Még
mindig a számok örvényében vagyok, így jobban feltűnt, hogy a tavalyi első
bejegyzésemben itt az új évet, és annak számát vizsgáltam. Érdekes előjelnek
tűnik, hiszen akkor még nem volt bennem a szándék, hogy nekiesem A számok című kötetnek.
Az igen régóta be volt tervezve, némi anyagot is gyűjtöttem, ahogy szokott
lenni a hasonló terveknél (amelyekből nem csak egy tucat van).
Leg esélyesebb Az ember című kötet volt, amellyel kapcsolatban még – újra –
elcsábultam attól, hogy támogatást kérjek a „Nemzeti Kulturális Alaptól”.
Ostobaságot követtem el, másodszor. De ezt egyszer külön elmesélem,
okulásképpen. Még egy-két másik téma is nagy esélyes volt, de több okból végül
A számok mellett döntöttem, és régóta tanúsított intenzív, szívós munkával
sikerült – január 27-ére – befejeznem.
Ez a téma megérdemel egy önálló bemutatást, remélem, igen hamar ez meg
lesz. Most inkább csak magyarázatot akartam adni, miért hanyagoltam el a
naplómat az elmúlt hónapokban. Bevallom, nagyon is hiányzott. Igyekszem majd
kárpótolni a naplóra kíváncsi olvasókat, de magamat is.
És ha már első idei bejegyzés ez, és ha már hivatkoztam a tavalyi év- és
számelemzésre (amely igazán nem volt túl bonyolult), és ha már A számok
megjelenésének előestjén vagyunk, nézzük meg az idei számot.
Első látásra prím is lehetne, de gyorsan észre lehet venni, hogy 3-mal
osztható: 2019 = 3*673. És ez minden. 673 prím, de még ikerprím sem. Sőt,
meglehetősen magányos prím, hiszen az előző 661, és az ilyen lukak ebben a
régióban (a nem embertelenül nagy számok régiójában) még ritkák.
Lám, meglátszik rajtam az elmúlt hónapok hatása…
De várjunk csak! Még meg sem említettem, hogy a Változó Világ
szerkesztősége 2019-et a számok évének nyilvánította ki.
Kétlem, hogy végig ez lesz a legfontosabb témánk. A világ forróbb témákra
irányítja a figyelmünket, és ezt komolyan kell venni.
Ami biztosra lehet venni: az év első felében az európai, az év második
felében az önkormányzati témák, problémák követelnek figyelmet, közös gondolkodást.
E mellett a béke örök témája is fenyegetően forró.
Emberek, vigyázzunk magunkra és egymásra!
*
* *