Jellemző a vallásokra egy saját mitológia fenntartása. Ez a mitológia általában tartalmazza a vallás által tisztelt istenek és isteni lények ismertetését, a világ és az ember keletkezésének történetét, a vallás nevezetes személyiségeinek cselekedeteit, egyéb különféle csodák leírását. Eközben a vallás nem foglalkozik azzal, hogy ezt a mitológiát a történelemtudomány, a fizika, más tudományok, végső soron a józan ész hitelesíti-e. Bizonyos esetekben ezt elvárja (például a vallásalapítók életével kapcsolatban), más esetekben visszavonul egy védhetőnek vélt ezoterikus pozícióba, amelyben fölényesen háríthatja a párbeszédet a tudományokkal.
Az Emberhit nem tart igényt ilyen vallási fikciókra. Az Emberhit jogosnak és fontosnak tartja az ember igényét, hogy a hit többet mondjon, mint amire a tudás adott pillanatban képes. De az Emberhit azt vallja, hogy ez a többlet nem lehet ezoterikus fikció, hanem a tudás, a változó és gyarapodó tudás megértéséből következő gondolat. Egy tiszta, egyszerű gondolat. Egy olyan tiszta, egyszerű gondolat, amely elpusztulna a dogma vértezetében.
Az Emberhit tiszteletben tartja a többi vallás mitológiáit. Azokat az emberi kultúra részének tartja, amelyet fontos ismerni és őrizni. Még ennél is fontosabbnak tartja az Emberhit a kultúra egészét, minden művészi fikcióival egyetemben. Az Emberhit elismeri a szabad művészetek felsőbbségét abban, hogy jobban, szebben mondják ki a keresett többletet. Mindenki mást és másképpen képes megfogalmazni. Egy aranyszájú nagyszülő meséje is, Homérosz eposza is közvetíti a nagy üzenetet.
Aki viszont azt vállalja, hogy a szellem világába igyekvő ember számára a tudás végső többletét fogalmazza meg, köteles felelősséggel és bátorsággal megbirkózni a régi fikciókkal.
Nem lehet bölcs tanítóként egyengetni egy fiatalember szellemi fejlődését, és közben fenntartani benne azt a gyermeki hitet, hogy egy angyalka hozza neki az ajándékot a fenyőfa alá.
Az emberiség a gyermeki szent együgyűségből a felelős felnőttkor felé igyekszik. Tartozunk neki az egyszerű igazságok kimondásával.
Ostobaság, ha azt mondjuk a kamaszadó gyermeknek, hogy angyalka pedig nincsen.
Az egyszerű igazság inkább ez: „Szeretlek, fiam, ezért én szoktam a fenyőfa alá tenni az ajándékokat. De olyan szép volt ez a mese az angyalkáról. Amikor én is gyermek voltam, én is szerettem. És még most is szeretem, és újra és újra keresem a könyvekben. Amíg keresed, minden szép dolog megmarad számodra. Olvass! Olvass! Olvass!”
Hasonlóképpen az Emberhit a felnőtté váló emberiség számára kimondja az egyszerű igazságokat, a fikciókat pedig meghagyja a szent és szabad művészeteknek.
