Szeptemberi bejegyzésem 1980-ban

Társadalmi problémák

A társadalom problémáinak két oldalról kell nekiesni. Nem maradhat el a filozófiai, még kevésbé a gyakorlatias megkö-zelítés. 1980-ban a filozófiai és a gyakorlatias töprengéseim néhány szálából gubanc, később szédületes felfedezés lett. Marx a maga sajátos stílusával „egyszerre egyéni és közös” tulajdonlást emleget, a magyar szocialista modell pedig az R és F alapokkal kezdett kísérletezni. Ennek lényege az volt, hogy a szocialista vállalatok eredményérdekeltté váltak. Ez önmagában is forradalmi váltás volt a tervgazdaság régi koncepciójával szemben. A vállalat lényegében saját belátása szerint két alapba rakhatta az „adózott profitját”: az F-alapba a (vállalati) fejlesztésre, az R-alapba a (dolgozói) „részesedésre” szánt összeget. Ezzel a kommunizmus gazdasági működése a kapitalizmus mechanizmusát vette át.
Akkoriban egyre divatosabb lettek a kapitalizmus és kommunizmus konvergenciájáról szóló elméletek. Ezeket rémisztőnek, de főleg elhibázottnak tartottam, de a mechanizmusbeli azonosságok egyáltalán nem ellenkeztek sajátos ortodoxiámmal. Inkább hiányzott a döntő láncszem: az „egyszerre egyéni és közös” tulajdonlás mechanizmusa. És ezt a gordiuszi csomót véltem elvágni egy egyszerű megoldással. Arra gondoltam, hogy az F-alapot úgy kellene nevesíteni, ahogy az R-alapot szétosztjuk. Azaz, a fejlesztésre fordított, vagyis a tárgyiasuló munkát tulajdonviszonynak, részvénynek kell tekinteni. Így idővel a teljes gazdaság egyéni, dolgozói tulajdonba kerülne, a munkával arányos módon. Az elképzelést filozófiai és gyakorlati szempontokból elemeztem, szimulációs számításokat végeztem, konzultáltam Szakolczay Györggyel és több más szakemberrel. Aztán hol ezért, hol azért (ó, tervek!) félretoltam a témát, amíg 1989-ban a szocializmus építése Európában lekerült a napirendről.
Igaz, nemsokára egy hasonló mechanizmus visszaköszönt kü-lönféle új keletű magánnyugdíj-rendszerek koncepcióiból, de távolról sem mindegy, hogy hogyan áll a társadalom alapképlete: tőke és munka közül ki az úr, ki a szolga.

1980
1980 a Facebookon

[S]

Élvezd a nézést!

x

Ha nézel egy színpompás virágot, egy terebélyes fát, a kerek holdat, örvendez a szemed, örvendez a szíved. A szemed néz, és te élvezed a nézést. Igen, mert a szemed és a szíved képes erre.
Gondolj más hasonló példákra. Nézel egy aranyos kisgyereket, nézed mosolygó szerelmedet, nézed anyádat. A szemed néz, és te élvezed a nézést.
Jegyezd meg a nézésnek ezt a módját, és próbálj egyszerű, hétköznapi helyzetekben is ilyen nyitott, csodálkozó, szomjas szemmel nézni. Nézd meg az otthoni megszokott tárgyakat, a kedvenc teásbögrédet, a kis apróságokat a könyvespolcon. Nézd meg úgy, mintha először látnád. Vedd közelebbről szemügyre. Tanulmányozd a részleteket, amelyeket addig nem vettél észre.
Tartsd a kezedet a mosogató vízsugara alá, figyeld a szerteszéjjel röpködő, az ujjaidról lassan lecsurgó vízcseppeket.
Ha jársz az úton, nézd a macskaköveket. Ha elmész egy szobor mellett, nézd meg.
De ne csak a nagy lovas szobrokat lásd. Figyelj fel a kávéház bejárata mellett megbúvó kecses leánykaszoborra, aki éppen oda akarja támasztani biciklijét a falhoz. Talán leülne egy kávéra valamelyik asztalhoz, de ott dermedt egy örökkévalóságra.
Figyelj fel a fura kis alkotásra a park sarkában. Egy vastag fémszalaggal átkötött kő. Kőbe zárt fájdalom? Talán… De lásd meg, nézd meg, élvezd a nézését!
Ha beszélgetsz valakivel, nézzél a szemébe.
Ha az apró gondolataid széjjel szélednek, nézz fel a csillagokra, és nézd, csak nézd. És élvezd a nézést.
Nézz mindig és mindent olthatatlan szomjjal, de mohóság nélkül.
Idd a képet, amit nézel!
Az ember nem ura szemének és agyának. Sokszor az agyunk olyasmit is rögzít örök időkre, amit tudatosan nem is észleltünk. És nem ritkán ezek a látomások önálló életre kelnek tudatalattinkban.
De tehetetlenek sem vagyunk. Minél többet látunk abból, ami a szemünk elé kerül, és minél inkább megtanuljuk élvezni a nézést, annak nagyobb arányban az élvezettől megszelídített és megszentelt élmények töltik ki emlékezetünket, lelkünket.
Ez a képesség nincs magától bennünk. De megszerezhető és fejleszthető. Ehhez mindenek előtt le kell győzni a gyanakvást, a bizalmatlanságot, és fel kell ébreszteni az igényt erre a képességre.

* * *

Felhasználtam a perceket, amíg nem emelte rám a szemét, s nézni kezdtem, először titokban, majd egyre merészebben. Most még gyönyörűbbnek láttam az arcát, mint tegnap este: olyan finom, okos és bájos volt minden vonása. Háttal ült a fehér függönnyel takart ablaknak; a függönyön átütő napsugár szelíd fénnyel öntötte el sűrű aranyhaját, szűzies nyakát, szép hajlású vállát, gyengéden nyugvó kis mellét. - Ránéztem - s milyen drágának és közelinek éreztem! Úgy tűnt fel nekem, mintha régóta ismerném, s nem ismertem volna semmit, s nem is éltem volna a mai napig.

Ivan Szergejevics Turgenyev 

Látni a szerencsétlenséget, és nem megfutni előle, nézni a szépséget, és nem közelíteni hozzá: ez a szép.

Simone Weil

Jó, ha gondolkodás nélkül bele tudunk nyugodni abba, hogy minden, ami szép, érettünk van s velünk talán véget is ér. Sem a hajnalnak, sem az alkonyatnak nem ártunk vele, ha színét s hangulatát magunkénak tudjuk. Utasok vagyunk, de ez csak akkor jusson az eszünkbe, ha nehéz percek s fekete órák szakadnak reánk. Ha szelíd tájaink színeit viharok borzolják, ködök takarják, szelek temetik. Ha csúnya és nehéz helyekre jutunk, hol a tulajdonérzés ezer terhével átvergődni nem is lehetséges. Ilyenkor jó a halálra gondolni, úgy messziről, mint egy kicsit furcsa, kicsit szomorú, de kényelmes és megnyugtató útitervre. S nézni a világot, ahogy az állatok nézik. Az őzek, a szarvasok, meg a medvék. Mint valami szép idegen holmit, amelyik mellett elmegy az ember, s miközben átvált egyik sűrűből a másikba, elgyönyörködik abban, ami gyönyörködni való.

Wass Albert

[N]

Tabletta vagy előadás?

Tabletta vagy előadás?

Az Emberhit a napvilágra került, megszületett.
De az Emberhit ma még csecsemő. Hosszú épülésre lesz szüksége. Ez a dolgok rendje. Meddig tart el az? Mikor lesz az Emberhit szép, erős, tettre kész fiatal? Nem tudom... Amennyire telik tőlem, teszek felépüléséért.
Teszek, amennyire telik tőlem, és közben érzem, hogy ez nem sok. Különösen nem sok azokhoz az igényekhez képest, amelyeket sejtek a világon.
Amit teszek, mindenek előtt az alapok kiépítése.
Közben gondolataim nyugtalanul járják körbe a vállalkozást. Helyes-e a követendő út, az építkezés munkaprogramja?
Elgondolkozva ezeken látok lelki szemeimmel egy, szörnyű fejfájástól meggyötört embert, aki jön hozzám, és fájdalomcsillapítót kér, én pedig előadásba kezdek a fejfájás mechanizmusáról, az orvostudomány legújabb, lelkesítő eredményeiről...
Nevetséges és ostoba szituáció, de sajnos a gyakorlatban gyakran találkozhatunk ezzel, a közszolgálat, a tudomány és az ezoterika területén egyaránt.
Az esetek nagy részében ezért a segíteni igyekvő, vagy a segítséget mímelő tényleges ostobasága felelős. Néha a csalás szándéka sejthető a háttérben.
De el kell ismerni, hogy sok esetben a segítséget, vagy éppen csak az igazságot kereső ember valóban a fejfájás mechanizmusára, és az orvostudomány legújabb eredményeire kíváncsi.
Egyszerűen azt kell látni, hogy mindennek megvan a maga ideje, a maga szerepe.
Az viszont, hogy ezt hogyan lehet lefordítani és hasznosítani az Emberhit épülésében, nehéz kérdés. Magyarul a dilemma az, hogy milyen arányban kellene foglalkozni az alapok kiépítésével és a gyakorlati kérdésekkel.
Hát az élet bizonyosan besegít majd ennek eldöntésében.

[Emberhit]  http://www.valtozovilag.hu/elso/

Augusztusi bejegyzésem 1980-ban

Mi akarsz lenni, kisfiú?- élénken emlékszem tucatnyi válaszomra erre a megkerülhetetlen kérdésre. Igen komoly és elszánt terveim voltak, úgymint: fiákeres, miniszterelnök, karmester… (Érdekes, ezek mind a vezetés valamilyen fontos eszközét tartják kezükben…)
Mire a pályaválasztás kérdése sorsdöntővé vált, egy kemény dilemma alakult ki bennem, és környezetemben is: egyértelmű volt, hogy legjobban – hogy-hogy nem – a matematika megy, ugyanakkor mind érdeklődésem, mind a családi háttér művészi pályát sejtetett. Ekkor egy szilárd ideológiát dolgoztam ki: matematikát kell tanulnom az egyetemen, és miután kellően csiszolttá tettem az elmémet, megtanultam logikusan és elvontan gondolkozni, látni a láthatatlant, megtérhetek a művészet vágyott világába. Az idők folyamán ez az életstratégia érett, és alkalmazkodott. Több alkalommal éreztem úgy, hogy indokolt, és fontos ezt részletesen kifejtenem. Így fokról-fokra mélyebb összefüggésekbe tudtam elhelyezni céljaimat, mélyebb elemzésnek tudtam alávetni érzéseimet és gondolataimat.
Soha nem voltak kétségeim, hogy sodródom az életben, de egy percig nem veszítettem szem elől céljaimat, prioritásaimat. Tud-tam, hogy bármit és a társadalmi-szakmai hierarchia bármilyen szintjén állva teszek, számomra két vezérlő csillag szabja a tájolást: megtenni, ami meg kell tennem a tudományok területén, és megtenni, amit meg kell tennem azért, hogy jobb legyen a világ. Ugyanakkor tudtam, évről évre jobban, terebélyesedő bizonyossággal tudtam, hogy életemnek van egy harmadik pillére: a család. Két nagyszerű fiúval, és most egy nagyszerű lánnyal ajándékozott meg szeretett feleségem. A család a legörömtelibb boldogság megélésének esélye. De a család hivatás is, küldetés is. Ezért harmadiknak tekintettem a két másik vezérlő csillag mellett.
És a hűség? Soha, soha – szoktam hevesen megfogadni fejtegetéseim végén – soha nem fogok megfeledkezni arról a hűségről, amivel tartozom egy negyedik csillagnak. Ha már mindent elintéztem az életben, visszatérek hozzád, Művészet!

1980

[B]

Hogyan jutottunk idáig - 2008-ban

Világegyetemünk 17 857 339 391 évvel ezelőtt születik, egy számunkra még ismeretlen Világmindenségben. Az ősrobbanásnak nevezett esemény első századmásodperceiben a világ mérhetetlenül kis méretű, de mérhetetlenül nagy sűrűségű és hőmérsékletű elektromágneses plazmagombóc. Nagyrészt elektronok, pozitronok, kisebb részt protonok és neutronok, továbbá elektromágneses éter alkotja.
Az új Világegyetem nyomban kezd tágulni, ritkulni és hűlni, és ez a folyamat azóta is tart. Amikor a világ hőmérséklete 900 millió K alá süllyed, valamikor a harmadik perc végén hirtelen kialakulnak a könnyű elemek, a hidrogén, a hélium, a lítium, a berillium és a bór atommagjai. 379 ezer évvel később, amikor a hőmérséklet mintegy 3000 K alá süllyed, az elektromágneses plazmából különválnak a tömeggel rendelkező anyagi részecskék és az elektromágneses éter. Így teret nyer az anyagi részecskék között fellépő gravitáció, amelyek ennek következtében egyre hatalmasabb halmazokba állnak össze. Egy mértéken túl a tömegkoncentráció akkora nyomást és hőmérsékletet eredményez, amely sűrű tűzgolyókká változtatja meg a gáz- és porbirodalmak középpontjait. Ezek az első csillagok, amelyek a világ 200 millió éves korában gyulladnak ki.
A csillagok igazi vegyi üzemként működnek, a könnyebb atomokból egyre nehezebbeket termelnek, kialakítva a világ anyagának mai választékát és összetételét. Ez a folyamat táplálja a csillag tüzét, amely fenntartja a vonzás és a taszítás egyensúlyát, de amikor már elfogynak a fűtőanyagot jelentő könnyebb atomok, elkezdődik a csillag haláltusája. A csillag először felfúvódik, majd összeesik, a végén felrobban, és szétszórja anyagát.
Világunk azóta úgy fest, mint egy hatalmas megapolisz építése. Mindenfelé lázas munka folyik, fények égnek és villannak, forró porfelhők lebegnek és forognak, hömpölyög és áramlik az építőanyag, csillagok és csillaghalmazok milliárdjaiból formálódnak sugárutak, kereszteződések, új negyedek. Ebben a megapoliszban, a Tejútrendszernek nevezett galaxisban, 200 milliárd csillag forgatagában 5 milliárd évvel ezelőtt kialakul a Napunk. A Nap a Tejútrendszer középpontjától 26 ezer fényévnyire van, és a körül keringve 240 millió év alatt tesz meg egy teljes kört, 220 km/s sebességgel haladva, nyolcnaponta megtéve a Nap-Föld távolságot. Vagyis nem régen léptünk be a Nap 21. galaktikus évébe.
Nem sokkal a Nap kialakulása után, létrejönnek Naprendszerünk bolygói, ezen belül a Föld. Néhány száz millió év alatt kialakul a Föld sajátos szerkezete. Egyrészt a legnehezebb elemek a földgolyó közepébe süllyednek, így jön létre a vasat és nikkelt tartalmazó szilárd mag, fölötte helyezkedik a folyékonyként viselkedő magma. E kettő kölcsönhatásaként kialakul a föld mágneses tere. A föld felszínét képező különféle sziklákból a meleg gázokat és gőzt szabadít ki, így további néhány száz millió év alatt kialakul a légkör és a világóceán.
Egy milliárd év sem telt el a Föld kialakulásától, és már különféle szerves anyagok jelennek meg rajta. Ezekből építkezve hamarosan reprodukálásra képes egysejtű élőlények jelennek meg a vizekben és a levegőben. Amikor ezek itt-ott kedvezőbb életfeltételeket találnak, millió és milliárd számra szaporodnak, kolóniákba szerveződnek. A kolóniákban együttműködés és szakosodás születik, így jönnek létre a többsejtű élőlények. Egyesek, leginkább a növények megtanulják hasznosítani a nap fényét. Mások, leginkább az állatok megtanulnak mozogni és harcolni a kész táplálékért. Megjelennek a gombák, amelyek a szerves anyagok lebontásával a biológiai egyensúly fontos tényezőjévé válnak.
Az élővilág evolúciójának több évmilliárdos története kezdődik. Lényegében ennek utolsó ezredrészében, az utóbbi néhány millió évben található meg, más majomfajok árnyékában a két lábon járó, gondolkodó és eszközt használó homo sapiens jelenléte, amíg 50 ezer évvel ezelőtt nem sikerült kipusztítani a konkurens fajok utolsóját is, a cro-magnon-i embert. Azóta a homo sapiens az egyetlen emberszabású élőlény a Földön, és gyakorlatilag az egész Föld ura. A beszéd kialakulása új szintre emeli az emberi egyedek együttműködését, ami visszahat a beszéd fejlődésére, végül eredményezi a nyelv megjelenését. A gondolkodás, az eszközhasználat és a nyelv párhuzamos fejlődése megalapozza az emberi civilizációt, amely különösen az utolsó jégkorszak elmúltával minden egyes nemzedékkel újabb és újabb forradalmat hajt végre, az életnek hol egyik, hol másik területén.
Csakhogy minden forradalom megold ugyan egy feladatot, ugyanakkor két újabb elé állítja az embereket. Ahogy minden új eszköz is jó és rossz célt egyaránt képes szolgálni. A vadászatban bekövetkező forradalmi újítások lehetővé teszik a testvérháborút, a mezőgazdasági forradalmak elvezetnek az emberek fölött uralkodó birodalmak kialakulásához. Később a hadurak kezdenek birodalmakat építeni, és a földművelő birodalmak is felfedezik a háború iparát. Írás is szolgálja az utolsó 3000 év történetének élő emlékezetét.
A civilizáció piramisa az eget ostromolja és egyre jobban megfeledkezik a piramis súlyát viselőkről. Ekkor a forradalmak újabb sora kezdődik. A legendás múlt homályából kiemelkedik egy indiai herceg, Buddha. Később egy zsidó prédikátor, Jeshua forgatja fel az uralkodó eszméket. Újabb nagy horderejű fordulatot jelent az emberiség történelmében a Nagy francia forradalom.
Azóta is zajlanak forradalmak mind az emberiség technikai fejlődésé-ben, mind az eszmék világában. Az elmúlt, 20.-nak nevezett évszázadot tudományos-technikai és politikai-világnézeti forradalmak forgatják fel, soha nem látott erővel.
De ebben az évszázadban soha nem látott drámaisággal megtapasztaltuk azt is: ami tegnap jó volt, ma rossz, ami tegnap egészséges volt, ma egészségtelen, ami tegnap igaz volt, ma hamis.
És így eljutottunk 2008-ig, a burgonya évéig.

1980

[A]

Az Emberhit és annak közössége

Az Emberhit és annak közössége két különböző, össze nem keverendő dolog.
Mi a legfontosabb, amit tudni kell ezekről, és ami megkülönbözteti azokat?

Az Emberhit egy új világszemlélet, egy új életérzés.
Az Emberhit Közössége egy új szervezet, amely nyitott mindenki számára.
Az Emberhit évezredes igazságok, egy hatalmas modern tudás és merész új gondolatok egysége.
Az Emberhit Közössége olyan szervezet, amelyben a közösség tagjai az évezredes igazságok, a tudás és a gondolat fényében magára találhat, megtalálhatja azt a biztonságot és kompetenciát, amely szükséges egy boldog emberi élethez.
Az Emberhitben visszaköszön az emberiség egész történelme, de felsejlik a jövő, az új évezred csodálatos távlata.
Az Emberhit Közössége segít tagjainak a múlt feldolgozásában, segít szemben nézni a jelen és a jövő kihívásaival, megtalálni a jó életstratégiát.
Az Emberhit szakítás azzal, amit el kell hagyni, és felépítése annak, amit a jövőnk számára fel kell építeni.
Az Emberhit Közössége segít tagjainak tanulásban és a gondolkodásban, segít nekik a változásban és a fejlődésben.


[Emberhit]

Júliusi bejegyzésem 1980-ban

Születési anyakönyvi kivonatomban az szerepel: 1947. július 22. Igen, úgy emlékszem, akkor, egy szép nyári nap reggelén bújtam ki anyám méhéből, hanyagul nyakamra tekerve a puha meleg köldökzsinórt. Az új modern szülőotthonban a szülészorvos gondosan vizsgált fonendoszkópjával. Anyám nyugtalanul kérdezte, talán gond van velem? Az orvos humoránál volt, azt válaszolta: „Egy zseni szívét hallgatom!” Akárhogy is volt, a földi kalandom elkezdődött.
De én ma tudom, hogy nem akkor, hanem a nagy búmmal együtt születtem. Annak részleteire ugyanúgy nem emlékszem, mint annak a bizonyos nyári napnak eseményeire sem. De min változtat ez? Félreértés ne essék, nem azt gondolom, hogy rám a világ törvényei másképpen érvényesek. Van egy fontos hírem számodra, kedves Olvasó! Te is, minden ember, minden, ami létezik a mi világunkban, annak születésekor fogant meg, öröktől fogva létezik, és készül végső kalandjára, végső küldetésére. Sokan ezt értetlenül fogadják. Ugyanakkor senki nem vonja kétségbe, hogy a tegnapi „én” is én vagyok! Nem vonjuk kétségbe, annak ellenére, hogy a „tegnapi én” tegnap óta „nem létezik”, az én sokszor valóban nem emlékszik arra, amit a „tegnapi én” tegnap gondolt, érzett. A „tegnapi én”, de különösen a „tíz évvel ezelőtt én” nem azokból a téglákból, atomokból épült, amelyekből ma. Mégis „ő” én vagyok. És ez a láncolat, előzményeim láncolata visszafelé haladva, az idő kezdetéig követhető, szakadatlanul.
És mi lesz azután? Látod, kedves Olvasó, ezt nem tudjuk. Én sem tudtam 1980-ban, hogy 2010-ben belekezdek az új Emberhit építésébe. Azt tudtam: az életet élni, szeretni, és folytatni kell. Fogtam kalandtársam kezét, és átöleltem kérő gondolatommal:
Szüljél, kérlek, szüljél,
ajándékozz meg minket e mérhetetlen örömmel,
hogy láthassuk magunkat
az ártatlanságnak tiszta arcában!

1980

[B]