2016
januárjában nem várt fordulat következett be a lassan már egy éve elindult
amerikai elnökválasztási kampányban. Az demokrata oldalon az eddig végig aktívan
és lelkesen szereplő, de menthetetlenül esélytelen csodabogár „szocialista”
Bernie Sanders a CNN megrendelésére végzett közvélemény-kutatás szerint
elképesztő – és teljességgel behozhatatlan – előnyre tett szert a Wall Street
favoritjának mondott Hillary Clintonnal szemben. Állásuk jelenleg – az első
„hivatalos” előválasztás helyszínén, New Hampshire-ben – 60:33 százalék.
Ez már szinte forradalom… Még nem az, amelyről Sanders ébren álmodik
választási beszédeiben, de talán nem is kisebb.
Lehet-e ekkora fintora a történelemnek, hogy miután az Egyesült Államok
megérte az (európai) szocializmus, az ős évszázados ellenség bukását, amiért
végig keményen, senkit, még magát sem kímélve küzdött, most demokratikus
választással elindul a szocializmus útján?
Már miért ne lehetne?
Ma ennek mégsem nagy az esélye, az egésszel kapcsolatos kételyek pedig
kemény leckét adnak fel.
Mindenek előtt ne feledjük, hogy ez Amerika. És ez ezer furcsa dolgot is
jelent. Kétségtelen, hogy nem alaptalan az állítás, mi szerint Clinton nyílt
protezsáltja a Wall Streetnek. Bevallottan onnan kapja hatalmas választási
költségvetésének döntő részét, fejbe kólintó összegekben. Ezzel együtt Wall
Street nem fog kétségbe esni, bárki is nyerjen.
De nem csak Wall Street van ezzel így. Van még egypár hasonló súlyú tényező
(mellezzük a neveket), amelyek hasonlóképpen a nyertesek nyugalmával várhatják
a választási eredményeket.
Jelen (felfordult) állás szerint hárman lehetnek a befutók: Clinton, Trump,
Sanders (talán ebben a sorrendben). Emberileg, ideológiailag, politikailag és
kulturálisan a világ három, egymástól legtávolabbi pontja. De bármelyikből egy
45. amerikai elnök lesz…
Nos, ez a Wall Street és társai némiképpen cinikus, de roppant pragmatikus
reménye. Hát nem boldogultak el jól egy fekete elnökkel is? Ki merte volna ezt
elképzelni 50, vagy akár 10 éve? Szocialista? Populista? Clinton? Csak jöjjön,
mi mindenből aranyat csinálunk (magunknak).
Nos, a nép nem egészen így gondolkodik, nem egészen így érez.
Színes, tarka a nép, tudjuk. Annak része azok is, akik könnyű préda a
populisták számára, de része azok is, akik most Sanders 60%-a mögött vannak –
mert hisznek abban, amit Sanders mond.
A világ számára nem lehet közömbös, milyen szinergia jön létre egy amerikai
elnök és az üzeneteire rezonáló tömegek között.
Ebben a világ számára sorsformáló apró korrekciók tudnak megfoganni.
Vigyázó szemeitek 2016-ban Amerikára vessétek!
*
* *
