Feleszmélésem
óta kezdett tudatosulni bennem egy sajátos kettősség, gimnazista koromban már
egészen tisztán láttam: szilárd ortodox is vagyok, lelkes újító is. Ez nem csak
a politikára vonatkozott, ahol a legkönnyebb ezt értelmezni, de mindenre… (Hogy
a „minden” ne hasson üres frázisként, mondjuk vonatkozott ez a művészetre,
erkölcsre stb.)
Világosan láttam, hogy mind a hétköznapok mélyében, mind a közélet
rivaldafényes színpadán más típusok, más típusú lelkületek sikeresek. A
leggyakoribb a kritikus attitűd, a minden, vagy legalább majdnem mindennek a
tagadása, akár gyűlölete. Terveztem is A kritikátlan kritika kritikája
megírását. Nem lett volna hosszú. (Azóta be is bizonyosodott a számomra, hogy a
hosszú mű nem az én műfajom. Az is bebizonyosodott, hogy a haiku az én
műfajom.)
(Folytatom.)
