1989-ben egy bizonyos Jean Verne a garázs mélyén
heverő bőröndben megtalálta az 1905-ben elhunyt híres dédapjának, Jules Verne
egy kiadatlan, 1863 körül írt regényét, Párizs a XX. században címmel. Micsoda
sors: a XX. századnak egészen a végén, 1994-ben jelentették meg, mintegy a
történelmet folyásában meg nem zavarva, a zseniális elme jóslatait.
A regény méltán keltett szenzációt,
és nem csak Franciaországban, azt már 1995-ben megjelentették magyarul is.
Izgalmas elgondolkoztató olvasmány, amelyre különösen most érdemes figyelni,
amikor sokfelé kommentálják Isaak Asimov 1964-ben megfogalmazott jóslatait
arról, hogy milyen lesz a világ ötven év múlva, azaz 2014-ben.
Elámulhatunk a látnokok látnoki
képességein, amikor a technika csodáit vetítik előre, de az igazi elmét ez nem
hipnotizálja. Az igazi elme azt firtatja: jobb lett-e a világ?
Mit üzen Verne? Íme, egy részlet a
Párizs a XX. században című regényből:
“- Fogyasztani, fogyasztani! –
sopánkodott Michel. – Mindig ugyanaz a nóta!
– Igazad van, fiacskám, de ez a
nóta a kenyérről nagyon-nagyon bánatos dallamú olykor.
– Végül is, Michel – kérdezte Huguenin
bácsi -, mihez akarsz kezdeni?
– Ha teljesen független lennék,
bácsikám, megvalósítanám a gyakorlatban a boldogság négy alapfeltételét,
amelyekről régebben olvastam valahol.
– És melyek azok, ha szabad
érdeklődnöm? – így Quinsonnas.
– Szabad levegőn élni, bírni egy nő
szerelmét, feladni minden ambíciót, s valami sosem látott, szép dolgot
teremteni...”
