A Változó Világ interjúja
Nagy Károllyal, a Levelek Kínából c. könyv szerzőjével
- Mikor és hogyan született a Kínáról szóló, most
megjelent könyved ötlete?
-
Három dolog játszott szerepet abban, hogy ezt a könyvet megírtam. Az első
helyre azt teszem, hogy akkor én - egy kamaszkori vágyamnak megfelelően -
Tibetbe kívánkoztam, első sorban erre a különös világra voltam kíváncsi. El is
mondom a bevezetőben, hogy úgy gondoltam: ha a kínaiak nem engednek oda, akkor
engem az egész nem érdekel. Engedtek, de szerencsémre gondoskodtak arról is,
hogy az igazi, eredeti Kínából is minél többet lássak. Valójában ez még
csodálatosabb, még fontosabb volt, mint a Tibeti Autonóm Terület, de én az
akkor megjelent könyvemben erről, az itt látottakról nem mondok semmit. Ez
tehát egy olyan tartozásom volt, amelyet szerettem volna kiegyenlíteni. A
második dolog, hogy ebben segítettek az izgulós feleségemhez írt levelek,
naponta kettő-három, amelyek - úgy hiszem - sajátos hangulatot is kölcsönöznek
az írásnak. Ezekben az öt-hatezer éves múltú Kína fontos ismernivalói
megjelennek. Végül, mivel ezek a levelek megvoltak, adva volt a könyv úgy
egyötöde, az őket kísérő - napjainkban írt - szövegekre, kiegészítésekre volt
csak szükség. Ez egy kilencvenedik életévét taposó beteg ember számára
egyáltalán nem mellékes.
- Írásaidban öt országhoz kötődsz: Szovjetunió,
Bulgária, Görögország, Mongólia, Kína (Tibet). Mi ezekben az a közös, amely
érdeklődésedet felkeltette és ébren tartotta?
-
Bocs, de ne hagyjuk ki Izraelt se.
Igaz, nem írtam róla könyvet, ahogy egyébként a Szovjetunióról sem. De írtam
Jézusról és a keresztény mítosz- és doktrínarendszer megszerveződéséről. És
írtam arról, hogy az ötvenes években magyar ösztöndíjas diákok hogyan éltek a
Szovjetunióban, miként viszonyultak az akkor ott tapasztalható politikai és
egyéb helyzetekhez, majd főként az 1956 évi októberi magyar forradalom eseményeihez,
ottani hatásához. Erre feljogosított az, hogy minden napunkat, politikai
vitáinkat, éjszakai rádiózásunkat és azok alapján kialakuló véleményünket a
feleségemhez írt - egyébként postára nem adott - levelekben rögzítettem, ami
így egyfajta naplóvá vált. A vitákban vallott nézeteim miatt mások között engem
is kizártak a moszkvai Lomonoszov egyetemről - magyar kérésre. Szóval, az egyoldalú
„levelezésnek” már volt némi hagyománya családi életünkben.
Bulgáriát
vegyük külön, ott nem utazóként jártam, hanem három cikluson át - összesen
csaknem 12 évig az MTI Athénba is rendszeresen átjáró tudósítója voltam, az
országról négy könyvem jelent meg. Az egész család megszerette a bolgárokat. A
konkrét kérdésre válaszolva: azt kell mondanom, hogy ezek iránt az országok,
népek, kultúrák iránt az keltette fel az érdeklődésemet, ami éppenséggel különbözik
bennük. Görög mitológia, tibeti-mongol buddhizmus, judaizmus, keleti és nyugati
kereszténység…
- Megérthető és megszerethető-e Kína egy mai európai
ember számára?
-
Igen, igen, igen. A nagy proletár kulturális forradalom idején borzalmas lehetett, meg
is szólaltatom könyvemben azokat az MTI-s kollegáimat, akik akkor dolgoztak
ott. Én azonban jóval később jártam Kínában, és egy kitisztult agyú, jókedvű, a
külföldiekkel jóindulatú és készséges, jó közérzetű Kínát ismertem meg. Ezt a
Kínát szinte össze sem lehet hasonlítani egy-másfél évtizeddel korábban itt
járt kollegáim felrajzolta képpel. Számomra ezt jelenti Baracs Dénesnek az a
mondata, hogy ez az ország minden itt
megforduló külföldi számára mást jelent Kínaként. A kulturális forradalom
Kínája nagyon hamis volt, az enyém - sok más itt járt magyar szerint is - igaz
és szerethető, tisztelhető. Egyik honfitársunk, akit éppen Baracs Teng
Hsziao-pingről szóló könyve tett kíváncsivá, olyannak látta az országot, ahol szeretnek élni az emberek.
Ez
nem meglepő; a Mao idején a világ legszegényebbjei között számon tartott ország
úgy csatlakozott fel másodikként az Amerikai Egyesült Államokhoz a gazdasági
mutatók tekintetében, és lett még a mesterséges intelligencia kutatásában is
közvetlen versenytárs, hogy közben európai szintre emelte a lakosság
életszínvonalát. Ennyit Kína „kapitalizmusáról”, amelyről a tudomány elismeri,
hogy szocialista. Egyszóval: pártok, parlamenti választások Kínában nincsenek,
de van a nép jólétének állandó növekedése. Beleértve a hatalmas ország Tibeti
Autonóm Területét is, amellyel megismerkedni hatalmas élmény volt.
A
kínaiak alapvetően kedvesek, az idegenekkel barátságosak és segítőkészek, és az
európaiakat „nagyorrúaknak” látják, egyes vidéki helyeken, ahol ritkán fordul
meg európai, esetleg még meg is bámulják. Ahogy mi őket „ferde-szeműeknek”
mondjuk néha…
2021. augusztus 26.
* * *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése