Tiszteld apádat és anyádat!

Tiszteld anyádat és apádat, hogy jó életed legyen a Földön!

Ezt vallja az én életútmutatóm is, a bibliai parancsolatokkal egyetértően. De tűnődök: miért is a gyermek a címzett? Könnyű ezt mondani neki, de nehezebb, pedig fontosabb lenne, ha az anya és az apa jó példával szolgálna, tisztelvén saját szüleit, de főképpen egymást!

Példával szolgálj, ne prédikálj! A jó példa ezerszer jobb minden okításnál!

Meg arra is gondolj: ha tiszteled társadat, neked is jó életed lesz a Földön.

Meg még arra is: ha tiszteled társadat, neki is jó élete lesz a Földön.

(Tűnődések az írandó életútmutatóm fölött…)

Tiszteld könyvedet!

Tiszteld anyádat és apádat, és tiszteld könyvedet!

Tiszteld a könyvet, hogy hosszú életed legyen a Földön! Mert a könyv akkor is mesél majd neked mesét, amikor anyád már nem tud, és akkor is ad neked tanácsot, amikor apád már nem tud. Mert a könyv akkor is mesél őseidről, amikor anyád már nem tud, és akkor is megdorgál, amikor apád már nem tud. Mert a könyv akkor is ad neked szeretetet, amikor nincs kitől kapnod.

Ha pedig könyvet csinálsz, tiszteld meg az olvasót, csinálj jó könyvet! Az olvasás legyen élvezet!

És ha már nem tud többé szolgálni az öreg, ezerszer kiolvasott könyv, add meg neki a végtiszteletet, vidd el könyvtemetőbe! Könyvet tűzbe, szemétkukába dobni több, mint bűn: hálátlanság és tiszteletlenség!

Hatalom, a hatalom sáncain kívül

A felvilágosodás óta szinte egyöntetű vélemény szerint a jó közállapotok egyik alapfeltétele a hatalom megosztása. A kritérium, a már-már közhely szerint független törvényhozás, független végrehajtó és még függetlenebb bíróság kellene. Rendben van, de hol itt a tudomány?

Kérem, ne keverjük bele a, mi tagadás, rosszhírű hatalomba a tudományt. A tudomány ne sározódjon be, maradjon makulátlan, koncentráljon nemes feladataira! Valahogy így reagálnának sokan a fenti kérdésre. Mi előtt túlzottan belehevülnének a tudomány szeplőtlenségének védelmébe, bátorkodnék emlékeztetni Francis Bacon angol lordkancellár és nem mellesleg filozófus híres szavaira: „Emberi tudás és hatalom egy és ugyanaz.”

Igen, ugyanaz, de nem egészen ugyanaz a hatalom. A helyzetet bonyolítja az is, hogy tudás és tudomány sem ugyanaz. De hagyjuk a filozófia csábításait, és nézzük meg racionálisan a világ állapotát. A világ jó ideje minden társadalom fejlődésének fő ereje, de a közéletben egy kedves és sokszor megdicsért mellékszereplő. Nagy időnként, de legalább évente egy-két alkalommal megkapja a maga megtiszteltetését, hátba veregetését, az „igazi” hatalom nagy akrobata-doktoraitól.

A tudomány jelenlegi társadalmi helyzete immár méltatlan és elfogadhatatlan. Időszerű, sürgető lenni elindulni azon az úton, amely elvezetne ahhoz, hogy a tudomány a hatalom másik három oszlopához hasonló reális helyzetbe és jogi státuszba kerül.

Ezen az úton viszonylag egyszerűen és hatékonyan jelentős lépések tehetők meg. Az állam egy sor fontos intézménye áthelyezhető a tudomány kezelésébe (tulajdonjogostól). Ilyenek a tudományegyetemek, a múzeumok, a közgyűjtemények, a levéltárak, a KSH stb.

A tudomány, értelemszerűen az Akadémia jogosítványai sokféleképpen bővíthető. Egy lenne fontos: elkezdeni ezeket bővíteni.

Ennek a folyamatnak kétszeres haszna lenne. Egyrészt a tudomány szerepe megnőne. Lenne valakinek kétsége, hogy ennek mérlege pozitív lesz, és hogy ez a pozitívum sorsdöntő lehet? Másrészt, a hatalommegosztásában megjelenő negyedik oszlop jótékony hatással lenne a pártállami szindróma blokkolásához. Talán nem drámai hatással, de ez ellen a sokszor végzetes szindróma ellenében a legkisebb hatást is meg kell becsülni. Mint a tűszúrást a lufinál.

Holnap a Magyar Tudományos Akadémia új elnököt választ.

Egy egyetemi osztálytársam és kiadóm egyik szerzője verseng a pozícióért.

Mindkettőjüknek drukkolok, mert bízom benne, hogy bárki is legyen az Akadémia új elnöke, felelősséggel harcol majd a tudomány méltóbb szerepéért.

Az én blogom az én világom

És akkor, különösen a Facebook frenetikus sikerével, eljött a szociális hálózatok kora. Valójában igazi – és meglehetősen autoriter – birodalmakról, „szociális” birodalmakról kellene beszélnünk. A jelenség sokak számára kezdettől fogva nyugtalanító volt. Csakhogy a legvehemensebb ellenzői többsége is beállt a felhasználók immár milliárdos seregébe.

Magam az elsők között voltam, akik regisztráltak a Facebookra. Bőven volt tapasztalatom hasonló rendszerekkel kapcsolatban, és még ennél is több tervem mindennél jobb hálózatra (természetesen a Változó Világ alapjain…).

Csakhogy hamarosan rá kellett jönnöm a jelenség igazi fenyegetésére. Akkor a közvélemény még nem rendelkezett a Snowden által feltár információkkal, de a totális ellenőrzés és manipulálás lehetősége senki számára nem lehetett kétséges. És akkor felmerült bennem, hogy viszonylag egyszerű – és előre mutató – módon ki lehet húzni a talajt a szociális birodalmak lába alól. Mondhatni: egyik percről a másikra! Az elképzelés lelkesítő volt, de be kellett állnia egy sor egyéb elképzelés közé. Nem sokkal később hallottam először a Diaspora-projektről, és az első információk alapján azt hittem, hogy íme egy tehetséges és lelkes csapat, amely valami hasonlót talált ki, és reményeim szerint szép sikerre viszi az ügyet…

Azóta néhány év telt el, a Diaspora-projekt időről-időre életjelt ad magáról, működik is számos béta-megvalósítása szerte a világon, csak éppen már nem vagyok meggyőzve, hogy ez fogja kihúzni a talajt a szociális birodalmak lába alól.

Pedig ma még fontosabb lenne…

Meggyőződésem nem változott: létezik egyszerű „csodafegyver”! Fontos is, hogy ez a csodafegyver egyszerű legyen, mert mégis emberek milliárdjairól van szó!

Most már meg is oszthatnám elképzelésem lényegét: ennek alapja bármilyen jó blogrendszer (például: Wordpress), amelyhez néhány egyszerű alkalmazást kellene elkészíteni. A felhasználónak nincs is más feladata, mint megadni (saját blogjának), hogy kinek-minek a hasonló blogját „kövesse”, és milyen szabályok szerint jelentesse meg az azokon kitett új tartalmakat.

Ennyi lenne az egész. Az én blogom az én profilom, az én alkotásom, az én világom, az én önállóan őrzött (!) birtokom.

Itt a nyár!

Tudós világunkban a legtermészetesebb hagyományaink is kapnak hivatalos szabályozást, így az évszakok már kettőt is. Van a nyár, de pontosabban a „meteorológiai” és a „csillagászat” nyár.

Nekem viszont egy van, és az immár sok éve számomra a nyári időszámítással kezdődik, és április 20-áig tart. Az ősz így augusztus 20-án kezdődik, és a téli időszámításig tart.

Azért nem leszek nagy gondban, ha eltörlik ezt a bizarr időszámítás-váltogatást.

A várakozás és az öröm csodálatos ösztönökkel rendelkeznek.

Méregtestvérek

Kísértetek légiója járja be Európát és az egész világot. A nyomor, a kiszolgáltatottság, a drog, az erőszak, a háború kísértete emészti az emberek testét, a félelem, a gyűlölet, az antiszemitizmus, az antikommunizmus rágja az emberek lelkét.

A kísértetek légiója sokakat megrémiszt, de sokan felveszik a harcot. Mert tudják, hogy ezt a harcot újra és újra fel kell venni. Ám lehet-e győzni ebben a harcban, ha elveszítjük tájékozódásunkat, eltévesztjük a jó és a rossz tudását?

Az antikommunizmus az emberiség elárulása.

A kommunizmus az emberiség megmentésének háromezer éves eszméje, egy jobb világ közös programja. Minden korban a legjobb szellemek írták, hirdették, és szolgálták ezt a programot. És teszik ma is. A történelem során ez az eszme ezer békés és ezer harcos kísérletbe vezényelt embereket.  Minden dicsőséges kísérletre három dicstelen jut, de a legdicstelenebb is egy lépés a hosszú menetelésben, egy történelmi lecke, amelyet meg kell tanulni.

Tanulni igen, de elárulni küldetésünket soha!

Az antikommunizmus és az antiszemitizmus két torz testvér. Ha nem is tej-, de méregtestvér. A zsidó hagyomány az egyik leggazdagabb és legkövetkezetesebb a közösségi eszme hirdetésében. A zsidó kultúra és tudomány az egyik legnagyobb hozzájárulást adta a jóság, az igazságosság és a kommunizmus értékrendjéhez. A zsidóság az egyik legnagyobb csapatot adta a jóság, az igazságosság és a kommunizmus szolgálatához.

Ezért a zsidó antikommunizmus kannibalizmus. Ezért a nem zsidó antikommunizmus kannibalizmus és antiszemitizmus.

Ezért minden antikommunizmus árulás.

Kié a feladat?

Amióta az eszemet tudom, éreztem, észleltem a bennem lévő jóságot. Amely egy volt a bennem fellelhető sok tulajdonság között. Talán nem a legjellegzetesebb, bizonyára nem a legkövetkezetesebb, nem a legerősebb. De ott volt. Néha-néha nagyon csendesen, néha-néha igen teátrálisan rohant ki a színpad elejére. Volt, amikor előre szólt. Volt, amikor utólag megdorgált. De ott volt, mindig, hűségesen.

És lám, a hosszú évtizedek alatt folyton erősödött. Nem zsarnokoskodik. Nem is kell. Kivívott magának egy kényelmes és biztonságos helyet, kivívott magának egy jókora tiszteletet a többi tulajdonságom között, és békésen – de éberen – figyel. Engemet is. A világot is. De csak rám szól.

Mintha az én feladatom lenne megváltoztatni a világot…