Ebben
a hónapban is – örömömre – sokat dolgoztam, és szerényen éltem.
Rendkívüli események sem voltak, így sikerült egy szerény megtakarítást elérnem szerény nyugdíjamból.
Megkérdeztem magamtól: „Mire volna szükséged, kedves barátom. Mondd, és
megveszem neked!”
Elgondolkoztam. És ezt válaszoltam:
„Kevesebb dologra körülöttem [lenne szükségem].”
Nevettem, és visszatértem munkához.
Közben eszembe jutott egyik jó barátom, aki vagy tíz évvel fiatalabb volt
nálam, de már egy éve elment ettől a világtól, amely mindig hideg volt neki, ezért
folyton melegebb országokba menekült, eredménytelenül, reménytelenül. Azt
szokta mondani: „Nem kell nekem több, mint ami elfér egy bőröndbe.”
Nem szeretem a bőröndöket. Ismerőseim nevetve és nyíltan irigykedve nézik,
ahogy egy kis hátizsákkal indulok útra. Még a Szentföldre is így jutottam el.
De szó sincs arról, hogy valami aszkéta vagy remete, minden nélkülözést és
kényelmetlenséget vállaló zarándok lennék.
Szeretem a kényelmet. Mert az kell minden fontos dologhoz: a munkához, a jó
baráti beszélgetéshez, az elmélkedéshez, a pihenéshez. De az igazi kényelem
szerény. A pazarló luxus megmérgezi. A kivagyiság agyoncsapja.
Szóval most nem kell semmi. De egy-két dolog beszerzése majd szóba jöhet.
Meg talán még egy-két út…
*
* *
