Munka és tőke

A szociális demokráciában alapvető cél a szükséges anyagi és szellemi javak környezet- és jövőtudatos, fenntartható biztosítása, és azok igazságos elosztása.

Ez az elosztás csak akkor lehet igazságos, ha

- mindenki érdeme szerint részesül a javakból,

- senki nem lesz kitéve méltatlan nélkülözésnek,

- végül a közösség nem engedi meg, hogy szakadék legyen a legjobb és a legrosszabb helyzetben lévők között.

A modern fejlődés kezdeti időszakában szigorú és feltétlen piaci diktatúra érvényesült. Akkor a magántulajdon szó szerint szentséggé vált:

- a magántulajdon sérthetetlen volt, közösségi érdekből történő elkobzása, államosítása ismeretlen volt (legfeljebb, ha rablása legálisnak volt beállítható),

- a magántulajdonosnak minden eszköz meg volt engedve tulajdona védelme érdekében, akár fegyver használata, akár háború indítása (ez értelemszerűen az állam szent kötelessége volt, teljesítette is rendesen, milliók életének feláldozásával),

- szent volt a vállalkozás szabadsága, senki nem korlátozhatta azt,

- senki nem szólhatott bele a magántulajdonos vállalkozásába,

- szent és sérthetetlen volt a vállalkozás gyümölcse, a profit.

Ebben a kapitalista berendezkedésben a munkájukból élő emberek tömege sorsszerűen ki volt rekesztve a tulajdonosok klubjából.

Csakhogy ez nem a piac, hanem a diktatúra következménye volt. Ezt Marx alábecsülte, részben félreértette.

Az ő modelljében a vállalkozás egyszereplős játék. A magántulajdonos megalapít egy vállalkozást, működtetéséhez folyamatosan vásárolt nyersanyagokat, gépeket, energiát, szolgáltatásokat és munkaerőt. A munkaerőt a tőkés birtokának vaskerítésén keresztül kiszívja az oda sereglő bérmunkásokból, de ők magukat soha be nem engedi a birtok területére. Így magától értetődő, hogy a vállalkozás teljes profitja maradéktalanul az övé. A szituáció félre van értve (aminek a tőkés a legjobban örül), de következményei, a munkabérből élők folyamatos elszegényedése és elidegenedése tragikus méretekben jelentkeznek.

Igazi történelmi fordulópontnak tekinthető a profit első állami adóztatása.

Minden adónak valamilyen szerepe van a társadalom működése szempontjából. Ilyen szempontból szinte mellékes, hogy az állam mit és hogyan adóztat. Például Hollandiában évszázadokon keresztül az ablakba tett függöny után is szedtek adót. A profit adóztatása viszont szinte kopernikuszi fordulatot hozott az addigi kapitalista rendszerben. Az, hogy az állam elviszi a profit mondjuk 10%-át kimondatlanul is azzal egyenértékű, hogy az állam, azaz a közösség olyan jogosítványt szerzett magának, amilyen egy (társ)tulajdonost illetne.

Az állam ezt a jogosítványt egyoldalú aktussal szerezte meg, ami nem éppen illendő a piactéren. Mégis, megszületett a precedens.

Ezek után végképp érthetetlen, miért nem indult el egy tisztességes alkufolyamat tőkés és bérmunkás között? Miért ad abszurdum (?) nem a bérmunkás vonja be a tőkés tőkéjét saját, de leginkább egy közös vállalkozásba?

A bérmunkások kemény évszázados harcot folytattak, és folytatnak ma is különféle jogaikért, anyagi és egyéb követeléseik teljesítéséért, de csak kevés és zömében sikertelen kísérlet történt a munka és tőke történelmi együttműködésének kiépítésére.

Ezzel szemben elkezdődött az egyre radikálisabb kommunista mozgalom, amely nem együttműködést keresett a tőkével, hanem annak teljes megszüntetését.

A nyers kommunizmus csődöt mondott, de a kapitalizmus sem vált alkalmassá a történelmi problémák megoldására.

Van esély, hogy a kapitalizmus és a kommunizmus romjain felépíthető szociális demokrácia képessé válik az előttünk tornyosuló  történelmi problémák megoldására.

Ezen az úton az első lépés a tőke profitjának megadóztatása volt, de az előttünk álló út még hosszú.

Két területen a modern társadalmak komoly eredményeket értek el. Évszázados, ma is éles harcok árán kialakult

- egy viszonylag racionális és hatékony közteherviselési rendszer,

- egy viszonylag méltányos nyugdíj rendszer.

A kommunizmus vereségei, a kapitalizmus válságai most komoly fenyegetést jelentenek e két fontos rendszer számára. Itt pedig nem visszafordulásra, hanem további fejlődésre, igazi fordulatra van szükség.