Bizonyára
mindenki hallott már a relativitáselméletről, talán meg is próbálkozott egy azt
magyarázó könyv elolvasásával. Nem bátorkodnék tippelni az eredményt, nehogy
akaratlanul is megbántsak valakit. Mert úgy hírlik, hogy egy páran (talán szó
szerint egypáran) megértették a dolog lényegét, vagyis azt, ami azon túl van,
hogy minden relatív…
A helyzet fölöttébb bonyolult, ellenmondásos. És most nem az elméletről
beszélek, hanem a farvizein tomboló habokról. Egyrészt gyűlnek-kicsapódnak a itt izgalmasabbnál
izgalmasabb rejtélyek, ellentmondások meg efféle kérdések, másrészt garmadával
zúdulnak ránk a furcsábbnál furcsább példák, szituációk meg magyarázatfélék,
amelyektől egykettőre szédülni kezd az ember.
Lássunk egy komoly klasszikus esetet.
Hogy, hogy nem Galilei gyanút fogott, és egy híres (bár voltaképpen
bizonytalanul dokumentált) kísérlettel bebizonyította: akármilyen súlyú egy
test (mondjuk egy golyó) egyforma sebességgel esik le a Földre. „Hogyhogy –
kapja fel az ember fejét. A nehezebb test nem esik le gyorsabban? Egy vasgolyó,
vagy rendben egy gombostű ugyanolyan lassan (vagy ha tetszik, ugyanolyan gyorsan, ez ugyebár relatív) esik le, mint
egy libatoll?”
Bizony, nehezen hihető – de kipróbálható. Ennél is nagyobb baj viszont,
hogy a tény – látszólag? – ellentmond Newton szent törvényeinek is, nem csak
ösztöneinknek. Furcsa ez, különösen, hogy Newton Galilei után alkotta meg
ezeket a törvényeket, nem keveset tanulva tőle.
Azóta is sokan töprengtek ezen a furcsa ellenmondáson. Sokan viszont nem
csak töprengtek, hanem értelmeztek, ami csak értelmezhető. Az pedig mindig
bőven akad. És talán a történetben ez az egyik legtanulságosabb: mennyire
kibogozhatatlan gubanc az egzakt tudomány és az ember szárnyaló értelmezése.
Mert nézzük meg jobban ezt a helyzetet: a Földtől valamilyen távolságra egy
képzeletbeli startvonalon toporognak tárgyak. Mindjárt indul az esési verseny!
Jaj, de izgalmas. Vajon ki nyeri meg? – rágja körmeit az ember, akinek olyan
szokatlan volt gyerekkorában, hogy a Föld nem egy lapos valami, hanem az is egy
golyó.
Most képzelj el egy szép nagy lakóházat. A harmadik emeleten egymás mellett
lakik két házaspár. A férfi családtagok járnak a boltba, bevásárolnak,
visszamennek a ház elé, a női családtagok pedig leeresztenek egy-egy kosarat,
azokba kerülnek a megvásárolt áruk. Kis úr vett két zsemlét, Nagy úr egy kiló
listet, egy kiló sót és egy kiló cukrot. Ki fogja előbb felhúzni a kosarát?
Kisné vagy Nagyné?
Nos, a Föld kerekségét már megtanult ember, próbáld fejedben fordítva látni
a startvonalon toporgó testek versenyét: fent van a Föld, alatta a startvonal a
tárgyakkal. Most látod, hogy az „esés” voltaképpen felrepülés, olyan, mintha a
tárgyak valami láthatatlan kötélen kapaszkodva másznának felfelé, vagy talán
inkább (bizonyosan inkább) a jó öreg Föld anyó, mint Kisné meg Nagyné húzza,
vonzza maga felé a tárgyakat. Egy kérdésem van: Föld anyó melyik tárgyat fogja
gyorsabban felhúzni: a két zsemlét vagy a három kilós csomagot?
Mert nem ez a gravitáció? A magunkhoz húzás munkája…
Bevallom, gondolván a Föld kerekségére, úgy gondolom, hogy a nehezebb
tárgynak lassabban kellene esnie, mint a könnyebbnek…
Vagy „szent a béke” elve alapján essenek egyformán? Legyen igaza
Galileinek?
Ide hozzám, értelmezők! De gyorsan!
*
* *
