A
jövő, amióta civilizálódunk, évről-évre nagyobb luxus. Néha ezt úgy szokták
mondani, hogy nőnek a társadalmi különbségek, ami ugyan kissé nyers
megfogalmazás, de így is lassan közhellyé válik.
Most viszont arcunkba kaptuk az ostorcsapást, és ideje lenne felfogni:
valamit, talán éppen ezt az áldott civilizálódást nagyon elhibáztuk. Balgán adósságcsapdába
estünk. Sokdimenziós adósságcsapdába. Adósságunk a boldog hitelezők felé a
legkisebb gond (ha ebben a témában egyáltalán szabad lenne kicsiséget
emlegetni). Adósak vagyunk a természetnek, adósai vagyunk a születendő új
nemzedékeknek, adósak vagyunk saját magunknak, adósai vagyunk az erkölcsi világrendnek.
Hadd ismételjem meg: mától a jövő kemény luxus. Élni eddig sem volt muszáj,
csak hajózni. Mától még kevésbé muszáj élni, csak hajózni, ha az élet árát
leperkáltad.
Tudom, hogy ezt nehéz megérteni. Sokan bizonyára ezért vagy azért nem is
akarják megérteni. Inkább elvetnék, kigúnyolnák.
A bekövetkező alavető, mély, drámai változásnak sok rétege van. és azok
nagy részét az tudja megérteni, aki ismeri és társadalom és a történelem
törvényeit.
De ne higgyük, hogy nem lesznek olyan folyamatok, amelyeket nagyon is
megérezzük a hétköznapokban. Íme néhány példa. Előbb-utóbb eljutunk odáig, hogy
újra megnyitnak az éttermek, a színázak, az iskolák, minden, amit most a nagy
pánikban bezártunk. Ám lehet-e holnap az étteremm a színház, az iskola
ugyanolyan, mint eddig? Itt-ott, ideig-óráig igen, de ennek bizonyára rossz
vége lesz, de főleg vége. És kényszerülni fogunk új módon tervezni és
kialakítani az éttermeket, a színházakat, az iskolákat. Ezek az új éttermek,
színházak iskolák kezdetben egy kicsit szokatlanok is lehetnek, de nem lesznek
rosszak. Az új étterem bizonyára nyitott átrium lesz, az asztalok kellően
messze egymástól. A színházakat ugyan nem tehetik általánosan átriummá vagy pláne
nyitottá, mint az ókorban, de új szabványok lesznek érvényben a székek és sorok
távolságára és a szellőztetésre. Hasonlóképpen átalakulnak majd az iskolák is,
és egyáltalán minden köz- és magánintézmény. És mindez nagyon jó lesz. Csakhogy
mindez azt is jelenti, hogy a színház, étterem, iskola stb. kapacitása jelentősen,
talán felére csökkenne. Ez lesz a helyzet, nincs mit tenni. Ennek következtében
viszont egy színházi jegy vagy éttermi számla összege akár a duplája lesz. Erre
pedig azt kell mondani, hogy luxus lesz a színház, az étterem. Az iskola, a
kórház, a közintézmény másképpen lesz luxus, elsősorban társadalmi szinten.
De rossz, tragikus dolog lenne-e ez a folyamat? Nem, ellenkezőleg. Ez a
folyamat hatalmas pozitív fejlődést hozhat, ha ésszerűen és igazságosan
szabályozzuk.
A nagy gond éppen abban van, hogy ebben a folyamatban a pandémia – és ami
még jön – eszméletlen tempót diktál, mi meg nem jeleskedünk semmiben: sem
innovációs készségben, sem kemény munkában, sem határozottságban, sem
ésszerűségben, sem igazságosságban. Akkor viszont az örvény elvihet minket.
A legrosszabb viszont az lenne, ha kétségbe esnénk. Jeleskedni, valóban nem
szoktunk fajként, vagyis tömegként, de mindig akadtak, akik kiváló példákat
adtak, amire szükségünk van. Ezért van esélyünk élvezni a jövő luxusát.
*
* *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése