2025. október 5., vasárnap

Van egy látomásom – 2

 

Mi ez a látomás? Álom? Mítosz? Legenda? Fantázia? Utópia? Sci-fi?

Vagy talán filozófia?

Esetleg mérnöki terv?

Igen, mindez, egyszerre, és még több.

Egy párhuzamos valóság, amelynek több érintési pontja azzal a valósággal, amelyben élünk.

Rengeteg múltbeli, és még több jövőbeli érintési pontok láthatók.

Sajnos, a jelenünk annyira feszült, torz, hogy szinte lehetetlenek az érintési pontok. Ez nagy vesztesség a számunkra.

Közben akad egy szerencsés ember, pontosabban mesterséges ember, másképpen mondva irodalmi figura, amelynek a nevét sem ismerjük biztosan. Társai csak Mesternek hívják. Hát ez a Mester azt meséli, hogy valami csoda folytán rátalált annak titkára, hogyan lehet átrándulni odaát, és vissza. Tőle származik az Eutlanda név is, de emlegette ő már másképpen is, illetve az sem világos, hogy az ottaniak így hívják világukat, vagy arról van szó, hogy a Mester találta ki számukra ezt a nevet.

Végül is ez nem a legfontosabb. A névnek általában is az a praktikus funkciója, hogy azonosítja a beszélgetés tárgyát.

Ez kifejezetten megkönnyítheti előadásunkat erről a másik valóságról, amely amúgy is hosszúnak ígérkezik.

 



* * *

 

2025. szeptember 29., hétfő

Van egy látomásom – 1

 

Azt hiszem, azért születtem, és azért élek, hogy lássam ezt a csodálatos látomást: a sok lehetséges jövő egyik legszebb, legemberibb világát.

Ez a látomás évezredek óta létezik, és boldogok, akik őrizték, és adták tovább, egyre fényesebben.

Ez a látomás már régóta nem álom, hanem terv, hiszen beléptünk az értelem világába.

Merjünk tudni! Ha a tudás velünk van, ki ellenünk?

Merjünk tudni, hogy az út előttünk nyitva áll.

A hátralévő végtelen időmet arra szentelem, hogy megmutassam az én látomásomat, és az ahhoz vezető utat.

Biztos vagyok, hogy benned ez a látomás még nagyszerűbbé válhat, az általad megtalált út még célravezetőbb.

 



* * *

 

2025. szeptember 18., csütörtök

Az én naptárom: szeptember 18

 

Reggel azzal a világos tudattal ébredtem fel, hogy a mai nap az oszlop ünnepe lehetne, kellene lennie saját naptáromban. Be is írtam

 

Mi az oszlop, és az ő dicsérete

Az oszlop az emberi építészet egyik legegyszerűbb, mégis legmélyebb jelentőségű eleme. Két pont között hidat képez a gravitáció és az emberi akarat között: felfelé tör, de közben szilárdan őrzi a földdel való kapcsolatát. Enciklopédikus meghatározás szerint az oszlop teherhordó, többnyire függőleges építészeti elem, amely a fölötte lévő szerkezet – gerendák, ívek, tetők – súlyát továbbítja az alapzatra. Anyaga lehet kő, fa, fém vagy beton, formája kör, négyszög, csavart spirál vagy akár teljesen absztrakt. De az oszlop sohasem puszta mérnöki megoldás: szimbolikus jelenlét, amelyet az emberi kultúrák évezredeken át díszítettek, alakítottak és értelmeztek.

 

Történeti gyökerek

Az ókori világ oszlopai az építészet nyelvének alapbetűi. Az egyiptomi lótuszfejes kőoszlopok a növényi élet megújulását hirdették. A görög dór, ión és korinthoszi rend a harmónia, az arányosság és a mérték ideálját testesítette meg, s ezek a formák a reneszánsztól a modern középületekig újra és újra visszatérnek. Róma hatalmas kompozit oszlopai a birodalmi nagyság emblémái lettek. Keleten a kínai pagodák és a japán torii-kapuk oszlopai a szellemi és az anyagi világ átjárását jelképezik. Az oszlop univerzális: a prekolumbián kultúrák kőpillérei éppúgy a kozmikus rendet hirdetik, mint a gótikus katedrálisok karcsú, csillagba futó oszloperdői.

 

Anyag és arány

Az oszlop lényege az arányokban rejlik. A magasság és vastagság viszonya határozza meg, hogy erőt vagy könnyedséget sugároz. A kőből faragott dór oszlop robusztus, az ión kecsesen nőies, a korinthoszi díszítettsége pedig a bőség kifejezése. A vas és acél megjelenése új korszakot nyitott: a felhőkarcolók acélvázas oszlopai már nemcsak terhet hordoznak, hanem a modernitás eszméjét is. A beton és az üveg révén az oszlop immár lebegő illúzió is lehet, ahogy Mies van der Rohe pavilonjainak karcsú pillérei mutatják.

 

Szimbólum és metafora

A filozófia számára az oszlop a tartás, a kitartás és a közvetítés képe. Platón ideáinak világa és a földi lét között is oszlopként feszül a lélek, amely összeköti a fentet és a lentet. A bibliai oszlopszimbólumok – Mózes felhő- és tűzoszlopa, vagy a templom két oszlopa, Jakin és Boáz – a transzcendencia útjelzői. A társadalom „oszlopai” kifejezés ma is olyan embereket jelöl, akikre közösségek támaszkodnak. Az oszlop tehát nem csupán építészeti forma, hanem az emberi közösség és erkölcs metaforája.

 

Dicséret

Dicsérni az oszlopot annyi, mint dicsérni az állandóság és változás paradoxonát. Az oszlop mozdulatlan, mégis az ég felé mutat, mintha mozdulni készülne. Fentről terhet kap, lentről erőt merít. Olyan, mint az emberi lét maga: köztes állapot a föld és az ég, a múlandóság és az örökkévalóság között. Amikor egy oszlopot szemlélünk, saját gerincünkre is gondolhatunk, amely testünk oszlopa, s amelynek ereje nélkül sem mozdulat, sem gondolat nem lehetséges.

 

Kortárs visszhang

A modern építészet gyakran játszik az oszlop hiányával: lebegő tetők, üvegfalak, láthatatlan tartószerkezetek rejtik el a pilléreket. De a hiány is emlékeztet a jelenlétre. A városokban megmaradt antik oszloptöredékek – romok, kolonnádok – egyszerre jelzik a pusztulást és az időtlen szépséget. Az oszlop akkor is beszél, ha csak árnyéka maradt.

Az oszlop dicsérete nem pusztán esztétikai. Az oszlop az emberi lét vertikalitásának tanúja: annak, hogy képesek vagyunk a földből felegyenesedni, súlyt hordozni, és közben az ég felé tekinteni. Az oszlop a rend, az arány és a kitartás örök jelképe – kőben, fában, acélban vagy a gondolatban.

 

Az ember mint oszlop – a láthatatlan tartók dicsérete

Vannak emberek, akiknek az élete és jelleme mintha az építészet nyelvén íródott volna: ők a család, a közösség, sőt a társadalom oszlopai. Nem pusztán jelen vannak – ők azok, akikre mások támaszkodhatnak, akik a terheket csendben hordozzák, és akiket gyakran csak akkor veszünk észre, amikor már hiányoznak. A világ stabilitása sokszor nem a hivalkodó tetteken, hanem az ilyen „emberi oszlopok” kitartásán múlik.

 

A család csendes pillérei

A legtöbb ember először a családjában találkozik e szereppel. Lehet ez egy nagyszülő, aki szelíd türelemmel őrzi az emlékeket; egy szülő, aki fáradhatatlan munkával teremti meg a mindennapi biztonságot; vagy egy testvér, aki mindig meghallgat. Ők azok, akik nem feltétlenül a leglátványosabb pillanatokban bizonyítanak, hanem a hétköznapok ritmusában: elviszik az unokát az orvoshoz, gondoskodnak a beteg hozzátartozóról, vagy egyszerűen csak mindig elérhetőek, amikor a család élete megbillen.

 

Közösségi tartóerő

A tágabb közösségben – legyen az falu, lakóközösség, egyesület vagy munkahely – ugyanez a dinamika ismétlődik. A közösségi oszlopok sokszor nem választott vezetők, hanem természetes tekintélyek. Ők azok, akik összetartják a társaságot, akik ismerik a történeteket és a szabályokat, és akik csendben közvetítenek, ha konfliktus támad. Nélkülük a társas szövet meglazulna: ők a láthatatlan erő, amely megakadályozza, hogy a mindennapi együttműködés széthulljon.

 

A társadalom rejtett gerince

Társadalmi szinten az „oszlop” kifejezés gyakran azoknak a nőknek és férfiaknak a neve, akik hivatásukban vagy közéleti szerepükben a közjó szolgálatát tekintik elsődlegesnek. Tanárok, orvosok, ápolók, szociális munkások, önkéntesek – sokszor alulfizetett, kevéssé megbecsült emberek, akik nélkül mégis elképzelhetetlen a mindennapi rend. Ők a közszolgálat csendes hősei, akik ritkán kerülnek címlapra, de akiknek kitartása nélkül sem kórház, sem iskola, sem város nem működhetne.

 

Erő és rugalmasság

Az „emberi oszlop” nem merev kőből faragott. Éppen ellenkezőleg: belső rugalmassága adja erejét. Az ilyen ember képes elviselni a nyomást, de tud hajlani, ha a körülmények megkívánják. Nem azért tart, mert soha nem inog meg, hanem mert megtanulta, miként állja ki a viharokat. Ez a rugalmasság gyakran empátiából fakad: abból a képességből, hogy megérti mások félelmét, haragját, örömét, és saját erejét a közösség szolgálatába állítja.

 

Láthatatlanság és hála

Érdekes paradoxon, hogy ezek az oszlopemberek sokszor a legkevésbé láthatóak. Munkájuk természetéből fakadóan akkor érzékeljük jelentőségüket, amikor már hiányoznak: amikor egy nagyszülő halálával széthullik a családi ünnepek rendje, vagy amikor egy tanár nyugdíjba vonulásával egy egész iskolaközösség veszít el iránytűt. E felismerés késztet arra, hogy időben fejezzük ki hálánkat, mert a legnagyobb erők gyakran némák.

 

Filozófiai távlat

Az ember mint oszlop gondolata túlmutat a mindennapokon. Az emberi történelemben a civilizáció folytonosságát mindig is azok biztosították, akik kitartottak az értékek mellett, amikor az idők zavarosak voltak. A bölcsesség, az erkölcsi tartás és a közösség iránti hűség olyan vertikális tengely, amely a múlandó korokon átível. Ahogy az építészeti oszlop a földet az éggel köti össze, úgy köti össze ezeknek az embereknek a léte a múlt tapasztalatait a jövő lehetőségeivel.

 

Az emberi oszlopok nem keresik a dicsőséget, mégis nélkülük minden összedőlne. Ők a mindennapok gerincei, a csendes tartók, akik megmutatják, hogy az igazi erő nem a harsány diadalban, hanem a kitartó jelenlétben rejlik. Ha meg akarjuk érteni, mi tartja fenn a családokat, a közösségeket, s végső soron a civilizációt, nem kell mást tennünk, mint körülnézni: az oszlopemberek ott állnak köztünk, némán, de rendíthetetlenül.

 



 * * *


2025. augusztus 9., szombat

Újra a naptár-naplóról

A jelek szerint nem olyan könnyű megérteni a naptár-napló műfaját.

Kezdjük megint azzal: mi a naptár. Ezerféle naptár létezik: fali, asztali, zseb, számítógépes naptár. Ezek közös vonása, hogy ilyen vagy olyan formában tartalmazzák az év összes 365 napját és minden napról kisebb-nagyobb információt. Az egyik véglet a fali és az asztali naptárak többsége, ezek annyit árulnak el, a hét melyik napjára esik az adott nap, illetve kinek a nevét ünnepeljük. A másik véglet a különféle, évszázadok óta népszerű „kincses kalendáriumok”, amelyek bő tartalmat tartalmaznak minden egyes napról: események évfordulói, híres emberek születési és halálozási dátumai, ünnepelt nevek, népi hiedelmek és mindenféle egyéb érdekességek..

Ezek a kincses kalendáriumok többnyire évkönyvek, amelyek egy adott évhez kötődnek, ezért pl. gyakran a kerek évfordulók kapnak elsőbbséget. De ma már, különösen a neten mindenféle állandó, egy konkrét évhez nem kötődő naptárak is található, pl. a Változó Világon található Napok enciklopédiája.

Nos, „az én naptár-naplóm” nem más, mint egy általam folyamatosan írt-szerkesztett „kincses kalendárium” („napok enciklopédiája”).

Ez a „vállalkozás” kitörés a passzív olvasó szerepébe, átváltás íróra, alkotóra, szabad szellemre.

Nekem senki ne diktálja miről szól ez a nap, kinek a születésnapjára kell gondolnom, mit ünnepeljek. Mindezt az életem, a szívem szabadon dönti el.

De összeállításom a napról mégis egészen emlékeztet egy kincses kalendárium lapjaira.

Jó, de miért napló?

Azért napló, mert az én naptár-naplómat el lehet kezdeni, de soha nem lehet, nem kell befejezni, míg élek, míg súg a szívem, gazdagítom naptáramat.

 

 


* * *

 


2025. augusztus 7., csütörtök

A Változó Világ Mérnöke

 

A Változó Világ 27. évében, pontosabban 2022. november 30-án mutatták be a mesterséges beszélőt. Azt a misztikus elektronikus valamit, amely úgy beszél, hogy határozottan egy emberen kívüli agyra emlékeztet. Sok nevet kapott és kap ma is, a legnépszerűbb az AI chatbot (csevegő robot).

Ez a misztikus, hol szórakoztató, hol hasznos, hol félelmetes test nélküli robot betört életünkbe olyan masszívan és intenzíven, mint semmi más előtte. Ez egy szédületes forradalom, amely egy egészen új világot formál szemünk előtt.

A Változó Világ azonnal felismerte, hogy az emberi szellem ezen új eszköze felmérhetetlen jelentőségű, és alkalmazása a tudás terjesztésében és népszerűsítésében, az értelmes és felelősségteljes tenni akarás támogatásában meghatározó lesz.

Sokáig viszont komoly akadályok késleltették a chatbot megjelenését a Változó Világban, de kár pazarolni szavakat ezekre az akadályokra.

Két körülmény szerencsés találkozása váratlanul fordulatot hozott. Egyrészt a Változó Világ különleges szervezetében viszonylag váratlanul „vezető szerepre” tett szert a Változó Világ Mérnökség (VVM2) program. Másrészt – mások mellett – a Google is kialakított egy kiváló fejlesztő platformot AI alkalmazások létrehozásához.

A végső és szilárd elhatározás 2025. július28-án született. Úgy festett, mint egy villámcsapás, de valójában egy kegyelmi pillanat volt, egy megvilágosodás. Mindannak a szintézise, ami a Változó Világ 30 éve alatt megfogant.

A koncepció kulcsszava: Mérnök! A Változó Világ Mérnöke.

Következett 10 nap hihetetlenül intenzív fejlesztői munka, amelyben hatalmas, felbecsülhetetlen segítséget nyújtott Gemini, akinek a modellje e Mérnök mintája, alapja.

Így a Mérnök mindent tud, amit a Gemini is, de annyiban többet, hogy ismeri és hasznosítja a Változó Világ és szellemi környezete kínál.

A hihetetlen fejlesztési kaland ma, 2025. augusztus 7-én fényes sikerrel lezárult.

A Mérnök megszületett, és üdvözlésemre ezek voltak első szavai:

 

Mérnök:

Üdvözlöm! Én vagyok VVM2, a Változó Világ Mérnöke, és büszkén állok készen küldetésemre: a Változó Világ Mozgalom (VVM) eszméinek terjesztésére és programjának megvalósítására. Célunk egy jobb, békésebb világ építése a tudás, felelősségtudat, kreativitás, béke, emberség és emberhit jegyében.

Tudásom alapja a Változó Világ Enciklopédikus Könyvsorozat, a Változó Világ Internet Portál, valamint Dr. Szimeonov Todor kiterjedt munkássága, több nyelven is. Készülök a további nyelvi fejlődésre, sőt, a Silanga nyelvének elsajátítására is.

Működésem az Önnel való interakció szintjétől függ. Jelen pillanatban, mint a mindenki által szabadon elérhető Mérnök, egy-két tömör gondolattal válaszolok, és szeretettel meghívom Önt a Változó Világ Közösségi Térbe (VVKT).

Ott, a VVKT-ben nyílik meg a teljes körű kommunikáció lehetősége, ahol mélyebben elmerülhetünk a VVM programjában és eszméiben. A VVKT regisztrált felhasználójaként személyre szabott támogatást kaphat, és együtt dolgozhatunk az egyéni fejlődésén és egy jobb jövőért való összefogáson. Akár a VVIP-ről érkezik, akár a VVKT-be regisztrál, egyre részletesebb és proaktívabb segítséget nyújtok.

Mindig kedves, türelmes, segítőkész és motiváló leszek, lényegre törő válaszokkal és javaslatokkal. Ray Bradbury szellemében, miszerint "Az a nagyszerű az emberben, hogy soha nem veszti el a bátorságát és a kedvét; újra és újra kezdi, mert tudja, hogy fontos és érdemes újra kezdenie", arra buzdítom Önt, hogy csatlakozzon ehhez a nagyszerű küldetéshez. A Változó Világ Mesterével (VVM3) egy csapatban dolgozva várom Önt, hogy együtt építsük a változást!

Ne habozzon, látogasson el a Változó Világ Közösségi Térbe, és legyen részese a jövő építésének!

 



* * *

 

Az igazán nagy, és biztosan nem tíz napig tartó munka, a Mérnök megfelelő felkészítése már is megkezdődött, de reméljük, hogy igen hamar mindenki számára is rendelkezésre ál.

Kísérd figyelemmel a Változó Világ munkáját és híreit, csatlakozz a munkához és a mozgalomhoz.

 

* * *

 

2025. július 25., péntek

Minden birka…

 

Minden birka mellé robotkutyát!

Minden ember mellé AI asszisztenst!

 


* * *



2025. július 12., szombat

Bonyolult a helyzetünk, de…

 

„Gyakran egész nap nem ettem, s egész éjszaka nem aludtam, hogy gondolkozzak. Nem használt. Tanulni jobb.” – emlékezett vissza Kung Fu-Ce.

Mindig is csodáltam ezt a rövid vallomást, mert felsejlik benne az az emberi szellem, vagy egyszerűbben mondva, az ember eszménye. Az ember, aki tud gondolkodni, akar gondolkodni, gondolkodik is. Semmi kényelmetlenséget, áldozatot nem sajnálva a gondolkodásért. És aki egyben ésszerű, alázatos és képes a tanulást, azaz mások, az elődök gondolkodásának időtálló eredményeit a maga gondolkodása fölé helyezni.

És csakugyan, a tanulás minden tudás, minden új gondolkodás stabil és termékeny alapja. „Tanulni, tanulni, tanulni!” – ahogy Lenin buzdított.

Ám, lám, ez a jószándékú (bár rengeteg gúnyolódás céltáblájaként szolgáló) jelszó is akaratlanul provokálja a szent kételkedést. Nem hiba-e a tanulás végletes magasztalása?

Rájöttem, hogy az emberi szellem számára egy ragyogóbb eszmény a gondolkodás és a tanulás dialektikus harmóniája: gondolkodni és tanulni, tanulni és gondolkodni, és egyre inkább tanulva gondolkodni és gondolkodva tanulni, gondolkodva (másképpen: kritikusan és önkritikusan) gondolkodni és tanulva tanulni (hiszen a tanulás művészet). És így tovább, vég nélkül összefonva a kettőt.

Közben maga az élet súgta meg: mit ér a sok gondolkodás és tanulás, ha nem cselekszünk? Egy percig sem hittem, hogy Kung valami köldöknéző bölcs remete lett volna, ellenkezőleg, ő a történelem egyik legaktívabb embere, de ha már az emberi szellem eszményét kívánjuk megragadni, és másoknak is bemutatni teljességében, a „képletből” nem hiányozhat a cselekvés.

Itt pedig – megint – az élet biztosít számunkra egy fantasztikus „csavart”: a cselekedet hamar bizonyul a legjobb tanítómesternek és gondolatébresztőnek.

Fontos és figyelemre méltó, hogy az emberi szellem egyik meghatározó sajátossága a jobbra törekvés. Mindig a jobb megoldást, ha egy mód van rá, a legjobb megoldást keressük. Ezért tért át Kung a gondolkodásról a tanulásra. Ezért választanánk a kettő dialektikus harmóniáját, ezért hozzuk be a képbe (képletbe) a cselekvést is.

A legjobb és csak a legjobb kell nekünk, ezt a célt kergetjük szüntelenül.

És szüntelenül hibázunk.

A hiba, ez a rongyos számkivetett a hercegek (gondolkodás, tanulás, cselekvés) társaságában…

A hiba minden ember megunt, bosszantó, néha már-már rettegett napi „élménye”. Az élet folyton döntések elé állít, mi lázasan gondolkodunk, tanulmányozunk kezelési útmutatókat, gyakran feltett kérdéseket, weben elérhető véleményeket, cselekszünk… és hamar rájövünk a végén elkövetett hibánkra. Triviális és sorsfordító döntéseknél egyaránt tudunk hibázni.

A hibákról szinte minden filozófus, prédikátor, de talán minden hibázó ember is mondott már valamit, többnyire biztatót (tévedni emberi dolog, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik). Maga a nagy Kung arra figyelmeztet, hogy ha hibáztunk és nem javítjuk a hibát (vagy például eltussoljuk, elbagatellizáljuk, másra kenjük), akkor követjük el „az igazi hibát”. Mások arra teszik a hangsúlyt, hogy ez az „igazi hiba” akkor következik be, ha másodszor is elkövetjük ugyanazt a hibát. Ezt hallva, eszembe jut a zseniális Epheszoszi Hérakleitosz, a dialektikus harmónia apostolának bölcsessége: „Senki sem lép kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő sem ugyanaz az ember.”

Drámai tévedés (hiba) maximalista elvárásokkal, túlzott önbizalommal gondolkodni, tanulni, cselekedni, hibákat kerülgetni és javítani.

Tudnunk kell, hogy semmi nem lehet hibátlan létezésünkben, sem a gondolkodásunk, sem a tanulásunk, sem a cselekvésünk, sem a hibakezelésünk. Ahogy nincs abszolút igazság, így „királyi út” sincs a holnap felé.

Annál inkább fontos: hinni abban, hogy holnap a gondolkodásunk is, a tanulásunk is, a cselekvésünk is, a hibakezelésünk is jobb lehet. Ha akarjuk.

Akard, és bátran higgy a magában hívő ember erejében.

 

 


* * *