan hozzá. Ezen egyáltalán nincs se politikai, se társadalmi vita.

Sz. T. – Csakhogy ehhez eszközök kellenek.

D. K. – Eszközök kellenek, és ezeket meg kell teremteni azzal, hogy az ember az elsőbbségeket úgy alakítja ki, hogy a probléma valóban megoldódjon.

SZ. T. – Egyébként Magyarország valóban szembekerült egy komoly problémával, meri az elmúlt két év alatt hirtelen a semmiből keletkezett 500 ezres munkanélküliség. Ezeket az embereket most vissza kell fogadni a társadalomba.

D. K. – A munkanélküliség más dolog.

SZ. T. – Igaz, de mivel eddig a magyar társadalom nem volt berendezkedve erre, hirtelen sokan nemcsak munkanélküliek lettek, hanem a társadalom perifériájára kerültek, és most megpróbálnak ebbe az új piacgazdasági társadalomba „bevándorolni”...

D. K. – Lehet így fogalmazni, de ez egészen más probléma, mert megvannak az iskolák, a lakások, és egészségügyi intézmények.

Sz. T. – Magyarország komoly reményeket fűzött ahhoz, hogy a Nyugattól kapott tanácsokon kívül tőke is érkezik. Ez sajnos nem valósult meg jelentős mértékben. Számíthatunk-e arra, hogy Izraeltől nemcsak tanulhatunk, hanem esetleg komolyabb befektetésekre is sor kerül?

D. K. – En ebben a témában csak azt tudom mondani, hogy a gazdasági kapcsolatok fejlődésben vannak és eddig is fejlődtek, de szerintem fejlődhetnének sokkal jobban. Egyelőre az izraeli üzletemberek nagyon nagy bürokráciával találják szembe magukat. Az üzletembert nem az érzések irányítják. Ö kedvező lehetőségeket keres a pénze befektetésére. Látja azt, hogy hol csinálhat jó üzletet, és oda fektet be. Nem vagyok biztos abban, hogy itt már elértünk egy olyan szintet, hogy nyugodtan lehetne ezeket a kapcsolatokat bővíteni, mert ahogy mondtam, egyelőre nagy nehézségek vannak, főként a privatizációval és a vegyesvállalatok kialakításával kapcsolatban. Izraelnek nem egy ajánlata van vegyes vállalatok felállítására. Ez mindkét ország javát szolgálná, mert itt is ás nálunk is csökkentené a munkanélküliséget. Sajnos, ezek a dolgok egyelőre húzódnak, megoldásra várnak, de remélem, hogy fel fognak gyorsulni a kedvező folyamatok!

SZ. T. – Sokszor úgy tűnik, szegénységben, nyomorban élünk, ugyan akkor, ha az ember belegondol, körülöttünk mindenhol kulturális értékek vannak. A világ kulturális gazdagsága hatalmas, az emberi örökség hatalmas, de ez nem mindig látható. Nagyon fontos lenne azt láthatóvá, érezhetővé tenni. Ebből a szempontból a zsidó kultúra az egyik legrégebbi és rendkívül gazdag kultúra. Megrázó volt többek között az egyik nyilatkozata a magyar rádióban, ahol megemlítette a régi zsidó legendát a 36 igaz emberről. Kitérne erre pár szóval?

D. K. – A zsidó legendák szerint Isten azért nem pusztítja el a világot, meri legalább 36 jámbor ember él rajta. Ha eggyel kevesebb volna, akkor a legenda szerint Isten elpusztítaná a világot. Mivel ez a 36 még létezik, bár nem tudjuk, hogy kik ők, ezért Isten azt mondja, hogy a világ fennmarad és megpróbálja azt megjavítani. Ez a zsidó legenda. Lehet, hogy ma már töb ben vannak, de a legenda azt mondja, hogy a világ pusztulását már 36 jámbor ember is megakadályozza. Ebből levonhatunk következtetéseket. Mi a jámborság, mi az, hogy jámbor ember? Sajnos, a mai világban sokkal nagyobb súlyt kellene fektetni arra, hogy az emberek jobban ki tudják használni azt, amit a természet adott nekik: a kultúrát, a tehetséget, a megértést, egymás és egymás munkájának értékelését, az emberi jogok megbecsülését. Ezek olyan dolgok, amelyek tulajdonképpen kifejezik azt, mi az a Szabadság, és mi az a demokrácia. Szabadság és demokrácia csak annak Jár, aki ezért haj landó harcolni, és ha kell, áldozatot is hoz érte. Ez nem megy könnyen. Egy társadalomban az embereknek kölcsönösen meg kell becsülniük egymást, ha nem is értenek mindenben egyet. Egy társadalomban fontos, hogy ha nem is ugyanolyan vallású vagyok, mint a többség, a hitemet akkor is megbecsüljék, a tevékenységemet szabadon tudjam folytatni. Nincs két egyforma ember a világon. Nincs két egyforma közösség, sem hitben, sem politikai, sem társadalmi felfogásban. Mindenki nek más a véleménye. Nem azt akarom mondani, hogy például Izrael tökéletes lenne ilyen szempontból – ott is megvannak a problémák –‚ de az biztos, hogy egy demokratikus, parlamentáris rendszerben a szabadság eszménye vezérel, így ott megengedhetetlen, de mondhatom elképzelhetetlen, hogy valaki azért, mert valamit mond, vagy nem ért egyet valamivel, esetleg a szabadságát elveszti. Ez a legenda és ez a valóság.

 

TREND VÁLTÓ 23. (54) 1992. november 20.

Publikálva még itt: Most, valamikor

 

* * *