2017. július 21., péntek

Az út az igazihoz

Sok jogos kritika éri a demokratikus jogállamot, mégis nyugodtan kimondhatjuk, hogy ez a világok legjobbika. És mielőtt azt hinnéd, hogy ma közhelyekkel akarlak traktálni, hozzáteszem, hogy ez a demokratikus jogállam közelebb áll. szinte unokatestvére a diktatúrának, mint a rá megtévesztésig hasonlító hamis demokratikus jogállamhoz. Nem, hogy közel nincs hozzá, hanem ez az igazi antipódja,
De mi az, hogy hamis demokratikus jogállam? A hamis demokratikus jogállam külsőre mindenben hasonlít egy normális demokratikus jogállamhoz. Van alkotmány, van törvények, vannak bíróságok, a kormány „a helyén van”, a rendőrség még inkább, véd, és szolgál, vannak köztiszteletben, „minden gyanú felett álló” személyek, vannak esküt tett köztisztviselők, orvosok, ügyvédek, újságírók. Minden van, a levegő tele van értékekkel, fennkölt frázisokkal. És mégis minden hamis. A bíró mélyen a szemedbe néz, és a fehérről azt mondja, hogy fekete. A miniszter és a polgármester barátjának játssza át a közpénzt, a hőbörgőt tönkreteszi az adóhivatal és a közterület-felügyelet segítségével.  Nagy néha az ügyészség kivizsgálja az eseteket, és megállapítja, hogy sem korrupció, sem a hatalommal való visszaélés nem történt. A hamis demokratikus államban a nagy többség hamar észreveszi, mi a gond. És alkalmazkodik hozzá, mert azt gondolja, hogy jobbat nem tehet. Mindig akad valaki, esetleg egy kis gyerek, aki elkiáltja magát: „Meztelen a király!”, vagy egy felelőtlen felnőtt, aki veszélynek teszi ki családját… Jelentéktelen üzemzavarok, amelyeket a színes, lüktető élet gyorsan elsikál.
Ez a leírás nem is kissé elnagyolt, groteszk, ezzel együtt nagyon könnyű megismerni benne hétköznapi országunk hétköznapjait. Mi tagadás, ami van ezen az áldott Földön, szinte mindenhol, ahol virágzik a demokrácia vagy a jogállam, vagy a kettő együtt, ez van.
Ami nem ez, az a diktatúra, vagy valami hasonló.
De miért támadt az az őrült gondolatunk, hogy az igazi demokratikus jogállamot (amely ezek szerint nem is létezik a valóságban) a diktatúrához rokonítni?
Nos, azért mert mind a kettőben szabályok uralkodnak. A diktatúrában megmondják, megparancsolják, hogy mit tegyél, de legalább tudod, mi a parancs.
A hamis demokratikus jogállamban pedig semmi nem igaz, a szabályok a legkevésbé. A tudomány jó ideje nyakon csípte ezt a hamisságot, és igen előzékenyen informális kapcsolatoknak, viszonyoknak nevezte el. Minden azért és úgy történik, ahogy a láthatatlan, az informális akarat akarja. Ahogy az informális erő akarja, így fog szólni a törvény, de ha holnap el kell intézni egy fontos ügyletet és a fél országot ajándékba adni strómanunknak, el fogjuk intézni, függetlenül attól, hogy mit mond az általunk keresztül vert törvény.
Egy társadalom nem lehet egy kicsit hamis, ahogy egy lány sem lehet egy kicsit szűz. Egy társadalom régóta csak úgy tud rendesen, a megszokott módon működni, ha hamis. És ha hamis, a hamisság alapeset, szabály. A nem hamis pillanatokat el lehet viselni, a humor kedvéért, meg mindig valami hozadéka a hamisság számára.
És mégis, az ember nem hamisnak születik, ahogy a nő sem nőnek születik. És mindig akadnak, akik gyerekien tiszták maradnak.
Kik azok? Már megint az igaz emberek legendájánál kötünk ki, amelynek poénja az, hogy az isten sem tudja, kik azok. Hogy mit tud, és mit nem tuud isten, isten tudja. Azért kell drukkolnunk, hogy a hamisság fejedelmei meg ne tudják, kik a tiszta emberek. Mert nagy veszélyt jelentenek. Mind addig, amíg egyes megszállott világmegváltók egy újabb diktatúráig visznek egy szerencsésnek ritkán mondható országot, nagy baj a fejedelmek számára.
De halálosan félnek, és félhetnek, hogy egyszer felfedezzük az utat az igazi demokratikus jogállamig.

* * *


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése