A
magyar könyvvilág gazdag, nagy múltú, színes. Az elmúlt évtizedekben viszont
komoly válságba került, amiért alapvetően világméretű változások okolható. Így
hiú remény, hogy minden bajon úrrá tudunk lenni, ám bízni kell, és én bízom
benne, hogy azzal, amit mi magunk tenni tudunk, átlendülünk a nehezén, és út nyílik
a magyar könyvvilág megújulása felé.
A magyar könyvvilágba nagy szellemi termés is áramlik, a rengeteg kétes
termés mellett, jelentős pénztámogatás is, elsősorban kormányzati, kisebb
mértékben üzleti és mecénási csatornákon.
De ekkor mi okozza a gondot? És egyébként, mik konkrétabban a gondok.
Erre fontos lenne egy alapos elemzéssel válaszolni, de erre nincsenek meg a
szükséges eszközök, feltételek. Inkább csak elképzeléseimet tudom megosztani,
amelyek nem a mai nap improvizációi, hanem évtizedes tapasztalatok alapján értek
meg bennem. Egy részüket már évekkel ezelőtt megosztottam szakmabeliekkel,
kormányzati felelősökkel.
Az egyik legfontosabb teendő a könyvvilág közintézményeinek megerősítése
lenne, aminek tengelye csakis az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) lehetne.
Ehhez egyrészt a közkönyvtárak gyarapításának szervezését-elősegítését teljes
egészében az OSZK-ra kellene bízni, vagyis átvenni a KELLÓ ezen funkcióját. Ez
szakmailag és technikailag jelentős, éspedig minőségi változás lenne, lényegében
megszüntetne egy indokolatlan, és a kis kiadók számára kifejezetten hátrányos
párhuzamosságot, amiz az OSZK-nak kötelezően beszolgáltatott kötelespéldányok
és a KELLÓ-nak beküldendő referencia példányok intézménye jelent.
Ugyancsak az OSZK-hoz lenne fontos rendelni azt a támogatási alapot,
amellyel jelenleg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) gazdálkodik. Sokan –
kockázatosan megosztható módon – látják-tapasztalják, mit jelent az, ha
aránylag nagy összegek fölött csak saját lelkiismeretüknek felelős kollégiumok és
hivatali vezetők diszponálnak, ahelyett, hogy itt az érintettek lehető
legszélesebb körének, elsősorban a könyvtáraknak a bevonásával, a magyar
könyvvilágot legjobban ismerő központ, az OSZK koordinálja és felügyelje a
döntéseket.
Nyomban második helyen megemlíteném magukat a könyvkiadókat, illetve azok
állami támogatását. Ezen a területen igen sokat lehetne és kellene tenni, én
most egy javaslatot emelnék ki: elő kellene segíteni, de akár kötelezővé is
lehetne tenni, hogy minden kiadó tartson fenn egy saját könyvesboltot. Az ilyen
kiadói könyvesboltok országos hálózatának bizonyos kiszolgálását elő kellene
írni a KELLÓ számára, amely a helyiségek tulajdonosa vagy bérlője is lehetne.
Különösen aktuális lenne ésszerűsíteni a magyar könyvvilág civil
intézményeinek rendszerét, amely szinte egy szervezetből, a tiszteletre méltó
kort megért Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületéből (MKKE) áll.
Ennek a valóságos intézménynek két fő hibájául azt szokták – joggal – felhozni,
hogy egyrészt a nagy szereplők klubja, másrészt egy egészségtelen társbérletre
kárhoztatja a kiadókat és a kereskedőket. Csak egyet lehet érteni azzal, hogy a
jelenlegi egységes egyesület helyett kellene egy könyvvilági fórum vagy
szövetség, amely több terület szakmai és civil szervezeteinek sokaságát fogná
közre esernyője alá. Ezek a területek pedig nem csak a könyvkiadás és a
könyvkereskedelem lenne, hanem helyet kellene kapniuk ezen a fórumon a szerzők,
a fordítók, a könyvtárszakma és sokan mások. Igaz, a szakmai és civil
szervezetek szerepét önámítás lenne eltúlozni, de sok kérdésben, sok alkalommal
szavuk befolyással lehet.
A tartalmi kérdésekről viszont a legnehezebb beszélni. Mi lehet jótékony
hatással arra, hogy milyen könyvek születnek? Hogyan lehetne visszaszorítani a
gyenge vagy éppen kártékony könyvek tömeggyártását és futtatását? Ehhez a közélet
és a köztudat egészségesebbé válása kellene, vagyis nem is olyan kis csoda…
De a csodákban is bízni kell. Végül is nem ördöngösség kijelölni a főbb
irányokat: jobb oktatás, nagyobb szerep a tudomány számára, nagyobb szerep a
civil szféra számára, a politika visszaszorítása.
A tartalom mellett a forma is fontos: jobban kellene felkészülni és alkalmazkodni
az elektronikus világ teremtette lehetőségekhez. Ebben a vonatkozásban sokat
lehetne és kellene tenni az e-könyv-választék radikális növelése érdekében. Itt
a világ sem iparkodik igazán, de Magyarország még kevésbé igyekszik. A nagy
kultúrával, de szerény lélekszámú nemzetek számára ma ez sorskérdés. Egy
viszonylag gyorsan és egyszerűen hozható döntés: se könyv, se kiadó ne kapjon
támogatást, ha nem biztosít e-változatot kiadványairól. Külön programot kellene
indítani könyvek elektronizálása érdekében, de túl kell lépni a közismert hazai
és külföldi klasszikán (Ezópusz és Mikszáth). Irányadó a munkára a könyvtárakból
kölcsönzött művek listájának kellene lennie.
Ez persze elvezet a szerzői jogok kérdéséhez, de ez maradjon egy másik
téma.
Itt inkább a modern technika egy másik forradalmi vivmányára hívnám fel a
figyelmet: a megrendelésre készülő könyvre. Biztos vagyok, hogy még
évszázadokig becses tárgy, igazi barát marad meg a könyv. És az erdőket nem az
a néhány száz könyv veszélyezteti, amellyel minden művelt embernek rendelkeznie
kellen otthon, ahhoz, hogy működjön a Könyv varázsa!
Persze, ehhez az olvasást szerető, a könyvet megbecsülő emberek kellenek.
Egyik régi javaslatom volt a kisdiákok számára biztosított tablet, amely nem
csak az összes tankönyvet váltaná ki, hanem azt a sok kilót is, amelyet a kis
gyerekek naponta hurcolnak hátukon, mint szerencsétlen málhás szamarak.
De ennek a javaslatnak volt egy nagyon fontos eleme: minden évben a kisdiák
kapjon egy külön szép nagy, életre megőrzendő Olvasókönyvet!
A szinte kimeríthetetlen témát egy viszonylag egyszerűbb technikai, vagy
inkább üzemszervezési kérdéssel zárnám. A többször emlegetett KELLÓ-ra továbbra
is nagy feladatok várnak egy megújuló könyvvilágban, de egyértelmű, hogy ez
egyre inkább egy tisztán logisztikai funkció: az új könyvek eljuttatása a
könyvtárakba (illetve az új tankönyvek eljuttatása az iskolákba). És mivel ez igen
nagy és alapvetően hosszútávon fennmaradó feladat, érdemes azt egyrészt a
könyvtárközi könyvmozgás kiszolgálását is abba integrálni, másrészt érdemes és
hasznos lehet részt vállalni a könyvek eljuttatásában a nyomdáktól a
könyvesboltokig, és miért ne, a könyvesboltoktól a lakosságig. Ilyen profillal
a KELLÓ a Magyar Posta egy korszerű és hatékony leányvállalata lehetne.
Nem állíthatom, hogy a fenti javaslatok, láss csodát, mind megvalósulnak,
egyik napról a másikra egy új aranykor kezdődne a magyar könyvvilág számára.
Abban viszont biztos vagyok, hogy minden egyes javaslat, de még pusztán annak a
– komoly, tárgyszerű – megvitatása is közelebb vihet minket egy kívánt
fordulathoz, idővel egy valóságos megújuláshoz.
*
* *
