2017. január 30., hétfő

Könnyű-e hinni az emberben?

Annak, aki nem fogja fel a szavak súlyát, minden , és mindennek az ellenkezője is könnyű. Hinni az emberben? Nem hinni az emberben? Hát van-e ennél könnyebb? Mind a kettőnél?
Hinni az emberben – ismerve a szavak súlyát, ismerve tapasztalataink súlyát, ismerve tudásunk súlyát – a legfontosabb kötelességünk,
Ez nem pátosz kérdése. Ez felelősségvállalás kérdése.
Menekülhetünk istenhitbe. Borulhatunk térdre imádkozni. Menekülhetünk istentagadásba, eltelve ennek bátorságával. Menekülhetünk a hipermarketbe. Menekülhetünk a diszkóba. Menekülhetünk az extasyba. Menekülhetünk menekülésbe. Menekülhetünk depresszióba.
A menekülés az élet elárulása. Az ember elárulása. Magunk elárulása.
Tudnunk kell, hogy senki és semmi nem garantálja a holnapunkat, még kevésbé azt, hogy holnap sikert érünk el, hogy örömben lesz részünk.
Tudnunk kell, hogy minden további napot hozzáadva, számolt esélyünk csökken. Az entrópia törvényénél is vigasztalanabb a kozmológiai jegyzésünk.
De azt is tudnunk kell, amit eddig elértünk ebben a kozmoszban.
Jobbat, hatalmasabbat nem ismerünk.
Ezért hinni kell magunkban! Ezért hinni kell az emberben!
De vigyázzunk: hinni az emberben is súlyos szó. Nem andalító mantra, hanem a legfontosabb üzenet.
Ahogy – nem Isten, hanem – egy magyar költő mondta:
Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése