A tudás 10 napja - 2017 - November 1. A történelem

Egy nagyszerű művész: Nina Simone

A tömegkultúra összeomlása

 

A 2020 évi pandémia nem volt váratlan.

Erre nemhogy 2020. január 1-én figyelmeztettem itt, ebben a blogban, és nem csak a 2015-ben megjelent A civilizáció című könyvemben, de már 1985-ben kiadott Veszélyek és túlélés munkában is figyelmeztettem.

Azt nem lehetett tudni, mi lesz a kór neve, és mennyire gyilkos lesz. A név valóban mellékes, a veszélyesség kevésbé. Azt is lehetne mondani, hogy óriási szerencsénkre nem az Ebola vagy ahhoz fogható fertőzés támadott meg, de a Covid-19 mégis tud annyit, hogy tartani kell tőle: a civilizációnk jelenlegi formájában kártyavárként omlik össze.

Nem túlzás-e ez a kijelentés? És a civilizáció miféle „jelenlegi formájára” kellene gondolni.

A kijelentés nem túlzás, ha helyesen értelmezzük. Azt nem állítom, hogy mindenképpen lesz összeomlás. Elég lenne egy csodatevő vakcina és minden esetre egy csodatevő gyógyszer is a kór ellen. és akkor hasonlóképpen elfelejthetjük a Covid-19-et, ahogy egy sor fertőző gyermek és felnőtt fertőzést legyőztünk a sokat ostorozott 20. században. Csakhogy alapozhatunk-e a csodavárásra?

De most nézzük meg azt a bizonyos formát. Ez nem más, mint a tömegkultúra, de nem abban a szűk – kulturális – értelemben vett „tömegkultúra”, amely annyira jellemző let „fejlett” társadalmainkra a 20. század második felétől, hanem abban az értelemben vett kultúra”, ahogy a történészek egy kort jellemeznek. Nem véletlen, hogy mind a két fogalom magán cipeli a „tömeg” jelzőt, hiszen mind a két esetben ez adja a fogalom lényegét. A „kulturális” tömegkultúra egy kétes tömegízlés szerinti silány kultúrát ad a tömegnek, a társadalmi-történelmi tömegkultúra pedig egyszerűen és gyakorlatiasan „tömeg-központú” piacgazdaság. Szemében nem érdekes milyen olcsó bóvlit, vagy rágógumit, vagy édes löttyöt árulsz, a lényeg az, hogy nagy tömeg vásárolja tőled. Régen egy paraszt egy családot, egy ács, egy kőműves, egy kovács, egy cipész, egy orvos egy falut szolgált ki. A tömegkultúra korszakában az jut előre, aki ha addig 100 embert szolgált ki, holnap ezret akar kiszolgálni, aki ezret, az százezret akar.

Kik ma a leggazdagabb emberek a világon? Akik egynehány milliárd embert szolgálnak ki – nem hátakkal és kastélyokkal, hanem üzleti apróságokkal.

Ez a „logika” elképesztő, és igen veszélyes állapotokat eredményez az emberi létezés minden területén. Minden állam nagyobb és népesebb akar lenni, minden város annál fontosabb, minél több lakosa van, a kormányzatok sok kis kórház mellett egyre hatalmasabb kórházakban gondolkoznak, egyre hatalmasabb stadionokat építenek, az építőipar egy hatalmasabb lakótömböket épít, a városi közlekedést egyre hatalmasabb járművekkel oldják meg, egyre nagyobb repülőgépeket építenek.

Lehetne magyarázkodni a demográfiával, de ez a tényező a tömegkultúra kialakulásában alárendelt szerepet játszik. A fő mozgató rúgó a profithajsza.

A profit keresést nem lehet, és nem kell kiiktatni az életből, hiszen nincs létezés „haszonkeresés” nélkül. Csakhogy a féktelen profithajszát meg lehet és meg kell zabolázni. Csakhogy ez egy másik és bonyolultabb feladat.

Most, ami aktuális: szembesülni azzal, hogy a Covid-19 megjelenése után az eddigi többé-kevésbé kényelmesen működő történelmi tömegkultúra összeomlás előtt áll. Ebből az első pánik után mindenhol bevezetett házikarantén csak egy ízelítő volt.

Be kell látnunk, hogy – ha nem történik csoda – mély és tartós változások válnak elkerülhetetlenné. és ha ezek túl nagy számban és túl gyors ütemben következnek be, azt nem lehetne másképpen minősíteni, mint az eddigi életforma összeomlása.

Van választási lehetőségünk. Felfoghatjuk ezt, mint egy túlélési harc. Vagy megpróbálhatjuk tervezni és irányítani a korszakváltást.

Az emberiség eddig soha nem állt ehhez mérhető kihívás előtt, bár jó ideje itt van a klímaváltozás árnyéka is.

Nem régen azt írtam: száz forradalomra van égető szükségünk, az élet minden területén. Ezeken kellene dolgozni. Hogyan akarunk és tudunk élni a jövőben? Milyen településeken? Gyilkos levegőjű metropoliszokban, vagy A civilizációban leírt via vita-n? Hogyan szeretnénk tanulni? Hogyan dolgozni? Hogyan szeretnénk utazni nyári úticélunkra? Egy zsúfolt 500 fős repülőn vagy egy önvezérelt „repülőszönyegen”?

Óriási szerencsénk, hogy közben hihetetlen tempóban zajlik az informatikai és a robotizálási forradalom, ami kihat szinte az összes tudományra. De közben sok még a múlt rossz öröksége. Nem, semmiképpen nem vagyunk könnyű helyzetben. És a túlélésünk sincs garantálva. De hát, mit tegyünk?

Mindezt tudva tennünk kell dolgunkat.

Hajózni kötelező!

Forradalmat csinálni kötelező!

Élni pedig csodálatos!

 

* * *

 

Így jó, így kell

Felfigyeltem, hogy egyre nehezebben viselek el minden veszteséget. Minden elcsalt fillér fáj. Minden elcsalt mosoly. Minden elcsalt perc.

Egyre jobban fáj minden árulás. De ki képes elárulni? Barát? Szövetséges? Tanítvány? Szeretett ember? Véred? Én magam? Sajnos, igen. Ezek képesek árulásra. Meg magam… Az ismeretlenek tömege nem árul el.

Egyre jobban fáj a hideg. Emberek és szavak hidege. A jégmezők lehelete.

Egyre jobban fáj a zaj. Az ostoba gépek és ostoba emberek zaja.

Egyre jobban fáj az ostobaság. az üres és a kitömött ostobaság.

Egyre jobban fáj az önzés, a gyávák fegyvere.

Egyre jobban fáj a képmutatás, a rossz lelkiismeret szánalmas művészete.

Egyre jobban fáj a gyűlölet, a lelkisérültek genye és bűze…

És mégis, a Föld forog, a Nap meleget ad, a csillagok erőt adnak, a Hold elkápráztat. Barátok, szövetségesek, tanítványok, olvasók sokasága hűséges. Szeretett emberek szeretnek. Szól a tenger, szól a szótenger, szól a zenetenger. Gondolkozom, írok, dolgozom. Az élet szép. Az élet örök.

Egyre több dolog fáj. Fájdalmam sokszor nehezen elviselhető.

De megrészegít az élet ereje és nagyszerűsége.

Jobban fáj sok minden? Ez csak azért lehet, mert mélyebben látok a mélységben, jobban látok láthatatlan és átláthatatlan dolgokat. jobban ismerem a dolgok súlyát, értékét, még jobban élem át az élet minden pillanatát, minden rezdülését, minden titkát – és minden örömét.

Így jó, így kell.

 

* * *

73. évértékelő

Minden ember egy korszak. Uralkodásának korszaka. Magán való uralkodásának időszaka.

Igaz, sokan nem tudnak magukon, ezért inkább másokon próbálnak uralkodni. Ami sosem vezet jóra. Gyakran még kínosabb az efféle próbálkozás bukása, ha is-is a szándékuk, vagy ennél is grandiózusabb. Végül is a világon is jó volna uralkodni, vélnek egyesek.

De hagyjuk ezeket az elhibázott figurákat, nézzük meg a rendes embereket. Mi (mert hát magam is rendes ember vagyok, tudnád, ha jobban ismernél) valóban uralkodunk, éspedig annyi sejt fölött, ahány csillag van a Tejút nevű galaxisunkban. Közben minden sejt népesebb és bonyolultabb, mint egy falu. Mit ér egy kínai császár egész birodalmával együtt hozzám képest! Májamnál is kisebb, nyugalmasabb vállalkozás.

És ki csinálja igazán jól ezt az uralkodást? Ahogy a tapasztalatok is mutatják, és ahogy sok bölcs már ki is mondta: az tud uralkodni, aki megtanult szolgálni. Hiszen az igazi uralkodás szolgálat.

Jók, kevésbé jók, rosszak, mind benne vagyunk az időben, vándorolunk, saját korszakunk pályáján. Amely többnyire mély és szűk völgy, néha sötét dohos alagút. Korszakunkat senki nem nevezi el rólunk, mint ahogy a japán császárokét. De kinek hiányzik ez? Sokan vagyunk, mindenki éli a maga életét, vándorol a maga útján.

Annyi viszont illendő, sőt melegen ajánlott (az Életútmutató!), hogy uralkodásunk, életünk minden letelt évét tekintsük át, értékeljük, tegyük világossá a tanulságokat és nem kevésbé további terveinket. Ezt a jó gyakorlatot nem lehet elég korán elkezdeni, de azért a kis gyerekektől ne várjunk többet, mint szemük csillogását, ahogy nézik a gyertyák lángocskait a születésnapi tortán.

Felnőtt fejjel más az elvárható.

Apropó, felnőtt fej: tanításom szerint századunk emberének immár 111 év adatik élni. (Adassék, hogy ezeket mindenki egészségben élje le). Ez a 111 év pedig három szakaszra válik: 37 évig fiatalok, 37 évig felnőttek, és 37 évig idősek (öregek) vagyunk. Így nekem még egy évem van a felnőtt korból, utána léphetek át az öregkorba. Amely bizonyos értelemben a legfontosabb: ott lehetünk végre igazi kertészek a jóság és a bölcsesség kertjében.

Nos, mindez jó, de lássuk konkrétan, mit tud felmutatni Szimeonov Todor uralkodásának 73. évében?

Mivel a nevezett a számok nagy kedvelője, álljon itt néhány adat.

Tehát, a mai napig

73 évet,

vagyis 876 hónapot,

vagyis 3809 hetet,

vagyis 26 664 napot,

vagyis 639 936 órát,

vagyis 38 396 160 percet,

vagyis 2 303 769 600 másodpercet éltem.

 

Sok volna ez? Egypáran vannak a Földön, akinek több dollárjuk van, mint ahány másodpercet éltem. Fura asszociációkat ébresztenek a számok. Mellesleg a fenti „teljesítmény” nem egyéni. Ennyi jár mindenkinek, aki a 73. születésnapját üli.

A nagy kérdés: mi történt ez alatt, vagy megmaradva a szerényebb vállalkozásnál, az évértékelésnél: mi történt az elmúlt egy év alatt?

Igen, nagy kérdés. Szentelem is mindjárt neki a kellő időt, de remélem, érthető, hogy erről most nem tudok szolgálni „élő közvetítéssel”. Ez a munka belső. Nagyon, hihetetlenül érzékeny belső munka.

Biztos vagyok, hogy eredménye több megosztható üzenetet fogalmaz majd meg.

 Legyen szerencsénk újra találkozni!

 

* * *

 

Napunk és titkos kapcsolatai

Jó ideje a csillagászok tudják, hogy a Nap nem egy „szabályos” pályán kering a Tejút középpontja körül, hanem egy furcsa hullámos mozgással, mint egy pillangózó úszó a medencében. Azt is tudjuk, hogy egy ilyen fel-le ciklus 60-80 millió évig tart, és már megjelentek olyan hipotézisek, hogy „ilyenkor”, amikor átlépünk a Tejút déli feléből az északiba, vagy fordítva, a Földön élőfajok sokasága kipusztul, újak jelennek meg. Rövidre fogva, az evolúció lórúgást kap.

Mindez rendben is lenne, de minek köszönhetjük ezt a hullámzó mozgást? Kepler ilyen opcióra nem hagyott képletet.

Erre én két magyarázatot látok.

A – szerintem kevésbé valószínű – az, hogy nem a Nap mozgása hullámzó, hanem a Tejút billeg az űrben. mint egy, a tengerben hánykolódó csónak. Csak az a kérdés, hogy mi miért nem tartunk össze az egésszel?

A másik magyarázat viszont több, mint valószínű: a Napnak titkos vonzalmai, komoly kapcsolatai vannak. Másképpen: a Nap egypár más csillaggal együtt egy összetartó együttes, amely egy saját középpnt körül forog, és éppen ennek a körmozgásnak a tartama az a bizonyos 60-80 millió év.

Hány a Nap társa, és melyek ezek? Nem tudom. Miért nem tűntek fel eddig senkinek? Ezt sem tudom. Szerintem ezek a titkos társak lehetnek 3-5, de lehetnek százan is. Azt is el tudom képzelni, hogy a Nap ilyen „titkos élete” egyáltalán nem ritkaság, ellenkezőleg, talán tipikus. Kis helyi viharok (turbulenciák) a Tejút nagy forgódobos mosógépében.

Kedves csillagászok! Tisztelt új Keplerek! Kérem, tegyetek világosságot a kérdésben!

 

* * *

 

Apeva 2020

 

Megjelent a negyedik apeva antológia.

Örvendetesen sok a törzsszereplő, örvendetesen sok az új friss hang.

 

 

* * *