2017. november 15., szerda

Univerzumok könyve

Múlt héten a könyvtárban – szokás szerint ilyen témájú könyvet is keresve – kezembe került az angol John David Barrow (1952) műve. Címe: Univerzumok könyve – a kozmosz határainak feltárása. (Ford. Both Előd, Budapest, Akkord kiadó, 2012)
Érdekes és olvasmányos vaskos könyv, rengeteg történeti és életrajzi adalékkal, de van egy komoly gond vele: nem tisztázza világosan az olvasó számára, hogy miről beszél, amikor egymás után „bemutatja” a lehetséges (?) univerzumokat. Végül is azt értjük, hogy minden „más” univerzum az általános relativitáselmélet egyenleteinek egy-egy lehetséges megoldásán alapuló víziók értelmezése, vagyis többszintű spekuláció. Közben két dolgot kellene szem előtt tartani: mivel „törvényről” van szó, félő, hogy a leírás valamiképpen ránk, a mi világunkra is vonatkozhat, másrészt azt, hogy ha mi valami oknál fogva még sem lennénk „ilyenek”, attól a leírás könnyen lehet, hogy igaz egy mellettünk lévő „másik” univerzumra. Az egyikkel sem lenne gond, ha nem felejtjük, hogy merészen spekulálunk, még ha egy egzakt tudomány labirintusában is.
Pikáns, valójában igen aggályos körülmény, hogy az összes spekuláció alapját nem hogy homály, kemény titok övezi. Semmit nem tudunk meg azokról a bizonyos egyenletekről, illetve azokról a módszertani kérdésekről, amelyek joggal felmerülnek. Ez valóban különös, hogy Einstein munkásságát két ilyen szélsőség jellemzi: az egyik véglet a világ bizonyos legismertebb képlete (E=c2.m), a másik véglet ezek a bizonyos „titkos” egyenletek. Zárójelben egy megjegyzés erről a híres képletről: ez ebben a formában meglehetősen félrevezető (bár, igaz, atombomba megalkotására inspiráló). Egy képlet esetében ugyanis szerepelnek változók és állandók, és igen fontos tisztában lenni ezzel.
A legegyszerűbb, kellően közismert és használt képlet: s=t.v (a megtett út egyenlő az idő és a sebesség szorzatával). Itt három változó van és nincs állandó. Vajon miért nincs? Mert a gyakorlati számításoknál mi magunk figyelünk a megfelelő mértékegységek alkalmazására. Vagyis, ha figyelünk, és olyan mértékegységeket (mértékrendszert) alkalmazunk, ahol – jogosan elvárható helyzet az, hogy a fénysebesség értéke egy legyen (egy a négyzeten egy), a „híres” képlet így festene:
E=m
Ami az igazság, gyanítom.
Lrdekes és olvasmányos könyv, de hatásmechanizmusa eléggé közel áll az ezoterikus művek hatásmechanizmusához. Talán csak olyan kritikus szellemű olvasónak javasolható, aki igen otthonos a modern fizikában, vagy ilyen ambíciók dolgoznak benne.


* * *