A könyvek – eddig – egészen rendkívüli szerepet
játszottak a civilizáció kialakulásában, életében és fejlődésében.
Minden élő szervezet csakis a
rendelkezésére álló tudás alapján képes reagálni, vagyis létezni, élni. Minél
fejlettebb egy szervezet, annál több tudással rendelkezik, és minél több
tudással rendelkezik, annál komolyabb feladat ezt a tudást hatékonyan tárolni.
Az élőlény által tárolt tudás (ebbe értelemszerűen tartozik az élményanyaga,
tapasztalata) emlékezetnek is nevezzük. Ezt az élőlények saját szervezetén
belül tárolják, jellemzően az agyukban.
Az élőlények mindig valamilyen fajhoz
tartoznak, és ennek nem csupán szab keretet, hogy csak a fajhoz tartozó másik
egyeddel képesek szaporodni, hanem az a döntő képesség is, hogy bizonyos
kommunikáció révén átadhatják egymásnak, végső soron közössé tehetik tudásukat.
Így az evolició során az élő világban a tudás már közösségi. Csakhogy ez a
közösségi tudás közvetlenül a faj egyedeinek agyában tárolódik.
Az első élőlény, amely képessé vált a
tudását speciális „tudástároló”-ban tárolni, az ember. Ez a tudás-tároló pedig
a könyv.
A beszéd, amely már hangzásilag és
fogalmilag tagolttá vált, valóban forradalmasította az emberi faj
kommunikációját, de az igazi forradalom az írás kialakulása. És itt már szinte
másodlagos ennek jelentősége a kommunikáció további fejlődése szempontjából. Az
igazi, sorsdöntő jelentősége az, hogy az írás lehetővé tette a tudás tárolását
az emberi fejen kívül, agyagtáblákon, papiruszon, könyvben.
A fejlődés – figyelembe véve, hogy az
ember egy-néhány évmillió óta eszközt és tüzet használó értelmes lény,
szédületessé vált a Bronzkorban, aminek hatalmas diadala és jelképe az
Alexandriai könyvtár.
A Vaskorban pedig a könyv már hétköznapi
eszközzé vált, és az emberek aligha foglalkoztak a könyv terjedésében rejlő
szinte transzcendens folyamattal: az emberiség közös emlékezetének
fokozódó-terebélyesedő tárgyiasulása. Mert valójában minden könyv egy eleven –
és bizonyos értelemben örök életű – emberi agydarabka. A Földet elborító
könyvmennyiség pedig a fizikai földkéreg fizikai antropomorfizálása…
És ekkor életünkben berobban az internet,
és a teljes földkéreg elektronikus antropomorfizálása indult el. Bárhol is
állsz, otthon, városod főterén, metróban, repülőn, bárhol, bármikor kezedben
van az emberiség teljes tudása.
De vigyázz, ember! Meg kell tanulnod
tudni!
Ha nem tanulsz meg tudni, hiába lesz
kezedben az emberiség teljes tudása. Az a majom maradsz, amely sok millió évvel
ezelőtt voltál.
A könyvek világa
A könyvek világa