Mindenkinek
lehetett már életében saját megváltója. Vagy még lehet… Másrészt a világ egy
megváltóra vár, évezredek óta. A Biblia, pontosabban az Ótestamentumban szereplő
jövendölés legalább ezzel határozottan biztat.
Az emberiség jelentékeny része azt vallja, hogy Jesua személyében már járt a
Földön az egy első és utolsó próféta, de még visszajön. (Más kérdés miért
prófétázzák le az emberi testben megjelent Istenüket… Azért lássuk be, hogy
isten és próféta között komoly rangbeli különbség lenne.)
Hogy komolyra fordíthassuk a szót, kölcsönözzük Hofi Gézától: „Próféta? Az
niiiincs… De lenne rá igény….”
Lenne rá igény, de nincs, „nem jön”…
Sokan, főképpen az „illetékesek” – a depresszió különösebb jele nélkül már
nem is várják komolyan, ahogy a szarkasztikus zsidó anekdota tanúsítja:
Egy hitközség őrtorony-figyelőt keresett. A rabbi magyarázta a
jelentkezőnek:
- Annyi a feladatod, hogy figyeled a faluba vezető utakat, és ha jön a
megváltó, azonnal szólsz nekem…
- Rendben van, rabbi – mondja a jelentkező, - vállalnám, de ennyi pénzért?
- Szegények vagyunk, nem tudunk többet fizetni… Aztán vedd figyelembe, hogy
ez egy nyugdíjas állás! – veregette a rabbi a jelentkező vállát…
De miért nem találkozunk megváltókkal? Nem születnének ilyen emberek? Vagy
esetleg az a hiba, hogy várunk rájuk, és nem neveljük?
Lehet, hogy ezerszámra születnek megváltók, ahogy ezerszámra születnek
tehetségek? És mi mindent elkövetünk, hogy mire felnőnek, ők is ugyanolyanok
legyenek, mint mi? Akik nem vagyunk se megváltók, se Mozartok…
Lehet… Sőt, bizonyosan itt van az igazi ok!
És akkor?
Mi a teendő?
Üdvözöljük
az Emberhit blog megszületését!
*
* *
