Tanulmányozva
a gnoszticizmus történetét, a napokban kezdtem olvasni Richard Smoley Tiltotthit – A gnoszticizmus öröksége című, igen érdekes tényanyagban és gondolatokban
különösen gazdag könyvét. Amikor a katharok fejezetéhez értem, megdöbbentett a
bevezető súlya. Elhatároztam: mielőtt megosztanám azokat a gondolatokat és
elhatározásokat, amelyek ezek a sorok keltettek bennem, közreadom Smoley
szavait.
* * *
Mindent
egybevetve, a kereszténység büszkélkedhet a történelem egyik legnagyobb
sikertörténetével. Egy elnyomott nép körében létrejött egy aprócska vallási közösség,
aminek a vezetőjét kivégezték, akár egy bűnözőt; és ezzel szemben napjainkban a
világ népességének egyharmada tartozik ehhez a vallási közösséghez.
A diadal ellenére a kereszténység története furcsamód lehangoló. A történet
jelentős részét az önkényuralommal kötött rosszízű kompromisszumok és a
riválisok dühödt elhallgattatása teszi ki. Sok egyházatya írása csaknem olvashatatlan,
és nem a nehezen érthető mondanivaló miatt, hanem önteltségük és ellenséges
érzületeik okán. A legtöbb vitairat homályos doktrinális kérdésekkel
foglalkozik, amelyek mibenléte annyira kétes, hogy erre a legjobb bizonyíték
maga a dokumentum. Ugyanerre az időre tehető, hogy a keresztény hit lényegének,
a szeretetről és megbocsátásról szóló tanításnak a megítélése sem volt már a
régi, gyakorta megszegték és figyelmen kívül hagyták. A hitvallások és dogmák
körüli szüntelen harcban a keresztény egyház elsekélyesítette mind azokat az
alapigazságokat, amelyek közvetlenül Krisztustól származtak.
Ha olvasóként visszapillantunk ezekre a polémiákra, nem kevés aggodalommal
és kétkedéssel tesszük. Tényleg a jó oldal győzött? S egyáltalán, melyik a jó oldal?
Valóban a Szent lélek éleslátása uralta Krisztus egyházát, és nem a tévedések
és hibák meg-megújuló rohama? Ha így van, akkor a Szentlélek elég sűrűn nyúlt
barbár eszközökhöz azért, hogy elérje a célját.
Ha szemügyre vesszük az eretnekség igencsak sok borút látott históriáját,
sehol sem találkozunk olyan izzó feszültséggel, mint a katharok esetében. A
katharok a XXII. század körül jelentek meg Dél-Franciaországban és Észak-Itáliában.
Ahol megtelepedtek, olyan mértékben
indult virágzásnak a művészet, az irodalom és a kultúra, amilyet addig a
középkor még cm látott. A kathar igehirdetők emberbarátsága és mértékletessége
közismert volt; les bonshommes-nak, „jó
embereknek” nevezték őket. Szemben a katolikusokkal, a katharok még akkor is
ügyeltek a jó viszony fenntartására, amikor valamilyen dogmatikus kérdésben
eltérő álláspontot képviseltek. Olyan mértékben veszélyeztették a katolikus
hatalmi struktúrát, hogy az ő tevékenységük generálta az inkvizíció létrejöttét.
Végül totálisan felszámolták őket, méghozzá olyan módszeres brutalitással, amit
a modern kori népirtók is megirigyelhetnének. A katharok történetét
tanulmányozva az ötlik fel az emberben, hogy talán tényleg igazuk volt abban,
miszerint addigra az államegyháznak már semmi köze nem volt Krisztushoz vagy a
„Jóistenhez”, és a Sötétség erői vették át felette az irányítást.
*
* *
