Ismered az 1001 éjszaka gyönyörű,
lebilincselő legendáját. Sajnos, nem minden hasonló történet végződik ilyen
boldogan.
Élt egyszer egy Marton nevű
ember. Szorgalmas és ügyes kőműves volt, aki e mellett sokat olvasott, és sokat
utazott. Egyik hosszabb utazása után váratlanul elhatározta, hogy épít egy kis
házat, ahol boldogan lehet élni. Már kész volt az alapokkal, amikor egyik este
megjelent előtte a Halál.
Marton elkeseredett.
- Én már nem vagyok
fiatal, nem sírhatom, hogy nem volt időm élni, de kérlek, hagyj nekem egy kis
időt, hogy befejezhessem ezt a csodás kis házat. Emberek elélhetnek benne akár
száz évig.
A Halál haladékot adott.
Márton lelkesen és gyorsan dolgozott, hamar befejezte a házat. Leült egy
kispadra a kertbe és csodálta művét. Teltek a napok, de a Halál nem jött
vissza. Marton tűnődött, végül úgy döntött, nem ül és vár a Halálra ölbe tett
kézzel. Úgyis volt elképzelése, hogyan lehet még jobb házat építeni, hát
belekezdett a munkába.
Már éppen kezdte rakni a
falakat, megjelent a Halál.
- Jaj, drága Halálom!
Hadd fejezhessem ezt a házat is, mert az még jobb lesz.
A Halál megint adott
haladékot.
Már sejteni is lehet a
történetet. Mire a Halál visszajött Martonért, ő már benne volt a még újabb,
még szebb ház építésében, aminek okán újabb haladékot kapott. Így telt el 1001
év. 1001 szebbnél szebb ház borította a gyönyörű festői hegyoldalt, Marton
pedig ásta a 1002. ház alapjait.
Csakhogy most a Halál
idegesen jött-ment, fekete felhők gyűltek fenyegetően az égen, villámlott,
hideg szél forgott.
- Te jóember! Hát ezekben
a házakban senki nem él. Tízmillió ember nyomorog a közeli megapoliszban,
szörnyű betonlaktanyákban, piszokban, sötétségben, bűnben. De valami ott tartja
őket, a te házaidra nincs szükség. Tedd le
a szerszámaidat, és menjünk.
Itt a történet vége.
* * *
