Nem
meglepő módon az idei Ünnepi könyvhétre megjelent az Apeva 2018 versantológia.
Fantasztikus érzés. Fantasztikus érzés volt összeállítani, csodás érzés volt
kézbe venni a kész kötetet, nagyszerű érzés volt dedikálni azt a Vörösmarty
téren.
Sokan tudják, miről beszélek. Akadnak viszont, akik nem. Kedvükért
összefoglalom: a 2016-ban megjelent Most, valamikor rendhagyó kötetemben szerepelt
először a világtörténelem ez a szó és ez a költői műfaj. Pillanatnyi dacból
találtam ki a formát, mert bosszantott, hogy szinte minden ismertető a haikuról
kötelességének érzi hangsúlyozni afféle érdemként azt, hogy a haiku a
legrövidebb versforma.
Vagy száz variációt próbáltam ki, míg végül döntöttem a piramis forma
mellett, és ez meglepően jól bevált. Nem kis csodának veszem, hogy röpke egy év
alatt megszületett a világ első apeva-antológiája, 56 résztvevővel. Ez lett az
Apeva 2017, a 2017 Ünnepi könyvhét – Tarján Tamás által is hangsúlyosan kiemelt
– „szenzációja”.
Nem volt kétség, hogy ezt folytatni érdemes. És folytattuk. Ugyan
kevesebben kerültek be a 2018-as válogatásba, és ezek nagy része is új
„apevás”, de az utánpótlásért nem kell aggodni. A Facebookon az Apeva
csoportnak 170 tagja van, több irodalmi médiában is már rendszeresen jelennek
meg apevák.
Az idei antológia sem prózamentes, ha lehet, a tavalyinál is többrétű,
színes tartalma kifejezetten egyedivé teszi.
Talán a kötet tartalomjegyzéke is érzékelteti, mennyire nem szokványos
versgyűjtemény ez.
Tartalom
Előszó
In Memoriam Tamás Tarján
I. Név-sor: A kötetben
szereplők, abc-s rendben
II. A tulajdonképpeni antológia
III. Egy ember és hite
IV. Apeva-poémák,
apeva-változatok
V. Apeva, határok nélkül
VI. Játszani is engedj!
Utószó
* * *
Nagy
és összességében élvezetes feladat volt összehozni ezt a kötetet, aminek a
megszokott vége, a Vörösmarty téri dedikálás méltó lezárása munkának. Az idő és
a tér kegyes volt, és ha az idő és a tér velünk van, ki ellenünk?
Bár nem volt izgalommentes a vége, mert ahogy tavaly, az idén is előző
partnerünk (patinás első vonalbeli könyvkereskedők) kivonult az Ünnepi
könyvhétből. Bizonyára alapvetően üzleti megfontolásokból. A piaci helytállás
kemény dolog, az olvasási szokások jelentősen átalakulnak. Ezzel együtt, merem
remélni, nem kell izgulni e páratlan – immár 89 éves – kulturális hagyomány jövőjéért.
Bár semmiképpen ölbe tett kellene nem aggódni, hanem okosan alkalmazkodni. A
könyvhetet szervező MKKE új vezetéssel ment neki az idei rendezvénynek.
Összességében az ünnep jól sikerült (nem mint a műtét, amelynek végén a páciens
meghal), bár két hiányt csöndben el kell könyvelni: nem lett pótolva a szinte
pótolhatatlan Tarján Tamás (vagyis az ünnepi könyvheti művek kritikai
bemutatása), illetve először maradt el a hagyományos ÜKH-plakát kiadása.
De legyünk türelmesek. Illetve váljunk részévé az Ünnepi könyvhét ügyének
védelmének, fejlesztésének. Egy- nem is annyira apró – példa erre: azt javasoltam
a MKKE-nek, hogy ilyenkor hirdessenek meg egy speciális koncessziót a
könyvkereskedők részére, amelynek kulcsfeltétele az lenne, hogy a koncessziós
elutasítás nélkül veszi át a könyvheti művek árusítását (legalább a könyvhét
idejére). Ígéret van, hogy a javaslat meg lesz tárgyalva.
* * *
És
ha már kétszer is említettem Tarján tamás, álljon itt az Apeva 2018 neki szánt
oldala.
IN MEMORIAM TAMÁS TARJÁN
In
pace
requiem,
homo vere!
Spiritus vivit!
Csendes csoda – szörnyű most nekem ezt a szót kimondani: – volt Tarján Tamás.
Két évvel fiatalabb nálam. És éppen alkalmas időpontot kerestünk egy jó,
kiadós eszmecseréhez („apeváról, erről-arról”, ahogy mondta Tamás).
Utolsó személyes találkozásunk is csak
pár héttel volt a tragikus hír előtt. Némi izgalommal ültem be a 2017 évi
Ünnepi Könyvhét sajtótájékoztatójára, ahol hosszú évek óta Tamás tartotta a
szokásos – igazi élményt nyújtó - ismertetőjét az ünnep vagy 300 művéről. Szóra
méltatik-e vajon nagy újdonságunk? Már előadása vége felé kanyarodott rá Tamás:
„És van ez az érdekes új műfaj…” Hihetetlen: amikor átlagban 5-10
másodperc jut egy műre, Tamás bő 5
percet szánt az apeva ismertetésére! Fel
is olvasta az egyiket, hozzáfűzött néhány töprengő gondolatot. Ami nekem többet
ért minden dicséretnél.
Ez a töprengő, óvatos bíztatás marad
számomra örökül.
Csodálatos dolog lett volna közösen elbeszélgetni
apeváról, költészetről, irodalomról, életről… Ám oly – kegyetlenül? – rövid az
élet…
Egy apevánál is rövidebb…
*
* *
