A párhuzamosak találkozása

A matematikai költészet szerint a párhuzamos egyenesek a végtelenben találkoznak.
Szándékom szerint ez a naplóm egy fajta egyenes (beszéd) lesz, amely párhuzamosan akar futni egy másik egyenessel, a híres-nevezetes Változó Világgal (ugyancsak egyenes beszéd, egyenes fejlődés). Ugyanakkor ez a két párhuzamos egyenes naponta találkozna. És ez lenne a lényeg.
Valóban, annak, hogy a szép panorámájú feladathegyeimet járva egy naplóírást is vállalok, döntő oka az, hogy jó ideje hiányolok a Változó Világban két fontos elemet: a reagálás a napi hírekre, és a személyes, ha tetszik szubjektív hang.
Nem azt akarom mondani, hogy ez a blog a Változó Világ álcázott függeléke lesz. Bízom benne, hogy a műfaj újra és újra elcsábít a szellemi improvizációk felé.
Ezzel együtt igenis számítani kell a napi találkozásokra a Változó Világgal, azzal a világ, amelyet érdemes ismerni.

Tehát: Változó Világ!

Januári bejegyzésem 1980-ban

Mivel kezdje az ember az évet, ha nem tervekkel, elhatározásokkal? Netán a régebbi tervekkel való elszámolással… Mi tagadás, az új tervek dolgában jobban álltam, mint a régiek teljesítésével. De nyugtatgattam magamat, semmi nem megy veszendőbe, egyetlen tervemről nem feledkezem meg, az élet pedig szép és hosszú. Nagy örömemet leltem gyarapodó archívumom gondozásában és fejlesztésében is. 8 megkezdett regény, 2 színdarabvázlat, 12 tudományos és megannyi publicisztikai írás – ezek voltak a fontosabb, világos koncepcióval és megkezdett művek, amelyeket számon tartottam. Igaz, néhány gyermekkori tervet ejtettem, ezen kívül belenyugodtam a költői kísérletezések feladásába.
Tervezésem mindig is túlterjeszkedett az irodalmi témákon. Foglalkoztatott például a nyelvtudásom gyarapítása. Szerencsés voltam, hiszen a várnai líceumban – hála kitűnő, zömében francia tanáraimnak – igen jól el tudtam sajátítani a francia nyelvet, Pesten – hála szerelmemnek – a magyart. Szerelmem feleséggé teljesedett. Pest második szülővárosommá, a magyarból írói-szerkesztői munkám eszköze lett. A Budapesti Útmutató és Címtár évkönyv feltámasztásával és évtizedes gondozásával a legpestibb pestinek kezdtem érezni magamat. Több száz magyar szerző, újságíró írásainak szerkesztése sajátos honfoglalást hajtott végre agyamban. Diákkoromban vettem fejembe, hogy megtanulom a szomszédok nyelveit. Ez a török, görög, szerb és román nyelvet jelentette. Nem látszott nehéz feladatnak. Csak a görögtől tartottam kissé, de méltányos kárpótlásnak éreztem annak kulturális súlyát. 1980-ban viszont már világos lett: a bolgár, francia és magyar nyelven kívül, csak az angol és az orosz nyelv elsajátítására telik. De a nyelvtudás számomra azóta is kultusz.
Szellemi érdeklődésemben, tervezgetéseimben a társadalomfilozófia és a politika mindig fontos helyet foglaltak el, de 1980-ban ezek már komoly és izgalmas kalandokra csábítottak. Ilyennek tűnt például Blagoev egyik alapművének aktualizálása: „Mi a szocializmus, és van-e talaja Bulgáriában?”…

1980

[B]

Legyen a neved...

Uff! Megvan a cím: Csetlő-napló!
Tetszik?
Szerintem, ha valami - bármi - születik, a létrehozó/alkotó/teremtő egyik legelső és legfontosabb teendője a névadás.
A névadás pedig művészet. Erről 1990 körül írtam egy módszertani segédletnek szánt tanulmányt. Sajnos, akkori tanácsadó cégem nem sokat tett az anyag hasznosítása érdekében. Talán majd egyszer...
Még annyit: olyan címet igyekeztem találni, amely nem csak megfelelő, hanem amelyből nincs túl sok az interneten. Tudjuk, hogy ez nem könnyű. Hát jó érzés, hogy ez a szópár nem volt fellelhető a hálón.


Kellene egy jó cím? Kreatív szolgáltatások

[K]